Mr.Sale

 

 

 

Címlapos Friss

Apáink halálára :: kritika Fellinger Károly könyvéről

Édesapám. Köthetnénk ide Esterházy-t, aki egész könyvet kezdett meg ezzel a szóval, és aki egész könyvet körített a kifejezés köré, de a formai különbségeken túl a felépítés és az alap is egészen más: Fellinger Károly kötetében az apa egységes alak, a költő édesapjának közvetlen hangú megjelenítése a szövegekben. A versek olvasása közben szinte látjuk az apa erőtlen mozgását, ahogy elesik egy rossz támaszkodás vagy megcsúszás következtében, és eleven az a kép is, miszerint: „Apám, a türelmetlen rózsabokor, tüskéi a belőle lógó csövek...”

 

Apáink halálára

merthogy egyszer meg fognak halni, az bizonyos

„Apám”. Édesanyánk után sokszor az apánk a hozzánk második legközelebb álló ember. Jó esetben karonülőként valóban a karján hordoz minket, beszélni tanít (apanyelv is létezik, nem csak anyanyelv), és van, amikor

mint gyermeket, magasba emel (...), hogy végül is elérjem a csillagokat, s ha kell, ott maradjak”.

Apám. Nem kevesebb, mint 23 alkalommal kezdődik vers ezzel a szóval Fellinger Károly Köti a sötétséget című, legújabb kötetében. Ez némileg több, mint az írások egynegyede.

Visszaemlékezések ezek, visszaemlékezések a költő édesapjával töltött utolsó időszakára, a nagybeteg szülőre, akit a fiú és az anya ápol.

Mint emlék, mint motívum köti össze a szövegeket: az apa az a vezérfonal, aki központi tematikaként leginkább meghatározza a kötetet, elvesztése megmásíthatatlanul ott lapul a szövegek nagyobbik részében.

Édesapám. Köthetnénk ide Esterházy-t, aki egész könyvet kezdett meg ezzel a szóval, és aki egész könyvet körített a kifejezés köré, de a formai különbségeken túl a felépítés és az alap is egészen más: Fellinger kötetében az apa egységes alak, a költő édesapjának közvetlen hangú megjelenítése a szövegekben. A versek olvasása közben szinte látjuk az apa erőtlen mozgását, ahogy elesik egy rossz támaszkodás vagy megcsúszás következtében, és eleven az a kép is, miszerint:

„Apám, a türelmetlen rózsabokor, tüskéi a belőle lógó csövek...”,

végül pedig a „szürke szekrény” otthon, ami „féltékenyen hazavárja”  a megözvegyült hitvest, sokkal jobban kifejezi a színes ruhát (egyéniséget) levetett személyt, mint pl. egy keresztfa. Olyan hús-vér alak ez az apa, akivel (mint ahogy a szövegekből megtudjuk) meccset néz az ember, horgászni megy – klisés apa-fiú tevékenységek, amiknek a versekben (is) megvan a maguk hétköznapi romantikája.

 Anyám. Ahol ott van az apa, ott van az anya is, ahol ott van az egyik, ott van a másik is. Így van ez a kötetben is, az apa mellett fel-felbukkan az édesanya, aki

„kihordta két testvéremet csillagmély szíve alatt”,

s aki naponta kimegy a sírhoz. A katolikus dogmával ellenben, ahol a halál nem választja el a hitveseket, itt a két ember elszakadt egymástól: az apa

„leoltotta a villanyt, ezzel a kísérteties mozdulattal kisétált a falakkal körülvett életünkből”,

sőt, teregetéskor a halott ruhái alatt

„baljós jelként, elszakad a kötél, mintha kettejük közös filmje szakadna el”.

Nem tehet más az anya, minthogy sír, ott mellette pedig a felnőtt-fiú van, aki elmegy vele a temetőbe, és vigasztal.

Isten. Haza. Isten egy kétesélyes létező, megjelenésében megfakult valaki, akire

„...ráterítem...a már-már kinőtt, vén kabátot”,

mert meztelenül járkál, vagy „hátat fordít”, ha pedig mégis találkozunk vele, „kesztyűben fog kezet”. Pedig ez nem mindig volt így, a visszaemlékezések során egy, a keresztény tanítást messzemenően magába fogadó gyereket vetít elénk a költő:

„hogy negyedikesként, amikor arra tanítanak, hogy az ember a majomtól származik, tiltakozásul elhagyom a tantermet”.

Nagy út lehetett a kétely nélküli elfogadástól a reszkető öregemberre kabátot ráadó férfiig eljutni, de egyben itt is van a térkép, ami az utat mutatja: az elfogadó gyerekből kétkedő felnőtt lett, aki saját magára támaszkodik, és egyben támaszt nyújt a haldoklónak, a gyászolónak, vagy éppen egy elképzelt öregembernek.

Ez a felnőtt emlékezik a magyar-(cseh)szlovák viszonyra is, ami csak néha-néha villan fel, mintegy halványan látható keretet adva a kötet világának.

A kisebbségi lét csak áttételesen jelenik meg, de említés szintjén még a Felvidék 1938-as rövid életű visszacsatolása is szóba kerül,

azt mutatva, hogy a szlovák, vagy magyar nyelvű iskolába való beiratkozás nem csak a költő egyéni gyerekkori problémája volt, hanem egy egész generációé. 

Az az élet, ami a verseken átszüremlik, teljesen hétköznapi, mentes mindenfajta pátosztól, érzelgős ömlengéstől. Halottunk van, akihez naponta kimegyünk, gondozzuk a sírt, közben éljük az életünket.

Komoly líra ez, habár nem sötét és nem is nyomasztó, inkább egyszerű, de nem idilli.

Formailag a kortárs kötetlen szabadversében ír (mindössze két haiku erejéig töri meg a formanélküliséget), de nem bőbeszédű, ezek az alkotások bepillantások az alkotó perspektívájában látott magánéletbe, és mint ilyenek, rövid, tömör írások.

Visszaemlékezés. Talán ez a kötet kulcsszava. És ez adhat arra is magyarázatot, hogy az irodalmi igényt csak halványan visszatükröző alkotások és a letisztult, lélekemelő sorok hogyan férnek meg egymás mellett egy kötetben. Merthogy

terápiás írásokról beszélünk, a visszaemlékezésnek traumát feldolgozó funkciója van, a gyász közben pedig változó irodalmi minőségű anyag született.

Egy rövidebb, velősebb kötetben ez a probléma kiküszöbölhető lett volna. A gyengébb szövegeket kiszórva is maradt volna elég anyag. Úgy látom, hogy a szerző is megszívlelhetné azt a nagyon egyszerű közmondást, amit egyébként (véleményem szerint) sokan mások is: a kevesebb néha több. 

Fellinger Károly: Köti a sötétséget. MEDIA NOVA M, 2017. 112 oldal. 1710 Ft


FELLINGER KÁROLY a DRÓTon
 
 
...a szárnyaikat ilyenkor / kölcsönadják a költőknek, akik az / önző nap közelében, jó magasan, / a bőrükön érzik, hogy az ördög a / részletekben lakik, vagyis a pokol / is részletkérdés, akárcsak a nemlét... - Fellinger Károly felvidéki költő, író legutóbbi kötetéből a Külön bejáratból olvashattok négy verset a DRÓTon.

 

  • Fellinger Károly
  • kritika
  • apa
  • Irodalom