Címlapos Friss

„Az önismeret ahhoz kell, hogy másoknak ne legyen rohadt szar miattad." - beszélgetés Kiss Judit Ágnessel - második rész - 7NŐ/1

A 7nő című beszélgetés sorozatunk első vendége Kiss Judit Ágnes költő volt,akivel a beszélgetés szerkesztett változatának második részét olvashatjátok a DRÓTon.

„Az önismeret ahhoz kell, hogy másoknak ne legyen rohadt szar miattad."

- beszélgetés Kiss Judit Ágnessel
- második rész -
7NŐ/1
 

Mit ér az ember, ha nő? Mit jelent nőnek lenni? Mihez kezdhet az ember ma Magyarországon nőként? A 7nő című beszélgetés sorozatunk első vendége Kiss Judit Ágnes költő volt. Beszélgetésünk szerkesztett változatának első részét olvashatjátok a DRÓTon.„A nők elnyomása a férfiakat is megalázza" - beszélgetés Kiss Judit Ágnessel - első rész - 7NŐ/1


Ha elhagyod egyszer a harmadik ikszet, / nem kellesz a munkaerőpiacon. / Ezt dobta a gép. Igazítod a sminked. / Kérőddzön a sok fasz a szingliadón!” A 7nő című beszélgetés sorozatunk első vendége Kiss Judit Ágnes költő volt, akinek a beszélgetés végén felolvasott négy szókimondó versét olvashatjátok a DRÓTon. - Kiss Judit Ágnes négy verse

Weiner Sennyey Tibor: Az ilyen hatalmi pozíciók mennyire befolyásolják a létedet? Mennyire érzed, hogy költőnőként, nőként, tanárnőként másodlagosként tekintenek rád?, Vagy nem annyira hallgatnak rád, nem veszik figyelembe, hogy hét könyvet és nem kevés publikációt letettél az asztalra? A tudásod, a tetteid nyomnak-e a latba?

 
Kiss Judit Ágnes: Nekem nem volt ez olyan nehéz. Úgy érzem, hogy elfogadnak, és olyan családból jöttem, ahol bizonyos dolgok evidensek voltak.
 
WST: Milyen családból jöttél?
 
KJÁ: Budapesten születtem, a szüleim mindketten tanárok voltak, anyám végül átvándorolt a politikába, de tanárként is – mint elit gimnázium elit tanára – nagy karriert futott be. Politikusként, azt hiszem, még nagyobbat, rendszerváltó MDF-es volt, talán választmányi elnök volt – én igyekeztem magam ettől távol tartani.
 
WST: Miért? Nem szereted a politikát?
 
KJÁ: A szüleim semmin nem veszekedtek annyit, mint a politikán, és én ebből igyekeztem kiszorulni, mostanra pedig ott tartunk, hogy a családom megmaradt részével nem beszélgetünk politikáról, nagyon máshogy gondolkodunk. Ez borzalmas, de az egész ország erről szól. Jó, nem kell soha az internetes kommenteket olvasgatni, de 
 
ez az a gondolkodás, amitől én rosszul vagyok: a "jobber" meg a "bolsilibsi".
 
És nem arról van szó, hogy van egy ember, aki máshogy gondolkodik, máshogy akar jót – vagy feltételezem róla legalább egy kicsit – hanem az, hogy rányomok egy rohadt nagy stemplit, hogy "mocskos komcsi, rohadt náci", és onnantól kezdve nem is kell meghallgatnom.
Mert én egy büdös nácit, egy rohadt komcsit nem hallgatok meg – és innentől kezdve a dialógus meghalt. 
 
A saját családomban is tudom, milyen az, amikor elszabadulnak az indulatok, valamiért ez nálunk nagyon kiélezett.
 
WST: A szövegeidből, verseidből azért kiderül, hogy amikor az egész család együtt van a strandon, akkor mindenki kiabál...
 
KJÁ: Ez egy kitalált család alapvetően. Bár az én családomban is vannak olyan nagyon hangulatos és egyáltalán nem szokványos együttlétek, amikre szívesen emlékszem vissza. Az az evidencia például nagyon jó volt, hogy egy nő csinálhat karriert.
 
WST: Neked fontos a karrier?
 
KJÁ: A hivatás jobban hangzik. A karrierhez státuszok meg fizetések kapcsolódnak elsősorban, és én nem ezt tartom a legfontosabbnak.
 
Azt gondolom, hogy lehet egy csomó mindenen keresztülmenni a karrier kedvéért, de igazán a hivatásért megy az ember fejjel a falnak, ha kell.
 
WST: Mi a hivatásod?
 
KJÁ: Nagyon sokáig éreztem elsődleges hivatásomnak a tanítást, és sok idő kellett hozzá, hogy azt mondjam: 
 
elsődleges az írás. 
 
Hogy a kettőt összemoshassam, ahhoz mindig József Attilával szoktam takarózni: hogy egész népemet, nem középiskolás fokon... Mindenki mondja, hogy nagyon erős bennem ez a pedagógus-véna, hogy mindenkit nevelni próbálok. És megpróbálok mindent még egyszer elmondani, és visszakérdezek, és harmadszor is, hátha a kérdésemtől rájön, hogy tulajdonképpen nem is úgy gondolja... 
Mert azt látom, hogy 
 
ez a gyűlölködés, ami körülvesz, az egy belső szeretetlenségből fakad.
 
Akit eleget szerettek, annak nem jut eszébe gyűlölködni szerintem. Akinek megértem a félelmét – most nyáron a menekültek kapcsán volt ez nagyon sokszor éles – ha megértem a másiknak a félelemből fakadó agresszióját, és le tudok ülni vele, és azt mondom, hogy: "Tudom, hogy félsz, megértem, és adott esetben jogosnak is tartom, de lépjünk egy kicsit tovább!", akkor hátha változik valami. Nagy élményem, hogy volt olyan ex-tanítványom, akinek a gyűlöletfolyamát le tudtam állítani egy jól sikerült levéllel: 
 
"Én ismerlek, te nem ilyen vagy, tudom, hogy miért mondod ezt, de nem így kéne". 
 
Vannak ilyen kicsi eredmények.
 
WST: A tanítványokra visszatérve, ami nagyon tetszett: az egyik iskolában kitalálták, hogy az osztálytermeket a gyerekeknek kell takarítani, és te egy olyan jelenetre léptél be, hogy a kislány kivette a fiú kezéből a partvist, hogy majd ő takarít. Erre te azt mondtad, hogy...
 
KJÁ: ... hogy azonnal adja vissza a partvist, 
 
most neveli azt a férfit, aki mellett baromi boldogtalan lesz, mint feleség.
 
WST: Miért lesz boldogtalanná? Lehet, hogy nem volt megelégedve azzal, ahogy söpört.
 
 
7NŐ
 
I.
2016. február 2. 19:00
Kiss Judit Ágnes, költő 
II.
2016. február 9. 19:00
Pém Ildikó, építész 
III.
2016. február 16. 19:00
Jónás Vera, zenész, énekes 
IV.
2016. február 23. 19:00
Batarita, táncos, koreográfus 
V.
2016. március 1. 19:00
Bihari Viktória, blogger 
VI.
2016. március 8. 19:00 (NŐNAP)
Kiss Márta, festőművész 
VII.
2016. március 22. 19:00
Pavlov Anna - üzletasszony, műfordító
 
Helyszín:
Zsivágó Kávéház,
1061. Budapest, Paulay Ede utca 55.
 
 
Támogató partnereink

Zsivágó Kávéház, Lady Sale, miabaro és a DRÓT

KJÁ: Lehetséges, hogy a fölényeskedés is benne volt, hogy én azt jobban csinálom, de biztos, hogy a nőnek az a hozzáállása is, hogy: ez női munka, férfi ne illessen a kezével partvist. Azt látom, hogy persze, PR-fogásnak jó, hogy kiveszem a férfi kezéből a partvist, megtörlöm előtte az asztalt és kiteszem az ételt, de aki azt mondja, hogy húsz éven keresztül attól boldog egy házasságban, hogy mindig ő foghatta a partvist, bocsánat, az szerintem hazudik. Lehet, hogy van egy-két megszállott takarító, más furcsa mániák is vannak, de azt gondolom, hogy egy kicsit infantilizálása is ez a fiúknak, férfiaknak – miért ne tudna ő is söpörni?

 
WST: Azt mondod, hogy igazából a férfiaknak kéne fellázadni az ellen, hogy hogy a fenébe ne tudnának takarítani, főzni?
 
KJÁ: Még a főzésben valamennyire divatos, mert a nő csak összekotyvasztja a kaját, de ha a férfi főz, az művészet – de azt mondom, hogyha a férfiak lázadnak föl, és mondják azt, hogy adják meg nekem a választási szabadságot, 
 
nem leszek attól töketlen, hogy otthon maradok a gyerekkel, mert lehet, hogy a csecsemő engem is érdekel – az hoz igazi változást.
 
Vagy én se szeretek takarítani, de engem jobban zavar a kosz, akkor nem a feleségemet baszogatom, hogy takarítson ki, hanem megfogom a partvist. Ez nálunk is előjön, mert a férjem nagyon szereti a hátán hordozni a gyermekünket újszülött korától kezdve, és ha én mentem valahova a hátamon a babával, akkor rám mosolyogtak: cuki baba. De ha a férjem vitte valahova, akkor: „És hol van az anyja?” Én mondtam neki, mondja azt ilyenkor gyászosan: meghalt. Vagy: „Milyen anyja? Hát én szültem!” Valami olyat, ami szembesíti az embereket a sztereotípiáikkal. Amikor tanították a háti kötést a tanfolyamon, ő volt az egyetlen férfi. A nők ezért nagyon hálásak, büszkék, persze körüldongták, meg nyilván irigyeltek engem. De közben mindenhonnan ezt kapja: „de hol van az anyja?” Az is baj, hogyha egy férfi csinál valamit a gyerek körül, az úgy tökéletes, ahogy van, mert annyira hálásak vagyunk, hogy egyáltalán csinálja, de ha egy nő csinál valamit, akkor nagyon sokszor más nőtől kapja meg a "szaranya" címkét. Én azon is meg vagyok lepve, hogy van ez az "antifeminista nők közössége", olyan érzés, mintha nem tudnák, hogy miről beszélnek. 
 
Senki nem azt mondja, hogy legyen nőuralom, 
 
és a férfiakat használjuk szexrabszolgának vagy konyhai rabszolgának, ahogy sok esetben a nőket használják, hanem hogy lehessen választani: a nőnek is, hogy lehessen nyolc órában dolgoznia, a férfinak is, hogy otthon lehessen a gyerekkel, meg hogy ne legyen már hátrány nőnek lenni, anyának lenni, hogyha valaki dolgozik. Én mondjuk közalkalmazott vagyok meg író, még sosem volt olyan, hogy a főnök azzal jöjjön egy interjún: „Ezt nem volna szabad megkérdeznem, de mikor akar gyereket?” – másoktól viszont lépten-nyomon ezt hallom. 
 
WST: Ez nem hátrány, hanem arról van szó, hogy "fogy a magyar, szülni kell"... De visszatérve az anyaságra, szeretnék feltenni néhány indiszkrét kérdést, ha szabad. A legutóbbi két kötetedben központi téma az anyafigura, mint beszélő, mint megélés, mint szerep.  Ami még nagyon tetszett – a rajzokon kívül –, hogy az anya mindig úgy tér vissza, hogy megvéd a mumustól, a szörnyszomszédtól, tisztázzák a mibenlétüket. 
Erről szó, hogy 
 
a félelmek realizálása nem más, mint hogy kimondásuk által le lehet győzni azokat 
 
–  számomra ez volt ennek a kötetnek a tétje, üzenete. Hogy ebben a kérdésben mi az indiszkrét? Amennyire én tudom, te nem egyből vágtál bele az anyaságba.
 
KJÁ: Igen, én nagyon későn szültem, és vállalom is, hogy ez nem volt direkt: egyáltalán nem akartam anya lenni. Miért is? Annak ellenére, hogy nagyon jó anyám volt, 
 
a gyermeknek a testre gyakorolt változásai, hatásai irtózattal töltöttek el, meg a felelősség, hogy annak a kisgyereknek én vagyok a világa 
 
–  és én nem akarok a világa meg az univerzum közepe lenni valakinek! Ez nekem túl sok, 
 
nem akarok istennő lenni. 
 
Még most is ezt gondolom. De közben már van egy gyerekem, most egyéves, aki elég határozottan követelte a helyét a világban. Ezek a versek előbb készültek, még nem is voltam várandós, amikor a Szörnyszomszéd már lezárt kötet volt már, csak így adódott. Az is érdekes, hogy amikor a Négyszöget bemutattuk, amelyben nyilvánvalóan artikulálódik, hogy nem akarok gyereket és miért nem, akkor voltam a tizenharmadik hétben. Éreztem is, hogy az Istennek van humora...
 
WST: Engedd meg, hogy a saját értelmezői horizontomat rárakjam ezekre a kötetekre, s míg a Szörnyszomszéd egy rendkívül szerethető, könnyed kötet, a Négyszög nagyon kemény, bevállalós, durva dolgokat mondasz ki benne, tiltakozást és lázadást a nő mint kiszolgáltatott test ellen.
 
KJÁ: Az első szöveg, a prológus szól arról, hogy mi a várandósságnak, szülésnek, anyaságnak a számomra brutális, szörnyű és elfogadhatatlan oldala. A tizenhat éves tanítványaim csináltak ebből egy előadást. Senki tanár nem segített, az ő értelmezésük, rendezésük volt, és mondta az egyik anyuka, hogy ő a saját félelmeit látta benne viszont, de úristen, mit keres ez a tizenhat éves lányom kezében?
 
WST: Ez egy tizennyolc pluszos szöveg.
 
KJÁ: Szerintem is, ezért voltam megrettenve és meghatódva, hogy ők ehhez a szöveghez hozzányúltak. És a tizenhat éves lány azt mondta, őt felszabadította ez a szöveg, mert amiről mindenki úgy beszél, hogy csoda, csúcs az anyaság, a női princípium kiteljesedése, attól szabad félni! Akkor megkönnyebbültem, hogy átjött: hogy arról van szó, hogy ki lehet mondani a félelmeket.
 
WST: Akkor a mumushoz mégiscsak kapcsolódik valahogy, bár nem akarom erőltetni...
 
KJÁ: Teljesen. Egyébként az első szöveg, ami erről szól, a Szíved alatt, és a várandósság meg a szülés időszakáról szól, úgy született, hogy Radnóti Zsuzsa azt mondta, írjak valamiről, amitől a legjobban félek, ami a legjobban fölzaklat – és szíveskedjek versben. Tényleg, majdnem Szabad ötletek jegyzéke szinten írtam le, és nem olvastam vissza, de azt éreztem, hogy
 
annyira meg tudtam fogalmazni a félelmeimet, hogy azt hiszem, nekem ma nem lenne gyerekem, ha ezeket akkor nem írom ki magamból.
 
Azt szokták mondani, ne fesd az ördögöt a falra. Én viszont azt mondom, ha sikerül az ördögöt a falra festeni nagyon élethűen és plasztikusan, akkor hátha a valódi ördög nem jön el, mert azt hiszi, hogy már ott van.
Amikor megszületett a kislányom, elvittem Radnóti Zsuzsához, és azt mondtam, ez a gyermek nem lenne, hogyha engem te nem bátorítasz erre a szövegre. Hiszek abban, hogy ki lehet mondani a borzalmakat, és elveszítik az erejüket. A Szörnyszomszéd is működhet a gyerekeknél.
 
Kérdés a közönségből: Nem lehet, hogy azért nem akartál gyereket, mert még nem akadtál az apjára?
 
KJÁ: Nem, nem. Voltak olyan nagy szerelmeim, amikből lehetett volna. Nyilván olyan ember mellett lehetett ezt megcsinálni, aki tud jó apa lenni, de nem hiszem, hogy az előző kapcsolataim között ne lett volna ilyen.
 
WST: Valamennyi volt szerelmed nevében köszönetet mondok...
 
KJÁ: Lehet pszichologizálni, én elég sok évet töltöttem pszichológusnál egyéni terápiában ahhoz, hogy ennek a végére járjak.
 
WST: Nem ciki pszichológushoz járni – bár sokan azt gondolják, aki pszichológushoz jár, a buggyant.
 
KJÁ: Nem, egyáltalán nem, azt gondolom, hogy ez egy alap.
 
Az önismeret ahhoz kell, hogy másoknak ne legyen rohadt szar miattad.
 
Az az érdekes, hogy mikor pszichodrámába jártam, az első vagy a második alkalom után mondtam, hogy én az életben nem állok le többé olyan pasival, aki nem pszichodrámázik, mert annyira kell, hogy önreflektív legyen az ember. És amikor megismerkedtünk a férjemmel, és kiderült, hogy ő is pszichodrámázik, gondoltam, hogy vele érdemes összeállni. Szerintem egy csomó probléma megoldódna, ha az emberek komolyan vennék az önismereti dolgokat. És gáz, hogy úgy vannak vele, hogy "én nem megyek pszichológushoz, nem vagyok buggyant". Dehogynem, mindenki az.
 
WST: Nagyon sok útja van.
 
KJÁ: Igen, lehetne például a rendszeres gyónás is az önismeret útja, az más kérdés, hogy nem sok olyan papot láttam, akinél ez működött volna, noha az  nagyon komoly lelkigondozás lenne, ha jól csinálják. Én sokat küzdöttem, mert az benne van a köztudatban, hogy a nő, ha nincs gyereke, akkor selejt. És ezt a selejt-létet megéli az a nő, aki funkcionálisan nem tud gyereket szülni, és megéli az is, aki azt a döntést hozza, hogy szingli, vagy nem talál társat, és erre valakinek a hülye agyából kipattan, hogy adóztassuk is meg... 
 
Nagyon erősen benne van ez a társadalomban, én is éreztem egy kaszt-ugrást, vagy beavatást, amikor lett gyerekem. Ja, hogy te már akkor nő vagy. 
 
Ez egyrészt jó és izgi, másrészt meg változatlanul azt gondolom, hogy valaki ne szüljön azért gyereket, mert így illik, mert meg akar tartani egy kapcsolatot, mert azt gondolja, hogy végre lesz valaki aki nagyon szereti, mert szegényke erre van kódolva... Van egy csomó motiváció, amire azt mondom, hogy inkább ne. Meg lehet valaki teljes a szakmájában, vagy egy családban is akár, csak más módon. Rosszul vagyok attól, amikor megpróbálják a nőt a szaporítószerveire degradálni. Egy férfinak ugyanez szintén kellemetlen.
 
Azt gondolom, hogy a nők elnyomása a férfiakat is megalázza.
 
Ha már a papokról beszélünk, van egy ferences szerzetes, Richard Rohr, akinek több nagyon jó könyve is van, kettő A férfi útja címmel. Ő vállaltan a feminista könyvekből tanult, mert azt állítja, hogy a nőket a több ezer éves elnyomás megtanította arra, hogy föltegyenek kérdéseket önmagukról. A férfiakat viszont pont a privilegizált helyzet zárta el attól, hogy kérdéseket tegyenek fel magukról. Szerinte például pont a férfiaknak a legrosszabb a saját privilegizált helyzetük.
 
WST: A végére akartam hagyni az Istennel és a lelkiséggel kapcsolatos dolgokat, de belefutottunk korábban, és nagyon örülök, ennek,ahogy annak is, hogy nem én vagyok az egyetlen őrült költő, akinek a kimondás fontos, aki szerint a kimondással le lehet győzni a rosszat, meg lehet szabadulni a dolgoktól.
Amikor a kiskutyánk, Lali hozzánk került és elmentünk ide-oda, nem volt póráz, és én nagyon aggódtam érte, nagy buli volt a Szent György-hegyen, én meg ott stresszeltem, hogy hol a kutya. Akkor egyszer csak Virág azt mondta, "Kisszívem, bízzon meg abban a kutyában!" És én annyira meglepődtem ezen a mondaton, hogy magamba mélyedtem és arra gondoltam, hogy nem bízom a saját kutyámban. Aztán odamentem Lalihoz, és megmondtam neki, hogy "Jól van. Bízom benned." Addig még magamnak sem mertem kimondani ezt a félelmet. Utána viszont semmi baj nem lett, sőt a világ legjobb kutyája lett Lali, én pedig talán-talán elfogadható gazdájává fejlődök. De visszatérve: ez a kötet, a Négyszög bevállalósabb, kőkemény szöveg, főleg az Oratórium az elején, persze van olyan szöveg, például, mint A bili füle letörött, hogy Weöres Sándor örömébe csettintene és csapkodná a lábát hozzá.
 
KJÁ: A verslavinához írott versek, ami úgy kezdődött, hogy Szabó T. Anna írt egy verset még évekkel ezelőtt Lackfi János negyvenéves születésnapjára, mire János most írt vissza, hogy milyen a negyvenes nő, arra válaszoltam én is, hogy milyen az ember negyvenesen úgy általában, és akkor mindenki megbuggyant, felrobbant az internet, mindenki verset írt férfiról, nőről, korról, most már antológia is lesz belőle.
 
WST: Köszönöm, hogy eljöttél beszélgetni, és kérlek fogadd el ezt a rózsát.
 
KJÁ: Egy igazi feminista nem fogadna el virágot - de én nagyon szeretem a virágot. Bár volt egy rendezvény, ahol egy igazi feminista irodalomkritikus nő visszautasította a virágot, én meg azt mondtam: add ide, hazaviszem...
 

(Szerkesztette Stenszky Cecília)


 

  • Kiss Judit Ágnes
  • 7nő
  • nők
  • feminizmus
  • Élet