Címlapos Friss

Bali-azúr és tengerifű zöld - Szarka Fedor Guido szentendrei kiállításának megnyitója

Festők és költők a legritkább esetben magyarázzák saját műveiket, pedig azért néha nem ártana pár szót szólni. Különösen, ha a versekről első pillantásra úgy tűnhet, mintha kiszakadtak volna közegükből, s valami ismeretlen világba kerültek. Pedig nem. Mit keres Szarka Fedor Guido festményei között Weiner Sennyey Tibor négy verse? Valójában csak hazatalálnak. Ott vannak most, ahová igazán tartoznak. Onnan közelítek az ő képei felé, ahonnan a legbiztosabban kapcsolódok: a verseim felől.

 
 
Weiner Sennyey Tibor 
 
Bali-azúr és tengerifű zöld
Egy barátság (sok kép és pár vers) margójára
(Szarka Fedor Guido szentendrei kiállításának megnyitója)
 

Új forradalom a művészetben kiállítás sorozat /2.

Haladjunk időrendben. Az első vers, Guido kedvence verseim közül, az Úgy élek én a Földön 2008-ban íródott, amikor már pár éve ismertük egymást, de végre egymás közelébe költöztünk. Az a néhány év ritka és kivételes időszak volt, amikor Budapest belvárosát megszállták a művészek, és amikor még festők, szobrászok, költők megengedhették maguknak, hogy Terézváros vagy Erzsébetváros lepukkant lakásaiban álmodjanak. A vers ennek az időszaknak gyümölcse, melyben már megjelent tétova vágya annak, hogy kell és lehet is tovább lépni. 

Sokkal konkrétabb A pesti presszó 2010-ből, ami egy - minek tagadjuk - kocsmázás eredménye, s ami azt mutatja, hogy egyáltalán nem olyan egyszerű ebből tovább lépni. Mégis volt ezekben a versekben valamiféle öntudatlan jövendölés, titkos remény, sompolygó vágyakozás, hogy lehet és kell is másképpen, jobban, szebben élni. Hogy valamiért itt vagyunk a Földön, és az nem csak az ivás, a füst, és a csajok. (Bocs, csajok!) 
Azt éreztük, hogy dolgunk van itt. Nem véletlen semmi sem, ahogy a barátságunk sem véletlen. S miközben „bőrünkbe száradt sok álom”, egy másféle álmunk megvalósult.
Hiába is éltünk ugyanannak a nagyvárosnak ugyanazon városrészében, minden beszélgetés rövidnek bizonyult, minden találkozó úgy ért véget, hogy holnap folytatjuk. Guidóval a végtelenségig tudtunk beszélgetni festészetről, költészetről, lelkiségről, gyerekkorról, és igen persze, csajokról is. Valami változott, s ez a változás egy utazást hozott egy teljes hónapot, amikor csak mi ketten elmehettünk Indonéziába. Ez volt a harmadik, és alighanem az utolsó utam Jávára és Balira, és őszintén örültem, hogy legjobb barátommal mehetek. Egy hónapig beszélgethettünk végre. Aztán megálltunk Lembongan szigetén, ahol Guido végre festeni kezdett. Borzasztó lassan készült hozzá, és rám kellett szólnia, hogy fogjam már be, mert persze én addig nem hagytam abba a beszélgetést, amíg rám nem szólt. 
Hallgattunk. 
Ő napokig készült, színeket kevert, mantrákat mormolt, és csak nézte, nézte a lembongani öbölben tengeri füvet gyűjtögető csónakosokat. Én pedig írtam. Vagy söröztem. Az igazság az, hogy mindig irigyeltem a festőket a sok szép ecset, szín, üvegcse, és különösen a műtermeik miatt. Egy költőnek elég egyetlen toll, meg egy kis notesz. Elég egyetlen tinta - a fekete - és elég egyetlen vászon: a papír. Esetleg egy íróasztal, meg egy kisház. Bezzeg a festő! Ő sorba rakhatja színes ceruzáit, faragáskor gyűjtheti a lehulló ceruzavégeket, tarthat ezerféle ecsetet a tűhegyestől a nagy laposig, és lehetnek festékei az összes színben, akár még Bali azúrja vagy lembongani tengerifű zöldje is lehet. Rajzolhat és festhet, dolgozhat papírra és vászonra, vagy a tengerre és égre. A festő műterme a kozmosz, a költő kisháza a szellem. A költő fogalmakkal és érzésekkel bajlódik, ha egy mondat ajtaján be akar lépni a szívedbe, biztosan el fog botlani egy szó küszöbében, ami mást jelent neked és neki. A festő azonban ősképeket fest. Valahol az égben megvan az összes nagy festmény, s a festők, mintha az Isten kirendelt nyomtatói lennének, lefestik nekünk ezeket az ősképeket, kezdve a barlangfestményektől, Leonardo képein át, egészen addig, amit Guido fest. Igen, Guido közelebb van a barlangrajzok mágus alkotóihoz, Leonardo klasszikus festői attitűdjéhez, mint sok kortársához. Persze nem fest barlangrajzokat (még), és Leonardót sem idézi (már), de az alapállásukban van valami megfoghatatlanul közös. Erre gondoltam, miközben már három nap és három éjjel csak előkészült a festéshez Lembongan szigetén, nézve a tengeri füvet gyűjtögető csónakosokat, és az Indiai- és Csendes-óceán között kíméletlen szépséggel lemenő napot. Már kikeverte a tengerifű zöldet és a Bali-azúrt, már kiterítette hajszálvékony rizspapírjait, már beáztatta ecseteit, már felrajzolta az első vonalakat, már szinte befejezte a lembongani képeket, amikor hirtelen szellő érkezett a végtelen óceánok felől, és ez a szellő gyöngéden - mintha tudta volna, hogy kincseket emel - , belehajította a képeket a tengerbe. Guido ott ült mosolyogva és nézte, ahogy a nagy hullámokon ringanak a képek Aznap született a lembongani csónakos című vers, azokhoz a képekhez íródott, amelyeket akkor elmosott a tenger és amelyek most valami különös varázslatnál fogva ebben az albumban is láthatóak. 
Közös utazásunk nem csak versekben és képekben hagyott nyomot, hanem barátságunk is más szintre emelkedett. Úgy éreztem, hogy jobban értem Guidot, mint valaha. Ezért örültem nagyon, amikor egy évre rá T O R O N Y sorozatát megmutatta, és 2014-ben megnyithattam kiállítását a budapesti Művelődési Szinten. Az itt szereplő negyedik vers mostani korszakunk beharangozó előhangja volt, amikor is realizáltuk, hogy a művész nem vonhatja ki magát a világból, hanem ő maga is a világ, amikor is megértettük, hogy élet és mű, alkotás és alkotó lényegében egy, mert a verseket nem írjuk és a képeket nem festjük. 
 
Szentendre, 2016. szeptember 16.
 
 
 
Úgy élek én a Földön
 
Úgy élek én a Földön, mint egy csöndes isten: 
mindenem megvan, mégis semmim sincsen. 
Meggyötörtem magam nagyon még ifjan 
rózsák közé hevertem, szerettem és ittam.
 
Virágim hervadásit de nehéz látnom, 
de mert csak az igaz virágzik számon 
hallgatni hervadásról lehetetlen, 
öntudatlan is bűnös lehettem.
 
S most ez gyötör engem meg nagyon, 
rossz rekeszbe préselt égi hatalom.

Látom bűneim mik kicsik és nagyok,
s az ami voltam egykor – már nem vagyok.
 
Vagyok – mint költő mondja – fenség, 
déltenger, láz és idegenség,
mint minden ember – emberiség: 
örökös, teljes szeretetéhség.
 
De mégis bízok én egy nagy istenben,

ki úgy él az égben, mint mi idebenn,
s megsegít majd téged is és engem,

hogy belőlünk emberibb-ember lehessen.
 
Budapest, 2008. augusztus 31.
 
 
 
A pesti presszó
Szarka Fedor Guidonak
 
Virányos pesti presszó,
lányokkal öntött, perzselő.
A hús és szesz és füst nyomán
mulandóság üli torát.
 
Szirom-perzselten kisleány
csillagtalan szemekkel bolyg.
Arcába harap egy pohár,
s a habzó tömeg összezár.
 
Te tikkadtan hámozva semmit,
éhes puttó lettél a gőztől,
míg piszkos pannóba kentek,
estét festő, bús mesterek.
 
Mi nem iszunk, vedelünk itt.
Bőrünkbe száradt sok álom,
ki nem mossák semmilyen ivások;
ifjúság, szerelem, utazások.
 
Most presszó, 2010. február 11.
 
 
a lembongani csónakos
 
 
a festő akkor már hét esztendeje
festette ahogy hosszú lapátjával
mint velencei gondolások de mégse
és vázlatait összetépte hiszen
messze Velence éppen ellenkezője
ennek és újrakeverte színeit mind
titkon remélve hogyha máshogy
nem majd rajzban majd feketébe-
fehérbe elmesélheti és felfedezi
e titok kontúrjait elmondhatatlan
látvány lefesthetetlen érzés
töltötte meg egyre tökéletesebb
színeket kevert egyre pontosabb
kontúrokat lehelt képeit sosem
látta másnak csak a teremtett
világ tükrének így a hetedik évben
ecsetéből lapátot faragott és
palettájából ladikot kalapált és
vásznaiból vitorlát melyet szépen
hosszabb utakra szelesebb napokra
ladikja aljába hajtogatott és aztán
kievezett tengeri füvet gyűjteni
 
Lembongan, 2013. október 19.
 
 
T O R N Y O K
 
ismerem a tornyokat:
láttam a régi világ tornyait és tudom hogy vannak ősibbek
        mint ameddig ellát a korlátozott emberi tudat
tornyokat melyek nem csak kőből és vasból épülnek
        hanem becsvágyból hogy nevet szerezzenek maguknak
láttam az igyekezetet hogy az emberek istenekké akarnak lenni
        mikor igazán életükben még emberek sem voltak
 
szélbe kevert ősi por testem vándor foga közt sercegek
lelkem esőcsepp puszta felett mi szikkadt mélybe megy
 
a Tigris torkolatától indultam láttam Babilon tornyát
ifjú hajnalon és tudom hogy most miért nem értenek
kunyhót építettem a Nílus deltájánál és bevallom
tornyok voltak a piramisok is nekem
látom a gőg fenséges világítótornyát
ahogy a szenvedélyek vihara dönti le
aztán addig perzselték újabb és újabb otthonaim
míg végül hazám ez az összezavart nyelv nem lett
 
szavak ablakaim és ez a mondat az ajtó és versben ébredek
        mindent el akartak venni pedig el semmit sem vehetnek
gondolom tornyok építéséhez kellett megszerezni a nevet
        vagy csak kellett a pénz a mórok ellen vagy
        a fenséges új világ szabad indiánjait ölni meg
láttam aranyból és égő testekből épült tornyokat Ibériában
és én inkább Jehuda Halevit követtem a Szent Földre
hol láttam és látom a karddal és kereszttel épített tornyokat
 
hallottam sisteregni rabszolgák énekét kövek alatt
bejártam Ázsiát és néztem hogy lovagló álmodókból
hogyan lesz várbaburkolt uraság mennyit hazudtak itt
hogy mások felett az uralmat szerezzék meg
törvényt írtok de felettünk csak isten és saját lelkünk
ismerete mondhat igazán ítéletet
 
láttam a Duna mi mindent mosott ki itt lenn majd
mikor a Tiszát gúzsba kötötték munkások sóhaját figyeltem
láttam a mozdonyt és ismertem az embert aki itt ment
és ettől a nagy építkezéstől majdnem megsüketültem
 
de mégis meghallottam néhány hangot kik szóltak
jóval előttem: tornyokat építetek magyarok
nevet sosem így szereztetek tornyokat Budapesten
tornyokat Berlinben Londonban és Hongkongban
és ó Langston Hughes tornyokat építenek
otthonodban is Harlemben és itt is a kerültben
tornyokat gőgből hazugságból irigységből mások pénzéből
tornyokat építetek gyűlöletből tornyokat melyek
reggelre összeomlanak és nem beszéltek egymással
nem értitek egymás szavát közben Bábel lett szép Budapest
        pedig tudjátok ti is nem kell magasba törni
        hogy elérjétek az eget nem kell nevet szerezni
        elég ha nem építetek tornyokat emberek
 
mert szélbe kevert por testünk az elmúló idő foga közt sercegünk
lelkünk esőcsepp e puszta felett mi gyepre hullunk rózsává leszünk
 
Budapest, 2014. július 4.
 

SZARKA FEDOR GUIDO a DRÓTon

Szarka Fedor Guido T O R O N Y című kiállításán jártunk Művelődési Szinten. Interjút láthatnak az alkotóval és részleteket a megnyitóból. Tornyokat építetek magyarok! - Szarka Fedor Guido képei a MÜSZIben + VIDEÓ

Szarka Fedor Guido kiállítása április elsején nyílik a győri Esterházy-palotában. Műtermében látogattuk meg a művészt, ahol nem csak a most nyíló kiállításról, és az új képekről, hanem a rombolás és építés misztériumáról is beszélgettünk. Videó és részletek a DRÓTon. - Mi az az āratī? - Látogatás Szarka Fedor Guido műtermében + VIDEÓ

Az emberiség számára három ajándék adatott meg. Az egyik a filozófia, a második a vallás és a harmadik a művészet. - mondta Rácz Géza, a Kagylókürt folyóirat főszerkesztője április elsején Győrben, a Rómer Flóris Múzeumban, ahol ezekkel a szavakkal nyitotta meg Szarka Fedor Guido nagyszabású kiállítását. A DRÓTos videónkon keresztül most meghallgathatjátok a megnyitóbeszédet és bepillanthattok a kiállításba, amely 2016. május 1-ig látogatható. Ez az āratī! - Rácz Géza beszéde Szarka Fedor Guido kiállításának megnyitóján + VIDEÓ
 

Most vasárnap Győrben Szarka Fedor Guido kiállítását nem csupán megnézhetjük, de közelről is megismerkedhetünk a művész alkotómódszereivel, sőt ki is próbálhatjuk azokat. Az Āratī kiállítás megnyitóján is ott voltunk, meglátogattuk a műtermében Guidót, most pedig Zemlényi-Kovács Barnabás rövid elemzését közöljük a tárlatról, melyet május elsejéig lehet megtekinteni Győrben. Írás, részletek és művészet: a DRÓTon. Ha tetszett: add tovább! Az értő szellem derűje - Szarka Fedor Guido győri kiállításáról


ÚJ FORRADALOM A MŰVÉSZETBEN 1.

Kétszáz alkotás szerepel a 63. Vásárhelyi Őszi Tárlaton, köztük a DRÓT által Szentendrén kiállított szombathelyi festőművészé, Mészáros Szabolcsé is! A hírre tekintettel Mészáros Szabolcs kiállítását 2016 szeptember 16-ig meghosszabbítjuk, amikor is Szarka Fedor Guido képeit fogjuk a művészek városában kiállítani. Részletek és a tárlatra beválogatott festményről kép itt. - Mészáros Szabolcs a legjobb kétszáz kortárs között - a szentendrei kiállítást meghosszabítjuk
 
 
 
  • Szarka Fedor Guido
  • Szentendre