Mr.Sale

 

 

Címlapos Friss

Bevezető Bezzegországba

ad populum provocandum
provokatív – kritikus – őszinte 
(I. rész)

 
 

Van egy ország – valahol Európában – ahol a levegő és a víz tiszta, az erdők dúsak és vadban gazdagok, a szántók szépen megműveltek, a gyárak és üzemek ontják magukból egyre környezetbarátabb termékeiket, az emberek derűsek és bizakodóak, mindenkinek biztosított a megélhetése, minden flottul és terv szerint működik, mert minden helyzetre és alkalomra van terv, tanács és elképzelés. A fejekben rend uralkodik, a szívekben egyetértés.
Egy ország, amely Európa vezető és leginnovatívabb gazdaságával bír, aminek termékei világszerte a legkeresettebbek között vannak. Egy ország, ahol a földbirtok-rendszer kiegyensúlyozott, ahol a mezőgazdaság alapját a korszerű családi gazdaságok jelentik, amelyeknek egyre inkább „bio” termékeit a folyamatosan fejlődő feldolgozóipar azonnal felszippantja. Ahol fejlett a közlekedés és az infrastruktúra, és bár kétszázzal száguldhatsz az autópályákon, ha vonatra szállsz, hamarabb célba érsz. Ahol nem a rezsit csökkentik, hanem a munkabért emelik; ahol a megélhetését és megtakarításait senkinek sem kell féltenie. Ahol az oktatási rendszer – eredeti feladatának megfelelően – a szociális különbségek csökkentésére törekszik, s valóban a társadalom integrációjának legfőbb motorja: világos utakat, kijáratokat és perspektívát kínál a tanulóknak, akik így igen korán eldönthetik, milyen irányban szeretnék tanulmányaikat folytatni, és milyen szinten kívánják azokat befejezni.
Ahol a munkanélkülit nem az értelmetlen, a megbecsült élet lehetőségétől megfosztó közmunkaprogramba irányítják, hanem tanácsadással és továbbképzésekkel segítik abban, hogy megélhetését minél hamarabb megtalálja, és újra a társadalom értékes tagja lehessen. Ahol valóban kevés a nyomorgó, hajléktalan ember, és ez nem csupán a gazdagságnak, hanem az összetartó és szolidáris társadalomnak is köszönhető. Ahonnan nem vándorol el a fiatal értelmiség és a szakképzett munkaerő azért, mert nem lát esélyt a boldogulásra, hiszen számos állami- és magánpénzből fenntartott alapítvány, kutatóintézet, ösztöndíj segíti a elhelyezkedésüket, nem beszélve a számtalan cégről és vállalkozásról.
Egy ország, ahol a pártharcok nem osztják meg végletekig a társadalmat, és a nagypártoknak sem az a legfőbb igyekezete, hogy hatalmi pozícióba jutva riválisaikat ellehetetlenítsék, illetve olyan mesterségesen polarizált állapotban tartsák a közvéleményt, ami már-már polgárháborús hangulatot kelt. Ahol a végrehajtó hatalom nem törekszik a többi hatalmi ág befolyásolására, vagy nyílt ellenőrzésére, illetve megszerzett túlsúlyának a lehető legbiztosabb bebetonozására, kerül amibe kerül, mégha vissza is kell élnie demokratikus úton szerzett felhatalmazásával.
Ahol a választások előtt és után nem hintik tele átlátszó hazugságokkal és a legdurvább demagógiával az emberek szemét-fülét, és emiatt aztán nem nő tömegesre azoknak a polgároknak a száma, akik a politikából tökéletesen kiábrándulva, vagy teljesen közömbössé válnak a közügyek iránt, vagy egyenesen a legdurvább radikalizmust választják, ami a rendszert csak aláásná. Ahol a választót felnőtt emberként kezelik, mint akinek a többi választópolgárral azonos jogai és kötelességei vannak, akik ily módon személyesen és egyenként felelősek a rendszer fenntartásáért és tiszta működéséért. Ahol a társadalmi problémák megoldásához azok nyílt, széleskörű kibeszélését tartják az első és legfontosabb lépésnek.

Ez az ország: Bezzegország. Lassan három éve élek itt. Nem állítom, hogy maradéktalanul ismerném a helyi viszonyokat, de azt igen, hogy legalábbis egy átlagos bezzegországi lakos szintjén értem és átlátom azokat. A rendszer elfogadása itt eleve nem esik nehezére senkinek: a hallgatólagos, de általánosnak mondható meggyőződés szerint ez az évtizedek alatt kialakított társadalmi berendezkedés Európában és a nagyvilágon az egyik legjobb, aminek a fenntartásáért élni, dolgozni és alkotni mindenképpen megéri. Vitatni lehet ugyan ezt az állítást, de megcáfolni – az eredményeik ismeretében – nem nagyon lehet.
Akárhová nézek, óriási a kontraszt a hazai és az itteni állapotok között. Sok minden magyarázhatja ezt. Eltérő történelmi fejlődés, geopolitikai helyzet, miegyéb. Sokan gondolják úgy, hogy Magyarország legfőbb problémája az, hogy az állam és nemzet határai nem esnek egybe. Tessék megkapaszkodni: Bezzegországban sem. Mások szerint Magyarország legnagyobb problémája a negyven év kommunizmus, ami még a 150 éves török megszállásnak is jobban visszavetette országunk fejlődését. Kommunizmus Bezzegországban is volt. Keményebb, mint nálunk. Igaz, itt az elszámoltatást még 90-91-ben lezavarták, többek közt a jelenlegi államelnök tevékeny részvételével.
Megint mások szerint a magyarokat mindenki utálja, és emiatt nem tudunk érvényesülni. A bezzegországiakat a világon sok helyen utálják vagy kiröhögik a lehetetlen nyelvük, múltbeli bűneik, állítólagos humortalanságuk és fafejűségük miatt. Ám ha ugyanezek az emberek pl. autót vesznek, csak bezzegországi márkát választanak.
Hol van tehát a hiba? Talán azokban, akiknek a szükséges változások elindításhoz megadatott a hatalom, csak nem élnek vele?
Magyarországot – minden látszat szerint – egy olyan oligarchia kormányozza a közérdek zászlaja alatt, aminek tagjai elsősorban saját rövid távú anyagi érvényesülésüket tartják szemük előtt, ehhez pedig a legbiztosabb utat abban látják, hogy a múlt századi ideológiákkal, primitív demagógiával, illetve ami még ennél is primitívebb: egyszerű megvásárlással engedelmes szolgáikká tett és kulcspozícióiba helyezett párthívek révén az egész társadalomra kiterjesszék ellenőrzésüket és ily módon politikai hatalmukat a lehető leghosszabb időre bebiztosítsák. Ennek köszönhetően a közérdek nálunk egyre inkább az oligarchia magánérdekeivel azonos. Bezzegországot egy olyan oligarchia kormányozza a közérdek zászlaja alatt, aminek tagjai tökéletesen tisztában vannak nemcsak a rájuk ruházott hatalom nagyságával, hanem annak korlátaival is, így jóval felelősségteljesebb döntéseket képesek hozni magyar kollégáiknál, bár még a ’kolléga’ terminus ellen is alighanem tiltakoznának. Ők a sikerességüket ugyanis nem az adóparadicsomokba kimentett vagyon, netán az összemutyizott földbirtokok nagyságán, hanem a pártszimpátiától független közvéleménynek és közelégedettségnek való megfelelésben mérik.
Mindezzel nem azt akarom sugallni, hogy Bezzegországban minden tökéletes, hiszen egyes emberek alkotják a szélesebb társadalmat és annak elitjét egyaránt, akiket elsősorban saját céljaik és érdekeik vezérelnek. Korrupció itt is van, botrányok itt is előfordulnak, ezek azonban nem a rendszer lényegét jelentik, hanem súlyos anomáliának számítanak, és a közvélemény is ekként tekint rájuk. Az a benyomásom, hogy az itt elért életszínvonal nagyrészt éppen annak köszönhető, hogy a nagy többség – tekintet nélkül szociális helyzetére – képes összeegyeztetni, sőt összehangolni önös céljait a társadalom szélesebb és távlatibb érdekeivel, és ki-ki a maga szintjén igyekszik élni azzal a lehetőséggel, hogy a rendszer alakításába beleszólhasson. Ehhez az idillinek tűnő állapothoz két dolgot kellett elérniük: egyrészt egy olyan össztársadalmi, vagy ha tetszik, nemzeti konszenzust, aminek lényegét az általában vett, közös érdekminimum mindenkori általános elfogadásában jelölhetjük meg; másrészt azt a szintén közös felismerést, hogy a társadalmat alkotó egyének felelősséggel tartoznak egymásért, szűkebb és tágabb környezetükért, és általában az országért, és ha abban a kegyelmi állapotban van részük, hogy egyszerű választópolgárként mindösszesen egy x-et kell rajzolniuk egy szavazólapra négyévenként, akkor önmaguk, környezetük és az ország iránti kötelességük ezzel a jogukkal – megfontoltan és tudatosan – élni.
Állításaim néhol talán túlságosan sarkítottak: ez természetesen szándékos, és vállalom. Bezzegország ezzel együtt létező hely, mégha a valódi neve ezen a felületen ezután sem fog leíródni. A cél az, hogy együttgondolkodásra késztessem mindazokat, akikben van még erre némi hajlandóság.


 

 
 
 
  • Petneházi Gábor
  • Bezzegország
  • Társadalom