Mr.Sale

 

 

Címlapos Friss

Bocs, nem kéne már szülnöd?

A politikusok nőkről alkotott véleményéről, zenei karrierről, arról, hogy mennyit keresnek az énekesek és az énekesnők, arról, hogy milyen ingyen zenélni, hogy mi a véleménye a menekült-kérdésről, s hogy miért érezte kötelességének, hogy magyar emberként segítenie kell, készülő új lemezéről, és arról is, hogy mi minden lehet az ember, ha nő - beszélt Jónás Vera a DRÓT 7NŐ sorozatának harmadik vendégeként. Itt olvashatjátok a teljes, szerkesztett beszélgetést.

 
 
Weiner Sennyey Tibor: A DRÓT 7 Nő című beszélgetés-sorozatának harmadik részének vendége Jónás Vera énekesnő. Szeretném jelezni, hogy ezek a beszélgetések lényegüket illetően nyilvános és tematikus mélyinterjúk, tehát a közönségnek is ér kérdéseket föltenni. Jónás Verával viszonylag régóta ismerjük egymást, nagyon szeretem a művészetét, zenei ízlését, s szerintem egyedülálló a magyar zenei életben. Az utóbbi időben a magyar közéletben elhangzott, hogy mi a nők dolga, mi a női princípium, s arra gondoltam, hogy intelligens választ kéne erre adni. Vera azt mondta, örül ennek a felkérésnek, mert neki "betalált" ez a Kövér- vagy Ákos-féle mondat. Mi "talált neked ezen be", miért érintett ez téged érzékenyen?
 
Jónás Vera: Mit is mondott pontosan Kövér László? 
 
WST: „Szeretnénk, ha lányaink az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, ha unokákat szülhetnének nekünk.” A nők önmegvalósításának csúcsa szerinte a gyerekszülés és nem akar férfigyűlölő nőket.
 
JV: Emlékszem, hétvége volt, amikor kijött ez a videó, és nagyon rossz kedvű lettem ettől. Nem azért, mert úgy éreztem, hogy nem a helyemen vagyok, és basszus, gyereket kéne inkább szülnöm és a házimunkát végezni. De elkezdett zavarni, hogy ez engem feszít: hogy ekkora kihívás elé vagyok állítva, mert tudom azt, hogy énnekem amellett, hogy eléggé bírálóan és nem túl szimpatikusan megfogalmazza egy férfi politikus, hogy nekem mint másik nemnek mit kéne csinálnom - valahol bennem van az, hogy ezt én szeretném, és látom magam, hogy lesz majd egy olyan idő, amikor tényleg otthon szeretnék lenni, megnyugodni. Valahol mégis felidegesít az, hogy most nem ebben tevékenykedem - 
 
miért kell emiatt rosszul éreznem magam? 
 
Egy ilyen különös önellentmondás lett bennem.
 
WST: Ez lelkiismeret-furdalás volt? 
 

JÓNÁS VERA a DRÓTon

5 koncertje volt Japánban májusban és legalább 3 lesz hamarosan Magyarországon. Jónás Vera Japánban járt és most te is elkísérheted a DRÓTon keresztül. Ha te is büszke vagy velünk együtt a magyar énekesnő sikerére, akkor add tovább! - Magyar siker Japánban - Jónás Vera a Kiotó-expresszen - VIDEÓ

Jónás Vera a budapesti jazz élet kiemelkedő tehetségű énekesnője. Nyári koncertjeiről, az angol nyelvről, tanulmányairól, a minőségről és mennyiségről beszélt nekünk a Városligetben.  - Beszélgetés és bringázás Jónás Verával - VIDEÓ

„Múlt héten a Menedék - Migránsokat Segítő Egyesület felkérésére néhány napra befogadtam az iráni származású Arghavant, aki több éve Budapesten él. Óriási élmény volt! Ez a néhány nap megint megmutatta, hogy ha falakat húzunk fel magunk körül nem csak a külvilágot zárjuk ki, de onnan mi se fogunk nagyon kilátni..." - írta Jónás Vera énekesnő a minap. A DRÓTon most megnézhetitek a videót, és vonatkozó interjúinkat a magyar könnyűzenei élet aranyhangú és szívű énekesnőjével. „...ha falakat húzunk fel magunk körül nem csak a külvilágot zárjuk ki, de onnan mi se fogunk nagyon kilátni..." - Jónás Vera + VIDEÓ

JV: Nem, hanem idegesített, hogy miért zavar, és a mai napig nem fejtettem ezt meg. Ha teljes mértékben nem értenék vele egyet, akkor nem lett volna rossz kedvem tőle, akkor nem éreztem volna azt, hogy ez micsoda dolog...

 
WST: Később még visszakanyarodunk ide... de folytassuk onnan, hogy bár tudom, hogy illetlenség, de elmondom, hogy huszonnyolc éves vagy, és kimondottan sikeres a saját pályádon, a legutóbbi DRÓT-interjúkor pont Japánban koncerteztél. Hogy jött ez a japán-vonal?
 
JV: Úgy, hogy a facebookon elkezdett követni egy japán figura, úgy láttam, hogy egy kiadó, ráírtam, hogy ki vagy te? Erre azt írta, hogy tetszik neki a zenénk, és szívesen kiadná az első lemezünket. Mondtam, hogy jó. Kiadta, s azt mondta, hogy örülne, ha kimennék, én meg mondtam, hogy jó. 
 
WST: Öt koncertet tartottatok ott, ha jól tudom, ebből számomra az egyik legérdekesebb és legjapánabb, amikor tíz kamera közé beültetek, és mutatták, hogy tizenkétezer ember nézi a koncertet az interneten keresztül...
 
JV: Két ilyen online koncertünk is volt. 
 
WST: Én ezt abszolút sikernek érzem. Ritkán látunk ki a Kárpát-medencéből, nagyon ritkán érzékeljük azt, hogy mit jelent az, hogy részt venni Európa vagy a világ művészetében. Sajnos. Nagyon sokszor  - a magyar irodalmi életet figyelve - meglepő módon nyelvi akadályai vannak ennek. Persze szerencsére van kivétel. Te azonban úgy kezdted a karrieredet, hogy Londonba mentél zenét tanulni. 
 
JV: Én tanultam itthon magánutakon is, és a színpad nagyon mozgatott, a szereplés: hogy táncoltam, alternatív színházi társulatokban voltam, zenéltem, az motivált engem, hogy a színpadon legyek és előadjak valamit - otthon a nappaliban is mindenféle előadás volt nálunk. Engem ez motivált, s tinédzserkoromban egy kicsit leálltam ezzel.
 
WST: De hogy jutottunk el a nappaliból Londonba? 
 
JV: Érettségi után nem tudtam, mit szeretnék, nem mertem bevállalni se zenét, se színészetet, és az ELTE-re kezdtem el járni. Társadalmi tanulmányokat folytattam, és annyira utáltam, hogy azt mondtam magamnak, jó, végig fogom csinálni, de azzal a feltétellel, hogy mellette elkezdtem nagyon sok koncertre járni, magánúton zongorázni, énekelni tanulni, lett egy saját zenekarom, meg egy másik zenekarban énekesnő voltam. Ebben elkezdtem fejlődni, s mikor lediplomáztam, azt mondtam, na, szociológus nem szeretnék lenni, de huszonhárom évesen most lehet ugrani. Akkor Londonban még nem volt sok ismerősöm, de találtam ezt az iskolát egy barátnőmön keresztül, s mondtam, akkor kipróbáljuk, három évig ellébecolok, s ha nem jön össze, majd meglátjuk. 
 
WST: Azért nem lébecolás volt...
 
JV: Nem, kőkemény három év volt. 
 
WST: Kanyarodjunk vissza, hogy Jónás Vera a nappaliban énekesnő szeretett volna lenni?
 
JV: Nem tudtam, persze a dezodoros üveg arra inspirált, hogy mikrofon legyen, meg zenei általánosba jártam. Azt éreztem, hogy színpadon szeretnék lenni. Nem tudom, miért, ki akartam adni magamból mindent, és fontos volt hozzá a visszajelzés, hogy lássák és értékeljenek, és mondják, hogy milyen. Tök más lett közben a motivációm, de a "színpadon levés" mindig megvolt, a zenébe meg nagyon belefolytam, érdekelni kezdett a kémiája, és az jött, hogy nekem menne ez a két dolog egyszerre. 
 
WST: Milyen ez a "showbiznisz"? Az utóbbi években elég sok koncerted volt, egyik fesztiválról a másikra mentél, és mint énekesnő már nem dezodoros üvegbe énekeltél, hanem ezer és ezer embernek. Szerinted a magyar könnyűzenei élet másként működik, ha nőként veszel részt benne, mint ha férfiként? Engem érdekel például, hogy ugyanannyit keres-e egy énekesnő, mint egy énekes? Hogy kezelik ezeket a dolgokat?
 
JV: Pontos adatokat nem tudok, de szerintem nincs nagy differencia. Úgy látom, hogy  belülről jön az, hogy én "mennyit érek", hogy mennyit kérek egy koncertért, mi az, ami megéri, ami alá már nem megyek. Ahogy látom a nálam előrébb levő énekesnőket, akik irdatlan összegeket kérnek és el is viszik előre, a biznisz oldalon, ugyanúgy látom a férfi oldalon, hogy 
 
nem tudják magukat a helyükön kezelni, és nem tudják megkérni az árát azért az értékért, amit közvetítenek. 
 
Én nem látok ebben akkora különbséget. 
 
WST: Ér a művészetért pénzt kérni?
 
JV: Abszolút. 
 
WST: Miért?
 
JV: Ez egy érdekes dolog, hogy így kérdezed. Van valahol egy szolgálati része, amiért nem kérek pénzt, de az másik ügy. Abban, hogy én fellépek, benne van nagyon sok év tanulás, gyakorlás... 
 
WST: A fellépésnél a koncerten Vera kimegy a színpadra, nagy kabátban, gitárral, előadja, mindenki örül, mosolyog, és szuper jó minőség az egész...
 
JV: Ezt csinálom full-time-ban, nincs nagyon más dolog, amit emellett csinálni tudok. Érdekes módon az a tapasztalatom, hogy 
 
ha nem tudnak vagy nem akarnak fizetni, ha elmegyek kevesebbért vagy ingyen valahova énekelni, akkor nagyon sokszor ütközöm abba, hogy nem is becsülik meg annyira. 
 
Nem olyan a technikus, a szervezés, egyszerűen az van, és ebbe többször belefutottam már, hogy jótékonysági rendezvényen, persze, hogy ingyen elmegyek mondjuk a Down-kórosokat támogatni - valahol elcsúszik a szervezés: "mindegy, úgyis ingyen jön, valahova elrakjuk" - és én érzem magam kellemetlenül, hogy akkor miért hívtak? Szóval, ha ilyen dolog van szívesen elmegyek ingyen, de akkor keményen kiállok azért, hogy legyen megszervezve ez meg az. Semmi mást nem kérek, csak azt, hogy legyen értelme annak, hogy elmegyek, legyen kerete, különben mindenki kellemetlenül érzi magát. 
 
Amikor fölhívtál ezzel a beszélgetéssel, nemcsak azt mondtam, hogy ez betalált, hanem hogy keveset foglalkozom ezzel a női témával 
 
- inkább individuális módon oldom meg. Azt érzem, hogy nem tudok a nőkért kiállni, még azon vagyok és ott tartok, hogy magamért kiálljak, nem tudom még kollektív módon csinálni. És ha valakinek tetszik, amit csinálok, és tud hozzá kapcsolódni, akkor azt mondom, hogy ez szuper jó.
 
Csak örülök, hogy nem akadok ki azon, hogy ha valaki rám mutat ujjal, hogy: bocs, nem kéne már szülnöd? 
 
WST: Az előző két beszélgetőtársainkkal is erről beszélgettünk, Kiss Judit Ágnes sokáig nem akart anya lenni, most van egy gyermeke, Pém Ildikó meg már három gyermek édesanyja, nagyon jól éli meg, és sokat beszélgettünk erről. Engem ez nagyon érdekel, hogy van-e valami ilyesmi jövőképedben? Fel akarod-e venni a CSOK-ot, építeni egy családi házat, legalább három gyerekkel? Érdekelne, hogy hogy látod magad a jövődet? Babakocsival a színpadon énekelsz? 
 
JV: Arról tudok beszélni, hogy most mi van, hogy mi lesz, azt még nem annyira látom. Látom magam körül azokat az énekesnő-anyukákat, akik egyik lábukkal kevergetik a bébipapit, a másikkal már a fesztiválszezonban nyomják végig, és nem annyira érzem, hogy ez lesz az én utam. Mostanában kezdett el bennem érni az, hogy jó fejek a gyerekek, de nem kell nagyon ajnározni, nem voltam a legjobb fej nagynéni-típus, de a baráti társaságban jönnek a gyerekek, és elkezdtem kapcsolódni hozzájuk. Látom azt, hogy nekem az egy más út lesz, nem biztos, hogy a back-stage-ben fogok szoptatni. Most nem tudom elképzelni, emiatt azt gondolom, hogy még nem fogok gyereket szülni, mert még inkább színpadon és back-stage-ben képzelem el az életemet. 
 
WST: És oda nem viszel gyereket?
 
JV: Meglátjuk. Most az van bennem, hogy a gyerekkorom feldolgozásában vagyok, és olyan érdekes az, hogy a mi családunkban hányféle gyerek volt, ki mit igényelt. És egy kicsit úgy képzelem el, hogy amikor majd megszületik a gyerekem, látni fogom, hogy mennyire fogja elviselni, hogy ha én őt zajos helyre viszem. 
 
WST: Inkább alkalmazkodnál hozzá?
 
JV: Igen, még annyira az van bennem, hogy annyira magamban pörgök, hogy nem jut rá idő...
 
WST: Akkor énekesnőnek lenni még mindig egy kicsit egocentrikus dolog?
 
JV: Nem énekesnőnek lenni egocentrikus, hanem magamat megélni, az olyan, mintha egy nagy buborékban vagy labirintusban lennék. 
 
WST: Mi az, ami segít, hogy megéld magad, megtaláld magad?
 
JV: Beszélgetések, barátok. A utóbbi időben elkezdtem kicsit meditálni, végiggondolni, hogy is van mi, távolságokat tartani, közel engedni - a térrel játszani. 
 
Nem baj, ha valakinek el kell mennie távolabb, vagy én akarom eltolni távolabb, az tök oké. 
 
Nagyobb távlatokban gondolkodni, hogy a szeretteim hol közelebb jönnek, hol távolabb - és hogy nem kell ettől megijedni. Ez nekem segít, s hogy vannak olyan hozzám közel álló emberek, akiket jelenleg távol tartok magamtól, és azt mondom: 
 
nagyon szeretlek, nagyon hiányzol, de most azt érzem, hogy basszus, egyszerűen nincs energiám. 
 
Valami miatt fel kell dolgoznom magamban dolgokat, és emiatt most jobb, ha távol vagyunk. Bármi baj történik, ott leszek egy másodperc alatt, de most ebben vagyok. Most egy kicsit ilyen élmény. 
 
WST: Abszolút megértem. Te vállalsz mást is azonban, énekes és díva léted mellett egész komoly ügyekben foglalsz állást. A DRÓT-ra is átvettük a videót, követve téged, amikor a menekült-kérdésben foglaltál állást, vagy legalábbis befogadtál egy kis hölgyet egy napra. Hogyan is történt pontosan?
 
JV: Felkért egy szervezet, mert amikor volt ez az egész téma, elég rossz volt, hogy sokáig nem kapcsolódtam bele a menekült-kérdésbe.
 
WST: Úgy érezted, hogy bele kellett volna kapcsolódnod?
 
JV: Nyáron, ha júniusban végigsétáltál a körúton, nem tudtad, hol vagy, elég erős volt, amit Budapesten látni lehetett. Eleinte féltem is az egész dologtól, aztán egy ismerősömet hívtam föl, hogy távolságot érzek ebben a témában, de ha kell valamit segíteni, akkor itt vagyok. Az ismerősöm kicsit keményen szólt vissza: akkor segíts, ha szeretnél, ezt meg ezt meg ezt kell. Akkor valahogy beszippantott ez a dolog. 
 
WST: Úgy érezted, hogy neked valamit segítened kell?
 
JV: Azt éreztem, hogy ha a családom történelmét végignézem, 
 
a magyar történelemben, annyiszor voltunk segítségre szorulók, annyiszor kellett volna, hogy segítsenek nekünk... 
 
WST: Megkérdezhetlek a családodról?
 
JV: A családom egyik fele zsidó, a másik református. Nekünk elég komoly segítség-történetünk van, mondjuk a zsidó oldalon, hogy hogyan bújtattak kicsodák, hogy csodával határos módon hogyan éltek túl emberek dolgokat. Valahogy úgy érzem, hogy ez visszajár, és úgy egészséges, ha ez megy oda-vissza. 
 
WST: Akkor is, ha muszlim emberekről van szó? Mert ugye ez volt az egyik fő kifogás. 
 
JV: Igen. Utánanéztem, és láttam egy kutatást a xenofóbia, az idegektől való félelem témáról. Beírtak egy népcsoportot a kérdőívbe, a pirézeket, amely egy abszolút nem létező népcsoport. Megkérdezték a felmérésben részt vevőket, hogy egy tízes skálán hogyan vélekednek a pirézekről, mennyire szívesen fogadná be őket, dolgozna együtt velük, stb, és iszonyatosan érdekes, hogy szinte 99 százalék nem, "nem akarom, nem", nem-mel válaszoltak. Ennyit erről. Én nagyon kedves emberekkel találkoztam, például ezzel a fiatal lánnyal. Egy szervezet keresett meg, akik azzal foglalkoztak, hogy beköltöztettek egy-egy embert valakihez, ismertebb vagy közéleti személyekhez, Kulka Jánoshoz, Klein Dávid hegymászóhoz, hozzám. És beköltözött hozzám Ardevan, egy gyönyörű iráni perzsa lány, nagyon jó fej csaj.
 
WST: Aki ráadásul évek óta Magyarországon él.
 
JV: Nem a mostani átvonuló menekültügy miatt csinálták ezt, hanem véletlenül jött így ki. De a helyzet arról szólt, hogy akik idejönnek élni, nekik milyen nehézségekkel kell szembenézni. Ennek az enyhítésére jött létre ez a videó-blog, hogy kicsit ismerjük meg egymás kultúráját, beszélgessünk arról, hogy ki ő, honnan jön, hogy mennyire volt nehéz itt lakást, munkát találnia, beilleszkednie. Erről készült a kis videó. 
 
Kérdés a közönségből: Melyik országban volt a legjobb föllépni?
 
JV: Nem biztos, hogy országot tudnék mondani, voltak olyan külföldi koncert-élmények, amik nagyon erősek voltak, Angliában például, vagy Erdély, a szívem csücske, ha azt külföldnek lehet mondani, mindig úgy jövök haza, mint valami Buddha, feltöltve. Ott voltam talán a legtöbbször és a legtöbb helyen. 
 
Kérdés a közönségből: Állítólag minden sikeres férfi mögött áll egy sikeres nő. Az a kérdésem, hogy te egyedül vagy-e ebben az önmegvalósításban, vagy van mögötted valaki?
 
JV: Mögöttem most nincs senki, és ezt hiányolom. De ebben is a munka része van benne, hogy mit szeretnék? Egy erős valakit? Aki volt mellettem-mögöttem, vagy túldominálták, vagy alul-dominálták a helyzetet. Ez is olyan dolog, ami rólam szól: hogy mi az, amit én meg tudok engedni magamnak, és így a másiknak. Ebben is egy alakuló-formáló időszakban vagyok. 
 
WST: Léteznek olyan fickók, akik "túl akarják dominálni" a nőt?
 
JV: Van ilyen is, olyan is. Az előző évem egy iszonyatosan nagy hurrikán volt, amiben ott volt az is, aki kikérte magának, hogy nekem énekesnő ambícióim vannak, s hogy hogyan megyek bele a a dolgokba. Az előtte való nagy szerelemben meg egy oltáron ültem, és azt éreztem, hogy nem tud velem jönni. 
 
WST: Nem partner volt, hanem szolga?
 
JV: Nem, nem ez a jó kifejezés. Úgy érzem, amikor bennem balansz lesz abban, hogy ki vagyok én, akkor érdemes hozzá megtalálni azt, hogy ki az, akihez kapcsolódni tudok. 
 
WST: Akkor nem az tesz rendbe, akivel együtt vagy valakivel, hanem már előtte...
 
JV: Ha olyan valaki kapcsolódik hozzá, aki jobbá teszi az ember életét, nyilván nem utasítja el. De úgy érzem, akárhányszor tudom pótolni, amit belül nem tudtam magamnak helyrebillenteni, akkor az soha nem olyan volt.
 
Kérdés a közönségből: Mondtad, hogy három évig voltál Londonban. Mi az, amit adott neked az a három év? Három év zenét tanultál - mi az, amiben összesürítenéd azt, amit ott tanultál?
 
JV: Nekem az az egyik legfontosabb időszak volt az életemben, meghatározó három év volt, nagyon megdolgozott időszak. Egyedül voltam, nagyon, nemigen voltak ismerőseim, magyarokat nem is nagyon ismertem és később sem kapcsolódtam magyar társasághoz. De tudatos is volt valamilyen szinten, hogy na, én akkor most egyedül hogyan fogom magam fölépíteni itt. Azt gondolom, hogy nem kerültem volna ennyire egyenesbe magammal, ha ott nem megyek le a dolgok legaljára.
 
WST: Hogyhogy nem maradtál ott?
 
JV: Rettegtem, hogy mi lesz, ha befejezem az iskolát, és lógok majd a levegőben, és akkor bekerültem egy amerikai tehetségkutató programba, amivel túlnéztem Amerikába, rögtön a suli után, és aztán lett egy menedzserem itthon, aki iszonyú elánnal rám ugrott, hogy ő most akkor szeretne elkezdeni dolgozni, én meg mondtam, hogy jó. Akkor még nagyon aktívan jártam ki Londonba koncertezni, és valahogy így alakult az élet, így vitt magával. 
 
Kérdés a közönségből: Akkor ha jól számoltam, az utóbbi három évben már nemzetközi karriert futottál be, és itthon is menőnek számít a Jónás Vera Band. Vagy ez nem ilyen egyszerű?
 

7NŐ

I.
II.
III.
IV.
2016. február 23. 19:00
Batarita, táncos, koreográfus 
V.
2016. március 1. 19:00
Bihari Viktória, blogger 
VI.
2016. március 8. 19:00 (NŐNAP)
Kiss Márta, festőművész 
VII.
2016. március 22. 19:00
Pavlov Anna - üzletasszony, műfordító
 
Helyszín:
Zsivágó Kávéház,
1061. Budapest, Paulay Ede utca 55.
Támogató partnereink

Zsivágó Kávéház, Lady Sale, miabaro és a DRÓT

JV: Éjjel nappal menő vagyok, ha fölkelek, a tükörbe nézek, menő vagyok... Nem, nem ilyen egyszerű. Ez folyamatos meló. Imádom, amikor barátok meg szakmai emberek, vagy akiket csak koncertekről ismerek vagy internetről, ők mondják, hogy jaj, mennyire király minden... Belül nem mindig ilyen fekete-fehér. Pont most például lemezt készítünk, és ebben most mindenemet belefőzöm, ami van. Hajnali gyomorgörcsök és idegbeteg kirohanások is vannak ebben, hogy: mi lesz rossz lesz, béna vagyok, nem fog sikerülni, utálni fogják, mi lesz, ha nem lesz kész... és az álmok, hogy kimegyek a színpadra, és ott egy fal, a közönség nem lát, és elszakadt az összes húrom, és nincs rajtam ruha... Úszni nagyon ritkán tudok benne. Ez sajnos hozzátartozik szerintem. Meg nem biztos, hogy jól érezném magam, hogy ha csak menő lenne, ahogy mondod. Az érdekel, amin dolgozni kell, amit gyúrni kell. 

 
WST: Mi lesz az új lemez címe, tematikája?
 
JV: Az új lemeznek az lesz a címe, hogy Tiger now - célirányosan készítem fel magam, hogy ez a tigrisem manifesztálódjon bennem is.  Ez egy következő lépés. Nem gondolom, hogy ez egy nagyon "nem olyan, amit megszokhattunk, és feje tetejére áll minden"  - szerintem hozza az előző lemezeknek a szerét, és viszi tovább, viszont sokkal elektromosabb, rockosabb, sokkal jobban odamarós, odakarmolós dolgok. 
 
WST: Végig angolul énekelsz?
 
JV: Igen, egy feldolgozás van magyarul, egy Halász Judit. 
 
Kérdés a közönségből: Ez tudatos választás, hogy angolul énekelsz?
 
JV: Én nem tudok magyarul szöveget írni. Próbáltam, és nagyon kellemetlen volt. 
 
Kérdés a közönségből: Melyik Halász Judit-szám lesz?
 
JV: A Szél hozott, szél visz el. "Köd előttem, köd mögöttem / Isten tudja, honnan jöttem / szél hozott, szél visz el / minek kérdjem, miért visz el". Teljesen kifordítottuk magából a dalt, elég rockos lett. Április 9-én lesz  a bemutatója, remélem, addig elkészül a lemez... Az az érdekes, hogy annyiban előrébb jár befelé a Tiger Now, hogy eddig úgy voltam vele, hogy annyi mindenről szólnak a dalok, az életről, a szerelem, a tanulásról - és most konkrét sztorikról, emberekről, helyzetekről szólnak a dalok. Felismerés, még ha a hallgatónak nem is tud átjönni, én minden dalról el tudom mondani, hogy ez arról szól, hogy. 
 
WST: Melyik a legjobb szám szerinted?
 
JV: Kettő most a favorit, az egyik a Tiger now, a Tigris most, a másik a Find your keys című szám. Ez két ellentétes dal, az egyik nagyon vad, a másik nagyon finom dal. 
 
WST: Tigris vagy?
 
JV: Igen. Meg egy kis cica is... 
 
Kérdés a közönségből: Ki inspirál téged? Vannak-e olyan nők akár, akik inspirálóak a művészetedben?
 
JV: Természetesen vannak, van egy dalszerző-énekesnő, úgy hívják, hogy Krystal Warren. Most pár hónapja találkoztam is vele, nagyon csípem, nagyon jót dumáltunk. Az előző nagylemezemen egyébként van egy ilyen szám, What would they do, és azon ilyen csajok vannak. 
 
Nekem alapvetően, ha már nőkről beszélünk, mindig nagy dolog, ha látok egy nőt, aki a helyén van, tudja, hogy ő kicsoda, csinálja a dolgát, és mellette azt a sokféle szerepet, amit egy nő megélhet, azt meg tudja élni és ki tud benne teljesedni. 
 
Nekem az a vágyam, hogy ezeket meg tudjam élni, és megtaláljam benne a balanszot. Ebben persze ott vannak azok a hasonló karrierben, pályán mozgó nők, de vannak olyan ismerősök, akik teljesen mást csinálnak, de ugyanezt a küzdelmet csinálják, és ez engem mindig is inspirált.

(A beszélgetést szerkesztette Stenszky Cecília)


 
NŐKÉRDÉS a DRÓTon
 
Egy buddhista tanító, egy vaisnava (Krisna-hívő) teológus, egy református lelkész, egy rabbi és egy muszlim hitoktató véleményét olvashatjátok a napokban erősen tematizált nemi egyenlőtlenségekről a DRÓTon. Az írás részlet Rába Géza most megjelent „Isten tudja – emberi kérdések, vallási válaszok” című könyvéből. - Isten tudja, hogy a nők...
 
Az irgalom azt jelenti: látom, hogy más vagy, másként gondolkodsz, de elfogadlak. Azt jelenti: látom, hogy hülyeségeket csinálsz, de megbocsátok, mert én is ugyanilyen baromságokat követek el. - Miért okozott ekkora felháborodást egy zenész és egy politikus kijelentése a nőkről? Miért érintett ennyire érzékenyen sokakat annak az alapvető gondolatnak a magánemberként való nyilvános megfogalmazása, hogy a nőknek genetikailag meghatározott feladata van? Stenszky Cecília - a DRÓT szerkesztőjének - írását olvashatjátok. Félelem és rettegés Magyarországon
 
Magyarországon még mindig elfogadott a nők elleni erőszak, különösen akkor hunynak szemet felette, ha az családon belül történik. Gyenge és alávaló az a férfi, aki egy asszonyt megüt, és az a nő pedig, aki ezt elviseli: megfélemlített, kétségbeesett és kiszolgáltatott. Az a társadalom, ami pedig ezt szó nélkül tűri: folyamatos bűnben él. Mindez akkor jutott újra eszembe, amikor Kovács Patrícia színésznő feltett néhány fotót, melyet még Rózsa Erika készített öt éve a Nők Lapjának. Akkor én nem láttam ezeket a képeket, de most nagyon megráztak. -  Üzenjük a Parlamentnek: több tiszteletet a nőknek!

 

 

  • Jónás Vera
  • 7nő
  • beszélgetés
  • Élet