Mr.Sale

 

 

Címlapos Friss

Bölcs(ész) polgárokat a hazának! - Beszélgetés Hörcher Ferenccel

Mi haszna van a filozófiának? Miért tekinti ellenségnek a bölcsészeket a kormányzat? Felelősek-e a bölcsészek a kialakult helyzetért? Miért és kik nézik le a humán tudományokat? Miért nem lesz soha demokrácia ott, ahol nincs polgárság? Vajon megújulhat-e a magyar értelmiség?  Az Akadémia Filozófiai Intézetének igazgatójával, Hörcher Ferenccel beszélgettünk.

pályázat

PG: Az életrajzod szerint filozófus, eszmetörténész, költő, publicista és politikai elemző is vagy, ráadásul házas és két gyermek apja. A szakterületed az esztétika, a politikai gondolkodás története, a politikai filozófia, az angolszász konzervativizmus és liberalizmus, de esszéköteted jelent meg pl. Ottlikról is. Korábban a Pázmányon voltál tanszékvezető, 2013 óta pedig az MTA-BTK Filozófiai Intézetének vagy az igazgatója. Az egyetemi óráid mellett rendszeresen tartasz előadásokat hazai és külföldi konferenciákon. Hogyan tudod harmonikusan működtetni ezt a sokszínű és sokszintű életet? Milyen a napirended és napi ritmusod? Hol élsz, a karriered mennyit vesz el a családodtól és fordítva?


Hörcher Ferenc: Igazán jól esnek méltató szavaid, de inkább arra utalnak, hogy mind a mai napig nem sikerült elég jól leszűkítenem az érdeklődési köreimet. Magyarán:

még mindig túl sok minden érdekel.

Az egyetem végén mondta egy kedves tanárom, hogy kétféle ember (vagy talán kutató típus) van, az egyik mélységben tájékozódik, egyre alaposabban ismer egy szűk metszetet, a másik horizontálisan kóborol, széltében-hosszában próbál minél nagyobb területet megismerni. Én valóban a második emberfajtához tartozom. Ráadásul két fontos meggyőződés is kapcsolódik ehhez a belátáshoz. Az egyik az, hogy a filozófia és a humán tudományok területén a több irányú párhuzamos vizsgálódás nagyon termékeny lehet, a 18. századig az általam nagyra becsült tudósok (pl. Adam Smith vagy Hume) hozzám hasonlóan széles, vagy még szélesebb spektrumban kutattak, írtak. A másik pedig az, hogy

a tudomány és a művészet is csak akkor ér valamit, ha segít nekünk élni

- nem hiszek az öncélú alapkutatásban, sőt a metafizikai obskurantizmusban sem. Számomra a tudomány, a filozófia és az irodalom is gyakorlati jelentőséggel bír. 

Ami kérdéseidet illet: nem szeretnék köntörfalazni: egyáltalán nem olyan harmonikus az életem, mint amilyennek esetleg kívülről tűnik, inkább zaklatottnak nevezném. Rendszeresen túlvállalom magam, és ezért nehezen tudok kikapcsolódni, mindenhova sietek, mindenhonnan elkések. például ennek az interjúnak a kérdéseire is jókora késéssel válaszoltam. Túl sokat szeretnék egyszerre, és ezért nem tudok mindent megfelelő alapossággal és gyorsasággal megoldani. Ez pedig stresszes életet eredményez. Még az a szerencsém, hogy a közvetlen családom, feleségem és a gyerekeim is nagyon megértőek és elfogadóak – igaz, ők is eléggé pörögnek, négyen négyféle irányba szaladunk szét. Mindkét gyermekünk elköltözött már tőlünk: fiam Londonban doktori kutatásokat folytat, lányom idén végzős a táncművészeti főiskolán. Feleségem is értelmiségi foglalkozást űz, így igazából minden lehetőségem megvan, hogy kutassak, írjak. A családom már régen megszokta, hogy állandóan a gép előtt lát, ha otthon vagyok. Csak a kiskutyánk nem tud ezzel könnyen megbékélni, ő játszani szeretne inkább, most is (szombat éjszaka) ezért követelőzik, vele szemben van lelkiismeret furdalásom.

A napirendem – szerencsére? - unalmas. Budán élek, egy polgári társasházi lakásban - nekem a családi örökségben a polgári hagyaték kulcsfontosságú. Korán kelek, kutyát sétáltatok. Utána bemegyek az intézetbe, ügyeket intézni, mint egy hivatalnok, vagy tanítani megyek az egyetemre. Délután megsétáltatom a kutyát, feleségemmel megbeszéljük a napot, este dolgozunk, vagy színház, egyéb kulturális program következik. Éjfél után szoktam lefeküdni.
Ebből a ritmusból az rángat ki, ha külföldre utazom (konferencia, kutatás), vagy nyáron, amikor Balatonon nyaralunk (Siófok mellett).

PG: Korábban rendszerint kettős vezetéknévvel publikáltál vagy jelentél meg a nyilvánosság előtt, mostanában mintha inkább csak a Hörchert használnád. Tudatos volt ez a váltás (ha jók az értesüléseim, a Horkay édesanyád családneve), vagy valami egyszerűbb oka volt?

HF: Nincs ilyen váltás. Egyetemista korom óta, mikor publikálni kezdtem, tudatosan használom a magyar nyelvű publikációkon a Horkay előnevet, amely anyai nagyapám öröksége, akinek csak két lánya volt, így a nevet nem vitte senki tovább. Külföldi publikációkon nem használom a Horkay nevet, mert nehezen értik külföldön a két családnevet. Illetve van még egy megkülönböztetés: amikor élőben jelen vagyok, általában Hörcher Ferencként mutatkozom be, írásaim szerzőjeként viszont Horkay Hörcher Ferencet adom meg. De persze néha eltévesztem, meg nem mindig világos a helyzet, amelyben a névhasználat szükséges, és környezetem sem tudja pontosan ezeket a szerzői intenciókat, így néha következetlen a névhasználat velem kapcsolatban.

PG: 2013 óta igazgatod a Filozófia Intézetet. Célkitűzéseid közül eddig mit sikerült megvalósítani, és mi az, amire még rövid- ill. középtávon reális esélyt látsz? Hogyan látod jelenleg a magyar tudomány, azon belül is a bölcsészettudományok helyzetét nemzetközi összehasonlításban, hogyan változott a rendszerváltás, ill. a recesszió kezdete óta?

 

HF: Most harmadik éve vagyok igazgató, s megbízatásom év végén lejár. Ha áttekintem, mit tudtunk elérni (mert az igazgató soha nem egyedül dolgozik, sikere és kudarca egyaránt munkatársaihoz is kötődnek), s kiindulópontom a pályázat végén található öt pontos összefoglalás, akkor a következőképp látom az eredményeket:

Ami a filozófia megítélését illeti a magyar kulturális életben, mivel igazgatói működésem során nagyobb botrányok nem rengették meg az intézet falait, viszont a nyilvánosságban többször is szerepeltünk, talán elkezdődött az intézet és a hazai filozófia egészének újrapozícionálása. A társintézetekkel kifejezetten jó viszonyt sikerült kialakítani, számos kutatásunk folyik a BTK-n (MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont) belül más intézetekkel (történészekkel, irodalmárokkal – példának az Eötvös-kiadást vagy az ITI-ben indult magyar esztétikatörténeti projektet említhetem), de természettudósokkal is (elsősorban a fizikusokkal) és például vallástudósokkal is együttműködünk. Nemzetközi téren is történtek előrelépések, például sikerült néhány évre egy külföldi kutatót is leszerződtetnünk. A BTK nemzetközi projektpályázatának előkészítésében személyesen is részt vettem.

A filozófiával, de tágabb értelemben a magyar humán tudományosság egészével kapcsolatos epizód: Nemrégiben Magyarországon járt Jean-Pierre Bourgignon professzor, az ERC (European Research Council) magyarországi vezetője, s amikor az MTA-n előadást tartott, felszólaltam a bölcsészettudományok érdekében, s ő is elismerte, hogy mennyivel nehezebb helyzetben vannak a humán tudományok a nemzetközi pályázatokon. Ennek ellenére fontos, hogy megpróbáljunk ezeken a területeken is előre lépni.

Visszatérve az igazgatói pályázatomra: ami a tényleges kutatóintézeti forma kialakítását illeti, nyilván nem értünk az átalakulás végére, de sok fiatal (doktori és posztdoktori életszakaszban lévő) kutató került hozzánk, s ez jót tett az intézet hangulatának is. Ami a filozófiai archívumépítést illeti, még csak kezdő fázisban vagyunk, de elvileg vannak bizonyos akadémiai forrásaink a projekt elindításához, s mi magunk is haladunk a kérdés kidolgozásával.


PG: 2014-ben magyar és angol nyelvű tanulmányköteted jelent meg a bölcsészettudomány hasznáról. Milyen fogadtatása volt a könyvnek, egyáltalán, mi volt a célod vele? A szűkebb, szakmai/bölcsészkörnek kerestél valamiféle önigazolást vagy önbecsülést, avagy netán a politikai döntéshozók felé is valamilyen üzenetet szerettél volna közvetíteni? Volt-e valamilyen reakció "fentről" a meglátásaidra?
 

KAPCSOLÓDÓ

Vajon mit ért a bölcsészdiplomájuk külföldön? Tényleg csak a gyorsétterem-lánc jelenti az egyetlen lehetőséget az állástalan diplomásoknak? Milyen külföldön élni és dolgozni, mennyi idő alatt lehet elszakadni Magyarországtól, milyen érzés kívülről szemlélni az itthoni állapotokat és mi az, ami ma leginkább hiányzik Magyarországról, külföldről nézve?

Magyar bölcsészek külföldön

HF: A célom, mint minden filozófiai kutatásommal csak részben teoretikus, valójában nagyon is praktikus volt. Egy két éves TÁMOP kutatás eredményeként született a kötet, azért, mert csakugyan

kíváncsi voltam, milyen érveket lehet felsorakoztatni a humán tudományokkal szembeni kritikákra. 

A könyvnek nagyon pozitív fogadtatása volt. Különösen meglepett, milyen nyitottságot tapasztaltam az Akadémián természettudós kollégáinktól, egészen az új legfelsőbb vezetésig, az Akadémia elnökéig, alelnökéig. A témát a Pázmányon vittük tovább, egy akadémikusok által tartott előadássorozatban, melynek témája ez volt: Mire való a tudomány?

Persze nincseneke illúzióim, hogy egy filozófiai szakkönyv különösebben mély hatást gyakorolhatna a politikai döntéshozókra (bár ezt kizárni sem tudom). Inkább az mozgatott, hogy a magam részéről mindent megtegyek, hogy felhívjam nem is annyira a politika, mint a társadalom figyelmét arra,

milyen társadalmi veszélyei lehetnek a társadalom- és humántudományok lenézésének, elhanyagolásának.

A politika azért lehet olyan ellenséges a bölcsészettel szemben, mert a gazdaság és a társadalom egy része is ellenséges velünk szemben, s ezt fontosnak tűnik oldani. Továbbá fontosnak tűnt nekem valamifajta szembenézés magunkkal, a saját hagyományunkkal, sőt, esetleg a bölcsészettudományok fogyatékosságaival, bűneivel is. Ha pedig kicsit patetikusabban is fogalmazhatok, az inspirált, hogy ha már vesznünk kell, állva halhassunk meg.

 

PG: Hogyan látod ma, 2015-ben a magyar bölcsészet jövőjét? Mikortól válhat szerinted jóvátehetetlenné a kár, amit a jelenlegi kormányzat a felsőoktatás leépítésével okoz az országnak?

 

KAPCSOLÓDÓ

Eljutottunk a felvilágosodástól az elsötétítésig? Megbélyegzett bölcsészek? Jogrend vagy önbíráskodás? Van-e megoldás? Felvilágosodástól az elsötétítésig - Ludassy Mária interjú VIDEÓ (85. ÜK/8.)

HF: Nem beszélnék egy kormányzat felelősségéről, mert a felsőoktatással szembeni felelőtlenség a rendszerváltás óta jellemzi a politikát, nem egy ciklus, vagy egy kormányzat felelősségéről van szó. Ettől függetlenül természetesen mindig az aktuális kormányzattal kell csatázni, ők okozhatják aktuálisan a legnagyobb bajt. A legfájóbb az ágazat iránti politikai lenézés: hogy a politikai döntéshozók úgy gondolják, ők jobban tudják, mire van szükség ebben az ágazatban, mint az ágazat maga. Ez a politikai voluntarizmus egy magamfajta konzervatív gondolkodású embernek nem elfogadható. Természetesen el kell ismernünk, hogy sok sebtől vérzik a magyar bölcsészet is, de ezt csak közös gondolkodással, nem pedig egyoldalú politikai diktátumokkal lehet megoldani. Elfogadom persze, hogy egy-egy véleményformáló bölcsész sok borsot tört a politika orra alá, s e tekintetben nekik is nagyobb felelősségtudattal kellene eljárniuk. De talán még ennél is nagyobb baj, hogy az egyetemi vezetőket hol korrumpálja a politikai hatalom (gondoljuk a rektorokkal kapcsolatos taktikára Magyar Bálint részéről), hol pedig az oszd meg és uralkodj! elvét alkalmazzák – azt hiszem az Orbán-kormányra ez a stratégia a jellemző. Joggal mondta György Péter egy nemrég tartott akadémiai vitafórumon, hogy a bölcsészek szakmai vezetői (a tanszék- és intézetvezetők) a saját kollégáik állását védik, s ezért nem tudnak felsorakozni közösen az ágazat egészét érintő támadásokkal szemben. Ám meggyőződésem az, hogy az ágazat is hibás abban, hogy nem tudja saját érdekeit artikulálni, nem jött létre például egy felsőoktatási kamara, s az ágazatnak nincs egy saját belső jövőképe, amelyet a politika figyelmébe tudna ajánlani. Ezek híján tényleg ki vagyunk szolgáltatva a politika kénye-kedvének.

 

PG: Miért fontos hely szerinted az egyetem az össztársadalom szempontjából, még akkor is, ha egyes vélemények szerint pl. a bölcsészkar elsősorban arra szolgál csupán, hogy önmagát termelje újra? Hogyan lehet az egyetem fontosságát megértetni a politikával? Mit veszít szerinted az ország az egyetemi autonómia korlátozásával?
Hogyan látod: nem illúzió csupán a bölcsész-értelmiség közvélemény-befolyásoló szerepének, autoritásának, hatalmának az elképzelése, különösen manapság? Tényleg az új barbárság korát éljük?

 

HF: Ez komoly kérdés? Elképzelhető egy társadalom, ahol nem tanítják Platónt, Arisztotelészt vagy Michelangelo és Leonardo gondolatait? Egy olyan társadalom, melyben a saját nyelvére és irodalmára vonatkozóan nincs egyetemi szintű kutatás?

A bölcsészet egyetemi szintű képzése nélkül esélyünk nincs olyan politikai kultúrára szert tenni, amellyel elkerülhetnénk a társadalom végletes megosztottságát.

A gondolatszabadságból egyenesen adódik a tudományos kutatás és oktatás szabadsága – amit az alaptörvény is elismer. Ha politikai komisszárok veszik kezükbe az egyetemek irányítását, s kormányzati döntésekkel kívánják az ágazatot irányítani, akkor valójában az egyetem (az universitas) elve sérül.

Persze az is hozzátartozik, hogy az e szegmensben dolgozó kollégáknak, az egyetemi oktatóknak is megvan a felelősége abban, hogy ha már ilyen sok szempontból kritizálható a magyar egyetem, akkor mért nem indítottak értelmes reformokat (és nem forradalmakra gondolok) a résztvevők belülről.

Hogy az értelmiségnek ma is van hatása a közvéleményre, azt nap mint nap tapasztalom. Idegen emberek szólítanak meg az utcán, mivel televíziós szerepléseimen keresztül ismernek, s aggódva kérdeznek a mindenkori politikai helyzetről. A hatás képessége persze még inkább növeli az értelmiség társadalmi felelősségét. Nem hiszek az olyan általános kijelentésekben, mint „az új barbárság korát” éljük. De a bölcsészeknek meg kell tanulniuk kommunikálni a közvéleménnyel, a gazdasági szereplőkkel és a politikai döntéshozókkal is.

 

PG: Látsz-e konzekvens politikai akaratot a magyar társadalom mind inkább növekvő széttöredezése, a gyűlölet és a düh növekedése mögött, avagy ez inkább csak következménye a hibás döntéseknek és az elszegényedésnek? Politikai közösség-értelemben létezik-e egyáltalán a magyar társadalom, vagy csupán egymás ellen bármikor kijátszható egyének és csoportok halmazáról beszélünk?
 

KAPCSOLÓDÓ

Miért büdös az eszkimók lába? Milyen az, amikor valakin látszik a latin őrület? Mi az irodalom lényege? - Mesterünk és mentorunk Szörényi László irodalomtörténész március 22-én tölti be hetvenedik életévét. A jeles esemény alkalmából cikksorozatot közlünk a DRÓTon. Az alábbi - eddig még sehol sem publikált életút-interjút - Weiner Sennyey Tibor készítette az ünnepelttel néhány éve az Eötvös Collegiumban.  - Mi az irodalom lényege? - életút-interjú SZÖRÉNYI70/1

HF: Úgy gondolom, a magyar társadalom széttöredezettségét, és főleg a végzetes megosztottságot nem lehet egy okra visszavezetni. De azt biztosra veszem, hogy a két szembenálló politikai oldal úgy gondolta, érdekük a szembenállás hangsúlyozása, esetleg még további élezése is. Legalábbis a 2002 óta zajló folyamatoknak ez volt a logikája. Amit az tett lehetővé, hogy a rendszerváltás idején nem sikerült kibeszélni a múlt hibáit és bűneit, és így a folyamatos egymásra mutogatás logikája érvényesülhetett. Ezért szerintem a politikai közösség – amely létezik, csak nem rendelkezik összehangolt értékrenddel – elemi érdeke, hogy legalább most elkezdődjön egy közös, mindkét oldal, sőt minden töredékes részérdek számára elfogadható értékalap kimunkálása. Ebben a folyamatban az értelmiségnek döntő szerepe lenne, ám sajnos egyáltalán nincs jó állapotban a hazai értelmiség, mert nem végezte el a kellő önvizsgálatot, s

a politikai erők sikeresen korrumpálták e csoportot, vagyis mindkét oldal véleményformálóit.

Ezért alapvető érdeknek, s mégpedig össznemzeti érdeknek látom, hogy az értelmiség soraiban elinduljon valamifajta öntisztulás, s ezzel együtt az éles megosztottság áthidalását célzó, nyilván nem fájdalommentes folyamat. E nélkül nem remélhető, hogy a politikai elit felismerje, hogy a megosztás logikája a közösség egészének káros. 

 

PG: Hogyan lehetne megteremteni szerinted akár a múlt, akár a jövő tekintetében azt a nemzeti konszenzust, avagy nemzeti minimumot, ami aztán minden további építkezés alapja lenne?

 

HF: Ahogy az előző kérdés kapcsán már elkezdtem kibontani, a nemzeti vagy demokratikus minimumot az értelmiségnek kellene kimunkálnia, kölcsönös kompromisszumok árán, olyan képviselői révén, akik kölcsönösen elfogadhatóak egymásnak. Csak ily módon lehetne az ellenérdekelt politikát, s a közömbös vagy kiábrándult többséget rávezetni arra, hogy ne a rövidtávú haszon maximalizációban érdekelt pártok, hanem a politikai közösség hosszú távú érdekei szerint történhessenek a dolgok az országban. Ehhez az szükséges, hogy kölcsönösen figyelmesek legyenek egymás érdekei iránt, s

meghatározzák a célok azon körét, melyek kiemelhetők a napi politikai sárdobálásból,

s ciklusokon átívelő módon lehet róluk megegyezésre, de legalábbis kompromisszumra jutni.

Egy ilyen átalakulás elsősorban a jövő nemzedékek érdeke lenne, ezért feltehetőleg egy értelmiségi generációváltást is szükségessé tenne. A nehézséget e tekintetben nyilvánvalóan az jelenti, hogy az új nemzedék értelmiség vezető elitje egyáltalán nem érdeklődik a politika iránt, mert olyan rossz tapasztalatokat szerzett mindkét oldalon.

Egy másik szcenárió szerint az egész politikai elitnek kell buknia ahhoz, hogy egy ilyen kezdeményezés sikerrel kecsegtessen. Vagy arra lenne szükség, hogy a választások eredményeképp politikai patthelyzet alakuljon ki, amely lehetővé tenné új politikai erők belépését a politikai életbe.
 

PG: Polgárság híján mikor lesz Magyarországon polgári demokrácia?
 

HF: Röviden is válaszolhatnék:

polgárság nélkül soha nem lesz Magyarországon (sem) polgári demokrácia.

Ám mivel a kérdés szívemhez közelálló – mostanában egyre többet foglalkoztat a polgárság szerepe egy jól működő európai politikai közösségben -, ezért megpróbálok részletesebben is válaszolni. Szerintem politikai oldaltól függetlenül minden politikai erőnek elemi érdeke lenne Magyarországon, hogy kialakuljon egy erőteljes polgári réteg. Ám ez a fogalom maga is meglehetősen nehezen értelmezhető Közép-Európán kívül, ezért elmondanám mire gondolok: egy képviseleti demokrácia csak akkor tud jól működni, hogy ha a hatalomban közvetlenül részt vállaló szereplőkre elég nyomás hárul annak érdekében, hogy képesek legyenek az önmegtartóztatásra, s ezt a nyomást csak egy megfelelően működő politikai kultúra érheti el. Vagyis amikor erős polgárságról beszélek, akkor a saját politikai pártját nyomás alatt tartani képes választói csoport révén megnyilvánuló politikai kultúrára gondolok. Egy ilyen politikai kultúrában a választói csoportok a politika nélkül is elég erőt tudnak felmutatni, s ezzel a politikát rá tudják venni a választói célkitűzések támogatására.  

A politikai értelemben vett polgár az a tudatos választó, aki nem csak a másik oldal politikai táborát vizsgálja kritikus szemmel, hanem képes felismerni saját tábora hibáit,

s ezzel szemben még saját akaratát is nyilvánvalóvá tudja tenni. A megvalósítás persze már a politika dolga.

 

KAPCSOLÓDÓ

és utána is annyiszor végigálmodott csókban, mely mindennek / ellenére olyan váratlanul édes volt, mint a tőn felejtett októberi szőlő.- Horkay Hörcher Ferenc két verse a DRÓT szexi költők sorozatában. 

PG: Költőként három köteted jelent meg. Rendszeresen publikálsz az on-line és a nyomtatott politikai sajtóban. Életművedben és - művészetedben tehát a költészet, közélet és tudomány egyszerre van jelen, ugyanakkor jól látszik az is, hogy alapvetően külön kezeled őket. Az elvi álláspontod (amennyiben jól olvastam) azonban mégis az, hogy e három művészetnek" tulajdonképpen nem kell elkülönülnie, illetve a tudomány számára az egyik kiutat éppen az jelentheti, ha közérthető nyelven, a társadalom számára aktuális problémákra reflektálva fogalmazza meg nem csupán az adott pillanatban, hanem hosszú távon is érvényes mondanivalóját. Nem gondoltál még arra, hogy néhány tudományos cikkedet a preszókratikusok vagy Lucretius mintájára költeményben írd meg? Mit jelent neked személyesen a költészet és a saját költészeted? Mit jelent szerinted ma költőnek lenni?

 

HF: Igazából nem én kezelem külön a tudósi, a publicista és a költői énemet, hanem a magyar kulturális intézményrendszer van úgy megszerkesztve, hogy e területeket egymástól megpróbálja izolálni. Ahogy említettem, számomra

a filozófia is csak akkor érdekes, ha „segít élni”,

ugyanez érvényes irodalom- és művészetfelfogásomra is. Nem véletlenül Ottlik az egyik legfontosabb hősöm – nála látom azt, hogy élet és mű nem zárkózik el szigorúan egymástól, épp ellenkezőleg, egymásra mutatnak. A filozófiában többek között Arisztotelész, Cicero, Shaftesbury és Hume a hőseim – akik mind megmérették magukat a politikában, a társadalmi vitákban éppúgy, mint ahogy érdeklődtek a művészetek és az irodalom iránt is. Úgy gondolom, hogy a gondolkodás és a művészi alkotás is cselekvés, s mint ilyenek, a „cselekvő ember” megnyilvánulásai. Meggyőződésem, hogy a költészet adott esetben mélyebb filozófiát tud létrehozni, mint az írott, főleg az akadémiai filozófia. Másfelől a politikai (értsd társas) cselekvésnek is lehet „költészete”, „szépsége”, sőt „bölcsessége” is.

Az embert cselekvésre ítélt, s ezért persze esendő lénynek is látom. A tudomány, a művészet és a politika is olyan megnyilvánulási módok, amelyeken keresztül az ember magával próbál tisztába jönni, s esendőségére próbál „értelmes” választ adni. Fontos továbbá, hogy mindhárom területre igaz, hogy interperszonális viszonyok határozzák meg, s épp ez teszi számomra érdekessé ezeket –

az emberek egymásközti kapcsolatainak dinamikája foglalkoztat igazából.

Osztom a társiatlan társiasság kantiánus elképzelését: vagyis, hogy épp esendősége vezeti rá az embert a másikhoz fűződő kapcsolatra. Ahogy Macintyre mondja:

az ember másoktól függő racionális lény.

S persze az ember másik emberhez fűződő kapcsolatainak bonyolult hálója (amelyet más-más eszközökkel próbál megérteni és értelmezni a filozófia, a tudomány, a politika és a művészet) végső soron rávezeti az egyént önmaga társadalmi és transzcendentális irányú meghaladására is.

Ezért meggyőződésem szerint a művész, a tudós, a politikus és a költő is társas kapcsolataiban értelmezendő, nem pusztán alkotásai autonóm vizsgálata révén. Mindennél jobban érdekel egy-egy tudós, államférfi vagy költő életútja, személyisége, azok a küzdelmek, amelyek nap mint nap lekötötték, s amelyeknek fényében műveik egész gazdagságukban fel tudnak fényleni.

A költészetet, így saját versíró tevékenységemet is, tulajdonképp önéletírásként értelmezem, amelynek legfőbb célja, hogy – a fikcionális médiumon keresztül – az alkotó magát ismerje meg jobban.


KAPCSOLÓDÓK

és utána is annyiszor végigálmodott csókban, mely mindennek / ellenére olyan váratlanul édes volt, mint a tőn felejtett októberi szőlő.- Horkay Hörcher Ferenc két verse a DRÓT szexi költők sorozatában. 

A legfrissebb statisztikák szerint az elvándorlás Magyarországról folyamatosan gyorsul, London immáron hivatalosan is a második legnagyobb magyar város, a tartósan külföldön letelepedők között ráadásul többségben vannak a jól képzett fiatalok, akiknek tartós hiánya a hazai ellátórendszert becslések szerint akár már középtávon is összeroppanthatja. Két olyan embert kérdeztem meg a személyes tapasztalataikról, akik történelem és magyar szakos bölcsészdiplomával a zsebükben vágtak neki az ismeretlennek, még közvetlenül az EU-csatlakozás után. Vajon mit ért a bölcsészdiplomájuk külföldön? Tényleg csak a gyorsétterem-lánc jelenti az egyetlen lehetőséget az állástalan diplomásoknak? Milyen külföldön élni és dolgozni, mennyi idő alatt lehet elszakadni Magyarországtól, milyen érzés kívülről szemlélni az itthoni állapotokat és mi az, ami ma leginkább hiányzik Magyarországról, külföldről nézve? - Magyar bölcsészek külföldön

Eljutottunk a felvilágosodástól az elsötétítésig? Megbélyegzett bölcsészek? Jogrend vagy önbíráskodás? Van-e megoldás? Felvilágosodástól az elsötétítésig - Ludassy Mária interjú VIDEÓ (85. ÜK/8.)

 

  • bölcsészet
  • politika
  • polgárság
  • szabadság
  • Művészet