Címlapos Friss

A bor poétikája, avagy Hamvas Béla és Békássy Ferenc barátsága a borban

Úgy tűnik a fiatal Békássy legalább annyira szerette a bort, mint a középkorú Hamvas. Ahelyett, hogy most sorban végigmondanám, amit mindenki tud, hogy mennyire fontos volt a görögség Békássynak és Hamvasnak egyaránt, azt javaslom, hogy hajoljunk kicsit közelebb Békássy Bacchusához, töltsünk egy pohár bort és olvassuk lelkesen és szorosan, mert az sokkal többet elmond a bor poétikájáról, mintha még többet mesélnék mindennek a hátteréről. - a DRÓTon most elolvashatjátok Weiner Sennyey Tibor előadását, amit a százhalombattai Hamvas Béla Könyvtárban egy borkóstolón tartott, 2016 december 2-án.

 
 
Weiner Sennyey Tibor
 
A bor poétikája,
 
avagy Hamvas Béla és Békássy Ferenc barátsága a borban
 
1.
 

KAPCSOLÓDÓ

Békássy Ferenc

BACCHUS

1915.

 

 

Tölts, fiú, isteni bort, / – Lángban köröttem az ég! – / Tűz aranyozza a port, / Fény a sok venyigét. 

A bor filozófiájáról bármit mondani, ami érvényes és egyedi és saját és új, sokkal nehezebb, mint bármelyik másik Hamvas Béla műről. Nem csak azért, mert az egyik – ha nem a – legismertebb Hamvas-mű, hanem azért is, mert Adamik Tamás vagy Thiel Katalin igazából mindent elmondott róla. Éppen ezért most nyugodtan abba is hagyhatnám ezt az írást, leporolhatnám magamról e súlyos feladatot, és mindenkit megkérhetnék, hogy menjen és hallgassa meg a kiváló filológus és filozófus előadásait, vagy ami a legjobb, olvassa vagy hallgassa végig egy-két pohár bor mellett magát a művet, Hamvas Bélától A bor filozófiáját újra. Mielőtt azonban erre felszólítanék bárkit is, arra kérnék mindenkit, hogy maradjanak még csöppet. Ha tehetik, akkor figyeljenek jól, hallgassanak meg, mert van valami, amit alighanem csak én mondhatok el A bor filozófiájával kapcsolatban, és ez nem más, mint a bor poétikája. Ki más beszélhetne a bor poétikájáról, mint egy költő? Még ha a legtöbb költő utáni is fog érte. Ki más, mint akinek borral kezdődik és borral végződik neve? Ó, sors, kegyetlenségedet csak humorérzéked enyhíti. 

Az emberekkel el akarják hitetni, hogy a költészet halott, nem evilági, élhetetlen dolog. Ne olvass verset! Minek? És az emberek nagy része ezt el is hitte, mert erre nagyon jó okuk volt. A költészet valóban meghalt, a költészet valóban nem evilági, végképp nem valami élelmes dolog. A költészet halála azonban tetszhalott állapot, a másik világ, amelyből a költészet fénye áthatol, minduntalan felfénylik itt-ott, mintha csak rejtőzne a fátyol mögött, amelyet úgy hívunk, hogy élet.
Amikor tíz esztendősen édesanyám elé álltam, s közöltem vele, hogy költő vagyok, olyan önbizalommal és hittel, ami csak egy tíz esztendős sajátja, és sajnos nem egy harmincöt évesé, akkor édesanyám, aki egyébként mindvégig támogatott reménnyel és szeretettel, amíg csak élt – s most, miután eltávozott is éreztem-érzem szerető auráját szívem titkos pitvaraiban –, nos, még ő is megkérdezte tőlem, hogy biztos nem akarok-e pap vagy politikus lenni inkább? 
Nem. 
 
„Költő akartam lenni...” 
 
– ahogy Békássy Ferenc írja utolsó versében... – 
 
„lantot kezembe venni 
Pengetni húrjain 
Fenn-zengő hangokat
- Ezüst harangokat – 
Míg bírják ujjaim; 
Csodás összhangokat 
Akartam én vezetni (...)”
 
– Nem pedig pap, végképp nem politikus. 
Édesanyám enyhén ironikus felvetésben, nem csak az aggódó anya hangja volt benne, hanem a bölcs asszonyé is, ma már tudom, akkoriban is és még sokáig később sértésnek vettem kérdését. Pedig, ha tíz évesen ismertem volna Hamvas Béla írásait, alighanem anyámmal együtt nevettem volna ki magam, ahogy most is teszem. Kacagok magamon. Tíz évesen persze senki sem ismeri Hamvas írásait, s az is ritka, hogy valaki tudja, hogy mi akar lenni.
Valaha jártak még ezen a földön is, olyan papok és olyan politikusok, ha úgy tetszik királyok és hercegek és bárók és atyák, akik valóban próbáltak tenni valamit. Próbálták helyreállítani a rendet, próbáltak igazságot találni az igazságtalanságban. Ilyen volt Könyves Kálmán és Mátyás király, Széchenyi István és Kemény Zsigmond, és ilyen volt Julianus atya és Lőw Immánuel rabbi. Voltak itt királyok, nemesek és papok, akik tudták jól, hogy valami elromlott és szerették volna helyrehozni. Nem azt mondom, hogy nem hibáztak, nem tévedtek, de volt bennük vágy a jobbra. Aztán legtöbbjük megőrült vagy meghalt. A szerencsésebbek egyedül egy vidéki birtokon, mint Bessenyei, a szerencsétlenebbek harcmezőn, kivégző osztag előtt, méreg által, bolondok házában, vagy nyomorban, öngyilkosságba hajszoltan. Ha sikerült is valami csekélységet elérniük, mint például, hogy ne égessenek el nőket, készüljenek Corvinák, építsünk Lánchidat és Akadémiát, legyen magyar színház, kössük össze Keletet és Nyugatot, hozzuk az isteneket erre a földre, írjuk meg a bor filozófiáját, az rögtön utánuk már alig számított. Sötétebb pillanataimban pedig úgy tűnik, hogy legfeljebb csak arra voltak „jók” ezek az óriások, hogy törpék mászhassanak holttesteikre, s onnan még nagyobbat hazudhassanak. 
Hamvas szerint 
 
„Nemzedékről nemzedékre tervszerűen tűnt el a világból, felülről lefelé először a király, aztán sorra: a főpap, a főnemes, az államférfi, a tudós, a katona, a művész, s vagy örökre elveszett, vagy helyébe gyanús alak lépett.” 
 
Ezt Hamvas Béla A láthatatlan történet egyik, számomra legfontosabb esszéjében állítja, a Poeta Sacer címűben, ahol mintegy bejelenti igényét a szent költőre, aki majd a világot helyrebillenti: 
 
„A szent kört már csak egy ember őrzi: a költő. Nem tudni, hogy a királyok, papok, hercegek, katonák, művészek megkérték arra, hogy maradjon, vagy a feladatot magára vállalta; vagy csak utolsó volt, s amikor mindenki eltávozott, így szólt: kitartok.”
 
Ezt a feladatot Hamvas Béla saját kortársai közül eleinte Gulyás Pálra, majd annak halála után Weöres Sándorra vetítette, s nem csoda, hogy mindketten kissé megrettentek ettől. Ez a feladat ugyanis nem kicsiny. Nem elég hozzá tudás, tehetség, az sem árt, ha van egy csipetnyi hitünk is. És tudásból és tehetségből van itt bőven, csak hát a hit, az amiből nincs túl sok.
Ha egy mai fiatal költőnek kezébe adjuk Hamvas Béla említett esszéjét, akkor vagy ugyanúgy eloldalog a feladat elől, mint később Weöres Sándor tette, vagy jobb és őszintébb esetben belehal a teherbe, mint Gulyás Pál, de legvalószínűbb, hogy nem is fogja érteni, hogy mit akart a költőktől Hamvas Béla. 
Azért, mert a mai költőkre minden igaz, amit a mai társadalom rájuk vetít. Léhák és munkakerülők, alkoholisták és kábítószerfüggők, szoknyapecérek és rettenetesen pletykásak. És ők még a jobbak, a szent és áldott bolondok, a leplezetlen bitangok, akik mind-mind segítség hiányában kapaszkodnak meg álmokban és ködképekben, melyek feltűnnek a kedély láthatárán. De aztán alig találni néhány olyan kortárs magyar költőt, akik tudják, hogy nem csak az számít, hogy hol jelennek meg műveik, melyik folyóiratban vagy kiadónál, milyen díjat kapnak, kik ismerik, hányan olvassák őket, mennyi honoráriumot kapnak és milyen ösztöndíjat nyernek el – bár kétségtelen, hogy az élethez ez is kell –, hanem az, hogy milyen életet élnek és milyen műveket írnak. Mert ez a lényeg. Máris sokan megutáltak, pedig ez még csak az eleje.
Alig vannak olyanok, akik nem csak magukat olvassák, hanem egymást is, akik nem csak magyarul olvasnak, hanem más nyelveken is. 
Alig vannak olyanok, akik tudják, hogy sem nem papok, sem nem politikusok, hanem költők. Költők, akik valamiért – talán csak mert a költők mindig az utolsók – itt élnek és ezen a nyelven írnak, és az életükkel írnak. És mindezek ellenére, ha majd lesz valami, amiért ezt a kort nem temetik a feledés sötét mocsarába az az lesz, hogy voltak költőink. 
 
2.
 
De nem akarok abba a hibába esni, amibe Hamvas Béla saját kortársai kapcsán, mégpedig, hogy ugyanazzal az igénnyel lépett fel velük szemben, mint saját magával szemben. 
Tudom, hogy különösen egy költőtől, tőlem ez nem hangzik túlságosan hihetően, s kissé olyan, mint amikor Platón, a filozófus az ideális államban a filozófusokat tette volna meg irányítónak, s amikor Szicíliában lehetősége lett volna filozófusként uralkodni egy tyrannos „jóvoltából”, inkább hazament Athénba és megalapította az Akadémiát. Hiába, „nem elég tudni, meg kell valósítani” – ahogy Hamvas mondja A bor filozófiájában. Talán nem veszik szerénytelenségnek, mondjuk ezek után biztosan annak veszik, amikor azt mondom, hogy legalább olyan hamis vagyok én is, mint Platón volt, mert én bizonytalan vagyok abban, hogy valaha is tartozhatok azok közé a költők közé, akik felnőhetnek a Hamvas Béla által kijelölt feladathoz. Ismerek azonban valakit, aki Hamvas kortársa volt, s akiben ott volt a lehetőség, hogy Poeta Sacer legyen. Talán az is volt. Békássy Ferencnek hívták.
Békássy 1893-ban, Hamvas 1897-ben született. Mindketten bevonultak az első világháborúban katonának, mindketten megjárták a keleti frontot, ahol Békássy 1915-ben Dobronuznál egy kozák-huszár csata során elesett és meghalt, Hamvas 1916-ban a Bruszilov-offenzíva során kibontakozó súlyos harcokban összeroppant, hadikórházba került, majd hazaküldték. Ő volt a szerencsésebb, még akkor is, ha 1917-ben az olasz frontra vezényelték, ahol bombatalálat érte és a légnyomás maradandóan megsebesítette. Mindkettőjük levelei megvannak ebből az időszakból, figyelemre méltó, ahogy mindketten szembenéznek a halállal, de míg Békássy leszámol mindennel és elbúcsuzik mindentől, addig a fiatal Hamvas – akárcsak a második világháború alatt később –, Isten felé fordul, imádkozik és élni akar. Sokan, Babitstól Gömöriig eljátszottak a gondolattal, hogy mi lett volna, ha Békássy túléli a háborút, s a magyar irodalomnak micsoda költője és fordítója lehetett volna. Most tűnődjünk el inkább azon, hogy mi lett volna, ha a fiatal Hamvast elveszítjük ekkor. Az életműből még semmi sem volt meg, s Hamvas maga sem volt több, mint egy ígéretes cukrász – a háború alatt ugyanis cukrásznak tanult iglói rokonánál – messze nem a nagy író. 
Miután Békássy meghal Babits írt róla nekrológot a Nyugatban, Kosztolányi, Schöpflin, Tóth Árpád pedig az édesanyja által poszthumusz kiadott kis könyvecskékről, melyekben verseit és írásait találjuk. Békássyról sokszor és bőven értekeztem, elég most annyit mondanunk róla, hogy a dunántúli Zsennyében született, édesanyja – Bezerédy Emma ösztönzésére – már a középiskolát Angliában végzi, onnan Cambridge-be kerül, történésznek tanul, mindvégig ír angolul és magyarul verseket, esszéket, prózát, sőt angiában publikál is, az egyetemen hamar bekerül az elitnek számító Apostolok társaságába, ahol olyan emberekkel ismerkedik meg, mint Wittgenstein és Virginia Woolf, olyan emberek lesznek a barátai, mint Keynes és olyan nőbe szeret bele, mint Noel Olivier, akibe már a híres angol költő, Rupert Brooke is szerelmes. A háború kitörésének hírére hazatér és bevonul huszárnak. Mielőtt kivezénylik a frontra Babits Mihálynak elküldi verseit, de aztán minden félbeszakad. Babits, mikor a híres nekrológot írja nem ismer, mert nem ismerhet mást, csak azt a néhány verset, amit a levélben kapott, mégis így ír:
 
„A sziget... egyszerre süllyedt a legnagyobb tenger alá, teljes reggeli pompájában, talán ismeretlen növények csiráival, virágzó szőlőtőkékkel, melyeknek borát sohasem fogjuk kóstolhatni.” 
 
- szerencsénkre Babits tévedett, mert e virágzó tőkék, kétségtelenül korai és valóban egyetlen borát igenis kóstolhatjuk. 
Kosztolányi már többet lát Békássy-hagyatékából, Tóth Árpád még többet, Weöres Sándor – akinek Három veréb hat szemmel című kiváló gyűjteménye jól mutatja, mennyire fontos volt számára, hogy a kánonon túli, úgymond „elfelejtett” költészetről beszéljünk – természetesen ismeri és tud róla , aztán az irodalomtörténészek beszélnek róla - Cs. Szabó László, Éder Zoltán, Sipos Lajos, Gömöri György - itt-ott, hiszen a rendszerváltás előtt aligha volt kánonba sorolható egy világpolgár, angolos műveltségű, patrióta nemes, aki ráadásul hősi halált hal az első háború értelmetlen csatáinak egyikében. 
2005-től kezdtem foglalkozni Békássy Ferenc írásaival, gyűjtöttem össze mindent, amit csak fel lehetett lelni, olyan hathatós segítőkkel az oldalamon, mint Angliában Gömöri György, itthon Balogi Virág és mások. Mindezt, csak azért írom le, hogy az is el tudja helyezni Békássyt Hamvas mellett, aki sosem hallott róla. De nem akarok most sem teljes életrajzot adni, sem az egész életművet ismertetni, ami ahhoz képest, hogy hősünk 22 évesen elesett, meglepően gazdag. Hanem visszakanyarodnék a világháború sötét éveihez, midőn Tóth Árpád az Elmerült sziget kötetről ezt írja 1916-ban a Nyugatban: 
 
„...tűnődve állunk meg a töredéknek maradt „Bacchus”-kompozíció egy-egy strófájánál, melyben még hallatlan gyermeki naivság ölelkezik végzetes és férfias komolysággal...” 
 
És így értünk el tényleges témánkhoz, amelyen keresztül a bor poétikájáról, Hamvas és Békássy alig rejtett és rendkívül fontos kapcsolatáról beszélni tudunk, a Bacchushoz. 
A Bacchust 1910 és 1915 között írja Békássy Ferenc, először angolul, majd lefordítja magyarra is. Szerelmének, Noel Oliviérnek 1911-ben ezt írja a Bacchus kapcsán: 
 
„Ami az írásomat illeti – most kezdek rájönni, milyen borzalmasan rosszul fogalmazok – szörnyű állapotban vagyok, egyszerűen csak írnék és írnék, de fogalmam sincs, miről. Érzem, hogy ha nem hagyom abba, hamarosan idézni kezdek a víziókból (...): mivel te még csak a Bacchus-t ismered, amit ki is húztam, és bolond módra újra írtam (öntudatlan változatokban persze). Mindenesetre azt hiszem, nem folytatom.” 
 
- szerencsénkre folytatta, sőt egészen tragikus haláláig, újra és újra visszatért ehhez a vershez, vagy inkább versciklushoz. Úgy tűnik a fiatal Békássy legalább annyira szerette a bort, mint a középkorú Hamvas. Ahelyett, hogy most sorban végigmondanám, amit mindenki tud, hogy mennyire fontos volt a görögség Békássynak és Hamvasnak egyaránt, azt javaslom, hogy hajoljunk kicsit közelebb Békássy Bacchusához, töltsünk egy pohár bort és olvassuk lelkesen és szorosan, mert az sokkal többet elmond a bor poétikájáról, mintha még többet mesélnék mindennek a hátteréről.
Mondom még egyszer, az esszé harmadik részét csak az olvassa tovább, aki tölt és iszik velem legalább egy pohár bort. Mert inni szabad bárhol bármikor, ahogy Hamvas mondja, csak titokban nem. És ez a bárhol és bármikor itt és most van. Igyunk és csak utána folytassuk. 
 
3.
 
Finom, kristályos bort töltöttünk, hogy borral olvassunk egy verset, hogy megérintsen minket a bor poétikája, ahogyan azt akár Gül Baba tenné, vagy ahogy az 1910-ben angolul, majd 1915-ben töredékekben fennmaradt, s magyarra átdolgozott Bacchus legelején maga Békássy Ferenc javasolja: 
 
Tölts, fiú, isteni bort, 
Lángban köröttem az ég!
Tűz aranyozza a port,
Fény a sok venyigét! 
 
– mégis egy olyan népnek, mint a magyar, minden szerencsétlenségére van egy hatalmas előnye. 
A bor. 
Széthúzás, ateizmus, realizmus, modernség, posztmodernség, atomkor, háborúk, digitális-világ, politika, hatalom, tudomány, pornográfia, mák, unalom, s minden egyéb démoni túlzás ellen a legnagyobb fegyver, és a legnagyobb mérték, legnagyobb pajzs kezünkben éppen ez: a bor. Mit nekünk világválság, amíg van borunk! 
Csak az öntelt ostobák vágynak az öntudatlan mámorra. A szellem emberének kezében bor legyen. A Bor! Újra kortyolok, s tovább olvasom: 
 
Szőlő lomblevelet 
Napsugár hadd aranyozza,
Örömök énekét 
Méhe szárnyain hozza 
 
– ó tényleg, s Európa mit tegyen? Egyszerűen csak:
 
boruljon pírba 
A messze napnyugat! 
 
És a halál? 
 
A temető száz sírja
Nekünk víg kedvet ad. 
Kristály poharam vonja be 
Tűzzel a szőlő istene, 
Bacchus, te néked áldozom! 
 
– s igen, végre halljuk a víg menetet, amely az istenségig meg sem áll, aki Naxos szigetéről magával ragadja feleségül a gyönyörű Ariadnét, s aki, van, kit őrületbe dönt, s van, kit a szent extázis tüzével jár át. De mi, tartsunk most vele: 
 
Akit örömre 
Hívtak az istenek 
Édes a könnye 
Gyöngy ha pereg 
 
- ez lenne jelzője, ha eposzt írnék Békássy Ferencről: édeskönnyű, kinek könnyében nem a tengerek messzesége, hanem Sorok patak hűs, kristálytiszta, és édes vize csillogott. S aki sajnálja, annak így válaszolunk: 
 
Senki bánatát nem viselem 
Örüljön mind örökre velem! 
 
Miért? Miért örüljünk Bacchussal? A víg Pánnal? A görögökkel? Miért örüljünk mi, magyarok, mi európaiak? Csak azért, mert 
 
Aki örülni mer, örül 
S aki örül, az üdvözül. 
 
Bort még a kupámba! Bort! Ha végre ilyen sorokat olvashatok, annyi szenvelgés után, amivel teli vannak a tankönyvek, adjatok nekem bort, mert most éppen azt olvashatom, hogy:
 
Éld, amíg eltart, életedet,
S miért? – mit kérdezed? 
 
– hát kérnem kell, hogy kortyold a Nap sugarait? Hát kérnem kell, hogy meglásd Apollót? Lásd az Aranykort? Lásd Árkádiát? Tudd meg, ha eddig nem tudtad, Békássy Ferenc Bacchusából megtudhatod, hogy 
 
Az élet önmagában cél, 
S ki a jövőben él, nem él. 
 
– s Haláltáncról legyen elég ennyi: 
 
Múlik a lét, víg forgatag,
Él ki a vágynak életet ad: 
Szívéből szülve vágyakat. 
 
Most pihenj kicsit. Gyújts rá, ha dohányzol valóban, nyiss most ki titkos szelencét, mint Psyché, hogy Ámor nyila ébreszthessen, vagy ha inkább élvezed a világ illatait – jól teszed, veled tartok, csak azért, hogy együtt mondhassuk ezt a magyar költészetben oly egyedülálló és egyszerű sort: 
 
Az élet szép, és élni jó. 
 
– mert aki félig él, nem is, hanem boldogtalan. Kiállt hangosan, állj fel, nyisd ki az ablakokat, ha hangod kevés betörni azokat, úgy rivallj, együtt ezzel az elveszett magyar költővel, hogy 
 
Ó éltetem az életet! 
 
– ez a legnagyobb hit! De várj! Nézd csak, a versben most Dionüszosz jön, de zajos menete miatt, már Bromios néven nevezi a negyedik énekben, ez a dübörgés, ez az ünnep nem más valójában, mint a virágzás! Az ünnep nem más, mint a tavasz! És ezek a legszebb sorok ebben a versben:
 
Bacchus a tavasz istene! 
Fakad a tőke élete.
Érje nevelő napsugár, 
Tied a szerelme szenvedélye 
Borban megérő szűz kedélye, 
Iacchos, sarjadás istene 
Tied ez énekes zene! 
 
– Cicellén, a zenének szentelt templomban, és Zsennyében a művészeknek szentelt kastélyban, hol a földben boldog ősök nyugszanak körben, ott kell majd még sokszor e verset hangosan szavalni.
Igen, hangosan kellene újra igazi verseket szavalni. Magunknak persze és a csillagoknak. Mert majd megint beköszönt az ősz, megérünk, deresedünk mi is, így van rendjén, és így szép, és akkor majd így imádkozunk: 
 
Bacchus az ősznek istene! 
Hervad a szőlő levele. 
Piros és barna, száraz ha zöld, 
Közte fehérlik a vulkáni föld. 
Tapadó kacsban isteni kedv,
Ittas a tőke, álom a nedv. 
Iacchos, mámorok istene, 
Tied ez énekes zene! 
 
– Zsennyén, a kastélyban, amit Templomos lovagok emeltek hétszáz esztendeje, kéne ezt hangosan énekelnie egy teljes gyermekkarnak, gyönyörű és vékony és aranyló szálat követve, ami éppen az angyalok kara és az emberi világ zenitjén húzódik, s mindenki csak kívülről hallgatná, csak annyit, amennyit az ős-falak átengednek. Aztán egyesével, a legnagyobb sötétségben várni a hajnalt az ezeréves fák alatt, s halkan suttogni: 
 
Bacchus a bornak istene! 
Kehelyben csillog a hegy leve; 
Igyál! Erő az és gyönyör; 
Igyál! vagy méreg mely letör. 
Élet-halálnak egyazon nyitja,
Rejtett a törvény, fátyol borítja. 
Iacchos, nagy titkok istene, 
Tied ez énekes zene! 
 
Most ha kedvesed közeledben bújik, úgy nem tudok mást javallni, mint hogy igyál bort és súgd a fülébe: 
 
Jöjj, e könnyed szerelemben 
Láng a lánggal összeér; 
Tüzed fellobog tüzemben
Többet egyikünk se kér. 
 
– így olvad majd karodban, s te akkor csak arra figyelj, hogy 
 
Lágy beszéded minden hangja, 
Öröm minden mozdulat: 
Minden pillantás kalandja 
Édes boldogságot ad. 
 
– s ezt követve így énekelj: 
 
Éledjen hát hő szívedben 
Pillanatnyi szerelem, 
Kedv ragyogjon kék szemedben,
Hallgasd, édes, énekem! 
 
A terjedő hanghullámokon most Bacchus éneke száll, viszi szél, viszi madár. Épp úgy állok most itt, mint valaha a Delphoi jósdája előtt. Ő én vagyok, én a Nap, s mi ketten egyek – gondolom, mert 
 
A szerelemből él a szerelem 
Egy lélek lángja szemed és szemem! 
 
– de aztán megint minden elillan. Csak annyit tudunk, töredékes jegyzetekből, hogy a Bacchus költemény 6-tól 14-es énekéig elveszett, egy jegyzet tájékoztat, hogy a „költő megérzi, hogy a vágy teljesülése megöli az égi szenvedélyét.” Mindezt nem követheti semmi más, csupán a „Kiábrándulás.” – mert Nem akar vágyainak rabja lenni. Kénytelen elmélkedni és tapasztalja a gondolkodást. Menedékeket keres a hitben, majd a tudásban, és mindenütt csalódik. Idők múlnak. Idők múlnak, s a tél közelg 
 
fehér nagy leplével 
(…) a lég ködös, néma 
A szívek is azok, 
Félve alig vernek. 
 
– te vagy én már külön vagyunk, s ő, a szent költő is százados messzeségből, csak annyit mond, hogy 
 
Magam vagyok
És hallgatok. 
Már nincs sehol sem ének 
Halk visszhang sem felel
S a fiatal hő vágyak többet nem keltik fel
A dermedt lelkeket. 
 
– mert itt járt, gonosz és fekete lépéseivel a háború, találkoztunk vele és emlékszünk rá, és most 
 
Alszik a föld, borítják 
A hervadó hullák,
A hulló levelek.
 
De ne félj! Emlékszel? „Ne féljetek!” Mert 
 
egyszerre, halkan, remeg az ág,
Hegyi illatok szállnak a légben, 
Valami érkező mámor szól,
Cseng és csillog a csöppenő fényben 
Suttog a földön az elalvó szélben. 
 
– ez a legtöbb. Ő az! Visszatér! Liber Pater! Iacchos! Dionüszosz! Bacchus! Vagy csak ennyi: 
 
Halk nevetés száll az erdőn 
Ébredő est sugarával, 
S megtölti a fáradt szellőt 
Méz és menta illatával. 
 
Érzed te is, hogy az egész természet – vár. – Kegyelmi állapot a várakozás. Aztán 
 
egyszerre gyorsan, lobogó hajjal, 
Friss levegővel, üde sóhajjal, 
Iacchos jő a hegyekből. 
 
Ő az! 
 
Iacchos! A nap bármi felhős vala,
Az estet, az estet felgyújtod ím újra! 
 
– ő az! Kérjük tehát meg azt, aki ilyenkor a legbiztosabban vezethet, kit hallgatva néznek a csillagok: 
 
Költőnk, nekünk mégis biztos vezér, 
menjünk amerre az égi tűz lobog. 
 
- mert Bacchus a szenvedély királya, a szépség királya. Iacchos, szabadság nagy királya vagy! 
 
És szerelem, te álmok napvirága 
Mivé levél te szívek szent világa, 
melyben fogalmazott ez a szó: örök? 
 
– a balga önzés oly sok mindent és mindenkit elragad jéghideg körébe, és észre sem veszik, már halottak, már kihűltek, már fogva tartja őket a rög. Csak ő marad, csak a költő marad. 
 
Ó de a költő lángoló szívében 
Örök az érzés-áradat, 
Körül ölel világokat 
S mindent szeret a nap alatt 
 
– mert a költő tudja, hogy te, Iacchos, ki a hegyekből érkezel, a Szerelem királya vagy! Ez a legnagyobb. S azok 
 
kik halálról beszéltek, 
Ti nyughatatlanok, 
Ti féltek míg csak éltek 
Én rá sem gondolok 
 
– és ekkor mondja ki 1910-től 1915-ig írott versében ezt: „az élet halhatatlan”. 
A többiről is tud. Mindarról, amiről Hamvas A bor filozófiájában, olyan közvetlenül és oldottan mes
él, Békássy is tud. Amit más el nem fogad, ő tudja, hogy egyszer majd megszűnik lenni az, ami ő volt, ami ő lehetett: az egyszeri, a megismételhetetlen, de a 
 
hant ha eltemet 
A szárnyas képzelet 
Száll nélkülem tovább a messzeségbe 
Nem veszhet el erő a semmiségbe 
Ami csak egyszer élt is igazán 
A föld szerelmes fényes nappalán! 
 
– Erős hit. Erős hit abba vetve, hogy a Szépség az Igazság. 
Véle együtt mondhatjuk már, hogy szívem fény- s hangfogó, rezgő lemezzé vált. – A kozmosz énekel. 
És ezt az éneklő kozmoszt halljuk az igaz költészetben. 
Ezt halljuk hát itt is: 
 
Élő tüzek találkoznak 
Énekelnek csillagok 
A hang, a szín mind fellobog
 
- mostanra fekete a fehér, fehér a fekete, éjszaka a nappal, és nappal az éjszaka, Nap a Hold, és Hold a Nap, 
 
Bú az öröm, fény az árnyék, 
Egy pillantás az öröklét 
 
- minden egy, vagy ahogy ő mondja Egy a három – mindörökre. Aztán csönd és éjszaka megint. Elalszunk majd mi is. 
 
De hajnallik más tájakon megint! 
S mi az, mi múlik? 
 
– az Örökkévalóhoz képest semmi se – 
 
A Szépség marad, 
A csíra kihajt, az élet fakad; 
Ó és dal is lesz 
 
természetesen majd 
 
más, amely zengve dagad, 
Amely cseng a magasba, és hozzád ragad 
Iacchos, sarjadás istene, 
Tied ez énekes zene!
 
POST SCRIPTUM
 
Itt kellene abbahagyni. Félreállni. Tölteni még egy pohár bort, kedves emberekkel beszélgetni, és mosolyogva belesimulni a múló időbe. De lenne még néhány szavam mindehhez. Nem sok, csak annyi, hogy ezzel a szenvedélyes és szoros olvasással semmi más szándékom nem volt, mint hogy érzékeltessem, hogy mennyire de mennyire gazdagok vagyunk mindaddig, amíg olyan művekhez férhetünk hozzá, mint A bor filozófiája Hamvas Bélától vagy Békássy Ferenctől a Bacchus. Mindez a tudás és tűz ott izzik a magyar irodalomban, amihez úgy tudunk közel hajolni, úgy tudjuk ennél a parázsnál lelkünket megmelengetni, ha olvassuk és ezáltal életre keltjük ezeket a szövegeket. Nem dőlünk be sem korszellemnek, sem divatnak. Nem ülünk fel sem pletykáknak, sem politikának. Egyszerűen tudjuk, hogy vannak dolgok, amelyek segítenek megőrizni alapállásunkat, olyan tiszta és szép és dolgok, mint például egyetlen pohár bor.

BÉKÁSSY FERENC a DRÓTon

Tölts, fiú, isteni bort, / – Lángban köröttem az ég! – / Tűz aranyozza a port, / Fény a sok venyigét. - Békássy Ferenc: BACCHUS - 1915.

Megjelent a Skyscrapers Publications kiadásában "The Alien in the Chapel", Békássy Ferenc angolul írt verseinek és leveleinek gyűjteménye, amit Gömöri György és felesége Gömöri Mari szerkesztettek. A fényképekkel illusztrált kötet alcíme "Rupert Brooke­s unknown rival" és benne külön tanulmány foglalkozik Békássynak a cambridge-i King­s College-ban elhelyezett emléktáblájával. A könyv első bemutatója 2016. szeptember 22-én lesz a londoni Balassi Intézetben. - Megjelent Békássy Ferenc könyve Angliában

...ez az átok-föld nem ébred meg soha. / Pogány varázstól aléltan álmodik, / észre sem veszi, hogy erőmet elnyeli, / én értetlenül nézek el önmagam felett; / s múlt idők jósága már csak emlékezet. - 2016 február 13-án tartják a Vasi Őrtüzek című irodalmi vándorkonferenciát. Ez alkalomból teszünk közzé négy verset az egykori cambridge-i diák, majd az első világháborúban hősi halált halt Békássy Ferenc Virginia Woolf által 1925-ben kiadott, angol nyelvű kötetéből, Gömöri György, Gyukics Gábor, Szőcs Géza és Weiner Sennyey Tibor fordításában. - Magányosan halhatatlanul - Békássy Ferenc Virginia Woolf által kiadott verseiből

Grendel Lajos modern magyar irodalomtörténete 2010-ben jelent meg, új kiadása 2017-ben fog kijönni. Az első kiadás 513 oldal, a neves író-irodalomtörténész azt nyilatkozta a DRÓTnak, hogy "még 80-100 oldallal kiegészítem, bővebben szólok Török Gyuláról, Gellériről, Füst Milánról, Cholnokyakról. Vagy 30 íróról, akiknek a zöme benne van az első kiadásban is, csak rövidebben." A DRÓTon a most készülő modern magyar irodalom történetéből a Békássy Ferencről szóló részt olvashatjátok. Békássy Ferenc most már benne van a modern magyar irodalom történetében - Grendel Lajos 

Gyakran elhangzik a vád 22 évet élt, az semmire sem elég. 22 évet élt, mi lehetett volna, ha? Túl fiatal volt, ismeretlen, sznob és távoli, folytathatnám... azok, akik ilyeneket mondanak Békássy Ferenccel kapcsolatban alapjaiban értik félre a költészet természetét, és talán magát az életet is. – Weiner Sennyey Tibor beszédet tartott június 25-én a zsennyei alkotóházban, Békássy Ferenc halálának 100-dik évfordulóján. Ezt a beszédet most a DRÓTon olvashatjátok, melyben a gödöllői Nagy Sándor festőművész eddig ismeretlen festményét is a nagyközönség elé tárjuk. - A Békássy-paradoxon – és egy fontos felfedezés

Az a fiú, akit én gyászolok s akinek csak írását ismertem, az arcát soha, abból a fajtából való, melynek ifjai a Nyugat kultúráját hozták és hozzák ma is útjaikból, vásárfiának, az ősi kúriákba: magyar fiú volt és a King's College növendéke és verseiben sajátságosan találkozott Shelley és Keats Arannyal és Vörösmartyval.  - Babits Mihály cikkét közöljük a Nyugatból, 1915 júniusábólBabits Mihály: B. F. huszárönkéntes: elesett az északi harctéren, 1915 június.

Sokan úgy tudják, hogy a zsennyei kastély 1953-tól lett a művészek alkotóházának felajánlva, ám valójában már 1919-ben megvolt ez a szándék. A neves irodalomtörténész, Babits-kutató és professzor: Sipos Lajos feltáró és fontos tanulmányt írt, amit most elolvashattok a DRÓTon a Békássy100 eseményhez kapcsolódva. - Sipos Lajos: Babits és a Békássyak

2015. június 25-én volt 100 éve, hogy Békássy Ferenc költő, író elesett a Nagy Háborúban. Zsennyében az esemény napján emlékeznek a költőre. A DRÓTon írásokat közlünk Békássytól és Békássyról. Kövesd az eseményeket! Mint a tűzzel… a demokrácia kritikája 1915-ből


HAMVAS BÉLÁról a DRÓTon

Tudtam a házról. Hallottam róla ezt-azt, innen-onnan. Ez az a ház, ahol a Karnevált és a Gyümölcsórát írta, ahol kertészkedett, ahol a legszebb jegyzeteit készítette. Hamvas háza + videó és esszé

Minden irodalmi tett politikai tett, de nagyon kevés politikai tett irodalmi. Talán ez volt az a gondolat, ami visszatartott attól, hogy mindazt, ami most következik leírjam. Hamvas és a politika

Hamvas, amikor azt mondja, hogy nem lehet semmit sem hárítani, az annyit jelent, hogy nem lehet semmit sem hárítani. Amikor azt mondja, hogy lealjasodás volt, akkor az azt jelenteni, hogy lealjasodás volt. Ilyen egyszerű ez. És amikor arra utal, hogy a magyarok még egy győztes forradalmat is képesek lettek volna elrontani, akkor az azt jelenti, amit mond, gondoljunk csak arra, hogy miben élünk most, 2016-ban? És erről nem tehet senki más, csak mi. - Weiner Sennyey Tibor Hamvas és 1956 című beszéde elhangzott a Hamvas Béla emléknapon, 2016. november 12-én, a szentendrei Városháza dísztermében, és most a DRÓTon teljes egészében olvashatjátok és nézhetitek meg videónkon. - Hamvas és 1956 + VIDEÓ


...két nagyon érdekes részletre is felfigyelhetünk. Az egyik Hamvas Béla viszonya a nevetéshez, végső soron a humorhoz. A másik Hamvas Béla elképzelése a nőkről, és a nők lehetőségeiről és korlátairól. - Milyen volt Hamvas Béla viszonya a nőkhöz? Mi a helyzet az indiszkrécióval az irodalom és történet írásban, és hogyan jön képbe már megint az a fránya filológia? És végül: miért nehéz minderről nem szatírát írni? Hamvas és a nők, avagy nehéz szatírát nem írni


Weöres Sándor és Hamvas Béla a XX. századi magyar irodalom talán legfontosabb és éppen ezért legproblematikusabb figurái. Problematikusak, mert nem biztos, hogy igazán értik és igazán ismerik alkotásaikat, szemléletüket, szellemüket. Gondvána - Weöres Sándor és Hamvas Béla barátsága és levelezése 


„...az van, hogy itt mindenki jobban tudja, jobban ért hozzá, már megmondta előre, mégsem tesz senki semmit, vagy ha valaki tesz valamit, akkor jobb lett volna, ha inkább mégsem tesz semmit, mert egészen biztosan mellé üt a szegnek, vagy olyan folyamatokat indít be, amelyeket jobb lett volna inkább elkerülni. Mondhatnám, hogy a magyarság kritikája ez a regény, de az igazság az, hogy az egész emberiségé.” – 2015 nyarán jelent meg Hamvas Béla 1928-ban írott regénye, az Ördöngösök. A könyvről Weiner Sennyey Tibor ajánlóját olvashatjátok a DRÓTon. Ördöngös dekameron - megjelent Hamvas Béla eddig kiadatlan regénye


Hamvas Béla most megjelent művészeti írásaiból indul ki Weiner Sennyey Tibor, és megpróbálja kideríteni, hogy mi a művészet és az vajon miért is lenne fontos? Hamvas kontra Lukács,  avagy mi a művészet? 


HAMVAS kapcsán a DRÓTon

Weöres Sándor ominózus pécsi szobra után, most Hamvas Bélát is elérte az újmagyar giccskultusz, annak ellenére, hogy a leghatározottabban ő maga tiltakozott saját írásaiban az ilyesmi ellen. Hamvas Béla Miska-kancsóvá lett. Hamvas, a köcsög


Ki tudja, nem arról szól-e itt minden, hogy épp a legjobbaknak kell eltűnni nyomtalanul." - 118 éve született Hamvas Béla (1897. március 23 – 1968. november 7.) író, filozófus, esztéta. A DRÓTon írtunk Hamvas és Lukács vitájáról,  Weöres Sándor és Hamvas Béla barátságáról és levelezéséről és arról is, hogyan változott Hamvas köcsöggé, de most - Hamvas születésnapja alkalmából - Danyi Zoltán jegyzetét közöljük Hamvas Béla különleges tollhegyeiről a DRÓTonHamvas tollhegye


Lehet mégis többről van itt szó, mint Hamvas Béla életművének értelmezéséről. Azt a kérdést tettem fel magamnak, hogy itt vajon nem a XXI. századi magyar szellemiségről van szó? Nem arról van-e szó, hogy elkövetjük-e hamarosan ugyanazokat a hibákat, melyeket kevesebb derűvel megáldott elődeink? Nem arról van-e szó, hogy még súlyosabb jövő előtt állunk, mint gondoltuk? Az irodalom nem háború, hanem művészet - válasz a Magyar Hüperiónban megjelent levélre


Hamvas még nem Evola, mint ahogy a lápvilág sem az ő sara. - Tillmann J. A.: Hamvas és a lápvilág


Úgy látszik, hogy az elhülyülés könnyed és bájos pillanata volt midőn Hamvasról köcsögöt formáztak, ahhoz képest, ami most következik. Mi jön most? Hamvas Béla életművének politikai okokból való teljes lenyúlása és félreértése. Jobbról is, balról is. Így is, úgy is. - Hamvas Jobbikos énje, avagy a nettó történelemhamisítás


 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
  • Művészet