Mr.Sale

 

 

 

Címlapos Friss

Csak egy buszmegálló Dabason + GALÉRIA

Dabason van egy buszmegálló, amire költők, írók és pszichológusok gondolatai vannak felírva, méghozzá nem is akárhogyan. Megkerestem az alkotókat, és utánanéztem jobban, hogy pontosan ki is csinálta, miért, és mit is írt fel Babits Mihály, Buddha, Hamvas Béla, Carl Gustav Jung, Sigmund Freud, Müller és Popper Péter, Bagdy Emőke gondolataiból, hogy legyen min tűnődni, amíg meg nem érkezik a menetrend szerinti Volán-járat.

 
Az utóbbi időben főleg olyan dolgokról írtam, amik giccsesek (mint Hamvas Miska-kancsóként, vagy a Bartók-szobor) vagy reménytelenül át- és átvannak szőve politikával és túlzással (mint a Szabadság tér), éppen ezért tökéletesen alkalmatlanak köztérre vagy köztérnek. Nagyon sokan olvasták és továbbadták ezeket az írásaimat, kíváncsi vagyok, hogy vajon akkor is ilyen érdeklődő a magyar olvasó, amikor végre valami igazán jóról számolhat be az ember. Hiszem, hogy igen. 
Pedig semmi extra, semmi túlzás, semmi giccs és semmi politika: csak egy buszmegálló Dabason, amit szépen és okosan terveztek meg, majd pedig profin kiviteleztek. 
 
A fiatalokból álló Trafik Kör Kortárs Művészeti Egyesület Dabason működik, az ő munkájuk ez a buszmegálló. A kivitelező a Patina Bt, tervezőként Ligetvári István építészt jelölték meg nekem, aki elárulta, hogy az idézeteket lánya, Ligetvári Dorottya válogatta. Dorottyával elbeszélgettem, és ő elmondta, hogy a Trafik Kör - köztük Oláh Dániel, Kovács Zoltán, Kántor és Póra Csaba -, is részt vett az előkészítésben, a grafikai megvalósításban pedig Balogh Ádám segített. Az eredeti terv egy kicsit összetettebb volt, ami Majoros Zoltán ötletén alapult, ám az önkormányzat kérésére egyszerűsítettek, illetve ülőhelyeket is biztosítottak a megállóban. Ami szerencsés volt – szerintem -, mint ahogy az is, hogy az önkormányzat bevállalta ezt a buszmegállót. Ugyanis Dabas híres lett. Méghozzá méltán és méltán büszkék is lehetnek rá. Azért ugyanis, mert egyáltalán nem mindegy, hogy milyen mondatok és kiktől szerepelnek annak a bizonyos buszmegállónak a falán. Lehet persze vitatni Müller, Popper vagy Bagdy Emőke egyes kijelentéseit, ugyanúgy, ahogy Hamvas, Jung vagy Kodály gondolatait is. Mégis, ezek a mondatok, ott abban a dabasi buszmegállóban, élesek és pontosak, jók és helyesek. Nem mindegy tehát, hogy mit és hova írunk fel, mint ahogy az sem, hogy hogyan. De mi is van felírva a dabasi buszmegállóban pontosan?
 
 
„Az önismeret hiányosságainak kizárólag magunk vagyunk az okai. Ahogy Buddha mondja, a világban nincs semmi eleve elrejtett, visszatartott, így az emberi lélekben sem. Önmagunkból azt nem ismerjük, amit nem akarunk vagy nem merünk megismerni.” 
 
– mondja Popper Péter, és lehet-e jobbra fordítani a buszra való várakozás perceit, mint önvizsgálatra és az önismeret elmélyítésére? Az önismeret és önvizsgálat pedig elvezethet önmagunk és a hit kérdéséhez, amiről Bagdy Emőke azt mondja, hogy 
 
„Minden hit alapja az, ha hiszel magadban. Nem a célodban, nem az eszményeidben, nem az elképzelt jövendődben - hanem önmagadban.”
 
És ha felmerül bennünk a kétség, hogy ezek az idézetek bármit is érhetnek a hétköznapi szennyel szemben, akkor érdemes egyrészt elgondolkodni azon, hogy bár a buszmegálló lassan egy éve áll, mégsem rongálták meg. Talán azért, amit  Babits Mihály is mond, hogy márpedig: 
 
„Az ember szavakkal gondolkodik, és szavakkal cselekszik. A művelt ember gondolatokkal küzd, szavakkal csatázik. A leghatalmasabb fegyver a gondolat és a szó. A történelem: gondolatok csatái, s gyakran szavak győzelmei.”
 
Nem tudom, hogy pontosan milyen forrásból, milyen beszédből, melyik kánonból idézte Anthony de Mello jezsuita szerzetes és pszichoterepeuta „A szív ébredése című” könyvében Buddha alábbi gondolatát, de talán mindegy is. Alighanem igaz az, hogy: 
 
„Valójában semmit sem birtokolsz, csak őrzöl egy darabig. S ha képtelen vagy továbbadni azokat, akkor azok birtokolnak téged. Bármi legyen is a kincsed,  úgy tartsd a markodban, mintha vizet tartanál. Mert ha megszorítod, eltűnik. Ha kisajátítod, tönkreteszed. Tartsd szabadon, és örökre a tiéd marad.”
 
Ha pedig ez már túl magasztos gondolatnak tűnik fel előttünk, és a hétköznapok sodrásában távolinak érezzük ezt a spirituális magasságot, lelkünket gondok nyomasztják, tudatunk terhelt ezer apró üggyel, akkor Müller Péter mondata vigasztalhat meg, amikor azt olvassuk, hogy: 
 
„Pszichénk olyan, mint a kaleidoszkóp, amelyben egy apró mozdulat hatására minden megváltozik. Éppen ezért nincs reménytelen helyzet, mert egy kis lépés is hatalmas változást eredményezhet. Nincs tökéletes, probléma nélküli élet, a küzdésmentes jólétben elpuhulna a test, és elbutulna az elme. (...) Nem azok az életélvezők, akiknek minden dologból a legjobb van, hanem azok, akik a legjobbat tudják kihozni abból, amijük van.”
 
És valami, ami sokkal méltóbb Hamvashoz, mint hogy utcát nevezzenek el róla, sóhivatalt, művészeti kört, vagy köcsöggé formázzák, méghozzá az, hogy egyetlen mondatot felvésnek ide tőle, mert végül a lényeg az, amit írt, mert amit írt azt meg is valósította. És mit írt? Ide, a dabasi buszmegállóba, csak ennyit: 
 
„Vajon az embernek, ha nem tudja, hogy kicsoda, nem kötelessége önmagát megkeresnie?”
 
És, ha már a keresésen rajta vagyunk, ne felejtsük el, hogy mit is mondott a lelki életről Kodály Zoltán:
 
„Teljes lelki élet zene nélkül nincs. Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be.”
 
„A közösség adja nekünk a meleget, az egyéni lét a fényt.” – ez az egyik legkedvesebb Jung mondat számomra, egy általa vezetett beavatásból, de ez a mondat nem szerepel a buszmegállón, helyette egy teljes gondolatsor, amely élesebb, pontosabb is sokak számára talán:
 
„Az ember nem azáltal világosodik meg, hogy a fény alakjait képzeli maga elé, hanem azáltal, hogy tudatosítja a sötétséget. A tulajdonképpeni tömegember elvi alapon nem lát be semmit, és erre egyáltalán nincs is szüksége, mert az egyetlen, aki hibát követhet el, az a nagy Anonimus, akit konvencionálisan „államnak” vagy „társadalomnak” neveznek.”
 
Amikor megkérdeztem Dorottyát, hogy miért ezeket a mondatokat választotta, csak annyit válaszolt, hogy „most épp ezeket olvasom”. Szerencsénkre. Legyen több ilyen buszmegálló. Legyen több ilyen ember, aki most épp ezeket olvassa. Aztán, ha megjött a busz: mehetünk tovább.
 
(Két megjegyzés: 1. a GALÉRIA a cikk alján lévő kis képkockákra kattintva ugrik elő. 2. Külön köszönet A láthatatlan történet csoportnak és Csizmadia Sándornak, akik felhívták a figyelmemet erre a dabasi buszmegállóra.)
 

 

 

KAPCSOLÓDÓK

Vajon méltók vagyunk-e az épített örökségre, mindarra a szépségre, ami fővárosunkban körülvesz, vagy azok a magyarok, akik több mint száz évvel ezelőtt felépítették Pestet mások voltak? A Szabadság tér ma tökéletes kifejezője mindannak, ami a magyar tudatban összezavarodva él történelemről, világról és életről. Szabadság tér? (Első rész)

Ez a tér nem a miénk, nem a budapestieké, nem is a magyaroké, vagy legalábbis nem úgy, ahogyan a döntéshozók azt elképzelik. Ha a városé lenne, már régen beszántottak volna rajta minden szobrot és emlékjelet, gondosan ápolt gyepén az emberek napközben piknikezhetnének, este pedig szerelmespárok andaloghatnának. - Petneházi Gábor: Mi ott sem voltunk - Szabadság tér? (Második rész) 

Weöres Sándor ominózus pécsi szobra után, most Hamvas Bélát is elérte az újmagyar giccskultusz, annak ellenére, hogy a leghatározottabban ő maga tiltakozott saját írásaiban az ilyesmi ellen. Hamvas Béla Miska-kancsóvá lett. Hamvas, a köcsög

Alapjaiban félreérti Bartók Bélát és az egész modern művészetet az, aki szerint a most állítandó Bartók-szobor szép és jó. Se nem szép, se nem jó. Giccses, de ezzel tökéletesen beleilleszkedik a mai magyar köztéri giccskultuszba. Gramofonba hányni  - egy új Bartók szoborról

Mr.Sale

 
  • buszmegálló
  • Dabas
  • Hamvas Béla
  • Építészet
  • GALÉRIA
  • Művészet