Mr.Sale

 

 

Címlapos Friss

Csak tiszta forrásból - MV/8

Zerkula János


Bartók Cantata Profana című zongoraművének utolsó mondata e szállóigévé vált mondattöredék, és a tiszta forrás azóta a népművészetet, a népzenét, a népköltészetet is jelenti. Mert habár sokfélék vagyunk – van, aki akár minden héten táncházba megy, vagy általában népzenét hallgat, és van, aki a falat kaparja mondjuk a citeramuzsikától vagy egy-két asszonykórustól – minden magyar embernek forrás a népzene és a népköltészet. Aki nem hiszi, járjon utána.

        Vagy látogasson el például a Művészetek Völgyébe. Nem mintha máshol ne lehetne belebotlani véletlenül vagy szándékosan, de – a Völgy varázsa teszi talán – koncentráltan találtam itt meg a népzenét mint forrást, lett légyen szó bluesról vagy countryról, improvizációról vagy vers-megzenésítésről.
        A 20. század elejétől, Bartók gyűjtéseitől kezdve a hetvenes években indult táncház-mozgalmon át a mai, magyar népzenén alapuló világzenéig vagy etno-műfajokig egyre inkább rácsodálkozunk a mind inkább kihalófélben lévő paraszti kultúra szellemi kincseinek gazdagságára – azzal párhuzamosan, ahogyan csökken az énekórák száma és minősége Kodály országában.
        Az igény azonban megvan, úgy a gyermekekben, mint a felnőttekben, hiszen új lendületet kap mindaz, ahol vagy a dallam, vagy a szöveg, vagy akár mindkettő a népzenéből és a népköltészetből merít. És van igény a tiszta forrásra, van lehetőség tanulni, ha valaki a népzene felé akar mozdulni, és van hallgatóság is – és szerencsénkre van, aki zenéljen is, és kivirágoztassa a magyar nép zenei örökségét.

 


       

A Művészetek Völgyében – egy idő után magától állt rá a fülem – ha nem is minden udvarban, de nagyon sok koncerten lepődtem meg: hol mindenhol találkozom egy-egy ismerős dallammal, vagy szöveggel. E tömör, képi szövegek, e letisztult dallamok bőséges forrásként kínálják fel magukat azoknak, akik  megunták a „csinált” tömegzenét és versenyhelyzetből magukat győztessé könyöklő modern zenei alakokat.


       

Ferenczi György a Rackajam-mel közösen elképesztően pörgős, a kedd estét ünneppé emelő koncertjében például nem egyszer fordult elő népzene, mondjuk az amúgy is élénk szatmári - dupla tempóban; mégis, egyáltalán nem vált kárára sem a bluesnak, sem a tomboló hallgatóságnak, hogy az ismert vagy ismeretlen dallamok meghökkentő módon olvadtak össze. Sőt, a zenei meglepetések sorozata játékossá, szigorúan komolytalanná, ezáltal még szíven-ütőbbé tette a koncertet.

Aztán ott voltak a Völgyben a koronázatlan királynők is, Palya Bea, Szalóki Ági, Bognár Szilvia, akik gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt befogadható arányban és módon árasztották magukból a folklórból (is) táplálkozó énekeiket. Minden este volt népdaltanulás, avagy "népi karaoke", például Szalóki Ágival, aki arra buzdított a közös éneklés során, hogy csak bátran: nemcsak a színpadon állóknak van lehetősége szépen és kigyakorolt hajlításokkal énekelni, a népdal nemcsak a tiszta hangúaké, hanem bárkié, aki énekel, akiben egyszer csak megszólal a dal. De lenyűgöző és lelkesító volt Szokolay Dongó Balázs koncertje is, aki ugyanúgy, mint mestere, Bartók, a népzenére mint alapra improvizált, egyszerre illeszkedve a hagyományba és újat hozva létre, önmagát beletéve az eddigiekbe.  
        A Fonó Folkudvarban eredeti hangszerelésű népzene, vagy ahhoz szorosan kapcsolódó fellépők voltak minden áldott este – a Muharay-udvarban nappal – és sokszor hajnalig folytatódott a mulatság. Ekkor a közönség is beszállhatott, ügyesebben vagy gyakorlatlanabbul, de mindenképpen élményt adva. (Még annak a kedves hölgynek is, aki már nemigen volt szomjas, és szédült dervistáncot lejtett a legényesre. Belefért…). Mert ha a zene a belsőt mozgatja meg, akkor a tánc az egész embert, és ahol a testnek is van mozgástere, ott a zene biztos, hogy igen mélyre ás le az emberben.
        A népzene lassan talán visszaalakul azzá az alappá, ami eredetileg volt: az idők mélyében gyökerező sziklává, amelyre lehet építkezni: érzelmeket, világnézetet, életet. És ugyanez történik a versekkel, a klasszikus magyar költők műveivel: Radnótit például Both Miklós, Babitsot a Misztrál, Petőfit a Rackajam, Weörest pedig Szalóki Ági vette elő és keltette új életre. Meglehetősen jó szövegíróink vannak pár évtized vagy évszázad távlatából is – már Bessenyei is megmondta, hogy aranybányán csücsülünk.
        Lehet ez plusz hozadéka a nyári fesztivál-nyaralásnak, de lehet alapja is. A recept mindig ugyanaz, teljes részvétellel vagy akár félgőzzel, és ezért keveredünk el a Művészetek Völgyébe, az Ördögkatlanra vagy máshova: az élmény. A jelen pillanat élménye, amikor megszűnik minden máson való agyalás, töprengés, csak a koncert marad, a koncentrált figyelem, a részvétel, a katarzis, amit egy-egy szöveg vagy dallamfoszlány, színdarab vagy egyéniség okoz, és főleg: a találkozás. Egymással, valami újjal, a kiemelt ünnepi időben való létezéssel. És eltörpülnek az apróságok, a sátorban alvás, a szendvicsevés, a szúnyogok, a stoppolás bizonytalansága egyik faluból a másikba.

      És amikor véget ér a fesztivál, úgy tűnhet, minden visszazökken a régibe, a megszokottba, a népzenétlen hétköznapokba. De - a Youtube-nak, a lemezjátszóknak és az agy tekervényességének hála - a leghétköznapibb pillanatokban, munka, séta, üresjárat közben visszakacsinthat ránk egy-egy dallam, néhány szövegfoszlány. Lehet, hogy pont az, amire éppen akkor szükségünk van.

    "És az ő szarvuk

    Ajtón be nem térhet,

    Csak betér az völgyekbe;

    A karcsú testük

    Gúnyában nem járhat,

    Csak járhat az lombok közt;

    A lábuk nem lép

    Tűzhely hamujába,

    Csak a puha avarba;

    A szájuk többé

    Nem iszik pohárból,

    Csak tiszta forrásból."

KAPCSOLÓDÓ

Művészetek völgye forever! MV/1

Mi jár a költő fejében? Belső képek és külső versek a Völgyből... MV/2

Fotógaléria a Művészetek Völgyéből! MV/3

Amikor a reformáció és a blues találkozik MV/4

Interjú Szokolay Dongó Balázzsal MV/5

Lackfi János versműhelyei és ami mögötte van MV/6

Nagyon nő - Interjú Palya Beával MV/7

 

  • Művészetek Völgye
  • Bartók
  • népzene
  • Művészet