Mr.Sale

 

 

 

Címlapos Friss

Danyi Zoltán Mészöly Miklós-díjas

Danyi Zoltán vehette át a Mészöly Miklós-díjat, amelyet a névadó születésének 95. évfordulóján, 2016. január 19-én adtak át Szekszárdon. A díjátadóról és a szerző A dögeltakarító című művéből olvashattok a DRÓTon. 
 
A Mészöly Miklós Egyesület által 2004-ben alapított irodalmi díjat minden évben Mészöly Miklós születésnapján, január 19-én adják át az író szülővárosában, Szekszárdon. 
 
Az elismerést olyan írónak ítélik oda, aki a tágan értendő fiatalabb nemzedékhez tartozik, és jelentős írói, kritikusi vagy irodalomtörténészi életművet hozott létre. Danyi Zoltán A dögeltakarító című regényéért kapta a díjat, amely tavaly jelent meg a Magvető Kiadónál. 
 
A dögeltakarító a menekülő és a menekülni nem tudó emlékezet könyve. Főhőse, miután átéli a délszláv háborút, keresi a biztonságot és a szabadságot. Útja Splitbe vezet, Budapestre és Berlinbe, miközben Amerika ígéretével csábít, de kérdéseinkre a választ talán egy temerini alkony rejtegeti. 
 
Danyi Zoltán regénye groteszk és felkavaró történet arról, hogy az emberi létezés miként tud – és miként nem tud – szabaddá válni néha rémületes, néha felemelő körülményeinktől. 
 
Danyi Zoltán 1972-ben született Zentán. Három verseskötete után jelent meg A dögeltakarító című első regénye. A Novi Sad-i Egyetemen 2005-ben szerzett diplomát irodalomból, a Szegedi Tudományegyetemen 2008-ban doktorált filozófiából és irodalomból. 
 
A Mészöly Miklós-díjat idén 12. alkalommal adták át, 2005-től Márton László, Darvasi László, Macsovszky Péter, Cserna-Szabó András, posztumusz Baka István (1948-1995), Péterfy Gergely, Zalán Tibor, Szkárosi Endre, Győrffy Ákos és Borbély Szilárd után tavaly Szilasi László kapta meg, A harmadik híd című regényéért. 
 
 

 
A regényről írták:
 
Danyi Zoltán: A dögeltakarító „Az év eddigi legerősebb könyve” (Könyves Blog) 
 
„A dögeltakarító a kérlelhetetlen szembenézés regénye. Keserűen éles balkáni anziksz, tragikus látlelet a sokszorosan terhelt és számunkra nagyon is ismerős kelet- és dél-európai valóságról, e sokszínűségéből profitálni képtelen földről” (Tokaji Tamás, Új Forrás) 
 
„Egyszerre felkavaró és felemelő mű, ami mindenki számára ajánlott, aki érteni szeretné szűkebb környezetünk traumáit.” (Magyar Nemzet) 
 
„Danyi Zoltánra a regény írásának idején nem lehetett hatással Nemes Jeles László Saul fia című filmje, az olvasó azonban, akihez szinte egyidejűleg jutott el a két alkotás, némely ponton erős párhuzamokat érzékel a film Saul Ausländer nevű magyar sonderkommandósa és a regény névtelen dögeltakarítója, illetve a két mű esztétikai és etikai kérdésfölvetései között.” (Mikola Gyöngyi, Kalligram) 
 
„Danyi Zoltán nem ennyire kételkedő. Mondhatni optimista. A dögeltakarítóban valóban lement az emberi nagyon mélybe, és felhozta onnan a maga rémisztő, de a regényén belül nagyon is érvényes válaszát arról, ami történt. Az elmúlt öt évben. Vagy huszonötben.” (Parászka Boróka, Erdélyi Riport) 
 
„Csakúgy, mint ólmos terheivel küszködő, azokkal végzetesen magára maradó hősét, az olvasót is embert próbáló kihívások elé állítja Danyi Zoltán regénye. Szinte a végletekig fokozottan nyers, a kényelmes szemlélődésből kegyetlenül kimozdító, roppant odafigyelést igénylő és alaposan megrendítő könyv A dögeltakarító. S ha az ember egyszer valóban kellő időt és teret hagy magában ennek a könnyűnek vagy könnyednek cseppet sem nevezhető, rendkívül tömény, ugyanakkor hihetetlenül szuggesztív és elementáris felkavaró erővel bíró olvasmánynak, akkor talán még több dilemmával találja magát szemben, mint hősünk hét fejezetre nyúló, egyfajta beavatásként is értelmezhető pokoljárása előtt. Danyi hátborzongató precizitással teríti szét előttünk legmélyebb aggodalmaink és legelemibb gátlásaink mozaikjait.” (Tokaji Tamás, Új Forrás) 
 
„Gyorsan és határozottan teremt karaktereket és élettörténeteket, amelyekből elképesztő jeleneteket hoz ki: mondatai hátán jutunk egyre mélyebbre az emberi gonoszságba, egy olyan levegőtlen, szürkés-poros térbe, ahol minden átértelmeződik és bizonytalanná válik” (Könyves Blog) 
 
(Forrás: Magvető. Fotók: Weiner Sennyey Tibor)
 

 

 
Danyi Zoltán
 
A DÖGELTAKARÍTÓ
- részlet -
 
Hej, moja dušice, izbaci bubice
iz svoje lepe lude plave glavice,
szólt a fejében órákkal az előadás után is, amikor tulajdonképpen már régen Amerikában kellett volna lennie, csak hát elszúrta, és éppen erről akart mesélni a színésznőnek, el akarta mondani neki az egész Luftbrücke-tervet, de mivel ez túl hosszú és túl szövevényes, talán az is elég, ha csak a lényeget mondja el, gondolta, és kért még egy dupla Pelinkovacot citrom nélkül, jéggel, mert egy kicsit zavarban volt, és egyre csak az járt a fejében, hogy ő már mindenét, vagy majdnem mindenét látta ennek a színésznőnek, nem csak a mellét és nem csak a combja közét, hanem a csontjait és a bordáit is, a bordák gyönyörű kosarát egy kivetített röntgenfelvételen, éppen emiatt volt egy kicsit zavarban, és hiába ivott meg néhány dupla Pelinkovacot, a térde még mindig remegett, mert nagy rajongója volt ennek a színésznőnek, vagyis rajongott mindenért, amit ez a színésznő a színpadon csinált, de ezt nem mondta el neki soha, mert arra gondolt, hogy ugyan ki a lófaszt érdekelne, hogy ő kinek vagy minek a rajongója, mondta, és meglötykölte a jégkockákat a poharában, most viszont egy kicsit más a helyzet, mert Berlinből hazafelé jövet azért szállt le Szabadkán a vonatról, hogy megnézze a Turbo Paradisót, miközben persze egyáltalán nem itt kellene most lennie, hanem Amerikában, csak hát elkúrta a dolgokat, és itt ragadt ebben a nyavalyás Európában, de amikor hazafelé jövet a vonaton, valahol Kőbánya után, meglátta az újságban az évadnyitót, akkor rögtön elkezdte számolni, hogy hányadika lehet, és hogy milyen nap is van ma, és megpróbálta végiggondolni, hogy mikor indult a törökkel Berlinbe, és hogy hány napig járkált le-fel az utcákon, és hogy mennyi időt töltött abban a lepukkant kórházban, de hiába törte a fejét és hiába számolt, valahol mindig elvétette, pedig elég lett volna megnéznie a bélyegzőt a vonatjegyen, mondta, de ez csak később jutott eszébe, és akkor meg is nézte, és minden rendben volt, mert a Magyar Szó, amit a kupéban talált, friss volt, úgyhogy elhatározta, hogy Szabadkán leszáll, és ha minden jól megy, még egy burekot is megehet az előadás előtt, gondolta, és lényegében csak ennyit akart elmesélni a színésznőnek, aki ebben a pillanatban lépett be a büfé ajtaján, az arcáról már le volt mosva a smink, és a szétfakadt paradicsomoknak nyoma se maradt a vállán meg a nyakán, úgyhogy kiitta a maradék italát, és minden erejét összegyűjtve odament hozzá, és megölelte, mondani viszont csak annyit tudott, hogy nagyon… és hogy nagyon, nagyon… de ennél több nem jött ki a torkán, és a színésznő egy ideig mosolygott rá, és várta, hogy folytassa, majd pedig elnézést kért, és azt mondta, hogy ki kell mennie a mosdóba, és már indult is az ajtó felé, majd még visszajön, szólt neki hátra, és intett egyet, majd kiment, ő pedig kért még egy Pelinkovacot, citrom nélkül, dupla jéggel, és sokáig, sokáig csak nézte szótlanul a jégkockákat a pohárban… és azután magyarázni kezdte ezeknek a jégkockáknak, hogy az a rész nagyon erős volt, amelyikben a disznó orgazmusáról beszéltek, arról, hogy a disznónak van a leghosszabb orgazmusa, hrrr, hrrrrrr, hrrrrrrrrr, mondta, és hogy őt az a jelenet is megrázta, amikor az angyalok szárnyait lecsatolták, és kicsupálták belőlük a tollakat, és csak szálltak, szálltak a színpadon a kiszaggatott angyaltollak, azután pedig egy permetezőgéppel szétfújták őket minden irányba, és akkor ő úgy érezte, minthogyha az ő szárnyait csatolták volna le, és mintha az ő szárnyaiból tépkedték volna ki a tollakat, hogy soha ne tudjon már elrepülni Amerikába, mondta a jégkockáknak, majd kiitta a poharát, és kért még egy duplát, miközben a fejében egyre csak a régi jugoszláv sláger szólt:
Kupi mi haljine, srebrne lančice,
crvene maline i kartu do Amerike,

és eszébe jutott az a jelenet is az előadásból, amikor a színpadra behúztak egy felfújható gumibabát, majd egy lábpumpával dagadtra fújták, és neki megint remegni kezdett a hasa, és a torka is elszorult, mert arra a lányra gondolt, akihez egy időben rendszeresen eljárt, és a katonaruhás jelenetnél már nem bírta tovább, mert akkor megint egy teherautón találta magát, hóval borított tájon, katonaruhában, és a feladatuk az ellenséges tanyák „megtisztítása” volt, legalábbis ezt mondták nekik, ami a gyakorlatban viszont úgy nézett ki, hogy előbb szarrá lőtték, majd kifosztották ezeket a tanyákat, vagy fordítva, előbb kifosztották, és azután lőtték őket szarrá, és az előbb nem akarta említeni, de most már mindegy, hogy amikor az előadásban a disznó orgazmusáról beszéltek, akkor neki az a horvát nő jutott eszébe, akin heten vagy nyolcan átmentek, a disznónak van a leghosszabb orgazmusa, erről beszéltek abban a jelenetben, de neki csak az járt a fejében, hogy milyen lehetett annak a nőnek, akit heten vagy nyolcan megpumpáltak, a katonák orgazmusa nem volt hosszú, némelyik alig lökött kettőt vagy hármat, és már készen is volt, mondta, de ha a katonák sok rövid orgazmusát összeadnák, akkor lehet, hogy ez éppen annyi volna, mint egy disznó orgazmusa, és amikor ezt a jelenetet nézte, akkor az is megfordult a fejében, hogy milyen lehetett annak a szerencsétlen horvát nőnek, persze iszonyú lehetett, ez nem kérdés, de ha egy pillanatra legalább egy kicsit jó is volt neki, akkor ez enyhítő körülmény lehetne, mert amit tettek, az örök időkre szól, éppen ezért az idők végezetéig megbocsáthatatlan, de ha volt annak a nőnek legalább egy rövid kis orgazmusa, akkor talán nem százezer évig kell vezekelniük, hanem csak kilencvenkilencezer-kilenszázkilencvenkilencig, mondta a jégkockáknak, és az a jelenet ütötte még szíven, amikor a színészek katonaruhát húztak, és elkezdték szidni egymás anyját, az egyik katona szépen megkérte a másikat, hogy legyen szíves, kezdje el szidni az anyját, előbb csak úgy, egyszerűen az anyját, azután arra kérte, hogy a kurva anyját szidja, végül pedig, hogy azt a rohadék kurva magyar anyját, és a másik katona mindent pontosan így csinált, előbb csak az anyját szidta, azután a kurva anyját, végül a rohadék kurva magyar anyját, és ez is telibe talált, mert ennél a jelenetnél már biztosra vette, hogy a Turbo Paradiso az angyalokról szól, akik lejöttek az égből, mert tudni akarták, hogy milyen érzés embernek lenni, ezért leszálltak közénk, és most kipróbálnak mindent, amit csak lehet, hogy embernek érezzék magukat legalább egyszer, és úgy látszik, hogy embernek lenni szerintük nem más, mint felturbózni a mennyországot, és egy hosszú orgazmus után az egész tárat beleüríteni a nő pinájába, közben visítva szidni a magyar, a horvát, a rác kurva anyját, mondta, és a színésznő közben visszajött a mosdóból, és a büfé másik végében épp koccintott valakivel, ami annyit jelent, hogy szépen lerázta őt, gondolta, és rendelt még egy duplát, az előadás végén pedig megszólalt a Hej, moja dušice, a régi jugoszláv sláger, és a színészek a színpad egyik szélétől a másikig egy hatalmas nejlonfüggönyt feszítettek ki, majd csupaszra vetkőztek, és érett, sőt túlérett paradicsomot osztottak ki a nézőknek, közben a színésznő elmagyarázta, hogy most az a jelenet következik, amelyben megdobálhatják őket paradicsommal, tessék, csak tessék, bátran, ne féljenek, senkinek nem eshet semmilyen bántódása, biztatta a közönséget, azután a többi színésszel együtt védőmaszkot húzott, és mindannyian elkezdtek táncolni a jugoszláv slágerre, csupaszon és gázálarcban, és a nézőket nem kellett sokáig biztatni, mert hamarosan elrepült az első paradicsom, és rögtön utána elrepült a második meg a harmadik is, és azután már záporoztak mindenfelől, a hangfalakból pedig egyre erősebben szólt a Hej, moja dušice, és a túlérett paradicsomok nagy loccsanással fakadtak szét a színészek vállán, hasán, csípőjén, combján, úgyhogy hamarosan az egész színpad tele volt paradicsommal, és ezek a színészeknek öltözött angyalok lassan már bokáig érő vörös lében táncoltak, 

és mintha csak egy vérbeli mulatságon volnának, boldogan kenték szét magukon a paradicsomlét, és még szerencse, hogy a hangfalak egyre hangosabban dörögtek, mert neki már korábban ki kellett húzódnia a nézőtér szélére, és a lépcsőkre kellett ülnie, mivel a katonás jelenet alatt a hasa megint begörcsölt, úgyhogy a nézőtér széléről, a hasát fogva nézte az iszonyú angyalokat, a szanaszét szálló tollakat, és a röfögő disznókat, ahogy felfalják az elesett katonákat, mondta, de a legdurvább mégis az előadás legvége volt, amikor a nézők egyre bátrabban, egyre felszabadultabban, végül pedig már élvezettel hajigálták a paradicsomokat, mivel feltehetően „egy baromi jó poénnak” tartották az egészet, és persze az volt, egy baromi jó poén, de neki ezen kívül valami mást is jelentett, és nem tudta megdobálni őket, nem tudott hozzájuk vágni egyetlen rohadt paradicsomot se, és éppen ezért kell még egyszer megnéznie a Turbo Paradisót, mondta, hogy a végén ő is megdobálja paradicsommal az angyalokat, és már elmúlt éjfél, amikor a színésznő egyszer csak megint ott volt mellette, ő pedig átkarolta a vállát, persze addigra elég sok Pelinkovacot megivott, és kezdtek összefolyni a dolgok, úgyhogy lehet, hogy valójában nem is a színésznőt karolta át, de mindegy, nem volt már teljesen józan egyikük se, a színésznő is jó néhányszor összekoccintotta a poharát azzal a szerb fasszal a bárpult másik végén, gondolta másnap a buszon, de végül azután mégiscsak ott állt mellette, és valami természetgyógyászról beszélt, aki Újvidéken dolgozik, valahol a Futaki út közelében, és állítólag nagyon jó, de hogy ez honnan jutott a színésznő eszébe, és hogy miért merült fel köztük ez a téma, arra már nem emlékezett másnap a buszon, amikor megtalálta a zsebébe gyűrt címet, mindössze annyi derengett neki, az is csak homályosan, hogy mintha a színésznő írta volna fel a természetgyógyász címét arra a papírdarabra, és hogy mintha valamit mesélt is volna róla meg az ingájáról, de akkor ő már nem nagyon figyelt oda, mivelhogy valami egészen máson járt az esze, másnap délelőtt viszont a buszon szinte biztosra vette, hogy a természetgyógyászt az a balfék szerb pasas ajánlotta a színésznőnek, akivel egész este a bárpult másik végen iszogattak, úgyhogy a cetlit visszagyűrte a zsebébe, habár ki tudja, egy próbát esetleg megér, gondolta, végső soron nem sokat veszíthet vele, és könnyen lehet, hogy a természetgyógyász tudna valamit adni neki, valamilyen teát vagy olajat a belekre, hogy ne rotyogtasson annyit, mint az elmúlt napokban, amikor telefingotta már jóformán egész Berlint, mint ahogy Beckett fingotta tele annak idején Párizst, hát igen, bizonyos tekintetben nagy elődök nyomában jár, gondolta, de ez nem sok vigasszal szolgál, mert hazafelé az Avala Expresszen is egyre csak eregetett, és azután nem tudta visszatartani a színházban se, az előadás alatt is végig görcsölt a hasa, úgyhogy előbb kihúzódott a nézőtér szélére, majd a vörös posztóval borított lépcsőkre ült, és végül ott, a lépcsőkön ülve engedte ki halkan a kövér galambokat.

 

(Festmények: Pesti Emma)


KAPCSOLÓDÓK

Danyi Zoltán a DRÓTon:

Ki tudja, nem arról szól-e itt minden, hogy épp a legjobbaknak kell eltűnni nyomtalanul." - 118 éve született Hamvas Béla (1897. március 23 – 1968. november 7.) író, filozófus, esztéta. A DRÓTon írtunk Hamvas és Lukács vitájáról,  Weöres Sándor és Hamvas Béla barátságáról és levelezéséről és arról is, hogyan változott Hamvas köcsöggé, de most - Hamvas születésnapja alkalmából Danyi Zoltán jegyzetét közöljük Hamvas Béla különleges tollhegyeiről a DRÓTon. - Hamvas tollhegye


Igazából minden évben egyre lejjebb és lejjebb süllyed az „Ünnepi Könyvhét”, ami sem nem „ünnepi”, sem nem „hét”. - Egy vitaindító cikkel és kilenc könyv ajánlójával indítjuk a 86. Ünnepi Könyvhetet a DRÓTon. Miért szar a könyvhét? - DRÓT - 86ÜK10

Bizonyára vannak néhányan, akik a jelenkori történelmet a Római Birodalom bukásának „újrajátszásaként” fogják fel, s közben reménykednek, hogy a múlt leckéiből megtanulhatják, hogyan előzhető meg, hogy a barbár hordák elpusztítsák a mai európai civilizációt." Patrick J. Geary: A nemzetek mítosza - Atlantisz - 86ÜK9

Lehet, hogy az ilyesféle őrületek mögött a lélek racionális megfontolásai is meghúzódnak?" Schein Gábor: Svéd - Kalligram - 86ÜK8

Mákonyos viharban megfeszül. / Villódzó gázrózsarengeteg. / Melasszá lepárlott ünnepek. / Megtanul mandulaemberül." Simon Adri: Földerengés - Gondolat - ÜK7

„vérmes vérmezőn / (kín-hízott kannibállal): / enni pipacsot!" - Nagy Zopán: Kétségek - Magyar Műhely - 86ÜK6

A kocsmáros sorban kitöltötte a pálinkákat, a pult közeliek továbbadták, aztán megint tovább: a kocsma közönsége megvárta, míg minden pohár kézbe kerül (a borospoharak meg a söröskancsók is be lettek fogva), aztán egyszerre lendültek a karok a szájak felé." - Jolsvai András: Holnapra jobb lesz - Scolar - 86ÜK5

Részletes program, videó és dedikálások. - Dübörög a Könyvhéten a fiatal irodalom - JAK PROGRAMOK+VIDEÓ - JAK - 86ÜK4

Két átvilágított felsőtest,  / körbefuttatva indulatokkal, / aranysárga keretben.” - Áfra János: Két akarat - Kalligram - 86ÜK3

„...az egyik katona szépen megkérte a másikat, hogy legyen szíves, kezdje el szidni az anyját, előbb csak úgy, egyszerűen az anyját, azután arra kérte, hogy a kurva anyját szidja, végül pedig, hogy azt a rohadék kurva magyar anyját, és a másik katona mindent pontosan így csinált, előbb csak az anyját szidta, azután a kurva anyját, végül a rohadék kurva magyar anyját, és ez is telibe talált..." Danyi Zoltán: A DÖGELTAKARÍTÓ - Magvető - 86ÜK2

Túlvagyok a nem túl pornyelős, és egyáltalán nem a filmekből ismert sárbakúszós, rambós kiképzésen, a tantermi agymasszírozáson, újra tele a tököm, mintha visszakerültem volna a főiskolára..." Sirbik Attila: ST. EUPHEMIA (részlet) - Magvető - 86ÜK1


 

hibbant férfi / vagy / hibbant nő / megválni / összeil- / lő" - Lennert Móger Tímea vajdasági költőnő versei.

„Amikor a szenvedés / normális állapot / meglopott / gerinccsigolyád megropog / de ezt az éjszakát / még átúszod" - írja a 2015 május végén Szabadkán megjelenő, második kötetében Lennert Móger Tímea. Könyvében többek között a mélyszegénység, a magány, az elhagyatottság, a kiszolgáltatottság fogalmazódik meg hajszálér vékonyságú versekben, melyek pontosabbak, mint bármely híradás. A DRÓTon most részleteket olvashattok a kötetből, és a kötetet illusztráló Stock János fotóiból láthattok párat, továbbá a könyv bemutatóját ajánljuk nektek.

„A tenyerembe, majd / a számba teszem / ezeket az apró, kerek / üvegdarabokat. / Gondolatban fenyegetem apát, / hogy lenyelem egyszerre./ Lenyelem őt is, anyát, / a várost és a telefonfülke / kilőtt üvegeit." - Svégel Fanni, André Ferenc, Simon Adri, Lennert Móger Tímea után végre olvashatjátok Terék Anna brutálisan jó verseit a szexi költők sorozatban a DRÓTon. Terék Anna: Maja (részletek) - Szexi költők 5.

Vajdaság a mi Kubánk és Tolnai Ottó a palicsi Tolsztoj és Urbán András színészei kötőtűvel átszúrt virágok, és Szabadkán igazán szépek a lányok, de Zentán legszebbek a rózsák...  és a Mezei Szilárd és a Túl a Tiszán pedig... na nem, nem mi Buena Vistánk, hanem... – Weiner Sennyey Tibor írása a Vajdasági Magyar Népdalok címen most megjelent lemez kapcsán. 

Nagy József Budapesten adja elő Tolnai Ottó Wilhelm-dalok című könyvének versei alapján készült előadását. A DRÓTon most Tolnai Ottó két versét olvashatják és egyet pedig meghallgathatnak a szerző felolvasásában.  Tolnai Ottó két verse olvasható itt és egy meghallgatható a szerző előadásában


 

Könyvhét a DRÓTon

Olvasni emberi - Platón Államáról (85.ÜK/1.)

Intim gépi líra – Tóth Kinga: All Machine a könyvhéten (85.ÜK/2.)

Irina Muravjova: Az angyal napja – részlet (85. ÜK/3.)

Spiró György megnyitja a Könyvhetet - VIDEÓ (85. ÜK/4.)

Emberi viszonyok. Lángh Júlia: Macskák és férfiak (85. ÜK/5.)

Sekszpirályi kettős játékok - KAF a Könyvhétre (85. ÜK/6.)

Felvilágosodástól az elsötétítésig - Ludassy Mária interjú VIDEÓ (85. ÜK/8.)

A körforgás regénye - Sági György: Gilgul (85. ÜK/9)

Rilke levelei hozzád - VIDEÓ (85. ÜK/10)

Gyukics Gábor: Kisfa Galeri «szociohoror» (85. ÜK/11.)

Mohamedtől az al-Qáʿidáig. Simon Róbert: Az iszlám fundamentalizmus (85. ÜK/12.)

Könnyű testi mesék - FilmSzexTétika (85. ÜK/13.)

A kislánypróféta hangja – Szabó T. Anna könyvéről (85. ÜK/14.)

Sóki időutazás, a kalauz: Rakovszky Zsuzsa (85. ÜK/15.)

Ahová utasokat már nem... Fehér Renátó: Garázsmenet (85. ÜK/16.)

Németország győzött? - Horváth László Imre könyvéről (ÜK85./17.) 

Önfeláldozás a kultúráért?– a Schmidt Éva rejtély

 

 

  • Danyi Zoltán
  • Vajdaság
  • Magvető
  • 86. Ünnepi Könyvhét
  • Mészöly Miklós-díj
  • Irodalom