Mr.Sale

 

 

Címlapos Friss

A diaszpóra talaja

Kafka számára a prágai Károly híd volt az otthon. A Maharal városa (én így hívom) boldogan vette őt magához, és ő ezt hálásan viszonozta. Mennyire más lett volna, ha Prága helyett Luther városában, Wittenbergben jön a világra! Ha így történik, a feltételezett balsorsért minden bizonnyal a wittenbergi St. Marien főtemplom egy bizonyos reliefjét okoltuk volna...

Uri Asaf
 
A diaszpóra talaja
 
Apámmal együtt toltuk a leszíjazott magas babakocsit a zsinagóga felé az esőtől nedves téren keresztül. Bent égtek a gyertyák és javában folyt az engesztelő napi imádság, a hívők éppen Jónás próféta történetére emlékeztek. A szabadban világos volt, borús délután. A jólismert imák, az évről évre elhangzó fogadkozások sora lebomló selyemtekercsnek látszott, melynek a vége alaposan megpörkölődött. Ez csupán az emlékezéshez kellett, és nem befolyásolta a szent nap hangulatát, még kevésbé a megszokott imarendet. Mi hárman, apa, fiú és unoka kint hallgatóztunk, míg az előimádkozó Jónás kalandjához érkezett a ricinusfával: Egyik pillanatban az árnyékadó fa gyökerei még a földben nyugszanak, egy másik pillanatban a levelek hervadásnak indulnak jelezve, hogy tovább kell állni. A diaszpóra talaja változékony, a fák gyökere könnyen meglazul. Hova menjünk? Kijelölhető-e bármilyen pont a végtelenben? Hol ez a pont? A halnak se könnyebb, hiába van pénze (halpénz) és szabadsága, hogy meghúzza magát akárhol a világban, a természetben, a tányéron. Kedvenc szerszámom, a cédrusillatú hardtmuth irón egy középkori híd mellől való, Dél Csehországból, ahol nyáron is havazik. A hirtelen jött hóviharban, Jónás példáján okulva futólépésben tettük meg az utat. Biztonságot reméltünk a kőhíd mellett, mely mozdulatlanul várt ránk a kőszentekkel együtt. Kafka számára a prágai Károly híd volt az otthon. A Maharal városa (én így hívom) boldogan vette őt magához, és ő ezt hálásan viszonozta. Mennyire más lett volna, ha Prága helyett Luther városában, Wittenbergben jön a világra! Ha így történik, a feltételezett balsorsért minden bizonnyal a wittenbergi St. Marien főtemplom egy bizonyos reliefjét okoltuk volna, de ezt a következő írásomban megmagyarázom.
 
Cesky Krumlov mellett megéltem egy másik vihart. A villámok mellettem csapódtak a fákba, a földbe, a kövekbe. Nem tudtam, hogyan lenne biztonságosabb, a fákhoz simulni, vagy távolabb, a tisztás szélére kuporodni? Egyetlen vágyat éreztem, túlélni a vihart, elkerülni a mennykőcsapást. Imára nem volt idő, éreztem, hogy itt nem én döntök. 
 
 
 
„Relief a St. Marien falán” (wikipédia)
 
A megálmodott nő
 
Josef K. olyan nőket foglalt az imájába, akiket leginkább kívánt. A megálmodott nő színes fényeket villantott a középkori város szürke-fekete világára, démoni úszóhártyáival az ujjai között magán hordozta az öröklét jelét. Ki volt ez a Leni? Kétlábon járó kétéltű, vagy Lilit? Ha sokáig nézzük őt, mi is vágyakozni kezdünk. „Segítőtársakat toborzok” – foglalja össze K., de nem képes senkit megtartani, mert számára minden nő tünemény, minden alkalmi egyesülés a kudarc nyomtalan beismerése. Fridával a sörtől szennyes padlón talán mégsem olyan rettenetes, mert ott van Klamm, a tiltott szerelem értelmi szerzője a szomszéd szobában, aki a szemöldökével, puszta jelenlétével és lábának dobbantásával parancsol. Frida után minden normális ember vágyakozna, és akárhol, még a padlón is magáévá tenné. Miért olyan rövidek ezek a jelenetek? Miért nincs bennük kibontakozás, mint a lassú forrásban?
 
A lassú forrás vágyakozás, és nem utolsó sorban halmazállapot változás. Ha forrásban vagyok, bennem is hasonló változás megy végbe, miközben egy tapodtat sem mozdulok. Vágyakozom és együtt imádkozom a nemzedékek sokaságával, mintha egymás kezét fognánk. Mindnyájan a helyünkön maradunk, és a betűkből kirakott világban reménykedünk. A betűk minket néznek, a szemünket, a szánkat, ahogyan legörbül, és az ámen elhangzása után becsukódik. A vágyakozó népek soha nem bánkódnak, mert tudják, hogy a víz fentről jön és hiszik, hogy van bennük valami, ami nem várakozik hiába. Valami, ami biztonságot ad és rajtuk kívül is nyomot hagy. 
 
A vízmosás oldala
 
Egy vízmosás, és még egy. A gyakori vízmosások között lévő földdarabok összege az egész ország. Kis ország, vékony és hosszú. Nyugodt, normális föld is lehetne, de nem az. Rengeteget kell öntözni, leginkább gyomlálni. Nagyon szeretek gyomlálni a tavaszi eső után. És aztán meg is foltozom a vízmosás vékony falát. Nem öntözi elég eső, a növényeket kirágja a fekete kecske. Félek a vízmosásban, foltozom az oldalát, ezt a jelenlévő kecskepásztorok tanúsíthatják. Vért adok, hogy fiatalabbnak lássanak. Az embernek táplálkozni kell. Szabad időmben ételt hordok, csajkában. Ha a vízmosásból felnézek az égre, jó látvány a Hermon hegység hósipkája. Hegy ez a javából! A Hermon minden évben teleszívja magát hólével. 
 
Milenát kérdezve 
 
Nem szokásom embereket faggatni a haláluk előtt. Hol volt Franz Kafka szerelme, Milena Jesenska 49 évesen? Közel az otthonához, Terezinben? Nem, hanem Ravensbrückben, Martin Buber menyével, Margaretevel. Milena már nagyon sovány és beteg volt, de néhány szót mégis kérdeztem tőle. Mert ez a Margarete semmit nem tud Kafkáról. Milena őriz magában valamit Kafka szemeiről, az ujjairól és a hangjáról. Milyen férfi volt Kafka, női szemmel nézve? 
 

Északon jártamban, éjszaka – mert minden útjára küldött szerelvénynek, volt legalább egy szabad éjszakája – mikor a vonat a nyílt pályán állt, a vagonokhoz kúsztam és kinyitottam a kívülről lereteszelt ajtókat, ekkor a sötét mozdony a két mellső lábára ereszkedett, mint egy teve. Az őrök és a mozdonyvezetők mélyen aludtak, én az emberekre parancsoltam, fussanak széjjel, tűnjenek el, ki merre lát. Vagy ne fussanak, csak menjenek szép lassan a gyerekekkel kézenfogva és keressenek menedéket az erdőben, vagy a helybéliek között, akik értik a nyelvüket. Azt kívántam, hogy többé senki ne alázza meg őket. Ha kell, a helyieket is elvarázsolom. De attól kezdve, hogy az árnyak kimásztak a vagonokból, nem követtem őket. Azt gondoltam, hogy az elemi veszély, a mozdony torka és fogazata többé senkit se fenyeget. A mások feladata, feltárni, mi történt az út során, ki volt az az álmodozó Pimpernel, aki eltüntette őket. Majd csak valaki számot ad. Azóta a kiszabadított emberekből fák lettek, örökre felismerhetetlenek. Csak én tudom mindegyikről, mi a neve, a neme és az életkora. Felismerem a karjáról, a törzséről és a koronájáról. 

 


Uri Asaf és a Kafka képekben sorozat a DRÓTon

 
A Zohár könyve azt tanítja, hogy az ember a lélek, melynek öltözéke a test. A halál közelében mindnyájunk lelke megválik az öltözékétől...  - Az alábbi írás a szerző, Uri Asaf megjegyzése szerint a Zohár könyvének fordítása közben született, ezért úgynevezett „kabbalisztikus írásnak” tekinthető, vagyis az enigmatikus tartalmát, a középkori zsidó hitvilág diktálta. Uri Asaf: Gregor Samsa, avagy egy alma utóélete

 
Kafka síremlékén ne keress esztétikumot. Egy percig se keresd, ami nincs. A szülőkkel együtt fekszik a földben. Hidegebb a kőnél. - Uri Asaf: Kafka képekben - első rész.
 
Milyen volt Paul Celan és a megrontott nyelv? Mi volt a közös Heródesben és Kafkában? Milyen lehetett Kafka Istene? Uri Asaf: Kafka képekben - második rész.
 
Franz Kafka elhalálozási évének szerencsés időzítése megaranyozta utóéletét, s ez az utóélet egyre csak terebélyesedik, mint egy véget nem érő teremtés. - Uri Asaf: Kafka képekben - harmadik rész
 
És ahol még mindig embert ölnek, ott fűszál se terem. Ahol embert ölnek, vak betű sem marad a földön, csak üres állkapcsok és kivert fogak. Uri Asaf: Kafka képekben - negyedik rész
 
Mi az, hogy eredendő bűn? Ha nem gondolok rá, akkor is ott van bennem, mint a farokcsont, a farok emlékezete. Az eredendő bűn azonban nem tűnik el az evolúció által, hanem emberről emberre száll.  -  Uri Asaf: Kafka képekben - ötödik rész
 
Kafka soha nem élt németek között, leszámítva berlini utazásait. Ösztönösen távol tartotta magát, és ez jó hatással volt rá. Én amikor Berlinben jártam, az utcán sétálva behunytam a szememet, hogy minél kevesebb arcot lássak. Most az athéni Bouboulinas utcában, satnya narancsfák, a múzeum és sárgásszürke falak szomszédságában lakom. Athénban a szentföldet sokkal közelibbnek érzem, mint Dalmáciában vagy Budapesten. A levegő más, az éjszakák lassabban telnek. - Uri Asaf: Kafka képekben - hatodik rész
 
Kafka szerint a belső világ csak élhető, nem leírható. A lélektan a földi világ tükröződése az égi síkon, pontosabban: a tükröződés leírása, ahogyan azt mi, akik teleszívtuk magunkat a föld lőporos szagával, elképzeljük, mert a tükröződés sehol nem következik be, nem, mi csak a földet látjuk, bármerre fordulunk. Uri Asaf: Kafka képekben - hetedik rész
 
A föld, melyet a frissen keletkezett vízpára táplált, a teremtés első perceiben vörös színben ragyogott, és a hatodik napon létrejött Ádám, az első ember, akinek a neve, a szíve, a bőre és a benne lüktető vér egyaránt vörös. A föld neve héberül ádám(á). A föld, miként erre a névazonosság is utal, az első és a mindenkori ember legfontosabb alkotóeleme. Ez nem akármilyen föld,  – ez a terra rossa – a vörös föld.  Uri Asaf: Kafka képekben - nyolcadik rész
 
A láthatár egyöntetű rózsaszín, az égalja citrom és eper. A paradicsomi zenit elszakadni látszik a valóságtól. A füstös szín zöldbe megy át és a felélénkülő szél magával visz az éjszakába. Miért volt Kafkának nehéz párkapcsolatot létesíteni?  - Uri Asaf: Kafka képekben - kilencedik rész
 
Vajon Kafka titkos kabbalista volt? Igen, de annyira titkos, hogy erről saját maga se tudott. Az utóbbi időben a kabbalisták titkosak. Miért? Mert a közvélemény nem veszi őket komolyan. Ki a kabbalista? Aki a kabbala nevű bölcselettel foglalkozik. Mi a kabbala? - Uri Asaf: Kafka képekben - tizedik rész 
 
Az ígéret feltételessé vált, pontosabban felesleges lett. Az eredmény: Ezúttal újabb büntetés vár ránk, melyhez képest az eddig megélt apokalipszisek játéknak tűnnek. Csak az menekül, akinek a szíve igaz gondolatot táplál, például a költő.  - Uri Asaf: Kafka képekben - tizenegyedik rész
 
Paul Celan kényszerűen megrontott nyelven írt, és azt ábrázolta, amitől a nyelv tisztátalanná vált, a bűnt. Mi az a kritikus bűn, mikor egy nyelvet végleg a kútba vetnek? Mi az a levezekelhetetlen bűn, mi az a határ, melyen a nyelv nem juthat túl. - Uri Asaf: Kafka képekben - tizenkettedik rész

A padok között Buber, Benjamin és Scholem szünet nélkül beszélgetnek egymással és egy nemes arcélű negyedikkel. Követem a gondolataikat. Küldetésem célja az önvédelem népszerűsítése, az önvédelem alapszabályaira oktani, megvilágítva irodalmi példákkal. A jövőről szónokolok, közben folyik a harmadik gázai háború. - Galileában esik és villámlik - Uri Asaf: Kafka képekben  - tizenharmadik rész

Húsz évvel később megtörtént a „különös baj”, amiről Kafkának rossz sejtelmei voltak. (...) Az én nagyszüleim soha nem fogják elmondani, mégis elképzelem azt a pillanatot, amikor a házukból útóljára kilépnek, és még hasonlítanak arra a fényképre, amit én is ismerek. Nem sejtik a jövőt, miközben  felpakolnak a szekérre. Egyelőre csak annyit tudnak, hogy Nagyváradra kell menni. Nagyvárad, melynek a neve nélkülük is szépen cseng és amelyhez annyi emlék köti őket. A fejük forrón lüktet az aggodalomtól. - Miért halunk meg éppen így? - Uri Asaf: Kafka képekben - Tizennegyedik rész

A visszatérésre készülődő Messiás személye és külseje jellegtelen. Mégis, mi akadályozza őt a második eljövetelében? Vannak olyan egyszerű, törvénybe ütköző kérdések, hogy viselhet-e ruhát, vagy elkísérheti-e valaki az édesanyján kívül, de egy dolognak biztosan nem örül, hogy a passiónak nincs ma már semmiféle szerepe, nincs új passió, mindenkinek csak a régi számít. Mi erre nem gondolunk, hanem továbbra is ikonokat festünk az egykori passióról, mások figyelmét elterelve a későbbiekről, vagy az éppen a soron lévőről, úton útfélen megszegve a második parancsolatot. Most bokáig állok a 21. században és rám ragyog a nap - Uri Asaf: Kafka képekben - Tizenötödik rész

Ó mennyit vártam, mennyit készültem, milyen kopott lettem, milyen hosszú volt az életem gyűjtögető oldala, a lét titokban volt tartva előttem, mint a halál.  - Ó mennyit vártam, mennyit készültem, milyen kopott lettem... - Uri Asaf: Kafka képekben - Tizenhatodik rész

 

 

  • Irodalom