Címlapos Friss

Egy betegszállító költő vallomása

"Ma reggel megkaptam jó kis fizetésemet, mind az 57 000 forintot, mostanra maradt is belőle 25 000. Pedig alig vettem valamit, csak azt, amire úgy általában szükség van az életben. Sötét düh és levertség váltogatja bennem egymást." - Barna T. Attila költő, újságíró így indította keserű vallomását. De ami ezután következik az az igazi feketeleves...

 

 
 
 

Barna T. Attila költő, betegszállító a Magyar Napló - a Magyar Írószövetség lapjának - címlapján

Ma reggel megkaptam jó kis fizetésemet, mind az 57 000 forintot, mostanra maradt is belőle 25 000. Pedig alig vettem valamit, csak azt, amire úgy általában szükség van az életben. Sötét düh és levertség váltogatja bennem egymást.

Fiatalkoromban elég link voltam, csak éltem bele a világba (mellékesen megírtam azokat a verseimet, amelyeknek köszönhetően megismert az irodalmi szakma), harminc éves koromtól viszont - néhány hosszabb-rövidebb ideig tartó megszakítástól eltekintve - mindig van munkahelyem, mindig dolgozom valahol. Hivatalosan, papír szerint a társadalmi hierarchiának majdnem a legalján vagyok, nálam lejjebb már csak a hajléktalanok vannak, akik közé magam is be-illetve lekerülhetek bármikor, ebben a kapitalista rendszerben. Vagy mert egyszer csak elegem lesz az önkéntes rabszolgaságból és inkább...
Ráadásul íróként - vagy költőként, csak ma a költők is íróknak nevezik magukat, mert az komolyabban hangzik -, szóval tollforgatóként is adminisztrálnom kell magamat. Évek óta folyamatosan
 
el kell döntenem, hogy a betegszállító vagyok, aki írogat, vagy az író, aki betegszállítóként dolgozik.
 
Arról az időről nem is beszélve, amit a "munka világában" töltve veszít az íróember - egy novella vázlatát, egy szonettet megírhatná az alatt, amíg az idióta világnak kell megfelelnie, ne mondják rá, hogy a társadalom nyakán élősködik a "művész úr."
Tíz éve hallgatom a különböző kórházakban az örök kérdést: "Ha könyveid jelennek meg,és az újságokba írsz, akkor mit keresel itt?"
És nem tudok rá válaszolni.
Azaz tudnék, csak
 
az egy előadás lenne az elmúlt huszonöt év mindenkori kormányainak gyalázatos kultúrpolitikájáról, meg arról, hogy a gusztustalan, mocskos és gonosz bulvármédia az úr itt mindenek felett.
 
Félreértés ne essék, nem azt várom el, hogy az írót tartsa el a társadalom. De az írás is munka. Időt, energiát, idegrendszert igénylő munka, nem afféle irkálgatás. A sebész se csak úgy operálgat. Szállón lakom - soha saját otthonom nem volt, és esélyem nincs rá, hogy valaha is lesz a jelenleg fennálló világrendben.
A jövőre gondolni sem merek.
Arra meg végképp nem, hogy negyvennégy éves vagyok, Magyarországon, a burkolt életkorfasizmus és ifjúságkultusz hazájában.
Önsajnáltatás mindez?
Lehet, lesz, aki annak veszi.
Mindegy, azért szavakba foglaltam.
Talán eljut azokhoz az írótársaimhoz, akik, mint az MMA Irodalmi Tagozatának tagjai, havonta kapnak egy bizonyos összeget, amit én nem irigylek tőlük,de nekem miért nem jár, ha nekik igen?
Ki az ebben az országban rajtam kívül, aki ennyi fizetésért egyáltalán feláll a székből?
Van értelme, hogy tollat vegyek a kezembe, könyvet tervezzek, küzdjek azért, hogy kiadják, tudva, úgysem fogja venni senki, mert nem az lesz a címe, hogy Liptai Klaudia bugyijának legújabb vallomásai?

Van egyáltalán értelme annak, hogy éljek?

 


Barna T. Attila (Vác, 1971. november 28. –) költő, kritikus, újságíró. Felsőgödön nevelkedett. A Dunakanyar több településén is élt (például Nagymaroson, Vácon), jelenleg Budapesten lakik. Rendszeresen publikál. Versei, kisprózái többek közt az Alföld, a Mozgó Világ, a Hitel, a Magyar Napló, a Lyukasóra, a Pannon Tükör, a Parnasszus, a Polisz, a Napút és a Havi Magyar Fórum című folyóiratokban jelentek meg.
Újságírói, kritikusi szerepben a Napi Magyarország, a Magyar Nemzet és a Magyar Demokrata című lapokban találkozhatott az olvasóközönség a nevével.

Kötetei: Senkinémasága (versek, Pegazus Művészeti Alapítvány, Budapest 1997., Félárbocon (versek, Hungarovox Kiadó, Budapest 2003., 72 oldal), Valami jön (versek, Ráció Kiadó, Budapest 2005., 48 oldal), Régi kintorna dallamára (versek, Magyar Napló Kiadó, Budapest 2013., 84 oldal).


KAPCSOLÓDÓK a DRÓTon

"...a teljes magyar egészségügyi ellátás rendszerének működőképessége van veszélyben." - Zajlik a fekete szalagos mozgalom, ápolók, mentősök, asszisztensek, szociális gondozók tűzik a ruhájukra a jelképpé vált szalagot, hogy ezzel jelezzék, a magyar egészségügy helyzete tarthatatlan. Ausztriától az Egyesült Államokig a világ különböző pontjain ezzel a gesztussal napról napra több egészségügyi dolgozó fejezi ki szolidaritását a magyar kollégákkal. 2015. május 12-én a szakma és a civilek együtt mutathatják meg, hogy képesek a változásra, változtatásra. Kiss Lászlót, a FESZ elnökét kérdeztük a konkrét problémákról - döbbenetes válaszokat kaptunk. Eljött az a pillanat, amikor nincs tovább - Interjú Kiss Lászlóval, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnökével

Már amennyiben ez azt jelenti, hogy szeretem a hazámat. Magától értetődően, mert beleszülettem, mert benne nőttem fel. Ahogy szeretem anyámat, mióta az eszemet tudom, vagy a gyerekemet, mióta megszültem. Reflexszerűen. Nem is tehetnék ellene. Épp ezért nincs szükségem bokáig lógó kokárdára, transzparensekre, menetelő társakra, hogy demonstráljam. Nem akarom megmondani, ki magyar és ki nem, ki szereti és ki árulja a hazát. - Kiss Judit Ágnes költőnő írását lehet vitatni, lehet továbbadni, de kihagyni nem.  - Nemzeti érzelmű vagyok

A legfrissebb statisztikák szerint az elvándorlás Magyarországról folyamatosan gyorsul, London immáron hivatalosan is a második legnagyobb magyar város, a tartósan külföldön letelepedők között ráadásul többségben vannak a jól képzett fiatalok, akiknek tartós hiánya a hazai ellátórendszert becslések szerint akár már középtávon is összeroppanthatja. Két olyan embert kérdeztem meg a személyes tapasztalataikról, akik történelem és magyar szakos bölcsészdiplomával a zsebükben vágtak neki az ismeretlennek, még közvetlenül az EU-csatlakozás után. Vajon mit ért a bölcsészdiplomájuk külföldön? Tényleg csak a gyorsétterem-lánc jelenti az egyetlen lehetőséget az állástalan diplomásoknak? Milyen külföldön élni és dolgozni, mennyi idő alatt lehet elszakadni Magyarországtól, milyen érzés kívülről szemlélni az itthoni állapotokat és mi az, ami ma leginkább hiányzik Magyarországról, külföldről nézve? Magyar bölcsészek külföldön

2014 október 23-án a Blaha Lujza téren tüntettek a szabadság hiánya, az egyenlőtlenség és a szegénység miatt. Kameránkkal a helyszínen jártunk. - Tedd magad szabaddá - videó a tüntetésről

 

  • Barna T. Attila
  • egészségügy
  • vallomás
  • társadalom
  • Társadalom