Címlapos Friss

Élményterápia jógával (VIDEÓ)

Mi az a jóga? Mi az a zen? Mi az az élményterápia? A Pilisben kiderült.

 

(A videón a kis fogaskerékre kattintva állítható a felbontás - szerk.)
 
A keleti tanok nem manapság kezdtek el gyökeret verni a nyugati világban, és a velük szemben megfogalmazott szkepszis sem új keletű. Két szélsőséges viszonyulás igen jellemző: vak rajongás és cinikus elutasítás. Ritka a középút. Mindez érthető, amikor a jóga és a zen gyakorlásának és eredményeinek nyugati vagy európai lélekre alkalmazhatóságát még olyan tekintély is kétségbe vonja, mint C. G. Jung. Ugyanakkor éppen ő nem tud elmenni szó nélkül a két jelenség mellett, s míg a jógával szemben igen szigorú, addig a zen-meditációt a lehető legtöbbre értékeli. Tudományos szkepszise azonban soha nem magával a jógával, vagy a zennel szemben lángol fel, sokkal inkább azoknak itteni (értsd: európai) alkalmazhatóságát véli kérdésesnek, de legalábbis nem biztos az eredményeket illetően. Ahogy azonban Jung is megjegyezte, a világ legfontosabb tulajdonsága a változás. A különbség Nyugat és Kelet között is változik, a kölcsönös egymásra hatás, a szabad információáramlás, a nagy utazások sűrűsödésével. A mai generációk már messze nem érzik olyan távolinak Keletet, mint azt akár Jung idejében érezték. Sőt.
 
Nehéz tehát olyan világban jógagyakorlásról beszélni, ahol mindenkinek a fejében valami homályos kép él a dologról, vagy túl szigorúan, vagy túl engedékenyen állnak az ügyhöz.
„Mint mindennek, ennek is valójában a gyakorlás és a rendszeresség a lényege” – emeli ki Kertész Balázs jógaoktató az immár negyedik alkalommal megrendezett pilisi jógahétvége főszervezője. Balázs fiatal kora ellenére végigjárta már valamennyi jógaiskolát Budapesten, majd hosszabb napkeleti utazást követően (amelyben bejárta Indonéziát, Indiát, Nepált) tért vissza a buddhista kolostorba, ahol korábban is élt, s szervezte meg ezt a hétvégi elvonulást. Az elvonulásnak a Pilisben, az Esztergom melletti Búbánatvölgyben megbúvó csodálatos buddhista központ, az Eredeti Fény Temploma (Wong Kwan Sa) adott otthont.
A különböző filozófiai és jógairányzatok hosszas ismertetése helyett a hangsúlyt a gyakorlásra helyezték, kiegészítve reggel és este zen-meditációval, szútraénekléssel, sőt kerti és konyhai munkával, kirándulással, hangfürdővel és versfával. De ne szaladjunk annyira előre.
Amikor megkérdeztem Balázstól, mi a különbség a jóga és a torna között, egyetlen szóval válaszolt: a tudatosság. A jógahétvége kiváló alkalomnak bizonyult, hogy megszabaduljunk a mindennapi szorongásoktól, stressztől, ugyanakkor ténylegesen eddzük testünket-lelkünket. A gyakorlatok elején különböző légzéstechnikákat sajátítottunk el, melyeket aztán a konkrét mozdulatsorok (ászanák) során próbáltunk alkalmazni. Eddig nem sokban különbözik a jógatábor az átlagos jógás összejövetelektől, melyek egyébként, tekintve jótékony hatásukat, a benne résztvevők számára igen jó alkalmat jelenthetnek a fejlődésre. Újdonság most a „hangfürdő” elnevezésű minden esti program volt, amikor a gyakorlók relaxálva hallgatták a Tihanyi Benedek vezette Hangfürdő kórust. 
Lehetséges, hogy elsőre őrültségnek tűnik, hogy húsz-harminc ember az egész heti munka után, hétvégén kimenjen az erdőbe, hajnalban keljen, meditációval indítsa a napot, közösen étkezzen, majd a kertben és konyhában dolgozzon, hogy aztán délig különböző jógaászanákat gyakoroljon, különös figyelemmel a légzésére koncentrálva. Azaz kívülről nézve csak tornáznak, szuszognak, és csöndben vannak. A hétvégén a kolostorban főzött, húsmentes ételeket eszik, a közös evéseken is tartva a csöndet, az elmélyülést. Mindezt délutánonként is folytatják, kis kirándulással és a Hangfürdő Kórus spirituális felüdülést nyújtó koncertjével kiegészítve. Vasárnap este tízre aki akart tábortűz mellett üldögélt vagy visszaérhetett Budapestre, s ha nem is más emberként, de egészségesebben, erősebben, jobb közérzettel és nagyobb lelki egyensúllyal vághatott neki a következő hétnek. És ha valaki kételkedne az ilyen jellegű rekreáció értelmében, ez alighanem meggyőzné.
Amikor Kertész Balázst megkérdeztem, mibe kerül mindez a résztvevőknek, elmondta, hogy bár egy nagyon minimális hozzájárulást meg kellett jelölni, hogy az étkezést fedezni tudják, s a helyszínül szolgáló kolostort támogathassák, de „a támogatás mértéke anyagi helyzettől függ. Ha valakinek most nincs, az megkeresett, és megbeszéltük. Akinek több volt, többet adott. A dharma mindenkié. A jóga nem biznisz. Egymást segítjük.”
 
Mégis mi az, amivel a Kertész Balázs és barátai által szervezett jógahétvége kivédi Jung professzor aggodalmait, vagyis hogy a nyugati ember gyakorolhat-e egyáltalán jógát? Egyrészt eredményessége, másrészt, hogy mindvégig személyes marad. Az emberek megszólíthatók, nincs kötelező program, ha nincs kedved bemenni, egyszerűen nem kell. Nem mások, nem az elvárások miatt gyakorolsz, hanem mert jólesik. Ha éppen egyedül támad kedved sétálni, nyugodtan megteheted, s az is a jóga része lesz. Ez a személyesség teszi európaivá, őszintévé, szerethetővé az ilyen alkalmakat. Személyesség nélkül ugyanis lehet spirituális életet élni, nagyon magas szintre el is lehet jutni, csak éppen rettentő magányosan, vagyis nem biztos, hogy érdemes. Olyan az, mint egyedül a mennybe menni. A Mahábhárata egyik főhőse, Judhisthira – egy kawi eposz tanulsága szerint – alighanem visszautasítaná.
 
Nem is a magánnyal van a gond, hanem a humánumról való lemondással. Lehet, hogy a nyugati kultúrának sok hibája van, lehet, hogy az egoizmus az egyik legnagyobb bűnünk, de alighanem a humánum az egyik legnagyobb erényünk is. A sztoa és a jóga együtt: a személyesség és a végtelenség. Személyes végtelen. Egy ilyen hétvégi összejövetelen ebbe kóstolhatunk bele, amit persze csak akkor tudunk megélni, ha a hétvége során elsajátított jógaászanákat, légzéstechnikákat gyakoroljuk.
 
  • élményterápia
  • jóga
  • Kertész Balázs
  • Wong Kwan Sa
  • buddhizmus
  • Élet