Mr.Sale

 

 

Címlapos Friss

És boldogan élnek, míg az anyát ki nem végzik

Amiért keresztényhez ment férjhez: száz korbácsütés. Mert kereszténynek vallja magát, az ítélet: halál.

Nem tapasztaltam még soha háborút, talán nem csoda, ha egy kicsit azt hittem, már csak a történelemkönyvekben és a múzeumokban, a filmekben és a regényekben létezik mindez: uszítás, öldöklés, halálos ítélet. Aki olyan társadalmi helyzetben van, hogy van otthon számítógépe, s hozzáfér az internethez – ahol ezt a cikket elolvassa –, valószínűleg ritkán kerül olyan helyzetbe, hogy a maga véres valóságában lássa, hogy mi megy Európán kívül ma is. (Illetve könnyebb hinni, hogy csak kívül.) A Közel-Keleten vagy a Távol-Keleten is. Amerikában. És Afrikában.

Pedig létezik olyan, aki úgy eldeformálódott emberségében, úgy gondolja, megítélhet és bántalmazhat mást. Aki jogosnak érzi, hogy azt, aki másképp gondolkodik, megalázza; hogy az emberi méltóságot és az életet tiszta lelkiismerettel tiporja meg. Hogy van hely a földön, ahol azt mondhatják: „megölünk téged, mert csak, és nézd, itt van világosan megírva, a próféta, a vezér, a törvény, a biblia szava szent – mi csak azt tesszük, amit az mond.”

Meriam Yahya Ibrahim Ishagot 2014. május 15-én ítélte halálra a szudáni bíróság kikeresztelkedés vádjával. A gyermekét még megszülheti (börtönbéli körülmények között), és két évig gondoskodhat róla, mielőtt felakasztják. A per során három napot kapott, hogy muzulmánnak vallja magát, de a három nap után is csak azt mondta: ő keresztény, és soha nem volt muzulmán. Mivel azonban az apja muszlim, ő pedig szudáni állampolgár, e kijelentése az ország törvényei szerint halálbüntetéssel jár. Száz korbácsütést pedig azért kap, mert nem-muszlimhoz ment férjhez. Másfél éves kisfiát, aki vele van a börtönben most is, örökre elveszik majd az apjától, s a házasságot is érvénytelenítették.

Ki lehet az, aki egy anya halálát kívánná? Meriamot muszlim rokonsága jelentette fel, akik nemrég vették fel vele a kapcsolatot – miután az apja gyermekkorában elhagyta a családját – és megdöbbentek, hogy keresztényhez ment férjhez és annak is tartja magát – ez a házasság szerintük érvénytelen. A hitehagyás vádja és az ebből fakadó halálos ítélet a házassággal kapcsolatos perből fakadt. Meriam férje, a kerekesszékes Daniel Wani New Hampshire-ben él, miután a testvérével emigráltak a háborús övezetből. Egy hazalátogatása során ismerte meg Meriamot, összeházasodtak, s az Egyesült Államokból jó ideje azon dolgozott, hogy a családját kihozhassa Szudánból. Talán nincs mit csodálkozni, hogy felhördült ezen az eseten a világ – eddig bizonyára jóval kevesebb lehetőség volt Szudánban a válásra, a felekezetközi házasságra és sajtónyilvánosságra.

Ebben a polgárháború-sújtotta afrikai országban az iszlám jogrend, a saría szerint a kikeresztelkedés egyenrangú a házasságtöréssel, a lopással, a gyilkolással. Meriam Yahya Ibraim Ishag olyan világban él, ahol nincs joga férjhez menni és boldogan élni, míg meg nem hal, ha a választottja nem muzulmán; és nem gyakorolhatja azt a vallást, amelyet a benső iránytűje mutat – ha az nem az iszlám.

Aminek születtél, az maradsz örökre? Akárhonnan nézzük – innen nyugatról –, nem jól van ez. Mert az még talán érthető, hogy egy iszlám országban ők maguk nem látják a helyzet fonákságait, hiszen minden percben benne élnek. Ne várjuk el tőlük, hogy egyik pillanatról a másikra megváltoztassák a meggyőződésüket, erre a nyugatinak tekintett országokban sem igen vagyunk képesek. Valamennyire érthető, ha azt mondják: "Nincs a világ többi részének semmi köze ehhez, ne is avatkozzék bele, hagyjon békén minket a saját törvényeink szerint élni.”

Az ENSZ és egyéb nemzetközi szervezetek azonban kifejezték tiltakozásukat az ügyben. Mohamed Ghilan iszlám jogtudós szerint komplex okai vannak ennek az ítéletnek – a fennálló rezsim korrupciójával és hamis motivációival van összefüggésben ez a precedens nélküli eset. A hitehagyás halállal való büntetésére a századok során csak akkor került sor, mondta a Victoria Egyetem kutatója, ha valaki kifejezetten ellenséges oldalra állt, nem a meggyőződés hiányában. Mohamed próféta ráadásul kifejezetten tiltotta a nők bántalmazását, ezért a nőket nemigen végeztek ki. Most azonban mégis ez történik.

Erre varrjunk gombot.

Vagy ha nem tudunk, mondhatjuk (sarkítom): „semmi közöm hozzá, úgyis megkorbácsolják és felakasztják, akármit gondolok vagy kattintok; Szudán nagyon messze van, és ha itt lenne, akkor sem mennék egy halom véres szájú muzulmán közé protestálni… talán ne is gondoljunk rá.” Vagy elolvashatjuk a világ minden tájáról érkező kommentárokat, s eldönthetjük, mennyire akarunk belevonódni a történetbe: a szörnyülködéstől a petíció indításán vagy a szudáni nagykövetséggel való kapcsolaton át... meddig is?

Talán az is valami, ha tudomásul vesszük azt, hogy ilyen eset megtörténhet, itt és most, Afrikában vagy Magyarországon. Az is valami, ha merünk gondolni rá. Igen, ha lágy marad a szívünk, ha hagyjuk magunkat megérintetni, az fájni fog. De ez az ára annak, hogy emberek maradjunk.

Bizonyára nem ez az egyetlen ilyen eset a világban, és lehet, hogy nem kell mindbe beleütnünk az orrunkat; s van olyan, hogy az ember fejében megfordul, hogy alkalmasint terroristák keresik fel a lakásán, ha aláírja a petíciót. De vannak események, amelyek az égbe kiáltanak, és amik mellett süketen elmenni gyáva és emberhez nem méltó dolog lenne – akkor is, ha nem mi vagyunk az égben, s adott esetben nem is tudunk mit mondani. De ha azt mondanám magamban: nem tudok mit tenni, nem is az én dolgom, a szegény lány valószínűleg dicsőséges vértanú lesz, és a mennyországba kerül – rosszabb lennék, mint az, aki vakon követi a saját törvényeit. Hallgatással és szóval ölni lehet – vagy életet adni.

Bizony a mi dolgunk is.

Félreértés ne essék: nem Szudánnal van baj. Nem is Mohamed prófétával vagy a saríával. Nem is a muszlimokkal, hiszen nem minden muzulmán ország akarja felkötni az asszonyait, s kevés keresztény olyan emberséges, mint a legtöbb muszlim, akit ismerek. De nagy bajt jelent, hogyha megkeményednek a szívek, és az emberség átfordul valami ember-alatti érzéketlenségbe. Amikor kiforgatják a törvény betűjét, hogy kevesek jól járjanak, a sokak meg rosszul, az mindig megcsúfolása az igazságnak.

Érthető, hogy nem gondolunk percenként arra, hogy élnek emberek, akik születésük óta nem laktak még jól, nem játszanak, és nem tudják, mi az: szeretve lenni, vagy szabadnak lenni. Hogy vannak, akiknek fogalmuk sincs arról a lehetőségekben gazdag életről, ami nekünk adatott. S ha ilyesmikről olvasunk az újságban, elborzadunk egy időre, s meglehet, egy kicsit örülünk is, hogy nem velünk történnek ezek a szörnyűségek. Messzire nézve könnyű emberségesnek lenni.

De érdemes a magunk háza táján is kisöpörnünk. És ha már csak azon a hajléktalanon nem nézünk keresztül, akit minden nap látunk a sarkon, hanem rátekintünk és köszönünk neki, már tettünk valamit a világ épségéért.

Legtöbbször nem az istenek szállnak le az égből, hanem az ég emberek kezével tesz a csodákat. És van valami, amit megtehetünk: megkérhetjük a szudáni kormányt, a bíróságot, hogy gondolja újra. Remény mindig van. Kössük föl a gatyát, és nyissuk ki a szemünket, úgy igazán. Ha mást nem is tudunk tenni, legyünk hálásak azért, amink van. Ez a világ ugyan nem minden világok legjobbika, mert emberekből áll, és valamennyien hibázunk. De törekedhetünk jobbra.

Kezdjük önmagunkkal.


A petíció Mariam megmentéséért:
http://www.change.org/en-GB/petitions/government-of-sudan-don-t-execute-...

Források:
http://en.wikipedia.org/wiki/Mariam_Yahia_Ibrahim_Ishag
http://www.aljazeera.com/news/middleeast/2014/05/sudan-plays-down-death-...
valamint a témával foglalkozó honlapok (news.org, reuters.com, theguardian.com, dailymail.co.uk, aljazeera.com, mohamedghilan.com, thelondoneveningpost.com)
illetve Hankiss Elemér: Az ezerarcú én, Osiris, 2005.

  • Szudán
  • társadalom
  • halálos ítélet
  • Társadalom
Meriam Yahya Ibrahim Ishag