Mr.Sale

 

 

Címlapos Friss

Ez meg zsidó! - avagy a hétköznapi antiszemitizmus

Érintve vagytok és érintve vagyok. Mégis meg kell próbálni tudatosan hozzáállni, meg kell próbálni megérteni és meghaladni. Túljutni. Még ha lehetetlen is. Még ha érthetetlen is, hogy teljesen természetes ma Magyarországon a hétköznapi antiszemitizmus. Zsidótemetőt feldúlni, vagy csak kicsit zsidózni a lehető legtermészetesebb. Vagy mégsem? Szerintetek? Versem margójára írom mindezt.

 
 
Ez meg zsidó!
 
avagy a hétköznapi antiszemitizmus 
Ez meg zsidó
 
Vajon túl lehet-e lépni és
Meg lehet-e haladni?
Túl gyűlöleten és túl
Félelmeken, lehet-e
Élni túl haragon és
Túl izzó emlékeken?
 
Tűnődtem épp, amikor
Fehérvárnál megállt
A vonat és egy férfi
Rám kiálltott: „Ez meg
Zsidó! Rohadt, büdös
Zsidó!” – és felszállt.
 
Majd leült pontosan
Velem szemben. Most 
Is itt ül, néz, gyűlöl.
És sem ő, sem pedig én
Nem tudjuk, hogy
Most éppen miért...
 
Mit tehetnék? Valaki
néz, valaki vár, mindenki 
más elfordul. Ha szól: 
szóljak? Ha üt: üssek? 
Tartsam-e az arcom 
Másik felét is már?
 
Székesfehérvár, 2015. márciusában - a gyöngyösi zsidó temető feldúlásának napján.

Ahogy a versben írtam: úgy történt. Ez van. Zsidó temetőket dúlnak fel „vandálok” – ahogy a sajtó mondja –, és Radnóti Miklós kötetet égettek „barbárok” – ahogy én mondanám. Közben teljesen elfogadottá lett olyanokat mondani, hogy „zsidólobbi”, és szinonima és egyben szitokszó lett a „liberális”. Izraeli politikusok tetteivel azonosítják nem csak az Izraelben, hanem másutt élő zsidókat is. Vajon mit szólnátok, ha minket, magyarokat is mindenki Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc, vagy hamarosan Vona Gábor és társai tettei alapján ítélnének meg? Tiltakoznátok? Helyesen tennétek. Mert akkor is tiltakozni kell, amikor azt halljuk, hogy olyan vezetőket érdemel egy ország, amilyeneket teremt magának. Nem.

Ezeket a vezetőket nem mi teremtjük, hanem ők teremtik magukat

merő opportunizmusból és demagógiából. Felhasználva a többség lustaságát. Eljátszva jelenünk és jövőnk. Kijátszva olyan kártyákat, mint „zsidó”, „határontúli magyar”, „szlovák”, „cigány” és sorolhatnám. Akár tetszik, akár nem itt mindenki kisebbség, s a többséghez tartozás illúziója álom. A legfőbb és egyetlen többség: az emberiség. 

Ezer év egymás mellett mindenkit mindenkivel összekever.
 
Magyarnak lenni ma egyszerre végtelenül összetett és tökéletesen egyszerű.
 
De semmiképpen nem magyar az, aki a sokféleséget, a sokszínűséget elutasítja. Hanem ostoba. A gyűlölet butaságból és mohóságból fakad.
Éppen olyan nehéz meghatározni „magyarságom”, mint „zsidóságom”, pedig mindkettőből van bennem bőven. A Weinerek régi pesti zsidó család, a Sennyeyek pedig ősi, magyar nemesi család. A Weinerek is magyarnak érezték, sőt tudták magukat, felekezetileg tartoztak csupán a zsidósághoz. Mégis nagyapám Auschwitzban halt meg. Nagyanyám és apám Wallenberg-zsidó volt. Apámnak vagyonunkból mindössze két tárgy maradt meg halálákor: a Yashica Mat 124-G típusú fényképezőgép – amivel első komolyabb sikereit aratta fényképészként – és a papír Raul Wallenbergtől, hogy mi svédek vagyunk. Ezen csak nevettem, amikor kamaszként hallgattam erről, nem sokkal halála előtt a nyugdíjas otthonban, Parádfürdőn. Végül a fényképezőgépet örököltem, és ez sokat elmond. 
A Sennyeyek és Weinerek is adtak elég sok mindent ennek a hazának, ám végül mindkét család tekintélyes vagyonából semmi sem maradt. Hacsak nem az a tudás, amit anyám és nagyanyám adott át, s melynek lényege, hogy „Mindent el vehetnek és mindent el is vesznek. Egyedül a tudásod az, ami a tiéd.” Ezt elég sokszor hallottam és megértettem. Az egyik nagyapám még kastélyban élt, a másik a Király utcán egy nagypolgári lakásban. Én albérletben. De mégsincs miért panaszkodnom, mert élek. 
Amikor Kertész Imre megkapta a Nobel-díjat, írtam róla a Szegedi Egyetemen általunk szerkesztett lapba, a Bölcsőbe. Már akkor egyértelmű volt számomra, hogy Kertész nem csak azért kapta meg a díjat, mert fontos író, hanem azért, mert a svéd akadémia tematizálni akarta Magyarországon azt, amiről Kertész beszélt. A sorstalanságot. Azért mert itt ezzel senki sem nézett szembe.
 
Nem mi voltunk! Erről szól itt minden. Sosem mi voltunk. 
 
Amikor elvesztettük az első világháborút, akkor sem mi voltunk. De mi voltunk. Amikor utána egymást követte a terror és töketlenség, akkor sem mi voltunk. De mi voltunk. Amikor a zsidókat bélyegezték meg bűnösként, akkor sem mi voltunk. De. Amikor Lőw Immánuel elleni koncepciós per indult – amiről a Magyar Gólem elbeszélésemet írtam – s aminek következménye volt az első és a második zsidótörvény, akkor sem mi voltunk. De mi voltunk. Amikor. Akkor is. Az egész XX. század minden bűnünkkel együtt mi voltunk. Mi: magyarok. De mi voltunk Szent-Györgyi Albert és Bajcsy-Zsilinszky Endre is. De mi voltunk Radnóti Miklós és Pilinszky János is. Sorolhatnám. (lásd még erről Petneházi Gábor Szabadság-térről szóló írását a DRÓTon – szerk.)
Nagyon kevés kell ahhoz, hogy a XXI. század jobb legyen, mint a XX-dik volt. Éberség főleg. Tudatosság leginkább. Felvállalni, hogy ezek mind mi vagyunk. Megtenni, amit tehetünk, hogy jó legyen bármilyen felekezetű, bárhonnan jövő magyar embernek lenni. Felszámolni a hétköznapi antiszemitizmust. Meghaladni a gyűlöletet. Én magyar vagyok. Patrióta. Szeretem a hazámat, folyamatosan tanulok és írásaimmal és munkáimmal tanítok. Tetteimmel próbálok felnőni, ahhoz a jobb és nemesebb Magyarországhoz, amihez tartozni érdemes. Nem könnyű, de tanulok. Mert mindent elveszítünk, csak a tudás marad meg. 
Zsidóznak? Szólalj meg! Cigányoznak? Beszélj! Mondd:
 
„magyar vagyok, nem rasszista!”
 
Csak arra lehetünk méltán büszkék, amit mi magunk értünk el. A romboláshoz nem kell nagy tudomány, az építkezéshez, a megértéshez és elfogadáshoz, annál több.      

KAPCSOLÓDÓK
 
A pesti gettó emlékezete címmel szabadtéri kiállítás nyílt Pesten. A képek és dokumentumok a fővárosi zsidóság erzsébetvárosi végnapjairól szólnak. A tárlat középső terében kortárs képzőművészek refrektálnak a kiállítás témájára. A megnyitón jártunk, videónkban megszólal Szabó Noémi - művészettörténész, Dombi Gábor - a kiállítás szakmai projektvezetője, és Rabóczky Judit - szobrászművész. A pesti gettó emlékezete - VIDEÓ
 
A Metanoia „Jég-doktrinák - variációk a náci retorikára” című előadása nem oldoz fel, még a humorosabb elemek is keserűek, irtóztató világot idéz, rémálom, amely nem akar véget érni. Ha az alkotói szándék az volt, hogy szarul érezze magát a néző, akkor sikerült. Mert itt többről van szó, mint hogy tetszik-e, vagy hogy szórakoztató-e ez az előadás. Sár – Metanoia Budapesten
 
Mit jelent magyarnak lenni? Mi az élet értelme? Mi a boldogság? Miért nem vagyunk boldogok? Mi a frusztráció és mi köze van a frusztrációnak a korrupcióhoz? Hogyan kéne működnie a közösségnek és mi a szerepe az egyéni létnek? 20 percben Magyarországról I. - HANGFELVÉTEL
 
 
  • zsidóság
  • antiszemitizmus
  • vers
  • közélet
  • közéleti költészet
  • Társadalom