Mr.Sale

 

 

Címlapos Friss

Fecskeország

„Ott a nagy lehetőség, hogy teljesebb emberek legyenek. Ragadják meg! Éljenek teljes életet!”  - Véget ért a DRÓT által kiírt „Mi van a fecskékkel?” pályázat. Lapunk főszerkesztője az alábbi beszédet mondta el a díjátadón és gálaesten.

 
 
Ajánlom és küldöm ezt az írásom
DRÓT-pályázóknak, DRÓT-olvasóknak, és neked
 
 

KAPCSOLÓDÓ

„Mi van a fecskékkel?” pályázat díjazottjai

Itt elolvashatjátok és megtekinthetitek a DRÓT  „Mi van a fecskékkel?” pályázat díjazottjainak pályamunkáit. 

Ahogy a versben írtam: úgy volt. (Lásd a füstifecske című vers - szerk.) Bár meg kell, hogy jegyezzem, hogy „majdnem szent ferenc csintalan öcsém” szerint mentettünk mi vörösbegyet, süncsaládot, halakat is. Utóbbiakat kevesebb sikerrel. Nem is igazán érti, mondta nekem nem oly rég a tábortűz mellett üldögélve, hogy miért pont a füsti fecske ugrott be és miért pont most. Azaz dehogynem, hogy a csudába ne értené! Hiszen erről szólt ez az egész. A fecskékről. 

 
Egy reggel felkeltem, és eszembe jutott, hogy mennyire jó lenne rajzolni, festeni, írni, alkotni együtt sok más emberrel, erről az egy témáról. 
 
Ha ez a téma nem csak nekem lenne fontos. Ha megértenék. Ha értenék egyáltalán.
Miért a fecskék? Mi van a fecskékkel? 
 
A fecskékkel az van, ami velünk, emberekkel. 
 
Ha a fecskék eltűnnek, akkor előbb-utóbb mi is eltűnünk. Ha a fecskékre nem figyelünk, akkor magunkra sem figyelünk. Ha a környezetünkre nem figyelünk, akkor egymásra sem figyelünk. Ha a világ cinikus, mogorva, sötét hely, ahol sem a fecskékkel, sem környezetünkkel, azaz sem velünk, sem egymással nem foglalkoznak, attól nekünk még nem kell cinikusnak, mogorvának és sötétnek lenni. Sőt! 
Mindenki olyan komoly lett. Olyan felnőtt. És mégis a leghülyébb gyerekekre emlékeztetően viselkednek itt. Ti is észrevettétek? Megy ez a nagy enyém-nem a tied, folytonos mutogatás, hogy ők nem mi vagyunk, a megunhatatlan csórikálás, a lipi-lopi, no meg – hogy egy kis aktualitást is belevigyek – elpukkantani annyi peterdát, amennyit nem szégyellünk, nem számít mibe kerül, nem számít, hogy a ti pénzetekből lesz, nem számít, hogy azt bármi másra is költhetnénk, s végképp nem, hogy a madarak ettől a parasztvakítástól teljesen megzavarodnak. Mindegy. Puff. És nem tudod őket erről lebeszélni. Tudod mi a válasz? Így szoktuk meg. Ez ma Magyarországon a legerősebb jog. A szokásjog. 
Legyőzni nem lehet, úgyhogy talán építhetnénk rá. Azt nem szokták meg, hogy olvasnak? Szokják. Azt nem szokták meg, hogy alkotnak? Szokják. Azt nem szokták meg, hogy egymásra és a világra odafigyelnek? Szokják. Azt nem szokták meg, hogy kölcsönösen tiszteletben tartják egymást, magukat, a környezetünket, különös tekintettel a fecskékre? Szokják! 
És egy ilyen fecskés közös alkotás, amikor egy reggeli felhívásomra kétszáz másik ember, tizennégy iskola, és egy nyugdíjas otthon reagál: pozitívan, és velem együtt fecskés alkotások százait hozzák létre, merő önszorgalomból, különös és itt szinte ismeretlen felelősség érzettől hajtva, nos 
 
egy ilyen fecskés közös alkotás az, ami jobb hellyé teheti hazánkat. 
 
És én nem tudok mást mondani, mint hogy mi vagyunk azok, akik Magyarországot ahhoz szoktatjuk hozzá, hogy inkább jobb hely legyen, mint rosszabb. A fecskés alkotásokkal, azzal, hogy erről beszéltünk, közösen alkottunk, alakítottuk környezetünket, művészettel tettünk a fecskékért. Ez a legfontosabb eredmény.
Gyerekkoromban amikor mondtam, hogy költő vagyok, megsimogatták a fejem, és remélték, hogy majd elmúlik, és pap leszek vagy politikus. Bevallom, hogy titokban kicsit pap is lettem és politikus is, de egyedül a költészet adott lehetőséget arra, hogy megőrizzem felnőttként magamban a gyermeket. Egyedül a művész, az alkotó ember, akinek teljesértékű kapcsolata lehet egykori önmagával. Egyedül a művész, az alkotó ember segíthet önmagának és a környezetének úgy, mintha egyszerre lenne pap, minden álszentség nélkül, és egyszerre lenne politikus, minden hazugság nélkül. A helyzet az, hogy 
 
művésznek lenni nem kiváltságos helyzet, nem egyedi, nem ritka, nem különleges. Művésznek lenni a normális. 
 
Nem a különc, nem az irigylendő, nem a bolond. Művész ugyanis minden gyermek. Éppen ez az, amit a többség elfelejt felnőttként. Azt felejtjük el, hogy művésznek születtünk. A teremtő saját képmására teremtett minket: teremtő embernek.
Az a kócos, fekete, dunántúli utcagyerek, aki valaha voltam, aki „kartonból fekete füstifecske szárnyakat vágott” ösztönösen tudott valamit, amire a felnőtt énjének már emlékeznie kellett. Sőt, amire a felnőtt énjét egy messzi, indonéziai szigeten a fecskék emlékeztették. A felnőtteket emlékeztetni kell arra, amit a gyerekek még ösztönösen tudnak, a gyerkeket pedig segíteni kell, hogy tanuljanak meg emlékezni. Miért? Azért, mert az az ember, aki megérti a felnőttkor és a gyermekkor közötti láthatatlan aranyszál fontosságát, amelyen a felnőtt és a gyermek én között cikáznak emlékek, gondolatok, érzések, sőt látásmód, szemlélet, tudás, az az ember sokkal szélesebb horizontot lát be a valóságból.  Az az ember éber.
Az az ember, akinek kapcsolata van a gyermekkorral, a gyermekkori énjével, könnyedén kreatív, elfogadó, rácsodálkozó, nyitott, tanulásra képes és hajlandó, hiszen ösztönösen kiváncsi. 
Képzeljék csak el, hogy a gyermekénjével kapcsolatban levő felnőtt ember, mennyire sokat tud segíteni a gyermekkori önmagának. A felnőtt tudja, hogy nem kell félni, és meg tudja vigasztalni egykori önmagát. A felnőtt tudat jobb esetben bölcsebb, lassabb, több információval rendelkezik a világról. Éppen ezért szoktak a felnőttek kishitűek lenni. De nem lehet kishitű az a felnőtt, aki gyermekkori önmagával aranyszálon össze van kapcsolva! 
Mindazoknak, akik fecskés hívásom meghallották, mindazok, akik rajzoltak, festettek, írtak, videóztak, alkottak - mindazoknak kezük ügyében ott ez az aranyszál, ott a nagy lehetőség, hogy a felnőttet a gyermeket összeköthessék. Ott a nagy lehetőség, hogy teljesebb emberek legyenek. Ragadják meg! Éljenek teljes életet!  
 
 
Budapest, 2015. augusztus 20.

Weiner Sennyey Tibor


 
KAPCSOLÓDÓK

Mi van a fecskékkel? Hogy lehet művészettel, alkotással és kreativitással környezettudatosabbá tenni egy országot? Hogy lehet, hogy közel kétszázan pályáztak? Mikor lesz az eredményhirdetés? Videónkból kiderülnek a részletek és ízelítőt adunk a beérkezett pályázatokból. - Mi van a fecskékkel? - pályázati információk - VIDEÓ

A DRÓT májusban kiírt egy alkotói pályázatot - külön felnőtt és gyermek kategóriában -, ami az eltűnő fecskék helyzetét kívánta tematizálni. Egy nap maradt a leadási határidőig, és nekünk két jó hírünk is van. Kattints a részletekért. Mi van a fecskés pályázattal? - szolgálati közlemény 

Egy hete írtuk ki a DRÓTon a „Mi van a fecskékkel?” című alkotói pályázatunkat, amelyre eddig közel ötven pályamű érkezett és most a Scolar könyvkiadó csatlakozott az ügy támogatóihoz, értékes könyvcsomagokat ajánlva fel. Még pályázhatsz! Részletek itt. - Óriási érdeklődés a fecskék ügye iránt! - Friss infók a DRÓTon!

Magyarországról 2020-ra eltűnhetnek a fecskék. Ezért a DRÓT szerkesztőségében úgy döntöttünk, hogy kiírunk egy alkotói pályázatot külön felnőtteknek és gyerekeknek, remélve, hogy így beszéd témává tesszük - minél több helyen - a fecskék helyzetét. Te is fontosnak tartod a fecskéket? Művész vagy és/vagy értő és érzékeny ember? Akarsz valamit tenni környezetedért és hazádért? Jó ügy mellé állnál művészeteddel, kreativitásoddal? Itt a remek alkalom. Segíts, hogy pályázatunk eljusson mindenkihez. Mi van a fecskékkel? - Alkotói pályázat a közbeszéd tematizálására felnőtt és gyermek kategóriában

 

 

  • Mi van a fecskékkel?
  • pályázat
  • írás
  • alkotás
  • Alkotó