Mr.Sale

 

 

Címlapos Friss

A felcsúti pottyantós - Baranyai Levente képei elé

 
A csúti pottyantóst látjátok? Az nem az, hanem egy diktátor végbele, melybe mindenkit, aki elfogadja és hajbókol hozzá, sőt azokat is, akik kussolnak - egyébként különösen azokat: belepasszíroz. Végbélkúpok lesztek hamarosan mind, vagy, ami annál is rosszabb, biodíszlet ott, ahol egy nemzet tűnik el. - Baranyai Levente kiállítását ezzel az írással nyitotta meg a Hadik Kávéházban Weiner Sennyey Tibor.

 
„A csútipotyi nem apácazárda,
A csútipotyi nem egy szép motel.
A csútipotyi a hülye gyerek álma,
Melyért élned-halnod kell.”
XXI. századi magyar népdal
 
Amikor először írtam az egyszárnyú pihi-madarakról verset. Amikor először jelentettük meg saját lapunk. Amikor először kezdődtek az évek kettessel. Amikor mámoros hajnalokban sodródtam egyre inkább önmagam felé. Amikor boldogult úrfikoromban kalandoztam. Amikor még több hajam volt. Amikor először találkoztam Kaposi Tamás festményeivel. Amikor több nőt ugyanúgy szerettem. Amikor még nem tettem különbséget jó és rossz között. Amikor. Akkor. 2000 környékén kellett volna találkoznunk, de most találkoztunk, 15 évre rá. 
Tillmann J. A. hívott fel, hogy ismerem-e a Levit? Nem. Mondom. Megfestette a tyrannus ánuszát. Mondja. A csútipotyit? Kérdem. Azt. Mondja. Elvállalom. 
Késő este érkeztem a Hadik ház legfelső emeletén rejtőző műtermébe. Bort nyitottunk. Úgy beszélgettünk, mintha csak folytattunk volna valamit. Mintha mindig is. Ez talán az ő közvetlensége. Talán az enyém. Aztán megjött Tamás. Tamás énekelt nekünk. Megnyitottunk még egy bort. Csontváry, Kaposi, az impresszionisták, Kassák, Krúdy és Szindbád. Aztán a Dunakanyar és Budapest. A táj. Pozsony és Bécs. Európa és Oroszország. Az orosz irodalom és az orosz zsarnokság. Ilyenekről beszélgettünk. És ő képeket mutatott. Én verseket olvastam. Például a Füstifecskét. Azért azt olvastam neki, mert Levente tudja, hogy ahhoz, hogy meglásd a messzeséget nagyon közel kell hajolnod.  
Még egyszer mondom: ahhoz, hogy meglásd a messzeséget nagyon közel kell hajolnod. Közelebb. Még. Gyere még közelebb. Ez kevés. Most. Most jó lesz. Most már látod, hogy épül fel egy-egy festmény az ő kezenyomán. Lefordítja nekünk a világot. Csak látszólag ábrázol felülről, valójában szó sincs itt ábrázolásról, végképp nem felülről. Itt minden megvan. És ez az ami. Dicséret és büntetés. A szépség és a természet mulandósága és pusztulása éppen úgy megvoltak, mint a monokulturális mezőgazdaság és az egyeduralomra törő politika kritikája. Baranyai Levente mindent festett. A mindent. Csak éppen szarvascsordákat és flamingókat nem. Csak éppen stadionokat és krátereket nem. Szarvascsordákat és flamingókat láttok régebbi képein? Az kérem nem az, nem csak az, hanem sámánüvöltés az utolsó szabadon vándorló állatcsordákért. Repülőgépeket láttok a mostaniakon. Az kevés. Az kérem a mohóságtól való undor sikolya. 
A csúti pottyantóst látjátok? Az nem az, hanem egy diktátor végbele, melybe mindenkit, aki elfogadja és hajbókol hozzá, sőt azokat is, akik kussolnak - egyébként különösen azokat: belepasszíroz. Végbélkúpok lesztek hamarosan mind, vagy, ami annál is rosszabb, biodíszlet ott, ahol egy nemzet tűnik el. Nemzet? Hát Baranyai Leventét érdekli is a nemzet? A tél? A hó? A halál? Ő csak fest. Könnyű neki. Csak festő. Meg punk. Őspunk. És a punkok nem halnak ki. Itt vannak közöttünk. Lázadnak. Tarajuk a fény. Gémkapcsuk a hang. 
Még mindig nem érted, igaz? Nem érted, hogy mi itt mind benne vagyunk a csúti pottyantós emésztőjében. Nem érted, hogy minket már mindannyiunkat belehajítottak oda. Nem érted, hogy mi itt, beleértve téged és téged, és különösen téged is, és mindazokat, akik Záhonytól Hegyeshalomig, Szobtól Röszkéig itt élnek már mindannyiunkat betuszkoltak a csúti budiba. Ne tiltakozz. Téged is. Különösen téged, aki még tiltakozik. Nem, nem mi voltunk. Ezt mondod, igaz. Itt ezt mondják már ezer éve. Nem mi voltunk és mégis ellep a szar. 
Mondok neked valamit. Nyugodj meg, ne húzd fel magad, csak csöndesen ízlelgesd a szavakat: mi voltunk. Mi voltunk, akik felszeletelték a tájat. Mi voltunk, akik acél madarakat gyártottak, hogy rakétát dobjanak városra. Mi voltunk, akik a felcsúti stadiont építettük. Mindez a miénk. Mi voltunk, akik a Föld bolygót tönkretettük. Mi: emberek. 
Mi voltunk, akik a paradicsomi Kárpát-medencét szemétdombbá, a benne élő népeket előbb egymás szomszédját gyűlölő, majd elpusztító népekké tettük. Mi voltunk, akik midőn végre a szabadság közelébe kerültünk egyszerűen elcsesztük. Mert édesebb volt a siker és az érvényesülés, mint maga a tett és a tudás, mert fontosabb volt a személyes sérelem, mint a közösségi érdek. Mert fontosabb a jövőre felrepedező utcakő, mint a munkahelyek. Mert többre becsülte itt mindenki a néma giccset és a beszédes pénzt, mint a valamire való művészetet és a nélkülözhetetlen morált. 
Mit akartok, magyarok? Felszámolni Magyarországot? 
Mit akartok, emberek? Megsemmisíteni a Földet? 
Rombolni mindig sokkal egyszerűbbnek tűnik, mint építeni. Pedig nem azért születtünk a Földre, hogy romboljunk, hanem azért, hogy teremtsünk. Együtt és egyedül. Napról-napra megtanulni egyre méltóbbá válni hozzá. Hozzá, aki mindannyiunkat magához ölel halálunk pillanatában. És hozzájuk, akik utánunk jönnek és kérdőn néznek majd e kor embereire. És ha ember arcuk lesz, akkor arra az emberarcra, gyermekeitek és unokáitok emberarcára az lesz írva: miért tették ezt? Miért hagytátok ezt? Miért nem tettetek valamit azért, hogy ne a hó, ne a tél, és ne a halál diadalmaskodjon? 
Mivel töltötték azt a drága életidőt? Tévéztetek? Másokat hibáztattatok? Pénzt kerestetek? Mikor? Amikor minden ismét fordulópontra jutott? Amikor saját hazátokban immár sem az értelemnek, sem a tudásnak, sem a szabadságnak nem volt többé helye? Akkor ti mentetek és azt mondtátok: élni csak kell valahogy. Ott van az az őspunk festő, a Baranyai Levente, meg az a félszárnyú torzszülött költő haverja, a Weiner Sennyey Tibi, menjenek ők, ha akarnak. Haljanak meg ismét téves csatatéren. Büntesse őket a rendszer. Nekik nagy a pofájuk. Miért nem tudnak kussba maradni. Élni valahogy. Ahogy csak tudnak. Ha a vezérnek pottyantós kell, hát legyen neki. Kit érdekel? Hogy minket pottyant a pottyantósba. Ez van. Ha a várba akar költözni, hát menjen, aztán koronáztassa meg magát. Csak minket hagyjanak. Na és, hogy közben meg az elkeseredés és a gyűlölet új hullámokat vet, mely hullámokat Putyin saját kis zsebpártjának malmára hajt. Kit érdekel? És aztán mi van, ha nincs jogrend? Milyen jogrend, hülyegyerek? Szóltál? Mi van, ha néhányat lámpavasra húznak? - Ilyeneket fogtok nemsokára mondogatni egymásnak. 
Úgyhogy jól gondoljátok meg, mennyire mertek közel menni Baranyai Levente képeihez, azokhoz a képekhez, amelyeken a forradalom formái bontanak színeket, azokhoz a képekhez, melyek, ahogy a költők mondják úgy szólnak rátok: nem én kiáltok, a föld dübörög! És még azt is mondják, hogy a ló meghal, de a pihi madarak kirepülnek. Fejetek felett pedig elrepül a csúti pottyantós, ugyebár?!
 
 

 

BARANYAI LEVENTE

MÉLYREPÜLÉS ARÉNAZÓNÁBAN 

c. kiállítása a Hadikban 

Megnyitja

Weiner Sennyey Tibor 

költő, író, a DRÓT főszerkesztője

HELYSZÍN

HADIK KÁVÉHÁZ

Bartók Béla út 36., Budapest, Hungary, 1111

IDŐPONT

2015.  április 18.

AZ ESEMÉNY A FACEBOOKon.


KAPCSOLÓDÓ

„A mai világban nincs megadva az anyaság kellő tisztelete” - mondta Kiss Márta festőművész, akinek március 26-án nyílik legközelebb kiállítása. De beszélt nekünk angyalokról és emberekről, festészetről és gyermekvállalásról, a kisgyermekes anyák helyzetéről és a vega konyháról.  - Anyának lenni művészet - Kiss Márta interjú

Azt hallottad, hogy Amrita Sher Gil, Fridha Khalo és Sofonisba Anguissola itt jártak Budapesten? Hol? Kiss Mártinál! - Weiner Sennyey Tibor ajánlója a tárlatról. - Budapesti derű - KULTÚRPART - 2012.
 
Szarka Fedor Guido T O R O N Y című kiállításán jártunk Művelődési Szinten. Interjút láthatnak az alkotóval és részleteket a megnyitóból. Tornyokat építetek magyarok! - Szarka Fedor Guido képei a MÜSZIben - VIDEÓ

„…ez egy ilyen kollektív kölyök-tudatalatti…” - Freund Éva esszéje Rabóczky Judit új szobrairól. -  Az elszabadult vasgyerekekről

Megvolt ez a cseresznyevirágzás valamelyik távoli tavaszon, és szemlélted már hanyatt dőlve a lombokat így. Megvolt, de lefotózni nem lehet az ilyesmit, az nem idéz illatokat így sosem. Kontra Ágnes képeiről. - A tavasz festészete - KULTÚRPART 2015.

 

  • Baranyai Levente
  • képzőművészet
  • festészet
  • Művészet