Mr.Sale

 

 

Címlapos Friss

Győztek az amerikai őslakosok!

Ma reggel a Standing Rock rezervátumban és világszerte az a hír terjedt el, hogy LEÁLLÍTJÁK A VEZETÉK JELENLEGI ÉPÍTÉSÉT, és semmiképpen sem a folyó alatt és az amerikai őslakosok szent földjén keresztül fogják folytatni. Sokan úgy értékelik a helyzetet, hogy egy csatát megnyertek, de a háborút még nem.

 
Először az amerikai őslakosok történetében, meghallották a hangunkat! Meg van az erőnk a változáshoz, ha összefogunk.”  - ilyen és ehhez hasonló posztok terjednek a világhálón 2016 december 5-én, reggel.
 
A DRÓTon korábban ezt írtuk az Észak Dakotában és másik öt államon keresztül megépülő olajvezetékről és az ellene fellépő őslakosokról:
 
Az teljesen világos, hogy az őslakosoknak igaza van, hogy az olajvezetékek kora lejárt, hogy nem szabad folyókat tönkretenni, megmérgezni, kivágni fákat és erdőket. Az is világos, hogy az esélyeik napról-napra csökkennek az őslakosoknak. Az embernek kedve lenne felkiáltani, hogy márpedig  elég a butaságból! - de félek senki sem hallaná meg és senki sem kiáltana velem.
 
Tévedtünk. Ezrek kiáltottak. Cikkünk megjelenése óta rengetegen csatlakoztak a tüntetőkhöz a helyszínen, és szolidaritásukat fejezték ki szimpatizánsok szerte a világon, többek között Magyarországon, Budapesten és Győrben is. Nincs egy hete, hogy kétezer veterán amerikai katona utazott a helyszínre, hogy kiálljanak az amerikai őslakosok mellett. 
 
Ma reggel pedig a helyszínen és világszerte az a hír terjedt el, hogy leállítják a vezeték építését, és semmiképpen sem a folyó alatt és az amerikai őslakosok szent földjén keresztül fogják folytatni.
 
 
A Dakota-olajvezetéket 1172 mérföld hosszúra tervezték, amelyből mintegy fél mérföldnyi haladt volna át a Standing Rock sziú rezervátum területén, átszelve a Missouri folyót. Az olajvezeték ellenzői az első pillanattól kezdve hangsúlyozták, hogy a vezeték veszélyezteti milliók vízkészletét és megszentségtelenít számos szent helyet.
Az NBC értesülései szerint az Obama adminisztráció számos alkalommal kérte a vezetéket építő nagyvállalatokat, hogy állítsák meg az építkezést, de a tüntetők számára világossá vált, hogy ezek a kérések rendre vissza lettek utasítva.
 
A korábbi demokrata elnökjelölt, Bernie Sanders a következőt nyilatkozta
 
Nagyon nagyra értékelem, hogy Obama elnök végre meghallotta az amerikai őslakosok és milliók szavát, akik mindannyian azt mondják, hogy ezt a vezetéket nem lenne szabad megépíteni.
 
A Standing Rock sziú rezervátum elnöke Dave Archambault azt nyilatkozta, hogy
 
...rendkívül hálás vagyok, hogy néhány vezető ember és a szövetségi kormány végre észrevette, hogy vannak olyan dolgok, amik attól, hogy legálisak, még nem jogosak.
 
A helyszínen tüntető ezrek ezt óriási sikerként ünneplik, de többen megfogalmazták aggályukat azzal kapcsolatban, hogy nem tudják mennyire fogják a szövetségi kormány és az olajvezetéket építő nagyvállalatok betartani ígéretüket. Különösen a januárban felálló új, Trump-kambinettel szemben szkeptikusak.
Nem arról van tehát szó, hogy nem építik meg az olajvezetéket, hanem pusztán arról, hogy - egy jelenlegi ígéret szerint - állítólag nem vezetik át a folyó alatt és nem az őslakosok szent földjein keresztül. 

Jelenleg ezt az eredményt mérföldkőnek nevezik a helyszínen és úgy értékelik, hogy győztek az amerikai őslakosok.

FORRÁS NBC. ÖSSZEÁLLÍTÁS DRÓT.


MAKE AMERICA GREAT AGAIN

A világ szeme Standing Rockon + VIDEÓ

Íme a videó, ami gyönyörűen és mindenki számára elmagyarázza, hogy mi is történik - és miért pontosan éppen most - a Standing Rock indián rezervátumban. Add tovább, hogy mindenki megértse! 2016 november 26-án világszerte emberek milliói állnak majd ki harminc perc csenddel és harminc perc imával a vízért, a földért és az életért az amerikai őslakosok mellett.  

Győriek álltak ki az észak-amerikai Standing Rock őslakosaiért. A győri Reflex környezetvédő szervezet videóján Lajtmann Csaba mellett, Szarka Fedor Guido is látható, aki a DRÓTon megjelent írásunkat olvasta fel a tüntetésen.
 
Van olyan tüntetés Magyarországon, ahol együtt és egy cél érdekében jelenik meg - sokunk mellett - a Ligetvédők rasztafarija: Gregory G Ras, Akkezdet Phiai rappere: Said, a táltos és sámán körökből ismert: Sólyomfi-Nagy Zoltán, vagy a parapszichológia kutatója: Paulinyi Tamás. És ez a tüntetés az, amikor magyarok az amerikai őslakosokért állnak ki.
 
KORTÁRS ÉSZAK-AMERIKAI INDIÁN KÖLTÉSZET a DRÓTon
„Eltűnő amerikaiak, veszélyeztetett fajta, / féreg és fű, nevezzék, aminek akarják / kőkemény helyek, ahol csontok csörögnek alá a mélybe. - Wendy Rose hopi-mivok indián költő és aktivista Idegen magvak című verse. 
„Amikor még indián voltam (…) Az előszobában elhalkul a patkócsattogás. / Milliónyian sírnak ereimben. - Mark Turcotte odzsibve indián költő, mesélő Folytatódik című verse.  
„Hé! Indián vagy?” / Bólintottam. / „Hé te! Indián vagy?” - Maurice Kenny mohauk költő Távolsági busszal a montanai Billingsbe című verse.  
„De miben vagyunk bűnösök? / – a véres emlékezetben..."  - Mandy L. Smoker assziniboin-szíú költőnő Egyensúly című verse. 

KAPCSOLÓDÓ

2014. december 9-én aláírták a paksi bővítésről szóló szerződést. Most akkor a piros vagy a zöld gombot nyomjunk? Atommagyar

Az elmúlt 25 év messze legnagyobb korrupciós lehetősége. Sumákban írták alá ma az oroszokkal a paksi bővítés 3 megvalósítási szerződését. Aláírók: a Lázár Jánoshoz tartozó MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. és az orosz Joint-Stock Company Nizhny Novgorod Engineering Company Atomenergoproekt. Mivel a Pakson létesítendő 2 új, egyenként 1200 megawattos atomerőművi blokkra vonatkozó megállapodást nem a 2 állam kötötte, ezért a szerződés részleteit – a magánjogra hivatkozva – nem hozzák nyilvánosságra- Paks aláírva, unokáink eladósítva GREENINFO

  • videó
  • Standing Rock
  • idiánok
  • környezetvédelem
  • Élet