Címlapos Friss

Gyűlölni szabad

Színház után későn érünk az állomásra. Ritkán engedhetjük meg magunknak, de legalább néha, ha zuhog, ha nyolc fok van és este tíz, akkor talán lehet, hogy taxiba üljünk. A taxis, nagy bajuszú ember, hosszasan gondolkozik, hogy két rongyért felvigyen-e a hegyre, és miközben tűnődik, hagyja, hogy álljunk az esőben. Már ekkor elöntött valami sötét sejtelem, de érdekelt mi lesz. Elindultunk, és két perc sem telt bele, már zúdult is a panasz áradat: „Régen minden jobb volt, főleg az utak. Meg a kereset. És a foci. Főleg a foci.

 
Meg, ha bementél a tanácsra, akkor legalább egyvalaki értett valamihez, és ha azt mondták, hogy úgy lesz, akkor szinte úgy volt. Vagy majdnem úgy. Ma meg beszélhetsz még a polgármesterrel is, semmi sem lesz úgy. Sehogy sincs semmi.” 
Gondoltamhangnemet váltok, hétvége van, elég volt, nincs kedvem még fizetni is azért, hogy panaszkodjanak nekem. Mondom, „...nincs itt kérem semmi baj, hiszen a hegyre is nemsokára megcsinálják a csatornát. Igaz az Európai Unió támogatásából, igaz két hónap csúszással, de végül lesz.”
„Hát ez az, és az utat, azt ki fogja megcsinálni?” – kérdi a sofőr, szinte dühöngve. 
„Meg lesz az is. Előbb-utóbb.” 
„De akkor is...” – és folytatja. Sóhajtok. Na jó, menjünk bele. 
„Rendben, uram, kérem tisztelettel, ez mind így van, ahogy mondja, akkor mondja el nekem, hogy maga szerint
 
mi a legfőbb probléma és mi a megoldás?” 
 
A sofőr teljesen felpaprikázva, foga között sziszegve, színtiszta haraggal mondja, „...az a baj, tudod, hogy nem mondhatom, hogy az a rohadt, büdös cigány tehet róla. Az a baj! És ha mondom is, akkor sem érdekel senkit. Kiállhatok a város főterére és szidhatom a polgármestert, az Orbánt, a Gyurcsányt, akit akarok, csak a cigányokat nem. Senkit sem érdekel. Régen, ha kiállt volna valaki, és szidta volna Kádárt, a rendőrök jól megagyalták volna, bevitték volna és ennyi. Ma leszarják, hogy ki mit gondol. Csak a cigányokról nem lehet azt mondani, amit gondolok, hogy...” 
„Értem...” – állítottam meg – „...és maga szerint mi a megoldás?”
 
„Nincs megoldás. Miért, szerinted mi?” 
 
Közben megérkeztünk, feleségem nagy sóhajtással szállt ki, fizettem, és azon gondolkoztam, hogy nem emlékszem, hogy összetegeződtünk volna. Tudom, mire számít, tudom, hogy mit szeretne, hogy mit mondjak. Visszakérdeztem: „Valóban érdekli a véleményem?” 
Miközben számolta a pénzt és begyűrte a többi közé, úgy dünnyögte: „Persze, hát egyetértesz, nem igaz?” 
„Nem.” 
Nagy levegőt vettem és türelmesen lassan kezdtem beszélni: „Egyáltalán nem értek egyet. Mit szólna, ha valaki azt mondaná, hogy az a rohadt, büdös magyar tehet róla? Fel lenne háborodva, ahogy már most is fel van, ugye? Nem vall igazán bölcs hozzáállásra másra hárítani örökké saját sarunkat. Magának ma este éppen a cigányok fájnak, de tegnap még a menekültek, előtte a zsidók, a szlovákok, a németek, a románok, a négerek, és persze, ki ne felejtsem, hogy holnap meg majd az uberesek fognak fájni. Ma éppen arról tehetnek, hogy nem szidhatjuk őket. Holnap a rossz utakról, holnapután az egyre rosszabb magyar fociról. Ők tehetnek a fiatalok elvándorlásáról, az öregedésről, a szegénységről.
 
Nem mi tehetünk róla, végképp nem az általunk megválasztott vezetés.
 
A kormány a helyén van. Megoldotta a menekült kérdést is, a fociba soha ennyi pénzt nem toltak, és végre az utakat is feltúrták, igaz „EU-s” pénzből, de ez kit érdekel. Tudja mit?” – néztem rá mosolyogva – „Igaza van. Itt minden a legnagyobb rendben van. Magyarország jobban helyesbít. Sosem volt ilyen boldog és szép és szabad a haza. Gyűlölni is szabad. Mindenki más hazudik, vagy hazaáruló.” 
„Na jó, és akkor szerinted, mi a megoldás?” – kérdezte alig visszafojtott dühvel. 
 
„Nincs közös megoldás. Azt ugyanis eljátszottuk. Most nincs. Egyéni megoldások vannak.
 
Az egyéni lét fényével lehet megtisztítani a korrupt közösséget. Az egyéni lét apró, hétköznapi, egyszerű, igaz, tiszta tetteivel. Vagy legalábbis egy tiszta és igaz életre való törekvéssel.” 
„Nem értem.” – mondta. Elszomorodtunk mind a ketten. 
„Nem baj.” – válaszoltam, és kiszálltam megjegyezve az autót. Tudtam, hogy ebbe többet nem ülhetek be. 
Feleségem szerint kár volt, úgysem értette. 

És akkor az esőben, rossz utak metszetében, eszembe jutott Hamvas Béla egyik gondolata:

„Rosszul kormányzott népekben törvényszerűen alakul valamely fantazma, amely saját elégedetlenségét és a rossz kormányzat következtében elviselt szenvedéseit valamely más szocialitásra vetíti ki, és eszeveszetten gyűlöl még olyan kollektív csoportot is, amelynek szenvedése felkeltésében semmiféle szerepe nincs.”

- de még szerencse, hogy ezt már nem mondtam, mert akkor biztos fel is pofozott volna.


KAPCSOLÓDÓK

„A cigányság nem fontos úgy érzem, a mai többségi társadalmunknak. Pedig lehetne az.” - Jónás Tamás költő, író, nyers és szókimondó őszinteséggel beszélt cigányságról, életről és irodalomról, reményről és reménytelenségről, kivándorlásról és a nagy magyar valóságról. Csak önismeretre és önvizsgálatra is képes és hajlandó olvasóinknak ajánljuk interjúnkat a DRÓTon. Költőnk a Magyar Kultúra Napján a Magyarországi Roma Parlamentben olvas fel. Reménytelenséget kiabálok! - Jónás Tamás

Nem akarom megmondani, ki magyar és ki nem, ki szereti és ki árulja a hazát. - Kiss Judit Ágnes költőnő írását lehet vitatni, lehet továbbadni, de kihagyni nem. Nemzeti érzelmű vagyok

Bárhogy is alakul, akárhogyan is történnek majd a dolgok, szeretném tisztelettel megkérdezni mindenkitől, hogy akkor most már gyűlölni fogtok? Mindent és mindenkit? Ugye nem. - Gyűlölni fogtok?

Van itt ez a „bevándorlás” kérdés. Ilyen-olyan konzultáció, Európai Unió, média. Mindenki sápítozik. De, ha kimondom, hogy kinek van igaza, akkor utálni fogtok. Igen, Orbán Viktornak van igaza. Vagy mégse? Utálni fogtok

 

  • közélet
  • gyűlölet
  • harag
  • szabadság
  • Magyarország
  • politika
  • Hamvas Béla
  • Szabadság?