Mr.Sale

 

 

Címlapos Friss

Hamvas Béla és a politika - Thiel Katalin eperjesi előadása + VIDEÓ

Hamvas Béla válsághoz fűződő viszonya, markáns politikaellenessége egyrészt az átélt krízis-élményekből, a személyi szabadságot semmibe vevő korabeli intézkedésekből, a diktatúra hatalmi túlkapásaiból vezethető le, másrészt a mindezek nyomán kialakuló bölcseleti alapállásából, az életről és a létezésről vallott nézeteiből. 

 

Thiel Katalin

Hamvas Béla és a politika

(A videó alatt az előadás teljes, írott változatát olvashatjátok.)

                                                                 I.

 1945-ben, az Óda a XX. századhoz című írásában Hamvas Béla ironikusan így fogalmaz:

 „… nem átkozódom és szidom végzetemet, amiért ilyen korba vetett, mint csaknem mindenki, hanem hálás vagyok neki, s egyben századomnak, amiért ennyire megkínzott, s így alkalmat adott arra, hogy mindezt átélve elérjek oda, ahol vagyok. (…) Azt hiszem sohasem volt még idő, amikor egészen rövid ötven év alatt csaknem tömény állapotban sok ezer esztendő irtózatát át lehetett élni. Ez a mi századunk „nagyszerűsége”.”[1]

 Ezután egy paradoxonra hívja fel a figyelmünket, mi szerint minél nagyobb a monumentális gond és a szomorúság a világban, annál nagyobb lehetőség kínálkozik az emberben szunnyadó végtelen ellenerők kifejlesztésére. Hamvas válsághoz és a politikához fűződő viszonyát is ez az alapgondolat határozza meg. Ahhoz azonban, hogy a krízisszituációkhoz, a válsághoz, valamint a politikához fűződő viszonyát és a politikával szemben kialakított magatartását meg lehessen érteni, vetnünk kell egy pillantást a 20. századi Magyarország politikai viszonyainak Hamvast érintő mozzanataira.

Az író életét teljes egészében ellehetetlenítették a mostoha történelmi körülmények, a két világháború és az egyre inkább kiteljesedő diktatúra. Az 1948-as politikai hatalomváltás után nézetei és szerkesztői tevékenysége miatt úgynevezett B-listára (politikai/belügyminisztériumi szempontból nem kívánatos személyek listájára) került, állandó megfigyelés alatt tartották. Ettől kezdve állását elvesztette, nem publikálhatott, kizárólag fizikai munkából élt. Mellőzve, méltatlan körülmények között az asztalfióknak – gyakran ténylegesen az asztalfiókban – írt. A nehéz körülmények ellenére folyamatosan írt, az 1920-as, 30-as évektől kezdődően egészen haláláig több ezer oldalas életművet hagyott hátra. Írásainak legnagyobb részét halála után, az elmúlt évtizedekben adták ki, írásainak egy része még ma is kéziratban van.

II.

Hamvas Béla válsághoz fűződő viszonya, markáns politikaellenessége egyrészt az átélt krízis-élményekből, a személyi szabadságot semmibe vevő korabeli intézkedésekből, a diktatúra hatalmi túlkapásaiból vezethető le, másrészt a mindezek nyomán kialakuló bölcseleti alapállásából, az életről és a létezésről vallott nézeteiből.

Írói munkásságának hátteréül az a sajátos kelet-európai lét szolgált, amely Hamvas esetében a XX. század 30-as éveitől kezdődően egészen az 1956-ot követő közel másfél évtizedig tartott. A lehetetlen körülmények ellenére Hamvas élénken érdeklődött a keleti és a nyugati filozófiák, a vallásbölcseletek iránt, tanulmányozta a metafizikai hagyományt és az autentikus egzisztencia realizálásának lehetőségeit.

Érzékenyen reagált a modern lét válságjelenségeire, a politika eseményeire, számos írásában tért ki a totalitarizmus problematikájára. Mindezt azonban több okból sem könnyű bemutatni. Egyrészt azért, mert véleményét gyakran ágyazza látszólag egymástól távol eső témákba, másrészt azért, mert az esszéisztikus köntösben megjelenő konfesszionális jellegű vélekedéseit szétszórtan lehet megtalálni az életműben. A jelenségek karikírozása és abszurd jellegének bemutatása nem idegen tőle, gyakran mozgósítja a humor és az irónia eszköztárát. Nagyvonalú ecsetkezelése mögött azonban jól láthatóan rajzolódik ki egy figyelemre méltó válság-felfogás, modernitás-kritika, politika-kritika és totalitarizmus-értelmezés. Hamvas, bár igen tájékozott volt a modernitást elemző írásokban, Hannah Arendt műveit nem ismerhette. Az elemző számára így annál meglepőbb, hogy Arendt-től függetlenül, szinte ösztönösen érzett rá arra az arendti totalitarizmus - értelmezésre, amely párhuzamosságot és számos hasonlóságot vél felfedezni a hitlerizmus és a sztálinizmus között. Hamvas több helyen veszi egy kalap alá a 20. századi fasisztoid-jellegű mozgalmakat, illetve a kommunista-jellegű baloldali hatalmi törekvésekkel. A modern létezést bírálva, rávilágít, hogy a 20. századi modern tömegtársadalmak eleve magukban hordozzák a totalitarizmus lehetőségét. Hamvas ugyanakkor nem törekszik arra, hogy elemzése tudományos igényű legyen. Írói szabadságát megőrizve esszéiben mellőzi a diszkurzivitást, a szisztematikus érvelésmódot, s gyakran épp a tudományt teszi felelőssé a kialakult helyzetért. Nem fordít kellő figyelmet arra, hogy kielégítő magyarázatokat és egzakt levezetéseket adjon, s hogy a mondanivalójának látens rendezőelvéül szolgáló fogalmak explicit formát öltsenek. Gondolatmeneteit a rá jellemző szubjektivitás mellett a külvilág iránti ideges ellenszenv, az idioszinkrázia jellemzi. A totalitárius tendenciák diagnosztizálásával kapcsolatos megállapításai azonban – attól függetlenül, hogy vagy esszéiben mozaikszerűen, vagy orwelli-kafkai stílusú regényeiben vannak jelen, – igen figyelemreméltóak és korszerűek.

Úgy gondolom, akkor kerülünk közelebb vizsgált problémánkhoz, ha a válság, illetve a totalitarizmus problematikáját a művekben fellelhető megközelítésekre alapozva a hamvasi életmű egészében tekintjük át. Érdemes figyelmet fordítani arra is, hogy mi az oka a témát körüllengő ironikus hangvételnek, a paradoxitáson alapuló érvelésnek, illetve az újra és újra felbukkanó, esetenként az abszurditásig fokozott szarkasztikus humornak. A stílus esetünkben is kulcs a mondanivaló lényegének megértéséhez.

III.

Véleményem szerint Hamvas totalitarizmussal kapcsolatos nézeteinek és politikáról alkotott véleményének gyökere válságértelmezésében keresendő. A harmincas években az európai krízisirodalom tanulmányozásába kezdett, össze akarta állítani az úgynevezett krizeológiát. Később erről így ír az önmagával készített interjúban:

 „Visszafelé haladtam a múlt század közepétől a francia forradalomig, a felvilágosodásig, a racionalizmusig, a humanizmusig, a középkoron át a görögökig, a héberekig, az egyiptomiakig, a primitívekig. A válságot mindenütt megtaláltam, de minden válság mélyebbre mutatott. A sötét pont még előbb van, még előbb. A jellegzetes európai hibát követtem el, a sötét pontot magamon kívül kerestem, holott bennem volt.[2]

Ekkortájt többek között Valéry, Lessing, Ortega, Evola, Spengler, Bergyajev, Eliot, Kierkegaard, Nietzsche, Heidegger, illetve Unomuno írásait tanulmányozta. Ezek a szerzők nagy hatással voltak rá, érveléseiket, gondolataikat gyakran hívta segítségül írásaiban egy-egy invokáció erejéig. Összegző következtetése igen figyelemreméltó. A válságot szerinte kétféle értelemben lehet megragadni, egyrészt horizontálisan, másrészt vertikálisan. A horizontális megközelítés eredményeképpen jutunk a történeti idő válságjelenségeihez, amelyek megoldási kísérletei rendre nem vezetnek eredményre, mert csupán külső, részleges és szakkérdésekben elvesző megközelítések. Ilyen részjelenségeket próbál orvosolni az, aki például a gazdasági válság, a politikai válság, vagy a kulturális válság megoldásán fáradozik.

Különböző programok, bármilyenek, nem oldanak meg semmit, csak interpretálnak. A részleges megoldási kísérletek hiábavalóak: külpolitikaiak, gazdaságiak, közművelődésügyiek, nevelésügyiek. (…) Távolabbi, mélyebb, univerzálisabb személyesebb és ugyanakkor minden emberre kiterjedőbb lépések megtételéről van szó.”[3]

Véleménye szerint vagy a pénzemberek ígérnek gazdasági fellendülést, vagy a politikai pártok kínálják ideológiájukat a nyájhajlamú tömegember boldogulására. Az egyház tanításának lényege elvész a külsőségek között, a tudósok megoldási kísérletei gyakran kiszolgálják a hatalmat, és csupán részjelenségekre vonatkoznak. Konklúziója így foglalható össze: A történeti időben megkísérelt válságkezelés mindig külső, pszeudoegzisztens, s mint ilyen inautentikus. Ugyanakkor minden krízis-jelenség magában rejtheti a normális állapothoz való fordulat előfeltételét.

A válság horizontális megközelítésével szemben a vertikális megközelítésre helyezi a hangsúlyt. Szerinte egyedül ez lehet eredményes, mert a belső útra, a válság egzisztenciális és metafizikai jellegére fókuszál.

Hamvas, amikor azt mondja, hogy mindig válság van, akkor arra a krízis-szituációra utal, amely az emberi létezés természetes velejárója, amely a döntést hozó, cselekvő ember attitűdje.

Ez az elképzelés nagyon hasonló a kierkegaard-i egzisztálás problematikájához, mert ez a megközelítés igényli a szüntelen önreflexiót, a kritikus/önkritikus magatartást, a törekvést az autentikus élet realizálására. Ez az úgynevezett vallásos jellegű egzisztenciális válság tartja mozgásban az önmaga megformálásán fáradozó embert. Az egzisztenciális válság azonban éppen nem egy megszüntetendő, hanem inkább állandóan ébren tartandó formája a krízisnek, hiszen nélküle nincs felelős, autonóm emberi döntés, választás, egzisztálás. Hamvas Kierkegaard-hoz hasonlóan arra hívja fel a figyelmet, hogy döntéseink – amelyeket helyettünk senki sem hozhat meg – evilágiak ugyan, de a reveláció, a kinyilatkoztatás értelmében kell, hogy történjenek. Hamvas realizálás-fogalma és hagyomány-értelmezése nyugszik az egzisztenciális válság ilyen értelmű felfogásán. Szerinte ez a belső krízis, s a hozzá kapcsolódó katarzis az előfeltétele az autentikus emberi létezésnek. E katarzis nélkül hiteltelen és hatástalan minden külső - krízist megoldani szándékozó - kísérlet.

 „Szánalmas próbálkozás államférfiak, ökonomisták részéről az a szándék, hogy a krízist megoldják, és az emberiséget vezessék, anélkül, hogy ők maguk bármely ponton a belső krízisen túl lennének és bármely csekély mértékben átestek volna a katarzison - anélkül, hogy másodszor születtek volna, az emberiséget kényszerítsék a megújulásra.[4]

 E röviden vázolt válságértelmezés legmarkánsabban az 1937-ben írt Világválság[5], Krízis és katarzis[6], illetve Modern apokalipszis[7] című írásaiból bontható ki. Ezekben az írásokban arra is figyelmeztet bennünket, hogy az emberiség a válság igazi természetének felismeréséig még nem jutott el, s hogy gyakran tüneteket vél okoknak. A harmincas évek modern Európájának krízis-szellemisége szerinte nagyon hasonlít a tömeghisztériához, amely a modern ember létezésének drámai szituációjából vezethető le. A modern ember ellentétek feszültségében él és ugyanakkor történeti erők összeütközésében áll. Így fogalmaz: „A modern ember őseitől két dolgot örökölt: nagy kultúrát és ezzel a kultúrával való elégedetlenséget.”[8] A drámai szituáció szerinte éppen abban a paradoxonban ragadható meg, hogy a modern ember fel tud-e állítani valamilyen egyensúlyt a kultúrával való teljes elégedetlenség és a kultúra teljes helyeslése között. Hamvas válasza elég pesszimista és ironikus. A drámai szituáción úrrá lenni nem tudó vagy nem akaró ember krízis-arculatát olyan típusok felvonultatásával mutatja be, amelyből kiderül, hogy a modern ember fogalmát azonosítja a tömegember fogalmával. A két típus a Szerb Antaltól kölcsönzött „lótosz-evő” és az „outsider[9] típusa. A lótosz-evő – a lótosz egy édes, kábító gyümölcs – úgy él, mintha nem volna krízis. Sajátos kábulatban, tudomást sem véve reális helyzetéről vegetál, „a helyzet komolyságával és nehézségével szemben sajátos eszméletlenségben”[10]él. Ez az állapot leginkább a csendes elveszettség kierkegaard-i és a nyájember nietzschei állapotához hasonlítható.

Az outsider típusa más, de a végeredményt tekintve gyökeresen nem különbözik az előzőtől. Ez a típus nem fordít hátat annak, ami történik, sőt azt gondolja, hogy a teljes megoldás birtokában van. Hamvas szerint ide tartozik minden olyan univerzális megoldási kísérlet, amely alulról, vagy felülről, de végső soron kívülről akarja megváltani a világot. Ilyen outsider, ámde totális jellegű magatartás jellemzi szerinte a politikai pártokat, a részlettudományokat, az osztályuralmi kísérleteket, a nemzeti vagy szociális mozgalmakat. (S mindezt a harmincas években írja.)

IV.

A harmincas években írott esszéiben, valamint a későbbi, nagyobb lélegzetű műveiben következetesen kitart krízis-értelmezése és a modern tömegember fenti jellemzése mellett. A II. Világháború idején, 1943-ban, A Vízöntő[11], illetve a Politika helyett misztika című esszéiben tovább folytatja a modern társadalom totalitárius vonásainak taglalását. A „barbárság merőleges betöréséről” ír, valamint a totalitárius tendenciák felerősödéséről. Szinte megjósolja a világháborút kísérő és azt követő totalitarizmusok felbukkanását, s a felbukkanás törvényszerűségét. Fájdalmasan állapítja meg:

 „Abban az időben élünk, amikor az egyén tudatos tevékenységének helyébe a tömeg tudattalan tevékenysége lép. ”„Tömeg és tömeg között nincs különbség.” „A tömegben az egyéni tudat megsemmisül.[12]

Az egyéni tudat zárójeleződése és a mindent maga alá gyűrő totális jellegű folyamatok felbukkanása - hasonlóan pl. Spenglerhez és Ortegához - Hamvas szerint is a modern tömegtársadalmak jellegzetessége. A modern tömegtársadalmak ugyanis azzal, hogy feloldják a közszféra és a magánszféra határait, egyúttal felszámolják és felőrlik az ember sokszínűségét, pluralitását. Kierkegaard általános emberének, Nietzsche nyáj-emberének, Ortega tömeg-emberének, illetve Heidegger Das-man-jának lényegi tartalma visszhangzik Hamvas soraiból.

1943-ban, a Politika helyett misztika[13] című esszéjében egyértelművé teszi, hogy a totális jellegű politika szerinte milyen nagymértékben felelős mindazért, ami a modern emberiség nivellálódásában és ijesztő metamorfózisában tapasztalható. Ez a politika elfordítja az embert a lényegtől, valódi feladatától és a külső eszközökben, a külső tevékenység sikerében való hitre csábítja.

 „A politika a királyságtól a demokráciához, a demokráciától a szocializmushoz, a szocializmustól a diktatúrához vezet. A politikai, vagyis a külső tevékenység végső eredménye a felfokozott külső aktivitás: az erőszak.[14]

Ebben a cikkben részletesen taglalja, hogy milyen károsak a felülről jött szabadság-eszmék, hogy az életrend miképpen demoralizálódott a szocialisztikus propaganda és a totalitárius eszmék elterjedése nyomán a polgárságban, a falusi népben, és egyáltalán az emberben. Az írás végén ezt olvashatjuk: „Most itt állunk a második világháború kellős közepén, és várunk.”

V.

1945 után, illetve a B-listázását követő 50-es, 60-as években egészen haláláig Hamvas tovább fűzi a már megkezdett gondolatsort. Az 50-es évek elején íródott Óda a XX. századhoz[15], illetve a Szarepta esszék[16], valamint a három kötetes nagyregénye, a Karnevál[17] vizsgált témánk szempontjából centrális jelentőségű. A magyarországi 56-os események után újabb mozzanatokkal gazdagodik a már addig is igen színes paletta és a totalitarizmus természetrajzáról kialakított kép. A Direkt morál és rossz lelkiismeret[18], a Németség[19], illetve valamennyi Patmosz-esszé - egészen a 60-as évek végéig – tovább árnyalják, gazdagítják a témát, rávilágítva a totalitárius eszmék és törekvések további jellegzetességeire. Ezt a sort a halála előtt nem sokkal írott kisregények zárják, a Szilveszter[20], a Bizonyos tekintetben[21] és az Ugyanis[22]. A bizarr címek mögött a kommunista diktatúrák orwelli-kafkai stílusú kíméletlen kritikája és karikatúrája áll. Ezekben a kisregényekben az idioszinkrázia, a külvilággal szembeni tehetetlen és ideges ellenszenv hatalmasodik el. Számos példával illusztrálja, hogy a modern tömegtársadalmakban – s véleménye szerint ebből a szempontból nem különböznek egymástól a demokráciák és a diktatúrák – minden eladható és minden megvehető.

Pusztító féregnek nevezi a totalitárius államot, politikát, s a totális eszméknek behódoló irodalmat, zenét, festészetet, hivatást.

Írásait szarkasztikus humor és irónia hatja át, a XX. századhoz írt ódájában külön is kitér arra, hogy miért olyan fontos számára a humor. A totalitárius diktatúrák körülményei között szerinte a humor az egyetlen eszköz, az egyetlen lehetőség, hogy a diktatúra teremtette „kísérteteket” elviseljük.[23] Ezt a humort azonban fehér humornak – azaz derűnek – nevezi, hiszen e humor küldetése a sötét/fekete erők leleplezése, karikírozása, megvilágítása. A nevetés – bár gyakran önmagunk kinevetése – a démoni erők feloldásának pillanatnyi lehetősége. Hamvas sorra veszi a tüneteket és a kórokozókat, furcsa elnevezéseket találhatunk írásaiban. Az ideológia neve például – amit az emberek hazudnak egymásnak és maguknak – „arrobori”[24]. Találkozunk itt Hegellel is, a hegelianizmus diadalának az egyenruhát viselő nőt nevezi. A felvonultatott szereplők mindegyikének jelentősége van, hiszen rajtuk keresztül mutatja be a totalitarizmus lélektanát. A diktátor[25], a publik[26], a plankton[27], a fürge huncut[28], akinek képviselője az SS-típus[29], mind egy-egy megjelenési formája a tömegembernek, a csőcseléknek, az absztrakt erőszak és a mafla zsenialitás széles skáláján. A szereplők egymáshoz eléggé hasonlítanak, tudatosan vagy öntudatlanul azon fáradoznak, hogy válogatott kínzásokkal és a személyes életbe való erőszakos beavatkozással az elmélet és a gyakorlat közötti feszültséget feloldják, s olyan elvet találjanak ki, amely kivétel nélkül minden ember teljes boldogságát tűzi ki célul. Ebből a szempontból Hamvas a XX. századot a világtörténelemben egyedülállónak tartja.

A Németség című esszéjében pesszimizmusa nem csökken, s írásában tovább gazdagítja a palettát. A nép és a nemzet fogalmának taglalása kapcsán kitér a nacionalizmus problematikájára. A nacionalizmust olyan torz formának tartja, amely eleve tömegesen jelentkezik, s amely a népben és a nemzetben felerősödve végül is a torzultság állandósulásához vezethet. A nacionalista magatartásának fő jellegzetessége: - írja - „azonos módon deformáltnak lenni, ezt a deformáltságot dicsőíteni, a többit pedig megvetni.”[30] Beszél itt a totalitárius rendszereket kiszolgáló tudományról is, bírálva a tudomány önmagába vetett hitét, illetve a politikai hatalommal való szövetkezését. A totalitarizmust kiszolgáló tudomány természetéről így ír:

 „Tudomány nélkül nincsen fasizmus, sem nemzeti szocializmus, sem fajelmélet, sem kommunizmus, nincs gázháború és baktériumháború, nincs légi háború és gépesített háború…[31]

 S

itt utal Auschwitz-ra, Katinra, Hiroshimára, a Csekára és a Gestapóra. A világhatalmi rendszereknek bázist nyújtó tudomány működése révén Hamvas szerint végül is egy léthazugság-rendszer áll össze.

Ez olyan labirintus-szövevénnyé növi ki magát, amelyen belül már nem lehet eligazodni, s amely rendszer az ámítás, a megtévesztés, a csalás és a titok jegyében működik. A léthazugság-rendszert működtető tudományra alapozott ideologikus képződményt pejoratívan szcientifizmusnak nevezi.

„Ami ebben a pillanatban a földön történik iparban vagy politikában, társadalomban vagy gazdaságban, művészetben vagy gondolkodásban, az a szcientifizmus és a létezés minden mozzanatára kiterjedő szcientifizálódás jegyében áll. A fasizmus ennek a tudományos létorganizációnak éppen úgy egyik alakja, mint a szocializmus vagy a kommunizmus.”[32]

Ez az úgynevezett „tudományos létorganizáció” olyan képződmény, amely a rendszer és a totális hatalom jegyében áll. A létorganizáció fő szervezőfigurája a diktátor. Az írásban emlegetett „pillanat” az 1958 és 1964 közé eső időszakra vonatkozik, s a lesújtó kritika Hamvas részéről globálisan, az egész földgolyóra és a felsorolt tevékenységformák mindegyikére értendő. Az 1956 utáni magyar értelmiség végtelen elkeseredettsége olvasható ki ebből az írásból, a szenvedélyes hangvétel pedig a diktatúra folytogató levegőjét sejteti.

Messianizmus és diktatúra[33] című esszéjében tovább fűzi a megkezdett gondolatsort. Megállapítja, hogy a diktátor tulajdonképpen „a messiási magatartás kisiklott és fals alakja”[34], hiszen elhatározza, hogy az „egész emberiséget megváltja, egyszerre és azonnal az egészet, ha szóval nem megy, akkor parancsra, ha arra sem megy, börtönnel és kényszermunkával és géppisztollyal…”[35] Ebben az írásban szembeállítja a boddhiszatva magatartást a diktátoréval.[36] A boddhiszatva és a diktátor szerinte az emberi létezés két egymással ellentétes alakja. Míg a boddhiszatva az egyszerűség, a tisztaság, a bensőségesség és az áldozat jegyében él, addig a diktátor a külsőség, a durvaság és a hatalom jegyében. Míg a diktátor a mások fölött gyakorolt hatalomra apellálva egy „rövid lejáratú élettervet”, egy rendszert épít, addig a boddhiszatva egy végtelen lejáratú életterv jegyében önmaga fölött gyakorolja a hatalmat. A boddhiszatva magatartás egyszerű képviselője az evangéliumi alapállásnak, amely a teljesség, a rend és nem a rendszer jegyében áll. Ebben az írásban a paradoxitásé a végső szó! A rend és a rendszer, a véges és a végtelen, az időbeli és az örök, a belső és a külső, a boddhiszatva és a diktátor szembeállása feloldhatatlan ellentmondásokat tételez. Lényegében ez a szembeállítás és ez a paradox jelleg adja meg Hamvas politikához és totalitarizmushoz fűződő viszonyának végkicsengését.

Összegezve:

Hamvas Béla szerint a modern tömegtársadalmakban az egzisztenciális válság és az autenticitás jegyében csak egyéni megoldások lehetségesek, minden más - pszeudo-közösségi forma - inautentikus.

A mérték a hagyomány, az egyes szent könyvek egybecsengő mondanivalója a normális emberi alapállásról, illetve azon művek sora, amelyekben megtalálható a logosz kultusza. Az egyetlen közösség csak az emberiség egésze lehet, amit Egyetemes Egyháznak nevez, szembeállítva az egyház intézményesült formáival. Mint írja: „Az Egyházat a szabad ember építi szabadságával és szabadon. Az egyetlen morál a szabadság.”[37] Egyik kései esszéjében, amely a Kiengesztelődés címet viseli, így ír:

 „Elavult az a gondolat, hogy a rendet ki lehet találni, és ezek alapján az emberi életet át lehet alakítani, (…) Elavult a népnek, a nemzetnek, a fajnak mint életképes közösségnek fogalma, mert csírája a versengésnek és a viszálynak, a féltékenységnek és békétlenségnek, a bárgyú büszkeségnek és a hazudozásnak. Elavult a politika – fogalom, amely az ellentéteket nem kiegyenlíti, hanem szítja és fenntartja.[38]

VI.

A fentiek alapján válhat érthetővé Hamvas három kötetes fő művének, a – németre is lefordított - Karneválnak legfontosabb mondanivalója. A nagyszabású önéletrajzi regény egészét áthatja a paradoxitás. Miközben az olvasóban fokozatosan fogalmazódik meg a felismerés, hogy a Karnevál egymás után kibomló történeteiben az élet természetéről – azaz kaotikus, örvénylő zűrzavaráról – van szó, aközben válik nyilvánvalóvá, hogy a regényben a létezés alapvető állapotáról kapunk képet. A műből kiderül, hogy a létezés alapvető állapota kaotikussága ellenére nagyon is elrendezett, kozmosz-szerű. A keletkezés és az elmúlás szab mértéket a dolgoknak, s a rendet nem lehet úgy létrehozni, ahogy azt a politikai hatalom, az államhatalom, vagy a diktátor kívánja. A Karnevál sugallata az, hogy az életnek végső soron nincsen célja, legföljebb értelme, de az ember mégis úgy tesz, mintha lenne. E felismerés által lesz az élet egyszerre szórakoztató, szánalmas és mulatságos, de egyúttal felemelő is. Az egész művet átható ironikus hangvétel és abszurd humor segítségével Hamvas azt sejteti, hogy ez a roppant kavargás, a létezésnek ez a fura karneválja megállás nélkül tovább folytatódik, s ebben a végtelen maszkabálban talán épp a szarkasztikus humor segítségével van lehetőség a normális létezés bázisát felismerni.

Ezen az alapon (humormisztikai alapállás) nevezi a XX. századot az őrület századának, hiszen ez az a század, amely teret adott a legnagyobb őrületnek, a totalitarizmus kifejlődésének.

A Karnevál befejezetlen, hiszen ha nincs cél, nincs megoldás sem. Egyetlen lehetőség, hogy az ember éberen vigyáz, hogy el ne nyelje a létezés örvénye. Igyekszik megformált életet élni, túllendülni a krízis-szituációkon, igyekszik megszabadulni maszkjaitól a lélek alkímiai folyamatában. Ez az oka, hogy a Karnevál végén az utolsó szereplő neve épp a látással kapcsolatos. A harmadik kötet végén színre lép Vidal, nevének jelentése, aki lát, aki az inautenticitás maszkjait le tudja venni, s aki a kilépés ösvényét megpillantja. A három kötetes mű utolsó mondatát Hamvas Vidal szájába adja, amely így hangzik:

 „Legalább a kapuig érjek, az ígéret földjére legalább egyetlen pillantást vethessek, egyetlenegyet–[39]




[1]Hamvas Béla: Óda a XX. századhoz In: Hamvas Béla művei 7. Medio, 1994. 360.

[2] Hamvas Béla: Interview. In: Hamvas Béla művei 3. Életünk, 1992.260.

[3] Hamvas Béla: Krízis és katarzis. In: Hamvas Béla: Világválság. Magvető, 1983. 61.

[4] Uo.

[5] Hamvas Béla: A világválság. Bp., Magvető, 1983.

[6] Uo.

[7] Uo.

[8] Im.:43.

[9] Im:43-45.

[10] Im:43..

[11] Hamvas Béla: A vízöntő. H.B Művei 18.Medio, é.n.

[12] Im:13.

[13] Politika helyett misztika. Hamvas Béla művei 15. Medio, é.n.

[14] Im: 232.

[15] Hamvas Béla művei 7. Arkhai. Medio, 1994.

[16] Hamvas Béla művei 14. Szarepta esszék. Medio, é.n.

[17] Hamvas Béla művei 11.,12.,13.:Karnevál. Medio, 1997.

[18] Hamvas Béla művei 3. Patmosz I. Életünk, 1992. 9-65.

[19] Hamvas Béla művei 3.76-90.

[20] Hamvas Béla művei II. Életünk, 1991. 9-285.

[21] Im: 287-400.

[22] Im: 401-493.

[23] Hamvas Béla művei 7. Arkhai 347.

[24] Im: 379.

[25] Im: 375-380.

[26] Im:382-384.

[27] Im: 369-372.

[28] Im: 393-397.

[29] Im: 385-388.

[30] Hamvas Béla: Németség. In: Hamvas Béla művei 3. 76.

[31] Im: 81.

[32] Im: 88.

[33] Hamvas Béla művei 3. 111-119.

[34] Im: 111.

[35] Uo.

[36] Im: 115.

[37] Hamvas Béla művei 6. Tabula smaragdina.Mágia szutra. Életünk, 1994. 366.

[38] Hamvas Béla: Kiengesztelődés. In: Hamvas Béla művei 4. Életünk. 1992. 230-231.

[39] Karnevál. In: Hamvas Béla művei 13. 461.


HAMVAS BÉLÁról a DRÓTon

 
 
Tudom, hogy nagyon kevesen fognak megérteni. Tudom, hogy még kevesebben fogják elfogadni mindazt, amit most mondani fogok, éppen ezért igyekszem Hamvas írásaiból, naplóiból és leveleiből gondolataimat alátámasztani. - Hamvas Béla szülővárosában, születésének 120-dik évfordulója alkalmából rendezett eperjesi konferencián tartott előadás esszé változatát olvashatjátoka DRÓTon.
 

Hamvas Béla szerint a regényforma a legmegfelelőbb az időszemlélet és a morálfelfogás közötti összefüggések bemutatására. Ez az oka, hogy megírta fő művét, a Karnevált, amelybe belesűrítette minden filozofikus gondolatát, s amelynek eredetileg az „Egyetlen pillanat” címet szerette volna adni. 

Hamvas Béla 120 éve született. Ez alkalommal Hamvas-hetet tartunk a DRÓTon és új és korábbi Hamvassal kapcsolatos írásainkat tesszük közzé lapunkon. Elsőként Thiel Katalin esszéjét olvashatjátok, amely az idő problematikáját járja körbe Hamvas Béla Karnevál című regényében.

Hamvas kontra Lukács, avagy mi a művészet?

Ez a történet tehát máig hat és tart. A lényeg a szemlélet-különbség, amely Hamvas és Lukács személye és filozófiája között feszül(t). - Lukács György szobrát elbontják a budapesti Szent István parkból. A Fővárosi Közgyűlés döntése nagy vitát váltott ki, ennek a vitának apropójából közöljük újra Weiner Sennyey Tibor alábbi esszéjét, amely a szerző 2015-ben megjelent kötetében Az elveszett királyságban publikált elsőként. 

Bevezetés Hamvas Béla világába

Nem, ez nem kurzuscím valamelyik egyetemen és nem is tankönyv. Csak egy cikk címe, ami a Hamvasról készült filmről és könyvről szól, és amit érdemes elolvasni és megnézni. MOST!

Hamvas egész életműve a létrontás ellen lép fel... - mondta Thiel Katalin

...épp az emberszeretet jegyében. Megtanít bennünket az evangéliumi emberszeretet nehéz kötelességére. Írásaiban újra és újra kitér a létrontás legkülönfélébb formái ellen, épp ez alapozza meg a hamvasi emberszeretet tartalmát. - mondta Thiel Katalin, akinek a DRÓTon most elolvashatjátok a 2016. november 12-én, a Hamvas Béla emléknapon, Hamvas Béla és Kemény Katalin sírjánál elmondott teljes beszédét.

Hamvas és 1956

+ VIDEÓ

Hamvas, amikor azt mondja, hogy nem lehet semmit sem hárítani, az annyit jelent, hogy nem lehet semmit sem hárítani. Amikor azt mondja, hogy lealjasodás volt, akkor az azt jelenteni, hogy lealjasodás volt. Ilyen egyszerű ez. És amikor arra utal, hogy a magyarok még egy győztes forradalmat is képesek lettek volna elrontani, akkor az azt jelenti, amit mond, gondoljunk csak arra, hogy miben élünk most, 2016-ban? És erről nem tehet senki más, csak mi. - Weiner Sennyey Tibor Hamvas és 1956 című beszéde elhangzott a Hamvas Béla emléknapon, 2016. november 12-én, a szentendrei Városháza dísztermében, és most a DRÓTon teljes egészében olvashatjátok és nézhetitek meg videónkon. 

Hamvas háza

+ videó és esszé

Tudtam a házról. Hallottam róla ezt-azt, innen-onnan. Ez az a ház, ahol a Karnevált és a Gyümölcsórát írta, ahol kertészkedett, ahol a legszebb jegyzeteit készítette. 

Hamvas és a politika

Minden irodalmi tett politikai tett, de nagyon kevés politikai tett irodalmi. Talán ez volt az a gondolat, ami visszatartott attól, hogy mindazt, ami most következik leírjam. 

...két nagyon érdekes részletre is felfigyelhetünk. Az egyik Hamvas Béla viszonya a nevetéshez, végső soron a humorhoz. A másik Hamvas Béla elképzelése a nőkről, és a nők lehetőségeiről és korlátairól. - Milyen volt Hamvas Béla viszonya a nőkhöz? Mi a helyzet az indiszkrécióval az irodalom és történet írásban, és hogyan jön képbe már megint az a fránya filológia? És végül: miért nehéz minderről nem szatírát írni? 

 
Weöres Sándor és Hamvas Béla a XX. századi magyar irodalom talán legfontosabb és éppen ezért legproblematikusabb figurái. Problematikusak, mert nem biztos, hogy igazán értik és igazán ismerik alkotásaikat, szemléletüket, szellemüket. 
 
...az van, hogy itt mindenki jobban tudja, jobban ért hozzá, már megmondta előre, mégsem tesz senki semmit, vagy ha valaki tesz valamit, akkor jobb lett volna, ha inkább mégsem tesz semmit, mert egészen biztosan mellé üt a szegnek, vagy olyan folyamatokat indít be, amelyeket jobb lett volna inkább elkerülni. Mondhatnám, hogy a magyarság kritikája ez a regény, de az igazság az, hogy az egész emberiségé. – 2015 nyarán jelent meg Hamvas Béla 1928-ban írott regénye, az Ördöngösök. A könyvről Weiner Sennyey Tibor ajánlóját olvashatjátok a DRÓTon.
 
Úgy tűnik a fiatal Békássy legalább annyira szerette a bort, mint a középkorú Hamvas. Ahelyett, hogy most sorban végigmondanám, amit mindenki tud, hogy mennyire fontos volt a görögség Békássynak és Hamvasnak egyaránt, azt javaslom, hogy hajoljunk kicsit közelebb Békássy Bacchusához, töltsünk egy pohár bort és olvassuk lelkesen és szorosan, mert az sokkal többet elmond a bor poétikájáról, mintha még többet mesélnék mindennek a hátteréről. - a DRÓTon most elolvashatjátok Weiner Sennyey Tibor előadását, amit a százhalombattai Hamvas Béla Könyvtárban egy borkóstolón tartott, 2016 december 2-án.

HAMVAS kapcsán a DRÓTon

Hamvas, a köcsög

Weöres Sándor ominózus pécsi szobra után, most Hamvas Bélát is elérte az újmagyar giccskultusz, annak ellenére, hogy a leghatározottabban ő maga tiltakozott saját írásaiban az ilyesmi ellen. Hamvas Béla Miska-kancsóvá lett.


Hamvas tollhegye

Ki tudja, nem arról szól-e itt minden, hogy épp a legjobbaknak kell eltűnni nyomtalanul." - 118 éve született Hamvas Béla (1897. március 23 – 1968. november 7.) író, filozófus, esztéta. A DRÓTon írtunk Hamvas és Lukács vitájáról,  Weöres Sándor és Hamvas Béla barátságáról és levelezéséről és arról is, hogyan változott Hamvas köcsöggé, de most - Hamvas születésnapja alkalmából - Danyi Zoltán jegyzetét közöljük Hamvas Béla különleges tollhegyeiről a DRÓTon


Az irodalom nem háború, hanem művészet - válasz a Magyar Hüperiónban megjelent levélre

Lehet mégis többről van itt szó, mint Hamvas Béla életművének értelmezéséről. Azt a kérdést tettem fel magamnak, hogy itt vajon nem a XXI. századi magyar szellemiségről van szó? Nem arról van-e szó, hogy elkövetjük-e hamarosan ugyanazokat a hibákat, melyeket kevesebb derűvel megáldott elődeink? Nem arról van-e szó, hogy még súlyosabb jövő előtt állunk, mint gondoltuk? 


Tillmann J. A.: Hamvas és a lápvilág

Hamvas még nem Evola, mint ahogy a lápvilág sem az ő sara. 


Hamvas Jobbikos énje, avagy a nettó történelemhamisítás

Úgy látszik, hogy az elhülyülés könnyed és bájos pillanata volt midőn Hamvasról köcsögöt formáztak, ahhoz képest, ami most következik. Mi jön most? Hamvas Béla életművének politikai okokból való teljes lenyúlása és félreértése. Jobbról is, balról is. Így is, úgy is. 

 

 

  • Hamvas Béla
  • politika
  • Eperjes
  • konferencia
  • Thiel Katalin
  • Irodalom