Mr.Sale

 

 

 

Címlapos Friss

„Időző-jelben”: a Szaturnusz jegyében (Nagy Zopán összeállítása)

A világ összes kábítószere sem menthet meg minket önmagunktól. - Nagy Zopán tizenhat év után újraolvasta Krasznahorkai László Háború és Háború című regényét, majd útra kelt Gyomáról Párizsba. Az út során az alábbi idézeteket gyűjtötte ki.

 

Nagy Zopán:

Krasznahorkai-reflexió

Nagy Zopán tizenhat év után újraolvasta Krasznahorkai László Háború és Háború című regényét, majd útrakelt Gyomáról Párizsba. Az út során az alábbi jegyzetet írta.

„Időző-jelben”: a Szaturnusz jegyében

(Nagy Zopán összeállítása)
 
Friedrich Dürrenmatt 
(Konolfingen, Svájc, 1921. január 5. – 
Neuchâtel, 1990. december 14.)
 
Tulajdonképpen 
csak olyankor hiszem, hogy vége a világnak, 
amikor újságot olvasok.
 
Titokzatos éj. Végtelen és fenséges. 
A Jupiter és a Saturnus bevillog az ablakrácson át, 
s kinyilatkoztatja a mindenség törvényeit.
 
*
 
Umberto Eco 
(Alessandria, 1932. január 5. – 
Milánó, 2016. február 19.)
 
A könyvek nem ritkán a könyvekről szólnak: 
olyan, mintha egymás között beszélgetnének. 
Ennek fényében a könyvtár számomra mindennél izgatóbb volt. 
 
A hosszú, évszázados mormogás színhelye, egy felfoghatatlan dialógus az írótáblák között, 
egy élő dolog, az erő tartálya, amit nem uralhat emberi ész, a titkoknak számtalan elme által épített kincstára, mely túléli alkotóit és közvetítőit.
 
*
 
Krasznahorkai László 
(Gyula, 1954. január 5. –)
 
Magunk is események hálózata vagyunk, 
ahol a mi enyhén változó állandósulásunkat 
vagy ideiglenes fenntarthatóságunkat 
 
nem is köszönhetjük másnak, mint ama ténynek, 
hogy események képesek 
hasonló események megteremtésére is.
 
*
 
Marilyn Manson
(Canton, Ohio, 1969. január 5. –)
 
A világ összes 
kábítószere sem menthet meg 
minket önmagunktól.
 
Hiszem, hogy az álmok állnak 
a legközelebb ahhoz, ami a jelen-korban élő embereknek 
rendelkezésére áll az időutazáshoz.
 
*
 
Nagy Zopán 
(Gyoma, 1973. január 5. –) 
 
Gumikoporsó 
Vagyok. – Őrültek gyöngéd,
Puha nászágya…
 
Üvegkés vagyok. –
Hús-vér koporsóba zárt

Apokalipszis…

 


NAGY ZOPÁN a DRÓTon

 
A lényeg: a hagyományosabb művészeti, irodalmi formák és gondolkodásmódok újra-értelmezése, kötetlenebb kifejezésmóddal, szabadabb szellemiséggel… - Nem eladható – Beszélgetés Nagy Zopánnal, az utolsó avantgarde költővel

„vérmes vérmezőn / (kín-hízott kannibállal): / enni pipacsot!" - az utolsó avantgarde költőnek is most jelenik meg a könyvhétre új kötete. Olyan versekkel teli, melyeket biztosan nem ért senki. Vagy mégis? Nem vagy elég bátor, hogy beleolvass!  - Nagy Zopán: Kétségek 


Feljegyzések Outis, alias: Pán Simon utazásaiból (avagy: kísérletek belső „hullámok” idézésére, idomítására). - Nagy Zopán: Talált napló tenger-közelben


Az Igazság ellensége (Isten arra, mítosz erre…): ellen-mérget nem ígérget - az utolsó avantgarde költő, Nagy Zopán két verse és különleges fotói a DRÓTon. - Önjáró paradoxonok - versek Miltényi Tibor az esszenciális-forma című könyvéhez

 

 

  • Nagy Zopán
  • Krasznahorkai László
  • fotó
  • vers
  • Költészet
  • vizualitás
  • avantgarde
  • Irodalom