Címlapos Friss

A JAK, a FISZ és a Szépírók Társasága közös levele a kortárs magyar irodalom támogatásáról

Úgy gondoljuk, hogy akkor érdemes beindítani egy tehetséggondozó programot, ha az nem az évek-évtizedek óta átláthatóan, szakmai mechanizmusok alapján működő hasonló intézmények kárára jön létre.Az elmúlt időszakban komoly vitákat generált a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. alapítása és elindulásával kapcsolatos hírek. Az ügy kapcsán a József Attila Kör, a Fiatal Írók Szövetsége és a Szépírók Társasága 2016. január 19-én közös levelet nyújtott be Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter és Dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter részére. A levél teljes terjedelmében olvasható a DRÓTon is.

 
Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere (EMMI)
és
Dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter (NFM)
részére
 
Tárgy: Írószervezetek levele a kortárs magyar irodalom támogatásáról
 
Tisztelt Miniszter Úr!
 
Mint az alulírott szakmai szervezetek képviselői, január 8-án pénteken
 
a sajtóból értesültünk a „magyar irodalom felfrissítéséért” létrehozott Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. tevékenységének indulásáról.
 
A Kft. 100%-ig az állam tulajdonában lévő szervezetként költségvetési forrásból származó 3 millió forint törzstőkével és 147 millió forint tőketartalékkal indult el, célja a tehetséggondozás és a könyvkiadás támogatása.
 
Alapvetően egyetértünk a kortárs magyar irodalom támogatásával, különösen a tehetséggondozás szándékával, mindazonáltal a program kapcsán kérdéses számukra:
 
- A reprezentatív irodalmi szervezetekkel, akik többek között az irodalmi tehetséggondozás munkáját is ellátják,
 
a minisztérium részéről nem történt előzetes szakmai egyeztetés ebben a terület egészét érintő ügyben.
 
- Nem világos, hogy hogyan érintené ez program a könyvkiadás és a folyóiratok meglévő állami támogatását.
 
- Az írószervezetek működési támogatásai az utóbbi időben radikálisan csökkentek.
 
- A kortárs irodalom támogatása is csökkent, a honoráriumok alacsonyabbak lettek, ahogyan azt az irodalmi szervezetek több alkalommal közösen jelezték. (Javasoltuk a Márai-program folytatását, az író-olvasó találkozókat országszerte és a határokon túl lehetővé tevő MASZRE támogatások pótlását. Az utóbbi kérdésben bíztató válasz érkezett a minisztérium részéről, a probléma azonban még nem oldódott meg.)
 
- Az irodalmi folyóiratok többsége, melyek kulcsszerepet játszanak a fiatal tehetségek felfedezésében és az irodalmi életbe való bevezetésében, veszélybe kerülhet,
 
amennyiben, az NKA átalakítása után felálló kuratórium nem ír ki számukra kiegészítő támogatást.
 
- Fontos volna a MANK és az általa kezelt irodalmi ösztöndíjak, illetve a határon túli alkotói támogatások (pl. Székely János és Gion Nándor ösztöndíjak stb.) összegének emelése, és a közpénzből fizetett ösztöndíjak arányosítása.
 
Úgy gondoljuk, hogy akkor érdemes beindítani egy tehetséggondozó programot, ha az nem az évek-évtizedek óta átláthatóan, szakmai mechanizmusok alapján működő hasonló intézmények kárára jön létre.
 
A fenti kérdések miatt szorgalmazzuk a minisztérium és a szakmai szervezetek egyeztetésének újraindítását.
 
Üdvözlettel:
 
Budapest, 2016. január 15.
 
Kollár Árpád s.k.
Fiatal Írók Szövetsége
 
Gács Anna s.k.
Szépírók Társasága
 
Gaborják Ádám s.k.

József Attila Kör

FORRÁS: JAK.


EDDIGI ÍRÁSOK A TÉMÁBAN 
A DRÓTon 
IDŐRENDBEN
 
1.
ORBÁN JÁNOS DÉNES
 
„Nagy port vert fel a hír, amely szerint az állam 150 milliós tőkével kft.-t alapít irodalmi tehetséggondozás céljából, a pályakezdő szépírók segítésére, „bevezetésükre a szépirodalomba".
A Népszabadság az érintettől megtudta, hogy a kezdeményezés ötletgazdája Orbán János Dénes költő, aki a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. irodalmi-szakmai vezetője lesz majd.” - írta meg Vári György a Népszabadságban január 13-án. A cikk hatására Krusovszky Dénes költő Facebook bejegyzésében kelt ki az Orbán János Dénes ellenamely kapcsán megkérdeztük Orbán János Dénest, hogy mit gondol az elmondottakról. 
 
2
GABORJÁK ÁDÁM, JAK

„Honnan lett hirtelen a kortárs irodalomra ennyi pénz?” -  Orbán János Dénes után, aki a kezdeményezés ötletgazdája, és a Kft. irodalmi-szakmai vezetője lesz, Gaborják Ádám - a József Attila Kör elnökének kérdéseinkre adott válaszait olvashatjátok.

3

KRUSOVSZKY VS OJD

A DRÓT „fel nem tett kérdéseit” Krusovszky Dénes tette fel és Orbán János Dénes pedig válaszolt rájuk. Íme a két Dénes, a két költő vitája a 150 milliós tehetségkutatásról. A párbeszéd és a nyitottság reményében tesszük nyilvánossá a DRÓTon.  - DÉNES kontra DÉNES - Krusovszky Dénes és Orbán János Dénes vitája a DRÓTon

4

NAGY GERGELY

„Országunk illiberális demokrácia, bármit is jelentsen ez, és a fogadóóra intézménye legfeljebb a kádári értelemben működik.” - Vita zajlik egy új, 150 milliós állami irodalmi projekt létrehozása kapcsán Krusovszky Dénes és Orbán János Dénes (OJD) között. A vitához most az artPortal szerkesztője, a 0m2 és a Műértő munkatársa Nagy Gergely újságíró és író kívánt hozzászólni a DRÓTon, egy merőben más szempontot felvetve. Fogadóóra - Hozzászólás Orbán János Dénes érveihez

5

KOLLÁR ÁRPÁD, FISZ

Kollár Árpádnak - a Fiatal Írók Szövetsége elnökének - azt a három kérdést tettük fel, amit Gaborják Ádámnak - a József Attila Kör elnökének - is. Megkérdeztük, hogy mit gondol Krusovszky Dénes észrevételeiről a 150-millós támogatással kapcsolatban? Szerinte is itt egy érdekkör, egy ízlésvilág kerül kizárólagos helyzetbe? Továbbá, hogy tervez-e valamit ezzel kapcsolatban a szervezet, amit vezet? Válaszát a DRÓTon olvashatjátok. Kis pénz kis irodalom? - Kollár Árpád, FISZ

6
KELE FODOR ÁKOS
 

 

Hatalmas és szövevényes vita bontakozott ki a DRÓTon (is) a 150 milliós állami irodalmi projekt létrehozása kapcsán. Orbán János Dénes, Krusovszky Dénes, Gaborják Ádám (JAK), Nagy Gergely és Kollár Árpád (FISZ) után: Kele Fodor Ákos írását olvashatjátok arról, hogy vajon milyen is lehet az Előretolt Helyőrség Íróakadémiájának pedagógiai koncepciója?  Írópalánták, szevasztok!
 

7

PÁLYAKEZDŐ ÍRÓK NYILATKOZATA A SZAKMAISÁG VÉDELMÉBEN

Mi, alulírott, egymástól független fiatal alkotók, úgy látjuk, az akadémia egyik célcsoportját képezzük; ez idáig nem volt lehetőségünk kifejteni észrevételeinket, kérdéseinket és kéréseinket... - az alábbi közleményt nem a József Attila Kör, nem a Fiatal Írók Szövetsége, hanem néhány tucat, még egymástól is független fiatal író adta ki. Tanulságos. A felhívást az értintetteknek továbbítottuk, és most a DRÓTról ti is továbbadhatjátok. Vajon lesz-e ezután nyílt, személyes párbeszéd?PÁLYAKEZDŐ ÍRÓK NYILATKOZATA A SZAKMAISÁG VÉDELMÉBEN

 
  • Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft.
  • JAK
  • FISZ
  • Szépírók Társasága
  • Szabadság?