Mr.Sale

 

 

Címlapos Friss

Kié az ország? - Maradjak?!

Mi tehát a megoldás? Menjünk vagy maradjunk? Szerintem már a kérdésfelvetés is nagyon szélsőséges, jellegzetesen magyar.




Kié az ország?
Maradjak!?


Miután az első drámámat bemutatták, nem csak Pesten, hanem négy vidéki városban a sok visszajelzés között volt olyan, amely azzal vádolt meg – talán nem is minden alap nélkül -, hogy arra buzdítom a darab végén a fiatalokat,  hagyják el hazájukat, menjenek máshová élni, ha a rendszer, a többiek korlátozzák őket a szép és teljes élet megvalósításában. Ezt durván hazafiatlannak tartották kritikusaim, más kérdés, hogy darabom Szapphóról szólt, nem rólam, Leszboszról, nem pedig Magyarországról. Hogy mégis át lehet hallani ezt-azt, arról nem én, hanem a körülmények tehetnek. A körülmények, ami ellen igenis lázadni kell, és lázadni sokféleképpen lehet. Magam is bejártam több nyugati és keleti országot, bár élni valóban nem éltem három hónapnál hosszabb ideig másutt. Utána egyszerűen megjelent nálam a leküzdhetetlen, iszonyatos honvágy. Olyan különös dolgok kezdtek hiányozni, mint a sarki boltos néni jónapotja, a könyvtáros kisasszony türelme, a szomszédasszony panaszáradata, vagy éppen egy pohár balatoni bor koraeste. És hiányzott a Dunakanyar és a Badacsony, és hiányzott a végtelen Alföld, hiányzott Erdély és Vajdaság, s legfőképpen hiányzott Budapest. Különös volt ez és megmagyarázhatatlan, mert amikor mindez előtört én éppen feleségemmel egy jávai vulkánon laktam, csodálatos kertben, ahol lótusz nyílt a pavilon mellett, melyben éppen a Szapphót írtam. Alig kerestem, és fillérekből is jól megéltünk, mégis haza akartam jönni. Hazajönni és színházat csinálni, hazajönni és újságot írni. Hazajönni és élni.
Tudtam, hogyne tudtam volna a nehézségekről, melyek idehaza sújtanak valamennyiünket. Például, hogy rendszeresen nem fizetik ki az elvégzett munkát, vagy ha ki is fizetik sosem árában, vagy a legritkább esetben méltón. És akkor, azt már nagyon meg kell becsülni. De a pénz csak a jéghegy csúcsa, mert az egész nagy magyar valóságban az, hogy a pénzzel nem bánnak tisztán, nem fizetnek ki, vagy ha igen, akkor az ember több, mint a felét leadózza, amiből mások – állítólag felelős és megválasztott közszolgák – mást és máshogyan valósítanak meg, mint ahogy azt értelmes ember gondolná, szóval a pénzzel való viszonylatok magyar realitása csak egy tünet. Tünete annak, hogy nincsenek tisztában sem a választók, sem a választottak felnőtt és felelős létüknek. A magyar ember még mindig örökölt apakomplexusban szenved (Kádártól? Horthytól? Ferenc Józseftől? Mindegy...), vagyis továbbra is abban bízik, azt szeretné, ha valaki fentről megoldaná az ő problémáit, de ha ebben nem is, mert már kiábrándult, akkor valamennyi problémájáért biztosan, hogy mások a felelősek (apa, anya, tanár, főnök, elnök, mindegy...), sosem ő. A magyar ember a legritkább esetben hajlandó tisztába jönni saját képességeivel, tehetségével és ambíciójával, s ezután még nehezebben száll szembe a lehetőségekkel. Mert ha valaki úgy érzi, hogy most és itt nincsenek meg a lehetőségei, akár csak arra, hogy jól éljen, akkor a szabad Európában igenis lehet próbálkozni, lehet menni és lehet maradni. Én nem látok ebben semmi elkeserítőt, sőt, éppen a nagy lehetőséget látom, és személy szerint sem azokat, akik elmennek, sem azokat, akik maradnak le nem nézem, le nem becsülöm. Hiszen, kihívás mindkettő, egyik sem könnyebb a másiknál. Mindkettő lehet jó válasz az élet nagy kihívására.
A két igazán nagy kérdés azonban az, hogy 1. Mi lesz Magyarországgal? és 2. Mi lesz a gyerekeinkkel? Mert, ha éppen mi, a mi generációnk nem próbálja meg megváltoztatni, vagy legalább kissé jobbá tenni az életet, akkor ki? Milyen iskolákba fognak járni a gyerekeink és mit fognak tanulni? Milyen országban fognak felnőni és mit fognak gondolni rólunk? Ezek a kérdések érvényesek azokra akik itt, és azokra is akik másutt élnek.
Mi tehát a megoldás? Menjünk vagy maradjunk? Szerintem már a kérdésfelvetés is nagyon szélsőséges, jellegzetesen magyar. Igenis lehet kétlaki valaki, és lehetséges, hogy valaki máshol próbálkozik, de attól még magyar ember marad. Lehet, hogy valaki itthon marad, és nem omlik össze, nem roppan meg a súlyok alatt, nem olvad be és nem szürkül el, és mégis sikeres lesz, mégis elér valamit. Lehetséges, hogy azok, akik itthon maradnak együtt működhetnek azokkal, akik elmennek, és lehetséges, hogy közösen alakítsanak ki olyan körülményeket, melyek jók, versenyképesek, méltók nem csak magyarhoz, hanem az emberhez úgy általában. Bármennyire is szeretnék elhitetni velünk Magyarország nem veszett el, nem rossz hely, és nem reménytelen. Csak nekünk kell megtalálni, nekünk kell jóvá tenni, és nekünk kell a reményt életben tartani. Szóval, tettel és cselekedettel, nem pedig mulasztással, melyből már annyi volt.  


KAPCSOLÓDÓ

Koporsószög - Maradjak?!

A MENJEK/MARADJAK projekt hivatalos oldala

  • kivándorlás
  • '56
  • nemzethalál
  • menjek/maradjak
  • Társadalom