Címlapos Friss

Létezik-e még autóstop, s ha nem, mikor?

A múlt század vége felé az aktuális tömegkommunikációs tendencia és a műholdas televíziózás elterjedése révén az emberek egyre több gyilkosságról, véres bűntettről szereztek tudomást a média habzó csatornáin keresztül. Egyes kutatók szerint részben azért csökkent az ezredforduló környékére drasztikusan a stopposok száma, mert az emberek biztonságérzete, bizalmi szintje alacsonyabb.

Bizalom

A múlt század vége felé az aktuális tömegkommunikációs tendencia és a műholdas televíziózás elterjedése révén az emberek egyre több gyilkosságról, véres bűntettről szereztek tudomást a média habzó csatornáin keresztül. Egyes kutatók szerint részben azért csökkent az ezredforduló környékére drasztikusan a stopposok száma, mert az emberek biztonságérzete, bizalmi szintje alacsonyabb. Az ebből adódó bezárkózást erősítette az ezredforduló környékén tetőző terrorizmusláz, a növekvő mértékű elidegenedés, iparosodás. Ne várja el senki, hogy beengedje az autótulajdonos doboznyi személyes terébe, mozgó magánterületére. „Ha nincs autód vegyé’ jegyet, ha nincs rá pénzed, maraggyá otthon”. A közösségi összefogás, egymás közvetlen segítése már nem magától értetődő, mint egypár évtizede, a hippimozgalom alatt. A növekvő bizalmatlanság mindkét részről megfigyelhető – sokan társítják a zaklatás, az erőszak képeit a stoppoláshoz: a fuvarért folyamodó és a sofőr egyaránt potenciális áldozat. Régen a Lonely Planet stoppolással kapcsolatos tudnivalókkal is gazdagította az utazókat. A 90-es évek második felétől ezeket az információkat már törölték a kiadványokból. „Ma már nem a régi szép kerouac-i időket éljük. A stoppolás kultúrája drámaian megváltozott a ‘90-es években és olyan veszélyesnek tartjuk, hogy nem tanácsolnánk az embereknek, hogy az utazás ezen formájával próbálkozzanak” – mondja a világ leghíresebb útikönyvének főszerkesztője.

 

Okok

Stoppolni lehet szükségből, kalandvágyból, illetve külső és belső indítékaink bármilyen arányú keveréke okán. A fesztiválról a tóra, a hegyről a buszmegállóig – vagy országokon át benzinkúttól benzinkútig a sztrádák erdejében.

Ha kifizethetetlen a jegy, vagy egész egyszerűen nem jár semmi a zsákfaluba, ahol már hangol a zenekar a koncertre, ha elment az utolsó busz és egy telekocsi portál se kecsegtet lehetőségekkel - és mégis muszáj ott lenni.

Eksztatikus-idilli nyári délutánokon egész egyszerűen a stoppolás tűnik az utazás legizgalmasabb és legkézenfekvőbb módjának.

 

Távok és módszerek

Az autópályák térhódítása miatt is csökkent a stopposok száma, a stoppolás mikéntje is vátozott. Az autópályán gyalogos nem tartózkodhat, autó nem állhat meg.  Kartont szorongatni az egyik kézben, rajta a célváros nevével, a másik kéz hüvelykujját az út fölé tartani - ez manapság már csak a harmadrendű utak mentén működik, viszont akik erre járnak, általában csak  a szomszéd faluba mennek a telekre. A nagyobb benzinkutakon próbálkozhat tehát az egyszeri kalandor: hüvelykujjal is, a kihajtónál - vagy személyesen. A szemtől szemben zajló párbeszéd lehetőséget ad, hogy az ember megválogassa a célszemélyeket, hogy gyakorolja bizonyos beleérző és pszichoszociális képességeit. Biztonságosabb módszer, mint  a hagyományos útszéli hüvelykujjlengetés, bár amíg az aktuálisan kipécézett sofőrrel társalgunk (ha egyáltalán hajlandó az illető kommunikációs csatornát létesíteni velünk, ha beszélünk elegendő közös verbális és non-verbális nyelvet), sok másik autó hagyja el éppen a helyszínt.

 

Helyspecifikus stopptörténelem

A stoppolás organikusan alakult ki az 1920-as években az USÁ-ban. A tömegközlekedés megoldatlan volt, a távolságok hatalmasak. Európában a 60-as évek hippimozgalmával és az azt kísérő általános nyitással terjedt el széles körben a szokás, s jó pár évtizedig dívott, elsősorban  a fiatalok, a diákok, a hippik, az aktivisták és a világutazók körében, de találkozhattunk öltönyösökkel, családokkal  és idősekkel is az út szélén, Európa minden szegletében.

Minden országban más íze van a dolognak - a stoppolással kapcsolatos tapasztalatok nemzetekkel kapcsolatos sztereotípiákat is felülírnak - a teljesség igénye nélkül szemezgetünk.

A németek és az osztrákok meglepően nagy arányban veszik természetesnek a jelenséget és általában nem tart sokáig fuvart találni.

A hollandok liberális hagyományaikhoz híven táblával jelzett helyeket jelöltek ki, ahol a stopposokat fel lehet venni.

Észak-Olaszországban mély elutasítással, közönnyel és lenézéssel találkozhatunk. Hiába veszi elő az ember legjobb modorát és legjoviálisabb arckifejezését, (nem létező) olasz tudását, sokszor fordul elő, hogy szóba sem állnak vele, orrukat felfelé és oldalirányba rántva elviharzanak a vezetők, elzárkóznak a segítséget kérő idegennel való kommunikációtól. Sok esetben kurta de határozott, idegesen hessegető kézmozdulattal nyomatékosítják szándékukat.

Romániában a flamandokhoz hasonlóan megszokott és elfogadott jelenség a stoppolás, szervezett felfevő helyszínekkel, csak itt alulról jövő módon, grassroots alakult ki a kapcsolódó rendszeretikett. Minden településen van egy-két hely, ahol a stopposok várakoznak, s bár ezek  a helyek nincsenek kitáblázva, mindenki tud róluk. 0-100 éves korig mindenféle egyszerű és bonyolult polgárok, dolgozók akadnak a fuvart keresők között. Az autósok szimpátia alapján választják ki, kit visznek el. Megbeszélés kérdése, hogy a behoppos ad-e benzinhozzájárulást, vagy sem. Sok munkás, aki máshol dolgozik, mint ahol él, csökkenti így a benzinköltéségét. Mindenki jól jár. Vagy csak járt. Napjainkban ugyanis éppen folyamatban van az országban a stoppolás betiltása. A feketén működő taxitársaságokkal egy füst alatt a stopposokat felvevő civileket és alkalmi fuvarosokat is bírságolnák. A kormány már elfogadta  a döntést, már csak a parlament van hátra. (http://444.hu/2014/08/28/dontott-a-roman-kormany-betiltjak-a-stoppolast/)

Az átkos rendszerben a lengyeleknél az autósok kis könyvecskét válthattak ki, melybe bélyegeket gyűjthettek a stopposaiktól. A ragacsokat csekély mennyiségű ingyen benzinre válthatta be az autós.

 

Szemelvények a stoppolást kutató pszichológusok eredményeiből

- Misztal (1996) szerint a civil társadalom és a demokratikus politika alapja a bizalom, melyek fejlődésének előfeltétele  a szolidaritás, az együttműködésre, a javak megosztására való hajlandóság és a másság aktív elfogadása. Társadalmi szinten is sokat lehetne tanulni tehát  azoktól, akik vállalják a szociális megosztottság és a hétköznapi életre jellemző elhatároltság felfüggesztésével járó kapcsolat kialakításában rejlő kockázatot - stoppolnak vagy stopposokat vesznek fel.

- Greenley és Rice pszichológusok (1973-74) kutatásaikban a stoppolást ab ovo deviáns viselkedésnek tételezték – legalábbis a célcsoportot képező főiskolás lányok körében - melyet egy adott szubkulturális csoporthoz való tartozás igénye tart fenn. Nem helyeztek hangsúlyt a stopposok motivációjának megértésére.

- Rinvolucri munkája a legkiterjedtebb a témakörben. Álláspontja előbbi kollégáiétól igen eltérő: szerinte a stoppolás az együttműködés és az önzetlenség eklatáns példája, az elszigetelődés leépítésének egyik lehetséges módja. Állítja ezt annak ellenére, hogy megkérdezettjeinek kb. 40%-a számolt be kellemetlen, zaklatás körüli helyzetekről stoppolás közben.

- Whitelegg (1997.) environmentalista szemszőgből értekezve azt írja, hogy az autó térhódításával a ’másik’ – bárki, aki nem tartózkodik az autóban – láthatlanná válik. Így a kocsik az elidegenedés folyamatának legfőbb katalizátorai. A közterületek közutakká változnak. (Urry, 2000.) Ezt a hatást húzza alá Roland Barthes francia filozófus felvetése, miszerint az autó napjainkban olyan szerepet tölt be, mint annak idején a gótikus katedrálisok: a kor legmagasabb szintű terméke, ismeretlen művészek szenvedélyes találmánya, mellyel a népesség egésze kapcsolatba kerül.  

Whitelegg és Barthes gondolatai nyomán továbbhaladva tehát maga az autó elterjedése és az ebből származó pszichoszociális következmények lehetetlenítik el az autó megjelenésével majdnem egyidőben született stoppolás intézményét. A fent idézett kutatók munkássága javarészt a 90-es évekre tehető, mikor is azt a tendenciát vélték felfedezni, hogy a stoppolás egyre nehezebbé válik majd és egyre inkább csak azok fogják gyakorolni, akiknek valóban nincs más választásuk a szegénység, a kirekesztettség vagy a politikai elköteleződésük miatt.

Tovább

Szerencsére azért a kalandor lélek és a nyitottság nem vész el, csak átalakulóban van: manapság egyre inkább az autómegosztó (vagy hogy is fordítsuk ez magyarra) platformok jelentik a kooperatív, baráti és gazdaságos utazás alternatíváját. Ám ez sem új dolog a nap alatt. Rinvolucri tesz először említést arról, hogy Amerikában már a 60-as évek előtt létrejöttek olyan hivatalos szervezetek, melyek az autósokat és a stopposokat voltak hivatottak összekötni (erről Kerouac is tesz említést az Úton-ban). Mára már szinte minden európai ország rendelkezik útitárs-kereső honlappal (carpooling.uk, covoiturage.fr, mitfahrgelegenheit.de, oszkar.com, zivi.hu), melyeken nemzetközi viszonylatban is lehet kutakodni. Sőt, már Budapesten belül is találhatunk magunknak fuvart a WunderCar épp terjedőben lévő okostelefonos appjával.

Mindazonáltal a stoppolás nem tud kiveszni a világból. Hamarosan olvashatjátok szerzőink személyes, közelmúlt-béli stoppos élményeit!

  • autostopp
  • stop
  • bizalom
  • utazás
  • hippi
  • Szabadság?