Címlapos Friss

Meztelen szöveg

Május első szombatja a meztelen kertészkedés világnapja. Barátaim és családom egyaránt ugratott azzal, hogy bizonyára elő fogok valamivel rukkolni, hiszen köztudottan szeretek meztelenül kertészkedni. Sőt, tavaly nyáron egy fesztiválon a meztelenkedés és a kert, és ezáltal a költészet és az élet kapcsolatáról tartottunk felolvasást és előadást. Most leleplezem a titkot, ami meztelen kertészkedésem mögött lapul. 

 
Meztelen szöveg
 
 
 
Engedtessék meg, hogy felhasználjam ezt a megtisztelő és nyilván meg nem érdemelt figyelmet arra, hogy egy valamennyiünk számára igen lényeges, elsőrendű, megkerülhetetlen dologról beszéljek. Ha ehhez a figyelemhez az kell, hogy meztelen legyek a saját kertemben, akkor legyen. Számomra ebben semmi szokatlan, semmi rendkívüli nincs. Akiket pedig ez a meztelenség zavar, akik számára ez szokatlan, vagy akiknek világnap kell ahhoz, hogy ezt megértsék miről van itt szó: igazából, azoknak kell elgondolkodnia leginkább ezen a meztelen szövegen.
 
Elveszett az összhang a természet és az egyén között. A körülmények megváltozása ellen tiltakozni nem tudtam másképp, mint az írással és a vetkőzéssel. Amikor az ember meztelen, akkor az egyén a legtermészetesebb állapotában van jelen.
 
- mondja teljesen meztelenül 1967 december  12-én  Hundertwasser, majd hozzáteszi, hogy az embernek valójában öt bőre van.
 
Dobjátok le ruháitokat és eresszétek magatokhoz a fényt, és olyanok lesztek, mint az istennők szobrai. De nehogy azt higgyétek, hogy ez a modern meztelenségkultusz, vagy a vörösre égetett bőr szép. Ez csak olyan tévelygés. Ahhoz, hogy szép legyél, járj minden nap tíz percig meztelenül, ha lehet férfitükör előtt. Meg fogod tanulni, hogy nem szabad homályban élni. Nem szabad, hogy rajtad a tudattalan uralkodjék. Fel kell szabadulni. Nem szabad fénytelen életet élni. Napot! Napot! A fülledt ruhapára elpárolog, és olyan illatos leszel, mint a tenger. Mint a bor.” 
 
- sugallja a nőknek A bor filozófiájában Hamvas Béla. Nyugodtan hozzátehetjük, hogy csak ezt javasolhatjuk a férfiaknak is. Ha tehetitek töltsenek el tíz percet meztelenül a kertben a napon. Nem kell dolgozni. Végképp nem szabad magunkat komolyan venni. 
Csak jelen lenni. 
Élni. 
Érezni. 
Tíz perc. 
Semmi több. 
És máris érthető, hogy miről beszélek.
 
Az öt bőrön, amelyek az embert körülveszik, – Hundertwasser gondolatait követve – csigavonalban haladhatunk végig. 
Az első bőr a meztelenség. Ez az eredendő igazság, amire Hamvas azt mondaná, alapállapot. Ez az, amiről a Biblia a Paradicsom kapcsán, Ádám és Éva meztelensége és annak elvesztése kapcsán beszélt, ez az, amiről a Védák is beszélnek, hiszen ezzel érkezünk, ezzel az alapkondícióval, alaptudással valamennyien. Ahogy megboldogult édesanyám mondta volt, igen pontosan: pucér seggel születtünk és pucér seggel megyünk el. Semmit sem hoztunk önmagunkon kívül és semmit sem vihetünk el. 
A kérdés csak az, hogy mit hagyunk magunk után? 
Nem öncélú, végképp nem polgárpukkasztó vagy pornográf pucérkodás ez, hanem tudás a tengelyről, arról, hogy lényegében köröttünk vagy bennünk fordul meg a történet - az örökidő fényében. Nem másra hárítani és nem másra mutogatni. 
Csak én. Csak ennyi. Csak így.
A meztelen való.
Semmi több.
Semmi más.
 
A második bőr a ruha. Hundertwasser maga tervezte saját ruháit, éppen úgy, mint, Ghandi, aki maga szőtte saját ruháit, nem egyszerűen tiltakozva ezzel az idegen anyagok importálása ellen, hanem saját második bőrét is önnön kezével szőtte maga köré. A világban való benne létnek, az éberségnek része az a tudás, hogy mi az a ruha, amit magunkra öltünk. Nem csak ruhában, hanem viselkedésben, szokásokban, beszédmódban.
Nem egyszerű divatról van tehát szó, hanem arról az őskori hagyományhoz való visszatalálásról, amelyben Gandhi indiai, Hundertwasser osztrák, Hamvas magyar, mégis mindhárman egy tőről fakadnak, mégis ugyanazok. Ugyanazt a ruhát hordják.
Ez a második bőr a ruha. 
Nem az öltözködés. 
Az öltözködéssel, mondja Márai, egyáltalán nem kell foglalkozni.
 
A harmadik bőr a ház, amely talán az egyik leglátványosabb Hundertwasser munkásságában, ám nem ildomos ebben megtévedni és megragadni, hiszen a házak mellett (sőt előtt) már képeiben megjelennek az építészettel szemben támasztott igényei. Nem elég a meztelen beszédre, vagy a Hamburgi vonalra gondolnunk, egy különös és fontos festmény „A falakók nem alszanak, a falakók éberek” című 1973-as képe már arról beszél, hogy a házakba fákat is lehet és kell ültetni. Arról beszél, hogy az embereknek joga van az ablakokhoz - a látáshoz és a fényhez. Arról beszél, hogy mindenkinek joga van saját portája díszítéséhez, vagyis a szépséghez. Arról, hogy az embereknek kötelessége van a fákkal szemben, mert nélkülük nincs lélegzet. 
A falakók ébersége nem véletlenül emlékeztethet a Hamvas által hangsúlyozott éberségre. Alighanem ugyanarról az éberségről, ugyanarról a tisztánlátásról beszél a festő-építész és a filozófus-író is. A falakók, vagy a „hatodik faj” – ahogy Hamvas nevezi a válságra és az alapállásra ráébredetteket – ,megértették és magukra nézvést kötelezőnek vették a Vízöntő-kor kihívását, vagyis hogy „aki ebben az új helyzetben a dolgokat meg akarja érteni, annak az egészet elölről kell kezdenie.” 
Mindent el kell kezdeni elölről. 
Mindent.
Mindig.
Fát ültetni.
Megszólalni.
Élni. Minden reggel.
Minden áldott nap. Újra.
És sosem is volt olyan nagy szükség „az isteni értelem fényének segítségére” mint pont most. A tömegtermelés és az azzal együtt járó tömegpszichózis, a környezetszennyezés és a korrupció, a külső és belső, lokális és globális válság magával akar rántani mindent és mindenkit. A tiszta részeket, éppen úgy, mint a Föld zöld szigeteit, mint a tiszta szellemek üde kék tisztásait. Éppen azáltal, hogy előbb pénzzé teszi, majd lerombolja az ember öt bőrét. Sorra. 
Ami körülvesz az szemét. Amiben gondolkodnak az szemét. Amit termelnek az szemét. Amit esznek az szemét. Ahogy élnek az szemét. Nem élet, nem étel, nem teremtés, nem gondolkodás, nem környezet. Szemét. Iszonyú munka ebből a szemétből életet, ételt, teremtést, gondolkozást alkotni. Szemétben élni. 
Ez az amihez egyedül kevesek vagyunk.
Szükségünk van másokra. 
Segítségre szorulunk.
Egymást kell segítenünk.
 
A negyedik bőr a szociális réteg, az, amely a családtól egészen a nemzetekig terjed. Hundertwasser tevékenységei közül ide sorolható a zászlók tervezése, mint amilyen a békezászló volt az Ígéret Földjének (1978), a Koru-zászló, Új-Zélandnak (1983), és az Uluru-zászló Ausztráliának (1986). Ide tartozott a hagyományos osztrák rendszámtábla mellett folytatott kampánya, amely majdnem kormányválságot idézett elő, s amellyel szemben valójában egy multinacionális cég lobbija állt. De Hundertwasser éppen úgy kritizálta az Európai Uniót, mint saját és mások nemzetét.
 
A tömeg tudattalanságára semmi sem jellemzőbb, mint az, hogy e pillanatban a világ urának hiszi magát, holott a halál torkában van.” – mondja Hamvas.
 
Az ötödik bőr a globális bőr, amelybe a bioszféra, a levegő, a földkéreg egyaránt beletartozik, s magába olvasztja az összes eddig tárgyalt „bőröket” is.
Hundertwasser érzékenysége az ökológia, az emberiség egésze, és a környezetvédelem, környezettudatossággal szemben itt élesedett ki és vált leginkább progresszívé. Plakátok sorozatát gyártotta, olyan programokat indított be, mint a humusz vécé. A szart szentnek nyilvánította, faültetéseket szorgalmazott, amelyek kapcsán megállapította, hogy fát ültetni környezetvédő tett, kivágni politikai. 
Éles és éber volt. Totális egységtudata volt a Földdel, éppen úgy, mint Hamvas Bélának, éppen úgy, mint ahogy mindannyiunknak kellene, hogy legyen. De sorolhatnám még Rudolf Steiner biodinamikus földművelést megalapozó gondolatait 1924-ből, vagy említhetném Pierre Rabhi a földért és az emberért írott sorait. Sokan jutottak ugyanarra, amire én is. 
Arra, hogy baj van. 
Nagyon nagy baj van. 
A vesztünkbe rohanunk és a vesztünket mi magunk hozzuk a saját fejünkre. 
Nem egyszerűen a környezetszennyezésről, az elidegenedésről, a korrupcióról, a nemzetek és a glóbusz válságáról van szó, hanem saját emberi létünk és mivoltunk válságáról. 
De ha legalább csak saját magunkat öltük volna meg! Mi egymást, az összes többi élőlényt és magát a bolygót is elpusztítjuk. 
Minden nap. 
A csomagolásainkkal, a vegyszereinkkel, az autóinkkal, a gyárainkkal, a rossz szokásainkkal. Arról van szó, hogy egészen egyszerűen és józan paraszti ésszel be lehet látni, hogy nem jól csináltuk, amit eddig csináltunk. 
Arról, hogy ebből elég. Arról, hogy változtatni kell. 
 
Előbb hozd rendbe magad ügyeit!
 
- mondja Lao-ce, a csecsemő-bölcs, és igaza van. 
Csak belülről kezdődhet a változás. Csak bennem.
Magam ügyeit kell rendbe hoznom, de hol kezdjem?
Például komposztálok. Nincs ebben semmi különös, akinek kertje van és esze az komposztál. Ez az, amivel ez a kert – amiben most meztelen vagyok –, kezdődött. Nem véletlenül, hiszen ahhoz, hogy emelkedni tudjunk a mélybe kell tekinteni.  Ami a kertemben történik az bennem is megtörténik. Ha az erők körforgása rendben van a kertemben, akkor bennem is. Megpróbálom évről-évre zöldségeim magjait felfogni és a következő évben újraültetni. Az életet magát tartom a kezemben. Értelemszerűen nem használok semmilyen vegyszert, gyógynövényekből főzök permetet, ha meg kell védenem palántáimat.  Megpróbálom a kertemben a körforgást helyre állítani. Ezért komposztálok. És nem csak azért termelek paradicsomot, mert ez egy jó kis hobbi – sosem volt hobbim –, hanem mert, ahogy Pierre Rabhi mondja: 

 
A növény számunkra a köldökzsinór, amely közvetíti a gyomor számára a Föld és a kozmosz anyagait.
 
Palántákat nevelek az üvegházban és azokat nem csak magamnak tartom meg, hanem barátaimnak, családtagjaimnak, szomszédaimnak is odaadom, hiszen ez az egész lépésről-lépésre vihető csak végbe. Ez az én forradalmam. Írással és olvasással, kerttel és mosollyal lázadok. A kert csak a külső, valójában belső munkát is végzek. 
Természetesen én sem tudok mindent megtermelni. Még rengeteg hiányossága van a kertnek, a háznak, nekem is. Mindent nem tudunk egyedül megoldani. Segítségre szorulunk. Egymás segítségére. Önmagunk segítségére, hogy Isten is megsegíthessen. 
De valahol el kell kezdeni a szabadság és a józan ész valódi forradalmát, és azt nem az utcákon, nem a parlamentben, nem a harctéren lehet elkezdeni. 
A kertben. 
Fegyvertelenül, sőt, ha így jobban figyelnek szavaimra, akkor teljesen meztelenül.  Ilyen bolondul, hogy az őrületnek véget vethessünk. 
Változni kell. A változás folyamat, nem egyik pillanatról a másikra megy, de közben mégis egyik pillanatból fakad a következő. 
A változást, a metanoiát, az átfordulás kegyetlenül nehéz munkáját pedig mindenkinek saját magának kell saját magán elvégeznie. Apró lépesekkel, városban és vidéken is.
Nincs semmi másunk csak önmagunk.
A meztelen kertészkedés nem a külvilágnak szól. Nincs benne semmilyen magamutogatás. Nincs benne semmi becsvágy. Ez az egész arról szól, amiről Hundertwasser és Hamvas is beszélt. 
Az éber életről.

 


KAPCSOLÓDÓ
 
 
A Próza Nostra szerkesztői felkértek néhány írót, hogy írjunk mindannyian pár soros ajánlót arról a könyvről, amelyiket a legjobbnak tartottuk 2015-ben és fényképezkedjünk le az ominózus művel. Biztos vagyok benne, hogy sokaknak ez rendkívül könnyű feladat lenne. Nekem nem.- Weiner Sennyey Tibor írása 2015 legjobb könyvéről és felkavaró képek lapunk főszerkesztőjéről! A 25 éves Atlantisz könyvkiadót ezzel az írásunkkal köszöntjük a DRÓTon.
  • meztelenség
  • kert
  • kertészkedés
  • környezet
  • környezettudatosság
  • Hundertwasser
  • Hamvas Béla
  • Pierre Rabhi
  • Szabadság?