Mr.Sale

 

 

 

Címlapos Friss

Miről ír Szvetlana Alekszijevics?

Szvetlana Alekszijevics lett a 2015-ös irodalmi Nobel-díjas. Jó okkal. Ám ez a magyar emberek olvasási szokásain alig változtat. Talán Szvetlana Alekszijevicstől most néhány ezerrel több könyvet lehet eladni. Talán nem. - Hanzély Márton, sok vitát kiváltó cinikus és keserű „És akkor mi van?” sorozata a DRÓTon folytatódik.

 

 
Mondhatják, hogy legalább a Nobel-díj hatására sokan elolvassák a díjazott szerzőt világszerte. Miért? Mert díjazott? Mert Svédországban azt mondták? Hát igen, világszerte lehet. Reméljük. De Magyarországon? Aligha. Tisztelet a kivételnek. 
Ez az írás inkább a magyar helyzetre reflektál, nem annyira a külföldire. Mert a magyar helyzet speciális. A kortárs írókra mostanság a többség nem feltétlenül akkor figyel fel, ha írt egy új könyvet, hanem ha meghalt, beteg, vagy díjat kap. Könnyen érthető, hogy az író szempontjából az utóbbi az előnyösebb. És most nem az egyébként is olvasó emberekről beszélek. Ők akkor is fognak újabb és újabb könyveket, újabb és újabb szerzőket olvasni, ha azok nem kapnak Nobel-díjat. Jorge Luis Borges nem kapott, mégis szeretjük. Lehetne sorolni, mint ahogy szokták is, hogy ki mindenki nem kapott. De nem ez a lényeg. Hanem az olvasási nemszokás. Vagyis, hogy hogyan nem, vagy alig változik hazánkban a helyzet, még egy olyan ütős hír hallatán is, hogy Szvetlana Alekszijevics kapta meg a 2015-ös Nobel-díjat. Különösen pedig az a lényeg, hogy el nem olvasott könyvei kapcsán hogyan nem változik a gondolkodás. Pedig.
Cáfoljanak rám, és én leszek a legboldogabb. Ilyenkor persze mindig elmondják, hogy mennyi pénzzel jár, hiszen a nemzetközi és a hazai díjaknak is mintha az adná az értékét, hogy mennyi pénzzel jár, nem pedig az, hogy ki adja kinek és legfőképpen, hogy miért.  Néhányan már elmondták előttem, de azért nem árt ismételni, hogy mindegy, mert az irodalomban úgyis a legfőbb kritikus az idő. Vagy nem.
Hiába adnak díjakat, hiába nyomatnak és marketingelnek agyon egy szerzőt, akárhány nyelven, bárhogyan, ha a szövegben csalás, ámítás, túl sok huncutság van előbb-utóbb a mű elszürkül, elhalványul, szemétté lesz magától, mígnem szerzőt is és művét is elfelejti a hálátlan közönség. 
Mégis fontos volt, amikor Kertész Imre kapott irodalmi Nobel-díjat, mert valami olyasmiről beszélt könyveiben, amivel a magyar társadalom máig nem nézett szembe. Éppen ezért fontos Szvetlana Alekszijevics Nobel-díja is. Miről is ír a fehérorosz származású írónő? 
 
„Mi nem egyszerűen csak rabszolgák voltunk, hanem a rabszolgaság romantikusai” 
 
– mondja a Fiúk cinkkoporsóban című könyve előszavában. Sokak szerint „mind ez ideig a legkegyetlenebb számvetés arról, mi történt Afganisztánban 1980 és 1989 között. A fehérorosz írónő az Afganisztánt megjárt katonákkal s az elesett fiaikat gyászoló anyákkal folytatott megrázó beszélgetéseit fűzte dokumentumregénnyé, elsősorban azt a kérdést vizsgálva: 
 
miként válhat az ember számára természetessé a gyilkolás. 
 
A könyv 1991-ben sokkoló erővel szembesítette az orosz társadalmat mindazzal, amit a szovjet hadigépezet Afganisztánban elkövetett, s egyúttal keserű ítéletet mond a „rabszolgaság romantikusait” kinevelő militarista rendszer fölött.”
 
Ki az a Szvetlana Alekszijevics? Miről ír? A háborúról. Az elnyomásról. Arról, hogy az anyák és fiaik, hogy élik meg a mindent áthatoló zsarnokságot.
 
Lehetséges, hogy Szvetlana Alekszijevics Nobel-díjával, hogy egy olyan írónőt díjaztak, aki a mai Oroszországot éppen úgy kritizálja, mint az egykori Szovjetuniót? 
 
Lehetséges. A Könyvesblog interjújában így nyilatkozik: Az utóbbi években megváltozott nálunk az élet, Oroszország újra belevetette magát a múltba.
 
Az új út, amit Putyin kínál, nem más, mint visszatérés a szovjet mintához, bár talán inkább azt mondanám, hogy a fejlődésnek egy archaikus formáját éljük. A legfélelmetesebb az egészben az, hogy az orosz népet kirabolták és megtévesztették.
 
Az értelmiség már a 90-es években próbálta ezt jelezni, de a tömegek nem hallották meg a figyelmeztetést, csak azt, ahogy Putyin új birodalom építésére hívja őket – hiszen erre vártak. Mindeközben az értelmiség nem a barikádokon állt, hanem a konyhákban beszélgetett. Most is itt folynak ugyanezek a beszélgetések: mit tehetünk és mit remélhetünk? Az örök orosz kérdések." - (Lásd: Szvetlana Alekszijevics: A szovjet korszak legborzalmasabb hagyatéka a szovjet nép)
 
A háború rettenetéről beszélő írónő kapott díjat a háború küszöbén? Hiszen Szíriában már ott vannak az orosz katonák (is). De inkább olvassák el A háború nem asszonyi dolog [ford. Kulcsár Valéria] vagy az említett Fiúk cinkkoporsóban című könyvét [ford. Enyedi György]. Egy derék könyvtáros kolléga utóbbit így jellemezte:
 
„A Fiúk cinkkoporsóban korunk irodalmának nagy dokumentumprózái közé tartozik. A fehérorosz írónő a tízéves afganisztáni háború - a haldokló Szovjetunió féktelen, emberéletek tízezreinek kioltásához, megnyomorításához vezető „internacionalista” agressziója - áldozatainak vallomásaiból készítette a kötet szövegmontázsát. Nyomorékká tett fiatalemberek, egy életre traumatizált lányok és fiatalasszonyok, özvegyek, fiúkat vesztő anyák nyilatkoznak benne – 
 
egy értelmetlen és aljas, militarizált, engedelmességre kényszerített, az önálló gondolkodásról leszoktatott emberek mártirológiájának dokumentumait olvashatjuk megrendülten. 
 
Azon túl, hogy az eseményekkel egyidőben a magyar olvasó csak a kommunista ellenőrzésű sajtó híreit vehette erről a – az amerikaiak vietnami kudarcánál is súlyosabb – nagyhatalmi katonai, politikai és emberi katasztrófa-témáról, Alekszejevics könyve mintegy visszamenően is revelatív. Feltárul ugyanis az orosz, fehérorosz és más kisemberek szavaiban, spontán monológjaiban a rendszernek az a zárt, szürke közege, mely a hatalmas ország állampolgárait mintegy magába őrli, és a dresszúra, a megfélemlítés, az élni akarás ösztöneire építve kritikus szituációkban emberileg teljesen felemészti. A magas erkölcsi és szellemi tartású szerző nem ítélkezik emberekről, hiszen a sorsok, a katasztrófák túlmutatnak rajtuk - voltaképpen az infernális szisztémát ülteti a vádlottak padjára. A függelék közli az eredeti kötet "utóéletét" - az írónőt ért sajtótámadások anyagát, azoknak a nemtelen pereknek a dokumentumait, amelyekben - eredeti, hiteles szavukat visszavonva - az interjúalanyok egyike-másika perbe fogta a szerzőt. Alekszejevics könyve nemcsak az afganisztáni háborúról szól tehát, alapvető olvasmány 
 

a bolsevik állam históriájának, természetrajzának megértéséhez is.”

 


KAPCSOLÓDÓK

A történet látszólag végtelenül egyszerű, valójában durvább horror, mint bármi, amit eddig láttál. A korrupció zsigerekig hatol, mindenkit és mindent megfertőz, és nem marad semmi, csak a mindent felfaló Leviatán. Ijesztő pillantás a putyini Oroszország vidékének életébe ez a film, amely kötelező darab kellene, hogy legyen Magyarországon is, csak, hogy tudjuk, hogy mit nem akarunk, de hogy mi az, ami éppen kialakulóban van. Oroszország-kritika Oroszországból

"Nem szeretek drámaian fogalmazni, de most tényleg kétségbeejtő a helyzet Kárpátalján." - Megrázó levél jutott szerkesztőségünkbe Kárpátaljáról. Már azzal is segítetek, ha továbbadjátok. Aki konkrét segítséget szeretne adni, az itt megtalálja a Kárpátaljai Ferences Misszió elérhetőségeit. A levél és részletek a DRÓTon. Megrázó levél Kárpátaljáról

"Az orosz nacionalizmus új hullámokat vet, a Lenin szobor előtt Szűz Mária és sarló-kalapács. Vajon, ha Ukrajna szétesik, tényleg csak abban reménykedhetünk, hogy nem lesz nagyobb vérrontás? Európa kényelmes, gazdag és lusta nyugati rokon." - Weiner Sennyey Tibor: Orosz rulett

"Az új rend egy olyan eurázsiai szuperállam lenne, ahol a szabad piac, demokrácia, pluralizmus megszűnne, vagy legfeljebb csak korlátozottan érvényesülhetne, Oroszország nyomott áron szállítaná a kőolajat és földgázt a franciáknak és a németeknek, cserébe pedig ellátná a védtelen és gyenge közép- és dél-európai államok katonai védelmét, illetve rátenné a kezét az energiaszektorukra, no és csak semmi buzulás, természetesen." - Petneházi Gábor: Oroszok a falóban

 

 
  • Szvetlana Alekszijevics
  • orosz
  • Oroszország
  • Nobel-díj
  • És akkor mi van?
  • Irodalom