Címlapos Friss

MMA lóvéval kitömve + NKA lenyúlva = művészet letudva. Coki.

Én tudom, hogy minden művészeti kérdés a legjobb helyen van Fekete Györgynél. Tudom, hogy mindent tud, tudom, hogy – akárcsak Orbán Viktor – mindenhez ért. Főleg a művészethez.

 
 
Múlt héten elvállaltam, hogy az Echo televízióban két kérdés kapcsán reménytelen kísérletet teszek az értelmes közbeszéd megteremtésére. Hülyeség volt, de próbálkozik az ember. Úgy hívtak be, mint a DRÓT a főszerkesztője, ahol „más vélemény is megjelenik”. Két téma volt a „menekült-kérdés”, és a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) térnyerése „az idén hétmilliárd forintot kiosztó” Nemzeti Kulturális Alapban (NKA). Ahogy Vári György megírta a Népszabadságban: „Kétharmados többségbe kerülhet a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) és a kormány az idén hétmilliárd forintot kiosztó Nemzeti Kulturális Alap (NKA) minden pénzosztó testületében. Az NKA lényegét jelentő szakmai önállóság végérvényesen megszűnhet, az Orbán-kormány terve szerint Fekete Györgyék nélkül aligha lehet majd állami támogatást szerezni művészeti projektekre.” 
Sajnos csak az első témára jutott idő, az MMA-ra nem (a műsort itt lehet megnézni az archívumból). Pedig nagyon szívesen elmondtam volna ott is, amit végül – bármilyen kellemetlen is –, itt kell, hogy megírjak. Mégpedig, hogy
 
sajnálom szegény Fekete Gyuri bácsit, mert ennyi biztosan kevés lesz. 
 
Én tudom, hogy minden művészeti kérdés a legjobb helyen van Fekete Györgynél. Tudom, hogy mindent tud, tudom, hogy – akárcsak Orbán Viktor – mindenhez ért. Főleg a művészethez.
 
De félre az iróniát, mert állítólag azt csak egy bizonyos intelligencia szint felett lehet csak megérteni, 
 
és valódi célszemélye e bejegyzésnek Fekete György, aki ugyan okos, remekül tud pénzt gründolni, magát mindenki felett állónak hiszi, de nem hiszem, hogy igazán intelligens. Intelligens ember ugyanis ilyet nem tesz. Nem lesz báb egy másik báb kezében. És hogy értsétek jól, intelligens ember nem cseszik ki saját hazájával. Nem einstandolja az összes lóvét egyedül magának, amit arra lehetne fordítani, hogy legyen kortárs, magyar művészet, irodalom, zene, sorolhatnám... 
 
Mi történik most? Gulyás Márton hangosan tiltakozik, aztán elhajtják. Nyílt vitáról szó sem lehet. A szakmai szervezeteket pedig „aggodalommal tölti el” az átalakítást.
 
Levelet írnak, amiben  úgy látják, „hogy a Nemzeti Kulturális Alapot, különösen a kuratóriumi delegálási rendszert érintő változások éppen az intézmény eddigi függetlenségét veszélyeztethetik, miközben az nem szorul ilyen jellegű reformokra”. – tette közzé a Magyar Nemzet.  Az a helyzet, hogy maga
 
az MMA az, amely a magyar művészek függetlenségét, ha úgy tetszik: szabadságát veszélyezteti. Mindenki, aki benne van ezt támogatja. Mindenki.
 
Nem kellett volna eljutni eddig. Egyetlen ember, Fekete György be tudta szorítani az összes szakmai szervezetet, az egész magyar művészeti életet. 
Nem lett volna szabad ezt megengedni, de ki mer szembeszállni vele, ha a félelem az úr? Egyre több egzisztencia függ tőle, az adófizetők pénzéből fizetik le a szakmát. Úgy is lehet erre tekinteni, hogy nem más ez, mint legalizált megvesztegetés. Talán valami koncot, néhány pozíciót kapnak még a szakmai szervezetek is ezután a levél után, de az MMA ott lesz most már mindig a fejük felett, élén Fekete Györggyel. Akarom mondani Orbán Viktorral. Sajnos az akadémia tagjairól nyugodtan lemondhatunk, hiszen ők már belesimultak ebbe az egészbe. Jó lenne, ha néhányan felállnának, de nem fognak. Viszont 
 
az NKA-ban lévő szakmai szervezetek most válhatnak végképp súlytalanná, most dönthetnek, hogy asszisztálnak-e a hatalom játékához. 
 
Sikerül az NKA-t valamennyire független és szakmai szervezetnek megtartani? Vajon tényleg teljesen az volt-e eddig egyáltalán? Már három évvel ezelőtt is erre kérdeztem rá.
Mégis majdnem mindegy mi történik. Az igazán nagy művek így is meg fognak születni, csak legfeljebb nem most fognak megjelenni, hanem majd húsz év múlva juthatnak el a közönséghez vagy kis kiadókon keresztül, a neten, esetleg szamizdatban. De még ez se biztos. Megint lesz unalmas támogatott művészet, talán lesz a tűrt, és lesz a támogatások elapasztásával halálra ítélt tiltott. 
 
Így ólálkodik vissza a zsarnokság és szűnik meg a szakmaiság. 
 
Merjük megkérdezni, hogy ki áll mindezek mögött és mondjuk ki, hogy Orbán Viktor, aki a hatalmat megszerezte, és ma tulajdonképpen bármit megtehet. Pontosan tudja, hogy két igazán veszélyes dolog van a modern társadalomban hatalmára nézvést. 
A tudomány és a művészet. 
A tudomány sakk-mattba került hazánkban már réges-rég az egyetemek, és a Magyar Tudományos Akadémia kiszolgáltatottságával. Aki tudós, nem csatlós, és volt lehetősége: lelépett. 
A művészetet régóta kóstolgatják. Orbán Viktor és Fekete György kedvenc szerzője írja valahol, hogy a kegyetlenségek és a bűn a hatalom és a stabilitás fenntartásának szükséges eszközei. Ez nem Rejtő, hanem Machiavelli. 
Fekete György azt hiszi, hogy ő lehet a művészet Orbán Viktorja. Téved. Őt is, mint mindenkit, aki tagja maradt némi pénzecskéért az MMA-nak, bábként használja Orbán Viktor, méghozzá arra, hogy az amúgy is széttöredezett és mára súlytalan magyar művészet világát megossza és tematizálja, saját rendszerét pedig legalizálja.
A mi pénzünkből. 
És ez részben sikerül is neki. 
A társadalom pedig értetlenkedve nézi, hogy
 
mi a baja ezeknek a művészeknek, ha ennyi lóvét kapnak? 
 
Az, hogy nem kapnak. Az egész hazugság. Hazugság a Magyar Művészeti Akadémia, és bár benne van a nevében, hogy művészeti, csak éppen a művészethez semmi köze. Mivel tudományos tevékenységet nem igazán folytat, akadémiának is elég különös nevezni. 
A képlet ilyen egyszerű: MMA lóvéval kitömve + NKA lenyúlva = művészet letudva. Coki. Meg lehet ezt akadályozni? Néhány magyar művészen kívül, pár szakmai szervezeten felül ez már alig érdekel valakit.
Szerencsére azonban az igazi művészetet nem lehet központilag irányítani. Az igazi művészek nem ülnek füstparipára.
Mi szabadok maradunk. 

És ti?

 


 
KAPCSOLÓDÓK
 
Mi volt eddig? Egy olyan támogatási rendszer, amely tele volt hibával, amelyben nagyon is számított, hogy ki-kinek a kije, de azért eloszlott benne a hatalom, és talán tíz-húsz év után még jobban demokratizálódott volna, egyenlő esélyeket adva fiataloknak és időseknek, támogatva a valóban tehetségeseket, nem csak a kanonizáltakat és a klikkben benne levőket. Lehetett volna javítani rajta. 
Mi az, ami most készül? Egy teljesen egypólusú rendszer, amely közvetlen a politikai szereplők alárendeltje, s művészet-művész csak az lehet, aki hozzá tartozik, aki hozzá kapcsolódik, aki hozzá hű. Legyen világosság és értsük meg, hogy Hazánkban a hatalmas adóterhekből befolyó összegeknek elsősorban három irányba kéne mennie: oktatás, egészségügy, kultúra. Ezek nélkül nincs és nem is lesz olyan Magyarország, amely „versenyképes” – ahogy mondani szokták. Igaz, én nem is biztos, hogy „versenyezni” szeretnék, hanem elég lenne csak élni. Élni értelmesen, egészségesen, gondolkodó emberek között. – WST: A FÜSTPARIPA ÚJRA VÁGTAT – Kultúrpart 2012. 11. 24. 
 
Érdemes-e tovább fenntartani egy olyan irodalmi kánon-rendszert, amely többnyire nem az esztétikum, hanem a politikai hovatartozás alapján ítél értékesnek vagy kivetendőnek egy adott szerzőt? – Petneházi Gábor: Állami csecsszopók és dróton rángatott bábuk 
 
Lehet minket szeretni, utálni, vitatkozni velünk, írni hozzánk, és olvasni minket. Egyet nem lehet: megkerülni. A DRÓT az, ami összeköt, összekapcsol. A DRÓT a szellem vezetéke. - Weiner Sennyey Tibor: A szellem korrupciója helyett 

 
GULYÁS MÁRTON VIDEÓJA ÉS KÉRÉSE A NYÍLT VITÁRA
 
Ha megnézted a videót, és csatlakoznál a kampányhoz, úgy az alábbi levelet küldd el a lenti mail címekre:


-------------------------------------


Tisztelt Fekete György,


 
Érintett állampolgárként kérem, hogy vállalja a nyílt vitát az elnöki működésével, illetőleg a Magyar Művészeti Akadémia szakmai és gazdálkodási kérdéseivel - különös tekintettel a Nemzeti Kulturális Alapot érintő törvénytervezet társadalmi vitát nélkülöző előkészítésével - kapcsolatban Gulyás Mártonnal és a Szabad Művészek csoporttal.


Aláírás


-------------------------------------


a levél tárgya ez legyen: Nyílt vitát az MMA működéséről és Fekete György elnöki tevékenységéről!

MMA titkárság címe: titkarsag@mma.hu
másolatban küldd el nekem is: slejmshow@gmail.com

és az EMMI-nek is: info@emmi.gov.hu

 


 

 

  • MMA
  • NKA
  • Fekete György
  • művészet
  • szakmai szervezetek
  • Magyar Művészeti Akadémia
  • Nemzeti Kulturális Alap
  • Szabadság?