Címlapos Friss

Na, ugye?

Oscar Wilde szerint „azért nagyszerű dolog a foci, mert távol tartja a belvárostól a csürhét”. Hogy egy élő klasszikust is idézzek: „na, ugye!” – Hanzély Márton kegyetlen „És akkor mi van?” című sorozatából a legújabb rész annyira nyers, hogy a demagógiára már-már demagógiával válaszol. Úgyhogy írásától szerkesztőségünk elhatárolódik, mégis közöljük, mert szeretnénk többféle véleménynek is hangot adni. Kövezzétek meg ti hozzászólásaitokkal a DRÓTon, ha ti sem értetek vele egyet! Vagy adjátok tovább, osszátok meg, ha szerintetek is van benne valami.

 
Na, ugye?
 
 
 
Értem én a retorikát, nem vagyok hülye gyerek, mégha sokan azt is hiszik rólam. Értem én, hogy mit kell értenem az alatt, amikor azt mondjátok, hogy „kijutottunk”, és amikor azt kiabáljátok, hogy „nyertünk”. Csak azt furcsállom, hogy mi ez a királyi többes? Mi ez a „mi”?
Persze, ha veszített, ha kiesett, vagy „csak” ezüst-, vagy bronzérmet szerzett, akkor „ők”.
De ez a foci, ez a válogatott, ez a csapat. És most végre összeállt. Egyben volt. Fejben is. Meg aztán sportszerűségben is. Bár nem emlékszem, hogy a keleti küzdősportokban szerezhető ippon a labdarúgásban is érne valamit... de sebaj, mi büszkék vagyunk a magyar legényre, aki az „ébredő erővel” hanyatt vágja a norvég játékost. Minden ez, csak éppen nem sportszerű:
 
 
Mindegy! Mi nyertünk! Mi kijutottunk! Le a fanyalgókkal! Na, ugye?
Ekkor kezdtem hányni tőletek. 
 
Nem a csapattól. Ők rendes fiúk. Focizzanak csak.
Nem azoktól, akik örültek, mert örülhettek végre valaminek. Örüljenek csak.
Hanem, akiknek inge.
Mindazoktól, akik egyetértettek ezzel a „na, ugyé"-val. Akik szerint van értelme milliárdokat az oligarchák és a foci, a focin keresztül pedig megint csak az oligarchák zsebébe önteni. És ettől lesz a magyar foci magyar foci. Meg a VIP-páholytól, meg a fogadásoktól, meg a stadionoktól.
Hiába, 
 
legszebb öröm a gólöröm, mert kuss van utána. 
 
Az, hogy és akkor 
 
mi van a magyar oktatással, egészségüggyel, szociális hálóval, munkahelyekkel bonyolult ügy. Kit érdekel? 
 
Csak nehéz munkával, szívósan és kitartóan lehetne lépésről-lépésre sikereket elérni ezeken a bonyolult területeken, annak meg ki örül? Nem olyan látványos, mint pótselejtezőn (!) kijutni az Európa Bajnokságra, majd mintha mi lennénk ők, mintha mi lennénk a magyar csapat, mintha mi rúgtuk volna a gólokat, úgy rázni a sálat. 
A helyzet az, hogy 
a csapat nem mi vagyunk. Sportolóink sem. Egy nemzethez tartozunk. Ennyi. 
 
De ők nem mi vagyunk. Ez az ő sikerük. Nem a miénk. Osztozhatunk örömükben, és ez tényleg nagyszerű, de ne zavarjuk össze tudatunkat. 
 
Amit veletek csinálnak, derék magyarjaim, azt úgy hívják, hogy tömegpszichózis. 
 
A mi sikerünk az, ha megtanulnunk valamit, és az a tudás ér is valamit. Ha saját tudásunkkal, tehetségünkkel elérünk valamit. Ha beszélünk nyelveket. Ha vannak barátaink. Ha boldog családunk van. Ha ér valamit a munkánk. Ha fel tudunk nevelni egy-két gyerkőcöt. Ha szeretetben élünk. Ha inkább egymás hasznára vagyunk, mint a másik kárára. Ha nyugodtan halhatunk meg. Ezek vagyunk mi, emberek, és ezek a mi sikereink. 
Egy focicsapattal azonosítani magunkat legalább olyan zavaros önképnek tűnik, mintha valaki hangyának hinné magát egy hangyabolyban, és le-föl rohangálna a gyepen, miközben ember, elképesztő lehetőségekkel. 
De ha már így alakult, hogy „nyertünk” és „kijutottunk”, akkor 
 
azonosítsuk magunkat a többi magyarral is, akik nem nyertek semmit és nem jutottak ki sehová. Mert ők is „mi vagyunk”. 
 
Mi vagyunk a kisgyerek, aki éhezik és úgy megy óvodába és iskolába, mert Magyarországon sajnos van és lesz is gyermekéhezés, hiszen a kormány túl büszke ahhoz, hogy elfogadjon egy törvényjavaslatot, amit nem csak ő terjesztett elő. Inkább éhezzenek a kölykök. 
Mi vagyunk a fiatal pár, akik nem mernek gyermeket vállalni és külföldre mennek inkább dolgozni, mert Magyarországon a legtöbb teher a fiatal munkavállalókon van, és ezekből a keresetekből igen nagy bátorságra, már-már vakmerőségre vall családot tervezni. Pláne, hogy a kismamákat, vagy a szülés előtti nőket úgy hajtják el a munkahelyekről, hogy csak na. De hát mi vagyunk a munkanélküli és kereset nélküli kismamák is. 
Hiszen fogy a magyar! 
Fogyunk! 
Nem csoda, mert egyre kevesebb orvos és ápoló jut a beteg magyarokra, akik szintén mi vagyunk. 
 
Mi vagyunk azok is, akik nem nyertek és nincs az a pótselejtező, amin bárhova kijuthatnának már, mert már eleve leselejteztek minket. A saját államunk, és a saját kormányunk, és a saját miniszterelnökünk selejtezett le minket. 
 
Lemondott rólunk, mint kényelmetlen koloncokról, mint csak gondot okozókról, mint olyanokról, akiket nem lehet sikertörténetnek eladni. 
Hiszen milyen siker az, ha néhány gyerek enni tud? Milyen siker az, ha az emberek tanultak és műveltek? Milyen siker az, ha meg tudnak élni bérből és fizetésből? Milyen siker az, ha nem halnak meg idő előtt, mert megfelelő orvosi ellátáshoz jutnak? 
Nagy.
Lehetne.  

Na, ugye.

 


FOCI a DRÓTon

A nagy nemzetközi mérkőzések hatalmas vonzerőt gyakorolnak ránk. De a nemzetközi tornákat, vagy az olimpiai játékokat sokszor csalások és visszaélések kísérik. Nem lehet számunkra közömbös, hogy a rendezvényeket környezetpusztítás, megalománia, az őslakosok elleni erőszak és kilakoltatás, vagy a gondatlan stadion-építkezéseket jellemző kizsákmányolás és halálesetek révén valósítják-e meg a szervezők. Az olimpiai charta szellemiségével ez éppúgy nem egyezik, ahogyan a labdarúgó világszervezet elveivel sem. - Örülök a VB-nek, azonban… - Bezzegország elnökének üzenete

Magyarországon minden rendben! Magyarország a magyaroké! Eljött az idő, hogy mindenkinek legyen a kertje végében végre egy - vagy esetleg kettő - saját stadion. Mi is felépítettük, sőt meg is nyitottuk a Saját Felcsútunkat. Nézzétek meg videónkat, melyben átadjuk, leleplezzük, bemutatjuk és mindenkinek ajánljuk a SAJÁT FELCSÚTAT! Ha tetszett adjátok tovább, buzdítsatok mindenkit: hogy legyen mindenkinek mindene! - SAJÁT FELCSÚT - VIDEÓ


És akkor mi van? - sorozat a DRÓTon

„A sok író figyel és hallgat.” – ez a mindent elmondó MTI-ORIGO képaláírás a Tokaji Írótáborról készült fotó alatt. Tényleg ez „a hazai irodalmi élet egyik legfontosabb rendezvénye”, ahogy a Magyar Hírlap mondja. Nem is kéne többet hozzátenni, hacsaknem annyit: és akkor mi van? – Hanzély Márton kegyetlen véleményével szerkesztőségünkben nem mindenki ért egyet, de teret adunk neki, ahogy bármilyen más-, vagy ellenvéleménynek is. Ha lesz. Addig is: olvassátok. Hallgass és figyelj - a Tokaji Írótábor margójára

A legújabb az, hogy akkor most Föld2. Rögtön a szingularitás után az jön, hogy majd feltöltjük az agyunkat egy bazinagy csőbe és halhatatlanok leszünk. Gyűjtsünk arra, hogy lelépjünk innen, vagy arra, hogy semmi emberi ne maradjon belőlünk. Remek! – Hanzély Márton „És akkor mi van?” című szkeptikus és cinikus sorozatának legújabb részét olvashatjátok a DRÓTon. Miért hülye Stephen Hawking? 

Azt állítja nála van Petőfi koponyája. Nálam meg az enyém. Még. Szerencsére. – "És akkor mi van?" című sorozatunk első részét olvashatjátok a DRÓTon Hanzély Márton tollából. Petőfi nő volt?  


 

 

 

  • Na ugye?
  • Hát akkor mi van?
  • foci
  • retorika
  • nyelvelemzés
  • Szabadság?