Címlapos Friss

Natura Sacra – a vers csöndje - Szepesi Dóra Pirosmadár c. verseskötetéről

Talán mások számára is nyilvánvaló a férfi energia túlsúlya a kortárs irodalmi életben. Az irodalmi lapok túlnyomó többségben férfi szerzők műveit közlik, a szerkesztői székekben kilencven százalékban férfiak ülnek. Ha úgy tetszik, egyensúlyeltolódás figyelhető meg a jang irányába. Éppen ezért nagyon nagy szükség van akár a prózában, akár a magyar kortárs lírában a női, anyai látószögre és energiákra. A jang energiát kiegyensúlyozó oldalra is.

Részletek

a Pirosmadár c. kötetből

Szepesi Dóra versei

Betűzöm szemed csillagképeit, és az emberi világból – 
híreket – parázsvirágot, füstjelet küldök neked. 
 
 
Natura Sacra
 
a vers csöndje

Szepesi Dóra Pirosmadár c. verseskötetéről

Szepesi Dóra verseskötete csak látszólag könyv. Igazából egy titkos kapu, illetve sok-sok titkos kapu egymásba bújtatva. Elegendő felütni a könyvet, a szedéstükör mögötti papírfehér hatalmasra tárt, titkos ajtókat rejt. Tengeri, erdei, mezei légáramlatok szabadulnak fel, ahogy lapozgatunk, és legkevésbé az jut eszünkbe, hogy könyvet olvasunk, mert ez a költészet nem  betű- és papírízű, hanem ösvények sokaságán keresztül egy valódibb valóságba, a szabad levegőre vezet.  

A kötet tíz-tizenöt év költői termésének anyaga, ezért egy-egy vers „felnyitásával” igazi zamatokra, kivételes eszenciákra, óborra lelhetünk.

Vannak, akik minden szó megszületését kivárják, beérlelik, és nem hagyják magukat napjaink teljesítményorientált áramlatával sodortatni, amely lassan-lassan az élet vagy a foglalkozások minden területén utat tör magának. Ilyen az anyai típusú költészet. Hiába írja meg valaki könyvek tucatjait, ha éretlen gyümölcsöt szüretel. Ha a kihordás, az érlelődés fázisa kimarad, a termést sem fogja az olvasó ízletesnek találni. A szerző íróként, újságíróként, gasztronómiai bloggerként pontosan tudja, hogy az idő, az érlelődés kiemelt jelentőségű, akár egy finom tál ételről, akár költészetről van szó.

A Pirosmadár c. kötet versei erős rokonságot tartanak a keleti filozófiákkal, a keleti tusrajzokkal és a haikukkal, és nemcsak szűkszavúságuk okán.

Játékosság, rejtélyesség, tömörség, festőiség, bölcsesség, kiérleltség egyformán jellemzi őket. Az ember sokszor tőmondatokban többet mond, mint kisregény terjedelmű eszmefuttatásokban.

„Minden madárcsőr iránytű. 
Minden sarokvas vesztőhely, 
Minden virágnyílás kijárat. 
– Ha nem tévedek.” 
(Útvesztő) 

Bekereteznivaló verssorok, versképek ezek. Több ezer évvel ezelőtt élt kínai mester sem írhatta volna pontosabban, szebben. Ha receptet kellene hozzájuk adni, biztosan azt mondanánk, hogy legalább annyi képiség és valódi tér van bennük, mint amennyi szó vagy ahány korty víz. De ne tévesszen meg senkit e versek rövid terjedelme. Tömörségük mélységet, mélységük súlyt teremt bennük. Neutronsűrűségűek, ezért időre van szükség – ha már a gasztronómiánál tartunk – emésztésükhöz, kicsomagolásukhoz. Ilyen lírát csak az képes életre hívni, aki hallgat és figyel. Ahogyan Hamvas Béla írja:

„A metafizika azt mondja, hogy ez az egész látható világ varázslat, májá, mert semmi, amit az ember érzékeivel tapasztal, nem valóság. (…)Tárgyi valóság nincs. (…) A világ nem hely, hanem állapot. És ez az állapot a varázslat, a májá.” 

Az ember néhány évtized után rájön, hogy a legnehezebb vagy éppen a legegyszerűbbnek tűnő dolgok megértéséhez, a titokbontáshoz nincs szüksége másra, mint  időre és csöndre. A csönd Szepesi Dóra verseskötetében lépten-nyomon tetten érhető. Csönd van a sorok és csönd van a szavak között, egy-egy szóköz hatalmas, fehér, járatlan hómező, s nem egyszer magas szirteket, hajnali sétákat kell tenni minden betűért. Gyakran olyan nagy a zaj körülöttünk, hogy a zűrzavar és a diszharmónia hiánya, a csönd feltöltő pillanatai nélkülözhetetlenek. 

„Az Örökkévaló bársony éjein 
Fürtökben lógnak mélyeim. 
Szüretel az Örökkévaló: 
Ez aszúnak, ez seprűnek való. 
S a tőkék közt a lelkiismeret
borostyán dongója zizeg. 
A must most már bor.” 
(Karácsonyéj) 

A Pirosmadár c. verseskötetben a távolság, az idő és az időtlenség megkerülhetetlen, elemi létezők. A rövidke versek éppen ezért nem adják könnyen maguk. Színük és visszájuk egyaránt megfejtendő sajátjuk, – és ez itt most egyáltalán nem azt jelenti, hogy ne volna a kötetben az olvasó iránt vendégszeretet, sőt – mindegyikük egy-egy időlabirintus, valódi verskoncentrátum, sétára, zarándokútra hívja olvasóját.

„Kimentem az erkélyre. Már nyitják katedrálisaikat az amerikai akácok. Kis tornyok forognak a szellőkkel, mennyi kis univerzum! És tücsökpárok ciripelnek szorgalmasan. Ez a dolguk. Mi dolgunk a világban?” 

A versek titokzatos és rejtélyes aforizmák, piramisok falára való fontos üzenetek: üzenetversek. Központi témájuk a természet szimbólumain, archetípusain túl a létezés alapkérdéseihez vezet. 

„Kitekeredik a gyolcs,
kiforognak a fiatalok a fényre. 
Betekeredik a fény, 
beforognak az öregek a gyolcsba 
– Jóllaktam lakhelyeimmel 
befogad e mákszem 
golyóbis 
Jobb is" 
(Jin-jang versek) 

Szepesi Dóra, a Pirosmadár c. kötet szerzője

Talán senki sem fogalmazta még meg ennyire szemléletesen, kerek egészként élet-halál mérlegszimbolikáját. A jin-jang jel egyébként is a világban való egyensúlyt jelképezi. A sorok nyilvánvaló igazságot írnak le inverz képi és időbeli megjelenítéssel, a gyolcs egy darabja az alkotó tenyerében pedig bekötözi az olvasó sebeit is. Mennyire tömör és szemléletes sorok. Mennyire szokatlan, mennyire különös gesztus az irodalomban. Ismét egy anyai, gondoskodó, védelmező minőség.

Talán mások számára is nyilvánvaló a férfi energia túlsúlya a kortárs irodalmi életben. Az irodalmi lapok túlnyomó többségben férfi szerzők műveit közlik, a szerkesztői székekben kilencven százalékban férfiak ülnek. Ha úgy tetszik, egyensúlyeltolódás figyelhető meg a jang irányába.

Éppen ezért nagyon nagy szükség van akár a prózában, akár a magyar kortárs lírában a női, anyai látószögre és energiákra. A jang energiát kiegyensúlyozó oldalra is. A jin nyugalom, föld, lágy, kerek, nedves, passzív, befogadás, ezzel szemben a jang: fény, mozgás, kemény, szögletes, aktív, uralkodás, szárazság.

„A taoista filozófia jelképe a jin-jang kör, amely a világot fenntartó ellentétes erők egyensúlyát szimbolizálja. A teljességhez és harmóniához a jin-jang erőpárnak egyensúlyban kell lenni” (Forrás.)

„A szimbólum kettős koncepciója leírja azokat az ősidőktől fennálló, egymással szemben álló, de mégis egymást kiegészítő kozmikus erőket, amelyek megtalálhatóak a világegyetem összes jelenségében.” (Forrás.)

A definícióból az egymást kiegészítés a lényeg. Az élet olyan csodálatosan van teremtve, hogy nekünk embereknek is két kiindulópontunk, gyermekként két szülőnk van, egy édesanya és egy édesapa. Azonban ami ennél is fontosabb, hogy ez a fajta jin-típusú (passzív, lágy, kerek, befogadó, gondoskodó, egészleges) látásmód, alkotásmód csaknem teljességgel hiányzik a kortárs irodalmi publikációk palettájáról.  A másik szembetűnő dolog, hogy a dekadencia, a szecesszió vagy a francia szimbolisták óta olyan sokan szobrot állítottak már a halálnak. A halál rejtélyének, sötétségének, ridegségének, befogadhatatlanságának. És olyan

kevesen állítottak szobrot, ha úgy tetszik, faragott totemet, olyan kevesen ültettek fát az élet csodájának, a létezés felfoghatatlan gyönyörűségének. Szepesi Dóra verseskötete ebben is egyedülálló.

Mert a halál mellett főszerepet kap benne az élet. A versek ráirányítják a tekintetet a létezés egyszeriségére, egyediségére, szépségére, állandóságára. A szerző a megtapasztalás minden egyes lépésénél magot szór, ültetéssel fejezve ki köszönetét.

„Nekem csak egy cserepem van, 
de a mag rengeteg” 
(Csírázás) 

Lépten-nyomon építhetnénk a világon, ültethetnénk, kertet gondozhatnánk rombolás vagy önmarcangolás helyett. A kötet telis tele van virággal, növényekkel, a versek maguk is magok. Csupa lejtő, csupa dűlőút, csupa burjánzás, fény és friss levegő, és erre a friss levegőre olyan nagy szükségünk van a 21. századi jang típusú ultrarealizmus, melankolizmus, materializmus és általános depresszió után, hogy azt el sem lehet mondani. Amennyire nincs most divatban, illetve nem számít divatosnak vagy „trendinek” a vallomásos líra, ugyanannyira

szokatlan a létezést dicsőíteni versekben. Pedig versmagot ültetni fontos, örömteli és nélkülözhetetlen.

Ha az ember a fájdalom és a szenvedés mélységes mély kútjában elég mélyre hatol, megtalálhatja az örömcsírákat. A beton- és üvegtörmelék sosem fog levelet hajtani az olvasóban. Lapátra söpörjük és kidobjuk. Üresség marad utána. De egy csírázó hajtáshoz, egy madárfiókához mindig lehajolunk.

„Harmadnapon szandálcsúszásom sárnyomában apró kétszíkűek jelentek meg. Mikroflóra. Botanika az élet, tudtad? Nem gondoltam, hogy számomra láthatatlan magvak is keringőznek a levegőben, amelyek egyszer csak – hipp-hopp – megfakadnak, láthatóvá válnak, és kis szárnyukat emelik az égnek. (…)” 

Talán ezért is térünk vissza időről időre Bach Brandenburgi versenyeihez, a hárfamuzsikához és a rendszeres tavaszi és őszi kirándulásokhoz, hogy a sok avarból az elme és a fáradt psziché végre föltekintsen, fölfelé tekintsen, hogy az állandóan halmozódó beton- és törmelékhegyek közül végre kilásson, friss levegőt szívhasson, és versvitaminhoz juthasson.

„Lelki táplálék a vers, az irodalom” – ahogyan maga a szerző fogalmaz egy rádióinterjúban, s hozzáteszi, előadásain összetekert papírcsíkokra versidézeteket gyűjt, ezekből húzhat a hallgatóság, mert „a versvitamin feldobja az embert”.

A világot nap mint nap összetöri valami bennünk, zavaros tócsához vagyunk hasonlatosak egy-egy nehéz nap vagy nehéz időszak után, szükségünk van az éltető tápanyagra, fényre, vízre, levegőre. Míg a gyermekirodalom esetében elfogadjuk ezt a tápláló jelleget, gyakran elfeledkezünk róla, hogy a felnőttlét viszonyai között is szükségünk lehet rá. A líra attól líra, hogy néhány sornyi terjedelemben, énbányászat és sűrítés úrján, a lét végső alapkérdéseihez jut el.

„Lassan minden titkom kitárom.
Romolhatatlan, anyagtalan létbe ásom. 
(…) 
Ahogyan a két kicsi párafolt az ablaküvegről – orrlyukaim nyomán –, 
úgy tűnök el én is innen. 
Kit bámulok?
És ki bámul engem közben?” 
(Közben) 

Rácsodálkozni saját magunk tűnékenységére és viszonylagosságára a nagy állandóságban, az emberi lét egyik legmeghatározóbb és egyben legkülönösebb alapélménye „ott, hol a Kassziopeia evidencia, van vörös Mars és Ernyős Androméda”

Szepesi Dóra olyan gyengéden veszi kézbe a világot és olyan értő figyelemmel hallgatja, figyeli a világ áramait, hogy kérdéseire rengeteg, első ránézésre rejtélyes választ kap.

népmesék végén a legkisebb királylány, a szegény szolgalegény mindig elnyeri méltó jutalmát, megkapja a számára szükséges válaszokat. A versek válaszok. A mesék igazsága ezért valódi. 

„Betűzöm szemed csillagképeit, és az emberi világból – híreket – parázsvirágot, füstjelet küldök neked.”
(Natura Sacra) 

Ki az a „neked”? A versek szerzője egészen biztosan érzi, tudja. A természet nemcsak természet. A csillagok nem csak csillagok. A füstjelek nem csak füstjelek. Sokkal többek önmaguknál. Mert natura sacra.  A panteizmus vagy a hamvasi epiphoitészisz ugyanúgy gyökere, rokona ennek a költészetnek, mint a tiszta forrásvíz. Ezért van az, hogy Szepesi Dóra verseskötete csak látszólag könyv. Igazából egy titkos kapu, illetve sok-sok titkos kapu egymásba bújtatva.

 


KAPCSOLÓDÓK

Hamvas és a nők, avagy nehéz szatírát nem írni

...két nagyon érdekes részletre is felfigyelhetünk. Az egyik Hamvas Béla viszonya a nevetéshez, végső soron a humorhoz. A másik Hamvas Béla elképzelése a nőkről, és a nők lehetőségeiről és korlátairól. - Milyen volt Hamvas Béla viszonya a nőkhöz? Mi a helyzet az indiszkrécióval az irodalom és történet írásban, és hogyan jön képbe már megint az a fránya filológia? És végül: miért nehéz minderről nem szatírát írni?

Öltések az örökkévalóság vásznán - Szabó Imola Julianna könyvéről

Szabó Imola Julianna versprózái–prózaversei sokszemű „tündérszörnyek”, melyek egyszerre figyelnek befelé, a lélek tágas, mozgalmas belső terére; és kifelé, a többi emberre, a világ zajára, a múltba, a jövőbe és az örökkévalóságba.

Isten tudja, hogy a nők...

Egy buddhista tanító, egy vaisnava (Krisna-hívő) teológus, egy református lelkész, egy rabbi és egy muszlim hitoktató véleményét olvashatjátok a napokban erősen tematizált nemi egyenlőtlenségekről a DRÓTon. Az írás részlet Rába Géza most megjelent „Isten tudja – emberi kérdések, vallási válaszok” című könyvéből.


NŐKÉRDÉS a DRÓTon

Az irgalom azt jelenti: látom, hogy más vagy, másként gondolkodsz, de elfogadlak. Azt jelenti: látom, hogy hülyeségeket csinálsz, de megbocsátok, mert én is ugyanilyen baromságokat követek el. - Miért okozott ekkora felháborodást egy zenész és egy politikus kijelentése a nőkről? Miért érintett ennyire érzékenyen sokakat annak az alapvető gondolatnak a magánemberként való nyilvános megfogalmazása, hogy a nőknek genetikailag meghatározott feladata van? Stenszky Cecília - a DRÓT szerkesztőjének - írását olvashatjátok. Félelem és rettegés Magyarországon
 
Magyarországon még mindig elfogadott a nők elleni erőszak, különösen akkor hunynak szemet felette, ha az családon belül történik. Gyenge és alávaló az a férfi, aki egy asszonyt megüt, és az a nő pedig, aki ezt elviseli: megfélemlített, kétségbeesett és kiszolgáltatott. Az a társadalom, ami pedig ezt szó nélkül tűri: folyamatos bűnben él. Mindez akkor jutott újra eszembe, amikor Kovács Patrícia színésznő feltett néhány fotót, melyet még Rózsa Erika készített öt éve a Nők Lapjának. Akkor én nem láttam ezeket a képeket, de most nagyon megráztak. -  Üzenjük a Parlamentnek: több tiszteletet a nőknek!

Miről verselt Osama bin Laden? Milyen a dzsihádista költészet? Mire használják az irodalmat az Iszlám Államban? Hogyan jutnak el emberek odáig, hogy vallási vagy bármilyen más motivációból megöljenek másokat? Sokak által ismeretlen terepre megyünk, hogy többet értsünk a világból. Tartsatok velünk a DRÓTon, és ha érdekesnek és tanulságosnak találtátok: adjátok tovább! A dzsihád versei

„A mai világban nincs megadva az anyaság kellő tisztelete” - mondta Kiss Márta festőművész, akinek március 26-án nyílik legközelebb kiállítása. De beszélt nekünk angyalokról és emberekről, festészetről és gyermekvállalásról, a kisgyermekes anyák helyzetéről és a vega konyháról.  - Anyának lenni művészet - Kiss Márta interjú

 

 

 
  • Szepesi Dóra
  • Pirosmadár
  • recenzió
  • Irodalom