Mr.Sale

 

 

Címlapos Friss

Nem mi voltunk, avagy Isten hozta Putyin elvtárs az illiberális szellemvasúton!

Ma délután (2015. február 17-én) az orosz elnök megkoszorúz a Fiumei úti sírkertben egy olyan emlékművet*, ami 1956-ot „ellenforradalomnak” írja le, ahogy azt a régi szép időkben tették. Megkérdeztem két 1956-ot átélő, majd pedig emigrációba kényszerülő kiváló művészt – a  költő Gömöri Györgyöt és a zenész Tommy Víget - , hogy ők mit gondolnak erről. Saját kérdéseim után, végül, mintegy emlékeztetőül, felidézném, mit is mondott Hamvas Béla 1956-ról.

 
 
Örök hála és dicsőség a szovjet hősöknek, akik az 1956 októberi ellenforradalomban életüket áldozták a magyar nép szabadságáért” – ez áll azon az obeliszken, amit ma állítólag megkoszorúznak* és amiről vitriolos véleményt közöltünk Petneházi Gábor tollából itt a DRÓTon. Megkérdeztem két 1956-ot átélő, majd pedig emigrációba kényszerülő kiváló művészt – a költő Gömöri Györgyöt és a zenész Tommy Víget - , hogy ők mit gondolnak erről.
Gömöri György így fogalmazott: 
 
„A jelenlegi magyar kormány pénzért úgy látszik mindenre hajlandó, még arra is, hogy ’56-ra felvállalja az „ellenforradalom” jelzőt. 
 
Nem tudom, Putyin ragaszkodott-e ehhez a koszorúzáshoz, vagy ez csak kis ajándék neki a gázszerződésért. Én a szovjet hadsereg 1944-45-ös magyarországi emberáldozatát tisztelem, azoknak emlékművét,akik a nácik és nyilasok elleni harcban estek el, illik (a Szabadság téren) megkoszorúzni. De a szegény 56-os elesett szovjet kiskatonák inkább csak szánalmat érdemelnek.” – nyilatkozta a DRÓTnak az 1956-ot az első sorokban átélő Gömöri György. 
Vajon valóban csak ennyiről lenne szó? Pénzről? Gázszerződésről? Nem lehet, hogy valami sokkal durvább van itt sokkal mélyebben? Olyan, aminek a korrupció csak a teteje?
Tommy Víg megkeresésemre így válaszolt: „Én itt voltam 1945-ben, hatévesen, amikor a Szovjet hadsereg felszabadította hazánkat, megmentette életemet a náciktól és a nyilasoktól, és az egyik orosz katona adott nekem egy hatalmas szelet kenyeret, cukorral. 
 
Itt voltam 1956-ban is: nem értem az „ellenforradalom” kifejezést, az nem itt volt! 
 
Egy jó, ideillő kifjezéssel élek: Nem az én nevemben!” – majd hozzátette, hogy szerinte Putyin azt hiszi, hogy 1945-ről szól a történet. 
Észre kell vennünk, hogy mindketten – Gömöri György és Tommy Víg is -, és még nagyon sok megszólaló e témában sietve elismerte az orosz katonák második világháborús áldozatát a nácik ellen, és csak utána kapcsolt ’56-hoz. Szerintem nem ugyanaz az Oroszország volt ’44-ben és ’56-ban, és nem ugyanaz van most 2015-ben, ám ugyanolyan veszélyes. Nem ugyanaz a Magyarország volt akkor és most, de ugyanolyan szerencsétlen. A világháború – és bármelyik háború – bárhonnan fogjuk meg: rossz. Bűnös benne mindenki és mindenki áldozat is, kevesen tudnak megmaradni igaznak és embernek. 
 
Egyetlen dolgot nem mondhatunk, hogy „nem mi voltunk”. 
 
Márpedig az általunk is helyén kezelt Szabadság téren elhelyezett megszállási emlékmű éppen ezt mondja: „nem mi voltunk”. És a most megkoszorúzandó obeliszk is azt mondja a kormányzatról, ellenzékről és az ez ellen fel nem szólalókról, hogy „nem mi voltunk”. 
Mindaz, amibe Magyarország az elmúlt – és mostmár szimbolikusan is lezárult – demokratikus kisérletezésben próbált  kapaszkodni (1956-emléke, Nagy Imre, Corvin köz), azt bizonygatva, hogy az a néhány nap ellenállás több volt, mint néhány nap ellenállás: ma semmivé lett. Világos, hogy az, aki Nagy Imre temetésén szónokolt: ma már nem tenné, vagy ha igen: hazudna érdeke szerint. Világos, hogy 
 
Paks, a gáz, és Putyin látogatása mögött valami sokkal mélyebb is húzódik mint csak a pénz és a pénz és a pénz. 
 
Sokkal mélyebben korrupt ez a rendszer, mint gondoltuk, mi, azon elveszett generáció tagjai, akik véletlen szerencsétlenség során a rendszerváltás után eszméltek. Lehetséges, hogy az lehet a probléma, hogy Magyarországon soha nem hozták igazán nyilvánosságra az ügynök aktákat? Így van mivel zsarolni. Lehetséges, hogy az a gond, hogy itt soha nem volt tabula rasa? Így ugyanazok vannak ugyanott. Lehet, hogy Moszkvában mindenből volt egy másolat? Amit bármikor elő lehet kapni. Lehet, hogy semmi sem változott, és az elmúlt 25 év alatt így-úgy, félig itthon - félig másutt, de legalább félig szabadon felnőtt nemzedékére már most úgy legyintenek „nem is voltak”?
Mondhatnánk, hogy nem mi voltunk, pedig de. Mindenki, aki hallgat, mindenki, aki asszisztál ahhoz, hogy Fidesztől-Jobbikon át itt mindenki az oroszok zsebébe került, akár tetszik, akár nem. Az obeliszk meg ott áll, és érdemes mégegyszer elolvasnunk... na nem a feliratot, hanem, amit Hamvas Béla írt 1956-ról, aztán úgyis lassan megint ránkzárul a félelem és butaság, mint a honi éjszaka, csak mert mindenki azt szajkózza: „nem mi voltunk”. De. Mi voltunk.

 
HAMVAS BÉLA 1956-ról:
 
„…Hogy mi történik ma itt, azt tudjuk.
Ezerkilencszázötvenhatot az egész irodalom, az egész sajtó, a zene, a festészet, a művészet, a társadalom, a tudomány, a politika elárulta.
Minek árulta el?
Annak, hogy élni csak kell. Senki se mert halni, mint az orosz tankok alatt a munkások és a diákok és a gyermekek. Költő, író, szobrász, zenész, festő, orvos, tanár, mérnök, miniszter, katona, paraszt, munkás.
Soha még nép nem volt ilyen elhagyatott. Semmiféle vagyon, hír, hatalom nem ér annyit, mint amennyit mindezért most fizetni kellett. Nincs az életnek olyan mélysége és magassága, amely ez alatt az árulás alatt ne roskadna össze. Egy év múlva már úgy éltek, mintha semmi sem történt volna. Mintha e hitvány és korrupt, nyomorult és züllött, tisztátalan és aljas népben egyszer, egyetlenegyszer és egyedül, az egész földön egyesegyedül nem ragyogott volna fel az igazság, és nem mondta volna ki egyszerre és egyhangúlag mindenki, aki itt él, kétszázszoros túl-ha-ta-lom ellenére. Aki ezt elárulta, az már nem hitvány és nem aljas és nem korrupt és nem nyomorult. Tovább élnek és énekelnek és festegetnek és szónokolnak és tanítanak. Tényleg semmi sem történt?
Évek óta azon gondolkozom, ha még valaha a történetben az igazság szóhoz jut, mit fognak mondani arról az időről, ami ezerkilencszázötvenhatot követte, azokról az emberekről, akik zenét komponáltak és képeket állítottak ki, és színpadon játszottak, jóízűen ettek és ittak, ahelyett, hogy fogukat csikorgatták volna. Nem írni több, mint írni. Ahelyett, hogy elvonultak volna kapálni és fát vágni, édes volt nekik az érvényesülés és a pénz.
Eleinte azt hittem, hogy a mai nevek csak azért maradnak fenn, hogy azokat még ezer év múlva is leköpjék. De túl jól ismerem a magyarokat. Azonnal elkezdtek mentségeket koholni, elkezdtek sugdolózni, hogy mennyire szenvednek, miközben vastag összegeket gyúrtak zsebükbe a libapecsenyén hízott vértanúk. Fogadok, hogy a történelembe, mint mártírokat jegyzik fel őket, e koszos és ripők söpredéket, dicsőítik egymást, és bevezetik egymást a történelembe, óvatosan Berzsenyi és Csokonai, Petőfi, Bartók, Csontváry, Arany és Kemény közé, ahelyett, hogy rémpéldaként mutogatnák őket a panoptikumban: íme, akiknek drágább volt a selyem nyakkendő, mint ezerkilencszázötvenhat. Mintha életnek lehetne tartani azt, amit ezek élnek, mintha költészet és zene és dráma lenne az, amit ezek csinálnak, mintha lehetne ilyen feltételek között élni akár csak hivatalban, vagy gyárban.
Persze élni csak kell. Nagyon nehéz. De ha nagyon nehéz, hát nagyon nehéz. Elrejtőzni és hallgatni, és napszámos munkát vállalni, és fogakat összeszorítani, és nem lázadni, vagyis igenis lázadni, és nem engedni, és átkozott és bőszült görcsben élni, és nem engedni. Hol van ma az a név, börtönökön kívül, amely nem ragad a mocsoktól?
„Semmi szent nincs, amit ez a nép ne gyalázott volna meg, ne süllyesztett volna hitvány eszközzé, és ami a barbárok között is égi tiszta marad, azt ezek a huncut vadak iparként űzik, és nem is tudnak mást – ahol az embert megalázzák, ott már nem tud másként élni,, mint saját érdekéért, saját hasznát keresi, és nincsen benne többé szív, még akkor sem, ha ünnepel, vagy ha szeret, vagy ha imádkozik” (Hölderlin)

Majd igazolják őket. Lemosogatják őket, bekerülnek a lexikonba, az irodalom és a kultúrtörténetbe, mint akik magas esztétikai értékeket valósítottak meg. Milyen történelem lesz ez?”

 

* UPDATE: Mint néhány órája kiderült - a Népszabadság információi szerint - nem azt az emlékművet koszorúzza meg Putyin, hanem, ami a sírkert közepén található. Ettől még az említett obeliszk, vöröscsillaggal a tetején, ezzel a felirattal ott van ahol: Budapesten.


KAPCSOLÓDÓK

Örök hála és dicsőség a szovjet hősöknek, akik az 1956 októberi ellenforradalomban életüket áldozták a magyar nép szabadságáért - Petneházi Gábor: Örök hála

2014. december 9-én aláírták a paksi bővítésről szóló szerződést. Most akkor a piros vagy a zöld gombot nyomjunk? - Weiner Senney Tibor: Atommagyar

Az új rend egy olyan eurázsiai szuperállam lenne, ahol a szabad piac, demokrácia, pluralizmus megszűnne, vagy legfeljebb csak korlátozottan érvényesülhetne, Oroszország nyomott áron szállítaná a kőolajat és földgázt a franciáknak és a németeknek, cserébe pedig ellátná a védtelen és gyenge közép- és dél-európai államok katonai védelmét, illetve rátenné a kezét az energiaszektorukra, no és csak semmi buzulás, természetesen." Petneházi Gábor: Oroszok a falóban

Az orosz nacionalizmus új hullámokat vet, a Lenin szobor előtt Szűz Mária és sarló-kalapács. Vajon, ha Ukrajna szétesik, tényleg csak abban reménykedhetünk, hogy nem lesz nagyobb vérontás? Európa kényelmes, gazdag és lusta nyugati rokon. - Weiner Sennyey Tibor: Orosz rulett

 
  • Oroszország
  • 1956
  • Gömöri György
  • Tommy Víg
  • Szabadság?