Címlapos Friss

„...nem mindig a legnagyobb és legújabb idegen költők hatnak igazán a jelentős magyar költőkre” – Gömöri György

A DRÓTon Gömöri György lapunk főszerkesztőjének, Weiner Sennyey Tibornak egyik állítását, és Szörényi László professzor korábban megjelent esszéjét ekézi irodalom elméleti kérdéseket piszkáló publicisztikájában. Közöljük? Jó hogy! 

 
Szinkronitás és áthallások
 
Weiner Sennyey Tibor egyébként figyelemre méltó új esszékötetében azt is írja: „nagyon sokáig szinte érthetetlen”1 volt számára, hogy Ady Endre Párizsban miért nem Apollinaire-t, miért inkább Baudelaire-t olvasott. Felütöttem erre fejemet, hiszen pár évtizeddel ezelőtt én is valami ilyesmit írtam a párizsi Irodalmi Újság-ban, amire hajdani kedves tanárom, Komlós Aladár irodalomtörténész akkor nyomtatásban válaszolt. „Ali bácsi”, nekem feltétlen szaktekintély, megrótt engem „történelmietlen” gondolkodásomért, hiszen Adynak éppen a szimbolistákra  és nem az avantgarde-ra volt szüksége ahhoz, hogy tehetsége kibontakozzon. Arról nem is beszélve, hogy Apollinaire csak 1912 táján tűnt fel (az „Alcools” egy évre rá jelent meg), amikor Ady már régen hazatért Párizsból és a magyar belpolitika százszor jobban érdekelte, mint a kubisták harca a konzervatívokkal. Röviden: Adynak éppen Baudelaire dekadens szimbolizmusára volt szüksége ahhoz, hogy meg tudja írni az Új versek-et.
Ha jól belegondolunk, a szinkronitás elvárása (hogy az egyes európai országokban ugyanabban az időben szülessenek a legmodernebb művek) önmagában véve abszurdum. Még a műfajok sincsenek igazán szinkronban egymással: egy-egy irodalmon belül születhet ugyanabban a korban remek költészet és közepes próza, hát még ugyanez a nemzetek viszonylatában! Ez annyira nyilvánvaló, hogy nem érdemes rá több szót vesztegetni.
      Nagyon érdekes viszont a kortársi áthallások ügye. Ahol az alaptétel a következő: 
 
nem mindig a legnagyobb és legújabb idegen költők hatnak igazán a jelentős magyar költőkre. 
 
Már Petőfiről tudjuk, hogy a byroni póztól elég gyorsan megszabadult, viszont Béranger és Thomas Moore hatottak rá, érett korszakának áthallásai inkább ezektől erednek. Bár tisztelem Szörényi László kivételes filológiai felkészültségét és erudícióját, Propertiust én nem számítanám a Petőfit ért komolyabb hatások közé. Ami pedig a Nyugatot és a nyugatosokat illeti, Swinburnet az angolok kevesebbre tartják mint Babits és bár T. S. Eliotról már 1930-ban cikk jelent meg a Nyugat-ban, Babits sokkal közelebb érezte magához a már régen halott Robert Browningot.
De nézzük József Attilát. Ő már fordít Apollinaire verseiből, de párizsi tartózkodása idején ott már a szürrealisták izgatják a kedélyeket. Noha József Attila ír verset franciául is, igazán mégsem André Breton és Eluárd hatnak rá, hanem a polgárpukkasztó Jean Richepin és a 15 század csavargó-bűnöző költője, a társadalom szélén bukdácsoló Francois Villon. Akit később Faludy is próbál átkölteni, de ezt ő már éppenséggel Brechten keresztül teszi: az eredmény modernebb és népszerűbb, de kevésbé autentikus.

Az áthallások tehát szükségesek és nem feltétlenül elítélendők.

Nem hiszek az „őstehetség” mítoszában és úgy gondolom, hogy valamelyes költői tehetséggel születni kell, de az igazi költő elődeinek (és néha kortársainak) filozófiájából és poétikájából is merítve találja csak meg „a saját hangját”.

Nemcsak a kor kihívásaira kell válaszolnia, hanem nemzeti költészetének adott kihívásaira, nyelvi  és esztétikai változásaira is. Az áthallások elemzését pedig hagyjuk a kritikusokra és az irodalomtörténészekre – nekik is kell valamiből élniük.

 


1 Ady számára Baudelaire a viszonyítási pont volt, míg számomra nagyon sokáig szinte érthetetlen, hogy Ady, bár ott járt Párizsban, azokban az esztendőkben, amikor Apollinaire ott élt és alkotott, ő mégis az egy korszakkal korábbi, akkor már rég halott Baudelaire világához vonzódott. Ady nem olvasott sem Apollinaire-t, és nem is fogta meg az avantgarde soha úgy, mint mondjuk Kassákot, és ez nem csak a korkülönbség miatt volt. Őt egyetlen egyvalaki érdekelte: Charles Baudleire.” - Lásd: Weiner Sennyey Tibor: Az elveszett királyság – 7 esszé. Budapest-Szentendre. 2015. 36. o.

KAPCSOLÓDÓK

Petőfi lopta volna a Szeptember végén című versének ötletét? Vagy csak emlékeztet Propertius egy versére? Szörényi László teljesen más kontextusba helyezte a költeményt, mint Gömöri György. Micsoda, hogy egy versnek, pláne a halhatatlan Petőfi Sándor örökké élő versének több olvasata is lehet??? Lehet. Petőfi eddig nem igazán vizsgált kapcsolatairól olvashattok a DRÓTon, mert Petőfi tényleg nem halt meg, hanem tovább él mindörökké. Már ha olvassuk. Szörényi László: Ki törődik a holtakkal?

2015 november 15-én mutattuk be Weiner Sennyey Tibor esszékötetét, Az elveszett királyságot. A kötetben megjelent esszékre különleges előadásokat rögtönzött Móga Piroska és Ilyés Lénárd, Zoletniek Sophie és Mező András Pocok, Szarka Fedor Guido és Formanek Csaba. A perfomance-okat követően Péterfy Gergely író és Horváth Zsófi, a Buddha FM főszerkesztője beszélgetett a szerzővel. Az egyedüllálló és megismételhetetlen rendezvényről a DRÓTon most rövid videóösszefoglalót teszünk közzé, remélve a legközelebbi találkozónkra eljössz te is... Az elveszett királyság megtalálása Szentendrén + VIDEÓ

Weöres nem csak a Bóbita költője volt, és Hamvas nem csak A bor filozófiáját írta, ahogyan azt sokan szeretnék hinni.
 Kettejük kapcsolatának alaposabb vizsgálata nemcsak segít megérteni őket, hanem egészen új dimenziókat is feltár. – 2015 december elsején mutatják be az Írók Boltjában Weiner Sennyey Tibor Az elveszett királyság című esszékötetét. A DRÓTon ízelítőként a kötet egyik esszéjét olvashatjátok. - A teljesség hiánya - Weöres Sándor és Hamvas Béla barátságáról

 

  • Gömöri György
  • Weiner Sennyey Tibor
  • Szörényi László
  • Ady
  • Költészet
  • irodalomtörténet
  • irodalomelmélet
  • Az elveszett királyság
  • Irodalom