Címlapos Friss

Ó mennyit vártam, mennyit készültem, milyen kopott lettem...

Ó mennyit vártam, mennyit készültem, milyen kopott lettem, milyen hosszú volt az életem gyűjtögető oldala, a lét titokban volt tartva előttem, mint a halál. 

 
A képmás belső oldala
 
„És teremtette Isten az embert az ő képére. Isten képére teremtette őt” (Ter 1, 27).
 
Gyémánt üllő feszít a halántékom körül, nincs itt senki, aki hallaná ezeket a szavakat. Nem gond, mert a lét kezdeményezőbb, mint a nyelv. Emlékeim az ég alatt anyagtalan pillanatokhoz kötődnek, a kerthez a vadontermő ciklámen és az akácvirágzás édes levegőjéhez. A várakozó emlékek, pillanatfelvételek, kettesével, hármasával, melyek készen állnak megjelenni, mert tudják, hogy többé úgysem kerül rájuk sor. Az akácillatnak nyoma vész, a ciklámen elsárgul a hidegben. Újból kívül vagyok, az acélszürke síkon, de érzem a Mórija földjének közelségét. A naplemente maradványa a horizont alá szorul, a sötét égen állati hangok dulakodnak, melyeket magába fogad az éj. Késhideg fal mentén fekszem, nem alszom, mert valaki a szobámban kutat, mint egy lemeztárban, és nem képes választani a megvalósult és a függő átok közül. Az alvó ember arcán piros rózsa ég. 
 
Hárman voltunk a sárga homokon. Kétféle kék volt velünk: az ég kékje és a homokdűnék közül felvillanó, gejzírként feltörő forrásvíz. Nem volt arra mód, hogy megízleljem, mert a tüneményt azonnal visszaszippantotta a homok. A felbuzgó forrás óvatos és távolságot tart az embertől, mint a jégmadár vagy a délibáb. Egyszer fiatal kos jelent meg a dűne tetején, ahol feküdtünk. Megjelenése után azonnal elmaradtak a felvillanó vizek. A kos emberhaja Mirtusz első hajára emlékeztetett, aztán elnyomott az álom. Nem tudom, mennyit aludtam, de amikor felébredtem, már a városban jártunk, és eszembe jutott, hogy a dűnék között felejtettem a könyvemet. 
 
 
A jégmadár (wikipédia)
 
 
Milliárd fehér kristály
 
Az ujjam vége világító zöld, a körmeim fluoreszkálnak, nem is reméltem, hogy nem árulnak el, nem gondoltam másként, nem számítottam varázslatra. Nem születhetek újjá, se magamban, se másban. Türkiz festék maradt mindkét kezemen, lebénít a tehetetlenség, az útitáskám zűrzavara, a kellékek hiánya, pedig az eljövendő világ ott vár a jövőn túl! Ha a kezdettől fogva elrejtett fény világítani kezd, minden lélek láthatóvá válik. Akkor majd a jobbik felünk is tapintható lesz.
 
A hónak levendulaszaga van, a milliárd fehér kristály között nem látok tisztán, nem tudom kifejezni magamat, a hétköznapok nálam sokkal erősebbek. Júlia erről sokat tud. Júlia szikár, magas, velem egykorú barna nő. Jön-megy a lakásban, közben táblaképeket fest, vászonról vászonra száll. Munka közben fegyelmezett, a szárnyait zárva tartja a ruhája alatt. A szája felett pihék és egyedül dolgozik. Soha nem látom, mit fest, nem megyek közel, de tudom, a festéket a szájából fújja a vászonra, a karjai szorosan az oldalához simulnak, akár a valódik kar, vagy az ecset. Most nincs napfény, a decemberi nap hangulatáért Ezékiel soraival kárpótolva, egyenként lehajolunk a nefelejcskék lámpásokért. A párás hajnalban senki nem vág a másik szavába. 
 
Ó mennyit vártam, mennyit készültem, milyen kopott lettem, milyen hosszú volt az életem gyűjtögető oldala, a lét titokban volt tartva előttem, mint a halál. Akkoriban nem járt erre semmiféle jármű, még a madarak se, a fák pedig nem mozdultak, mert nem volt más választásuk. Magamból kilépve, az árnyakat követtem, akiket a képzelet teremtett, egyforma tartással, méltósággal. A tengermoraj, a sós hullám alig hagyott levegőt, de éreztem, hogy levegő nélkül is élhetek, csodákat művelhetek, és nem utolsó sorban magamhoz is kedves lehetek. 
 
Az ébren lévők világa közös, minden alvóé azonban saját világ 
(Herakleitosz nyomán, no. 89 töredék).
 
Faragott, faburkolatú imakönyv, melyet soha nem lehet kinyitni, a kés hegyével piszkálom ki a lapokat, de kárt tehetek benne. Nem jutok a lapokhoz, az imákhoz, az imákat még nem láttam soha. A nappali eseményeket könnyen fogadom, a nappal az éjszaka egyhangú folytatása. A szoba falai egymáshoz simulnak, mint a képeskönyv vastag lapjai. Igen, rengeteg papír vesz körül, érzem az enyv szagát. Időben ritkulnak a fák, fellazul az erdő, túlságosan is, a vékony fák állva maradnak, a vastag törzsűek eldőlnek és nyugalomra térnek, legalábbis megpróbálják. 
 
Az éjszaka hosszú sóhajban sűrűsödik, a konyhában fazék nyög, székláb reccsen, kint a kutyák rákezdenek. Megfestem a vascsövet a falban, melynek hosszú vagy rövid életét senki nem követheti. Két ujjam közé fogom, és egyetlen, begörbített ujjal, puszta rágondolással, porrá zúzom saját magamat. Ettől a gondolat megfagy, pedig nincs okom a félelemre. Félelem nélkül maradtam, a tűz körül keringek, egyre rövidülő pályán: 
a hátam hasogat, a lábam égnek mered, a megereszkedő izmokra nem ismerek rá. Erre senki nem jár, kiállok a sorból és figyelek. Ha a lámpához közel megyek, az árnyékom súlyosabb a kelleténél. Az ágakon dér, kristályos fehér szakáll, a hideg összegyűjt minden párát a levegőből. Az ágak mágnesesek, vékonyak, még hízni akarnak. Szikrázik az erdő, ez már a karácsonyi előkészület. Az ember nyomot hagy a kőben, a porban, a papíron. Szép nyomokat, amíg valaki megérzi a papír mögött a sárgát, az irigy napkeltét, a vérfoltot, vagy akármilyen életnyomot.
 
---:::---

Uri Asaf és a Kafka képekben sorozat a DRÓTon

 
A Zohár könyve azt tanítja, hogy az ember a lélek, melynek öltözéke a test. A halál közelében mindnyájunk lelke megválik az öltözékétől...  - Az alábbi írás a szerző, Uri Asaf megjegyzése szerint a Zohár könyvének fordítása közben született, ezért úgynevezett „kabbalisztikus írásnak” tekinthető, vagyis az enigmatikus tartalmát, a középkori zsidó hitvilág diktálta. Uri Asaf: Gregor Samsa, avagy egy alma utóélete

 
Kafka síremlékén ne keress esztétikumot. Egy percig se keresd, ami nincs. A szülőkkel együtt fekszik a földben. Hidegebb a kőnél. - Uri Asaf: Kafka képekben - első rész.
 
Milyen volt Paul Celan és a megrontott nyelv? Mi volt a közös Heródesben és Kafkában? Milyen lehetett Kafka Istene? Uri Asaf: Kafka képekben - második rész.
 
Franz Kafka elhalálozási évének szerencsés időzítése megaranyozta utóéletét, s ez az utóélet egyre csak terebélyesedik, mint egy véget nem érő teremtés. - Uri Asaf: Kafka képekben - harmadik rész
 
És ahol még mindig embert ölnek, ott fűszál se terem. Ahol embert ölnek, vak betű sem marad a földön, csak üres állkapcsok és kivert fogak. Uri Asaf: Kafka képekben - negyedik rész
 
Mi az, hogy eredendő bűn? Ha nem gondolok rá, akkor is ott van bennem, mint a farokcsont, a farok emlékezete. Az eredendő bűn azonban nem tűnik el az evolúció által, hanem emberről emberre száll.  -  Uri Asaf: Kafka képekben - ötödik rész
 
Kafka soha nem élt németek között, leszámítva berlini utazásait. Ösztönösen távol tartotta magát, és ez jó hatással volt rá. Én amikor Berlinben jártam, az utcán sétálva behunytam a szememet, hogy minél kevesebb arcot lássak. Most az athéni Bouboulinas utcában, satnya narancsfák, a múzeum és sárgásszürke falak szomszédságában lakom. Athénban a szentföldet sokkal közelibbnek érzem, mint Dalmáciában vagy Budapesten. A levegő más, az éjszakák lassabban telnek. - Uri Asaf: Kafka képekben - hatodik rész
 
Kafka szerint a belső világ csak élhető, nem leírható. A lélektan a földi világ tükröződése az égi síkon, pontosabban: a tükröződés leírása, ahogyan azt mi, akik teleszívtuk magunkat a föld lőporos szagával, elképzeljük, mert a tükröződés sehol nem következik be, nem, mi csak a földet látjuk, bármerre fordulunk. Uri Asaf: Kafka képekben - hetedik rész
 
A föld, melyet a frissen keletkezett vízpára táplált, a teremtés első perceiben vörös színben ragyogott, és a hatodik napon létrejött Ádám, az első ember, akinek a neve, a szíve, a bőre és a benne lüktető vér egyaránt vörös. A föld neve héberül ádám(á). A föld, miként erre a névazonosság is utal, az első és a mindenkori ember legfontosabb alkotóeleme. Ez nem akármilyen föld,  – ez a terra rossa – a vörös föld.  Uri Asaf: Kafka képekben - nyolcadik rész
 
A láthatár egyöntetű rózsaszín, az égalja citrom és eper. A paradicsomi zenit elszakadni látszik a valóságtól. A füstös szín zöldbe megy át és a felélénkülő szél magával visz az éjszakába. Miért volt Kafkának nehéz párkapcsolatot létesíteni?  - Uri Asaf: Kafka képekben - kilencedik rész
 
Vajon Kafka titkos kabbalista volt? Igen, de annyira titkos, hogy erről saját maga se tudott. Az utóbbi időben a kabbalisták titkosak. Miért? Mert a közvélemény nem veszi őket komolyan. Ki a kabbalista? Aki a kabbala nevű bölcselettel foglalkozik. Mi a kabbala? - Uri Asaf: Kafka képekben - tizedik rész 
 
Az ígéret feltételessé vált, pontosabban felesleges lett. Az eredmény: Ezúttal újabb büntetés vár ránk, melyhez képest az eddig megélt apokalipszisek játéknak tűnnek. Csak az menekül, akinek a szíve igaz gondolatot táplál, például a költő.  - Uri Asaf: Kafka képekben - tizenegyedik rész
 
Paul Celan kényszerűen megrontott nyelven írt, és azt ábrázolta, amitől a nyelv tisztátalanná vált, a bűnt. Mi az a kritikus bűn, mikor egy nyelvet végleg a kútba vetnek? Mi az a levezekelhetetlen bűn, mi az a határ, melyen a nyelv nem juthat túl. - Uri Asaf: Kafka képekben - tizenkettedik rész

A padok között Buber, Benjamin és Scholem szünet nélkül beszélgetnek egymással és egy nemes arcélű negyedikkel. Követem a gondolataikat. Küldetésem célja az önvédelem népszerűsítése, az önvédelem alapszabályaira oktani, megvilágítva irodalmi példákkal. A jövőről szónokolok, közben folyik a harmadik gázai háború. - Galileában esik és villámlik - Uri Asaf: Kafka képekben  - tizenharmadik rész

Húsz évvel később megtörtént a „különös baj”, amiről Kafkának rossz sejtelmei voltak. (...) Az én nagyszüleim soha nem fogják elmondani, mégis elképzelem azt a pillanatot, amikor a házukból útóljára kilépnek, és még hasonlítanak arra a fényképre, amit én is ismerek. Nem sejtik a jövőt, miközben  felpakolnak a szekérre. Egyelőre csak annyit tudnak, hogy Nagyváradra kell menni. Nagyvárad, melynek a neve nélkülük is szépen cseng és amelyhez annyi emlék köti őket. A fejük forrón lüktet az aggodalomtól. - Miért halunk meg éppen így? - Uri Asaf: Kafka képekben - Tizennegyedik rész

A visszatérésre készülődő Messiás személye és külseje jellegtelen. Mégis, mi akadályozza őt a második eljövetelében? Vannak olyan egyszerű, törvénybe ütköző kérdések, hogy viselhet-e ruhát, vagy elkísérheti-e valaki az édesanyján kívül, de egy dolognak biztosan nem örül, hogy a passiónak nincs ma már semmiféle szerepe, nincs új passió, mindenkinek csak a régi számít. Mi erre nem gondolunk, hanem továbbra is ikonokat festünk az egykori passióról, mások figyelmét elterelve a későbbiekről, vagy az éppen a soron lévőről, úton útfélen megszegve a második parancsolatot. Most bokáig állok a 21. században és rám ragyog a nap - Uri Asaf: Kafka képekben - Tizenötödik rész

 
 
  • Uri Asaf
  • Kafka képekben
  • Irodalom