Mr.Sale

 

 

 

Címlapos Friss

Örülök a VB-nek, azonban… - Bezzegország elnökének üzenete

Nem csak a Könyvhét kezdődik, hanem a VB is. A Drót ezt a cikket ajánlja minden kedves focirajongó olvasójának.

 

Bezzegország a foci hazája, ami, a csak nálunk élő régi mondás szerint, egy olyan játék, amit huszonketten játszanak és a bezzegek nyernek.

Különös jelentőségét a nemzeti szimbolikának is köszönheti: a bezzegeknél a nemzeti érzelmek kanalizálásnak szinte egyedüli megmaradt terepe a sport, amiben a labdarúgás hagyományosan kitüntetett szereppel bír. Csak egy példa erre: a legutóbbi választások estéjén, mikor bizonyossá vált, hogy az eddig is kormányzó párt immár harmadszor alakíthat kormányt ugyanazon kormányfő(nő) vezérletével, valaki egyszercsak elkezdett egy nemzeti zászlót lobogtatni, mire az említett hölgy rendkívül szigorúan e szavakkal állította le: „nem vagyunk focimeccsen.”

Magyar olvasatban értsd ezt úgy: egy párt sem sajátíthatja ki magának a nemzeti egység gondolatát, kapjon bármennyi szavazatot is. Aki nemzeti akar lenni, járjon a válogatott meccseire.  

A foci különös jelentőséget jelzi az alábbi cikk is, ami a legnagyobb bezzeg bulvárlap, a Képes Újság június 6-i, minden háztartás postaládájába bedobott különszámában jelent meg, személyesen az államelnök tollából (csak hogy értékeljük ezt a gesztust: a legutóbbi hasonló különszám, hasonló üzenettel éppen a választások előtt került minden bezzeg vasárnapi asztalára).

Hogy ki is ő?

74 éves

A kommunista diktatúra elleni polgárjogi küzdelem egyik első kezdeményezője.

1990 és 2000 között a kommunista titkosszolgálat iratainak dokumentációjáért felelős megbízott.

2012. március 18-ától, pártonkívüliként a szövetségi parlament 79,9 százalékának szavazatával, Bezzegország 11. szövetségi elnöke.

 

Bezzegország elnökének üzenete

 

Örülök a VB-nek, azonban…

Kedves Olvasók, Hölgyeim és Uraim,

tudják már, hol lesznek június 12-én a kezdő sípszó idején? Sao Paolo-ban, Szálimezőn vagy Városkertben? Mindegy is, a lényeg hogy focit szerető, fociért lelkesedő társaságban, ahol a VB mottója szerint, mindenki egy ritmusra mozdul. Vagy még brazilabban, a VB hivatalos labdájának nevével szólva: Brazuca!

Úgy hangzik ez, mint egy erővel teli buzdítás, vagy mint az egységre, jókedvre és nagy érzelmekre tett nagyszerű ígéret. 2006 álom-nyarát idézi fel bennem, amikor mi voltunk a vendéglátók: hatalmas ünnepet éltünk meg, nyitottak voltunk, büszkék és vendégszeretőek, és ezzel együtt csodálatos módon lazák és nyugodtak.

Ezekben a mostani napokban magam is ugyanúgy vagyok, mint a futball-rajongók milliói világszerte: lélekben már a világbajnokságra készülök.

Pedig a focit egyébként is követem: azok közé tartozom, akik hétvégente izgatottan várják, hogyan alakul a tabella, ráadásul, mivel Cölöpvárból származom, rendszeresen ránézek a harmadik osztály fordulóira is. Mégis, teljesen más, amikor a nemzeti válogatott küzd a bajnokságért. Osztozok tehát mindazon számtalan honfitársunk érzelmeiben, akik otthon, vagy a kivetítők előtt szurkolnak, izgulnak és ünnepelnek.

A mindennapoknak most vége van. A focimeccsek vagy más sportesemények után mégis gyakran eszembe jut: mindaz ami a pályán történik, ugyanúgy megesik a politikai- és a magánéletben: les, gáncsolás, színészkedés, néha még dopping is… És jóllehet a zöld gyepen túl nem osztanak sem sárga, sem piros lapot, mégis gyakran találkozunk olyan játékostársakkal – legyenek ezek egyes emberek, vagy államok – akikkel a szabályaink tökéletesen megegyeznek. A sportban is úgy van ez, mint a politikában: a fair játékra mindenki igéretet tesz ugyan, de ezt mindennap újra el kell határozni és meg kell élni.

A fair játékhoz az is hozzátartozik, hogy mi emberek tisztelettel és figyelemmel viseltessünk egymás iránt, tekintet nélkül arra, ki honnan származik. Nem is olyan rég volt, amikor a bevándorló-eredetű sportolókat csak nagyon nehezen fogadták el. Ma török vagy afrikai származású játékosok szerepelnek az országos ligában, és a nemzeti válogatottban egyaránt. A sokszínűség a szurkolók többsége számára már magától értetődik, de sajnos még nem mindenkinek. Én személyesen nagyszerű dolognak tartom, hogy olyan példaképek, mint a válogatott csapatkapitánya, vagy a női csapat egykori kapitánya arra használják a népszerűségüket, hogy az intolerancia elleni harchoz a nevüket és arcukat adják. Mindegy, hogy származás, bőrszín, vagy szexuális identitás van a háttérben: ezután is ugyanolyan bátran kell szembeszállnunk az előítéletekkel és a diszkriminációval, ahogyan eddig – az öltözőkben és a lelátókon, az egykoriak és a mostaniak között ugyanúgy. Köszönöm mindazoknak, akik e bátorságot személyes példájukkal megkövetelik.

Bátornak lenni, még itt Bezzegországban is, nem kis fáradsággal jár. Ha körülnézünk a világban, a feladat még gigászibbnak tűnik. De megéri a fáradság, ha a nagy sporteredményekre, mindenekelőtt a kupára, a tomboló lelátókra és az első helyzettnek járó aranyra gondolunk.

A nagy nemzetközi mérkőzések hatalmas vonzerőt gyakorolnak ránk. De a nemzetközi tornákat, vagy az olimpiai játékokat sokszor csalások és visszaélések kísérik. Nem lehet számunkra közömbös, hogy a rendezvényeket környezetpusztítás, megalománia, az őslakosok elleni erőszak és kilakoltatás, vagy a gondatlan stadion-építkezéseket jellemző kizsákmányolás és halálesetek révén valósítják-e meg a szervezők. Az olimpiai charta szellemiségével ez éppúgy nem egyezik, ahogyan a labdarúgó világszervezet elveivel sem.

Ezt a kellemetlen témát a sport-tisztviselők és a politikusok évtizedeken át a szőnyeg alá söpörték. Az ember gyakran hallja az érvelést: az efféle viták kárt okoznának a sport presztizsének. Nekem meggyőződésem, hogy a nagy tornák nem csupán a tökéletes lebonyolításból és marketingből állnak: a becsület, tisztesség és kikezdhetetlenség éppúgy a részük.

Szövetségese szeretnék lenni mindazoknak, akik e gondolat mellett kötelezték el magukat. A mostani viták reménnyel tölthetnek el bennünket arra nézvést, hogy a világbajnokságok és olimpiai játékok megrendezésénél az emberi jogok témája mind erősebb teret, hangsúlyt és gondolatot nyerhet. Ez jó fejlődési iránynak tűnik számomra. Az emberi jogoknak a sportban is egy erős lobbyra van szükségük.

Kedves focirajongók, ezekkel a gondolatokkal egyáltalán nem állt szándékomban, hogy az örömükbe ürömöt vegyítsek, ilyen rövid idővel a remélt újabb álom-nyarunk előtt. De meggyőződésem, hogy még nagyobb lenne az öröm, ha a jövőben biztosak lehetnénk abban, hogy egy VB vagy olimpia előtt sem érne senkit kár, nem rokkana meg, nem fosztanák meg otthonától, vagy akár az életétől. A szerencséjét senki nem fizettetheti meg más kárával vagy szenvedésével. Milyen jó lenne, ha minden nemzetközi döntőt azzal a tudattal nézhetnénk, hogy olyan tisztességes küzdelmet látunk, aminek számtalan győztese van.

Szívélyes üdvözlet mindazon millióknak, akikkel június 12-től egy lázban égünk, és a legjobbakat a nemzeti tizenegynek!


KAPCSOLÓDÓK

Mintafalva

Bevezető Bezzegországba

  • Bezzegország
  • foci-vb
  • utópia
  • Élet