Címlapos Friss

Reménytelenséget kiabálok! - Jónás Tamás

„A cigányság nem fontos úgy érzem, a mai többségi társadalmunknak. Pedig lehetne az.” - Jónás Tamás költő, író, nyers és szókimondó őszinteséggel beszélt cigányságról, életről és irodalomról, reményről és reménytelenségről, kivándorlásról és a nagy magyar valóságról. Csak önismeretre és önvizsgálatra is képes és hajlandó olvasóinknak ajánljuk interjúnkat a DRÓTon. Költőnk a Magyar Kultúra Napján a Magyarországi Roma Parlamentben olvas fel.

 
 
 
2016. január 22. 18:00
Magyarországi Roma Parlament 

DRÓT: Roma vagy cigány, melyiket használod? Miért?

 
JÓNÁS TAMÁS: A cigányt használom, egyértelmű. Nem csak azért, mert szeretnék ellene menni a szó szinte megállíthatatlannak tűnő pejorációjának (Pejoráció: korábban finomabb kifejezések durvává vagy erősebbé válnak. - Megj. szerk.), hanem azért is, mert nem szeretném eljátszani a cigány közösségeknek, hogy én őket (magunkat) a saját nyelvünkön szólítom, említem meg. Ha téged pl. az USÁ-ban következetesen „madzsar”-nak szólítanának, kicsit kínban éreznéd magad. Jó a hungarian. Vagy az alien is elfogadhatóbb. Még sose mondtam azt, hogy roma vagyok, ha mondanám, ROM SOM-ot mondék, de nem tudok cigányul. De hadd játsszak tovább: a rom embert jelent. Ha romának nevez minket a többségi társadalom, hívhatna akár manusnak is (ezt a szót szlengből ismerjük), az is embert jelent. Zűrzavaros ez, mint bármelyik nyelv vagy általában az organikus rendszerek. Maradjunk a cigánynál. Az, hogy a közéletben, a médiában nem akarják ezt a szót használni, annak az elismerése, hogy olyan tartalommal és igaznak hitt megítéléssel rendelkezik, amit illem szerint nem szabad használni. Óvatoskodik a szóval a társadalom, mintha azzal küzdene, hogy kimondja a háromhangos szót a pénisz helyett. 
 
Azért cigánynak lenni ne legyen már egyenértékű, legalább nyelvi szinten, a káromkodással...
 

Persze, ha belegondolok – továbbra is az USA-példánál akarok maradni –, hogy Angliában engem „madzsar” helyett gipsynek szólítanának, akkor vajon elmagyaráznám-e nekik, hogy nem, nem egyiptomi származású vagyok (sokáig azt hitték, hogy a cigányok egyiptomiak), hanem indiai. Illetve, hogy ne törődjenek ezzel. Mert 
 
egyszerűen magyar vagyok, azon a nyelven beszélek, abban a kultúrában élek. 

 
Mondom újra: én a cigányt használom, annak ellenére, hogy az 1971-s, londoni Roma Világkongresszus a rom, roma szavakat javasolta és fogadta el. De azóta is nagyot változott a világ. És akkor el lehet kezdeni újraolvasni a kérdésre adott válaszomat...
 
DRÓT: Gyermekkorodban számos trauma ért, amelyek közül - verseid, írásaid alapján - az egyik legnehezebben feldolgozhatónak a cigányságod, cigány léted tűnik. Hogy mit jelentett neked gyermekkorodban a cigányság, arról már több helyen írtál. Mit jelent ma a cigányság számodra személyesen, illetve magyarul alkotó íróként és költőként? 
 

JÓNÁS TAMÁS versei a DRÓTon

Költő Urak, a verseny véget ért. / Fáradt vagyok, aludni lenne kedvem. / Hálás vagyok a szép szeméremért, / s tetszik minden, ami szemérmetlen. - Jónás Tamás versei a DRÓTon

JÓNÁS TAMÁS: Ma már nem értem a gyerekkoromat. Nehéz volt, annyi biztos. De talán nem a származásom miatt. Sokkal inkább a szegénységhez köthetőek a nehéz élmények. Végül is mit jelent a cigányság számomra? Otthonosságot. Ízeket, ünnepeket. Semmiképpen sem a hétköznapokat. A jelen valahogy mindig kibújik vagy igyekszik kibújni az ünnepiség nyomasztó rituáléi alól. A cigányságom tehát elsősorban múlt. 

 
Reméltem sokáig, hogy semmit nem jelent ez a cigányság, ha költőként, íróként emlegetnek, de sajnos észre kellett vennem, hogy rendszámtábla ez, 
 
ami hasznos is, de mégis csak élettelen címke. Pedig a dolog egyszerűbb is lehetne: nem cigányul írok, tehát nem lehetek cigány író. (Vagy: cigányíró?) 
 
DRÓT: Hogyan látod, miként változott a cigányság helyzete a rendszerváltás óta? Mi volt eleve rossz, mi romlott közben el, min kellene és lehetne változtatni? Milyen jövő vár a cigányokra Magyarországon a XXI. században? Miért fontos a cigányság a magyar társadalom számára?
 
JÓNÁS TAMÁS: A szegények helyzete, szaporodás a szegénység minősége mindig jól mutatja, merre tart az ország. A cigányság helyzete ezt a tendenciát követi. 
 
A cigányok, elesettek, szegények téves vagy ordas eszmék célpontjaivá, eszközéivé lettek. 
 
Voltak is mindig egyébként, de most izmosodni látszik már jó ideje a rosszabb oldala minden ügyetlen, tudatlan megítélésnek és az abból származó zajos kijelentéseknek és cselekedeteknek. 
 
Ütik-verik, gyilkolják a cigányokat – nem populista vagy lázító kijelentés ez, tények bizonyítják. 
 
Ez a társadalom (de talán a struktúrája is) nem toleráns, szeretne annak látszódni (sajnos néha már nem is szeretne), de nem az. A kulturális különbözőségekre nem csodálattal, tisztelettel tekint, hanem rettenettel, ellenségeskedéssel, s legjobb esetben is lesajnálva, legrosszabb esetben torzítva, kriminalizálva azokat. Csalódott és reményvesztett vagyok ezt a kérdést illetően. Ha nem lesz minden cigányból zenész, akkor nem kell nagy jóstehetség hozzá, hogy a cigányságnak nincs más választása, mint sónak a vízben: feloldódni, eltűnni, jó, mondjuk így, asszimilálódni. A cigányság nem fontos, úgy érzem, a mai többségi társadalmunknak. Pedig lehetne az. Nyilvánvaló tény pl., hogy aki meg tudja mozgósítani szavazásokkor ezt a közösséget, választásokat nyerhetne. Persze nem úgy, hogy konzervekkel, krumplikkal, 1000 forintokkal vásároltatja meg a szavazataikat. 
 
DRÓT: Mit lehetne tenni a növekvő rasszizmussal szemben? Hová vezet szerinted a jelenlegi, egyre általánosabb kirekesztés és minden mással szembeni ellenséges indulat? Egyáltalán mit jelent másnak lenni ma Magyarországon?
 
JÓNÁS TAMÁS: Az istenadta nép egy dologból biztosan ért: a hatalomból, az erőből. 
 
Olyan pozíciókba kellene rakni hiteles, becsületes cigány embereket, ahol a hosszú távú, eredményes működés pozitív ellenpéldája lehet az előítéleteknek, 
 
és ez talán képes lenne felülírni az általános megítélést. Ha arra gondol bárki is, hogy erre képes a művészet, gyorsan felejtse el.
 
DRÓT: Elégedett vagy-e jelenleg az életeddel mint magánember? Miért? Hogyan dolgozol a személyes boldogulásodon?
 
JÓNÁS TAMÁS: Nem vagyok elégedett. Igyekeztem szabad és szókimondó ember lenni, úgy működni – nem volt értelme. Nem szabad. Amíg te hangosan kiabálod az igazságot, a hátad mögött hazugságokat suttognak. Szembe talán nem köpnek, de egyre kijjebb rekedsz. A karakterizálódásnak is ez az eredménye egyébként. Ha nem vagy elég semleges, alakítható, talán elérsz valamilyen tiszteletet, de „alkalmazni” már kevesen vagy egyáltalán nem akarnak. A csoportok, akár szakmaiak, akár alkalmiak, előbb-utóbb érdekcsoportokká válnak. Ez nem csak politikai téren van így. S ha nem bírsz egy csoportnak harcos aktivistája lenni, mellőzötté válsz. És ez még a jobbik eset.  
 
Az utóbbi időkben már csak úgy írok, ha írok, hogy közvetlenül az olvasóknak. Kihagyva a lapokat, a publikálást 
 
– ezért posztolom az írásaim 90%-át ingyen, a facebookon. Ez persze oda vezetett, hogy az amúgy sem túl jól megfizetett írásokért már nem kapok honoráriumot, de legalább van értelme annak, hogy írok és közzéteszem az írásaimat. Sokkal többen olvasnak. Persze, ez a folyamat is elért addig, hogy már nem igazán érdekes, s kiábrándító. Olyan nyüzsgés,  még az ún. hivatalos írók, költők körében is olyan verseny indult be ezeken a felületeken is, hogy akiben van egy kevés ízlés, elmarad, lemarad ebben a sürgető önmenedzselésben. 
 
DRÓT: Miért baj az önmenedzselés?
 
JÓNÁS TAMÁS: Nem feladata egy írónak. Elveszi a lelki jelenlétet, időt, energiát. Ha valaki bort termel, nem fogja a cégért is megtervezni, kifaragni, rányomtatni, szekérre, puttonyra, névjegykártyára. De ha meg is teszi, a szőlőtőkéket kell arra az időre elhanyagolnia. 
 
Nem tudok dolgozni a személyes boldogulásomon. 
 
A nyelvvel kapcsolatos „vállalkozások” mindig olyan piac képtelenek, hogy nem élhet meg egy alkotó személyesen neki címzett támogatások nélkül. Állami feladat kellene, hogy legyen ez. A magánmecenatúra nem működik még jól. Nincs kedvem kegyekért könyörögni, nincs kedvem versenyezni. (A szerkesztőség kérdezi tőlem, mi a baj a versennyel? Alkatomtól idegen. De amúgy is terméketlen tevékenységnek tartom: mérhetetlen dolgokat megmérni? Nem lehet. Ha valami mégis megmérődik, az a fellépésed, személyiséged, stílusod – nem szakmai értelemben.) 
Alternatív megoldásokon még töröm a fejem néha, kisebb katarzisokat, reményeket sikerül is ideig-óráig begyűjtenem, de rossz a klíma, ezek a kényes növények hamar elhervadnak ezen a Pannon vidéken.
 
DRÓT: Íróként milyen terveid vannak, mint dolgozol jelenleg?
 
JÓNÁS TAMÁS: Nem kertelek: semmin. Mint Ibsen Vadkacsájában az „író”, én is csak fekszem a hátamon, és megelégszem azzal, hogy elgondolom, mit lenne jó megírni. Alkotói válság. Nevezzük így. Pedig nem az. De legalább megnyugtat pár embert, aki egyszerűen a „dolgozni kell” lebutító mámorában éli le az életét és villan el szürke fényben az örökkévalóságban. 
 
DRÓT: Mi a véleményed a kivándorlásról, visszajönnek-e szerinte az elvándorolt magyarok, van-e erről személyes tapasztalata?
 
JÓNÁS TAMÁS: Csak reménykedem benne, hogy nem jönnek vissza. Sok ismerősöm elment. A boldogok ma kint élnek, kint maradtak. Akik hazajöttek, ismét vagy azóta is boldogtalanok. Nyilván élnek boldog emberek is. De muszáj általánosítanom, pontatlannak lennem, mert ha nagyon igazságosak és pontosak akarunk lenni, elvesznek a megállapítások, a mondatok körvonalai. Egy példa: ki ne ismerné el, hogy az úgy nevezett optimizmus gyakran egyszerű tájékozatlanság, butaság, együgyűség eredménye? De az esetek túlnyomó részében a pesszimizmus is az. 
 
DRÓT: Sajnos kérdéseinkre adott válaszaid is meglehetősen pesszimistának hatnak. 
 
JÓNÁS TAMÁS: Olyan ez, mintha azt állítanám magamról, hogy ostoba vagyok? Nem, indirekt módon sem. Az annyira becsült racionalista gondolkodás itt is dugába dől. Az ész, a gondolkodás végeredményben kaotikus, talán azért sóvárogja annyira a rendet. Vannak dolgok, amelyeket érdemes intuitív módon megközelíteni. Hadd legyek hát pontatlan: 
 
a boldogtalanság az én intuícióm.
 
DRÓT: Ha választhatnál, hová és mikor születnél még egyszer?
 
JÓNÁS TAMÁS: Tenger mellé, ma. 
 
DRÓT: Mindez amit itt leírtál, annyira lehangoló és reményvesztett, hogy meg kell kérdeznünk: ezek szerint 
 
semmiben sem bízol, nem reménykedsz már? 
 
Itthon, vagy máshol? A kivándorlás lehetősége benned nem merült föl? Hogyan képzeled a folytatást? A társadalmi ellentétek, a gyűlölködés szerinted is erőszakba fog torkollni, ahogyan azt több helyről hallani mostanában? Ha igen, ezt aktívan vagy tétlenül várnád be? 
 
JÓNÁS TAMÁS: Nem akarok jósolgatni. Megoldásokat sem sugallni. Reményem természetesen még maradt. De őrzöm. Ha nem is féltve, de szándékosan megtévesztő némasággal. Ma abban hiszek, hogy az őszinteség és nyíltság pillanatnyilag nem annyira hasznos, mint a performatív magatartás: reménytelenséget kiabálok. 
 
(Készítette Stenszky Cecília, Békés Zoltán, Petneházi Gábor és Weiner Sennyey Tibor)

KAPCSOLÓDÓK

Karácsonykor a nyolcadik kerületi Kesztyűgyár Közösségi Házban jártunk, ahol Csámpai Rozi festőművész és tanítványai állítottak ki, léptek fel és ünnepeltek. - Karácsony a Nyolcadik kerületben + VIDEÓ

Költő Urak, a verseny véget ért. / Fáradt vagyok, aludni lenne kedvem. / Hálás vagyok a szép szeméremért, / s tetszik minden, ami szemérmetlen. - Jónás Tamás versei a DRÓTon
 
Itt minden a legnagyobb rendben van. Magyarország jobban helyesbít. Sosem volt ilyen boldog és szép és szabad a haza. Gyűlölni is szabad. Mindenki más hazudik, vagy hazaáruló. - Weiner Sennyey Tibor: Gyűlölni szabad
 
  • Jónás Tamás
  • interjú
  • cigányság
  • roma
  • Költészet
  • Magyar Kultúra Napja
  • Irodalom