Mr.Sale

 

 

Címlapos Friss

A szavak szentélye: a balinéz irodalmi hagyományok - VI13.

A kawi költők a költészet jógáját gyakorolták, mely során az alkotótevékenység imádsággá is magasztosult. Még manapság is sok balinéz számára fontos az ezekben rejlő bölcsesség. - írja  összefoglaló esszéjében a balinéz irodalmi hagyományról Helen Creese, amely a DRÓTon jelenik meg először magyarul Balogi Virág fordításában. 

 

Mr.Sale
 
 
A hibátlan költészet  kiáradása  képezi a legmagasabb igazságot, mely a költő látásmódján keresztül válik tökéletessé.
Létem lényegét kutatva, mélységes meditációba merülve megtalálom a harmóniát, midőn a dualitástól mentes Lótusz fenséges ragyogásával keresem az egységet. Ennek adok formát versemben, ezt rendezem sorokba, írótáblámon árkot ás az átlényegülés, midőn versből szőtt szentélyem építem.
 [Parthayana 1.1.] 
 
Ezekkel a szavakkal kezdi egy korai 18. századi balinéz költő epikus művét, a Parthayana-t  (Partha utazása), jelezvén, hogy
 
a szerelem és szépség istenét kívánja imádni egy kawi vers írása által, azaz-szavai szentélyében.
 
Ez az anonim költő, aki a Klunkung királyság uralkodójának szolgálatában állt, folytatta azt a hagyományt, ami visszavezethető egészen a 9. századi Jáváig, illetve azon is túl, az ősi Indiáig. Bár az ő ideje lejárt, ezek a hagyományok fennmaradtak a balinéz intellektuális és alkotóművészeti élet szerves részeként mind a mai napig.
 Bali gazdag irodalmi hagyománya, mely igen szerteágazó a különböző stílusok tekintetében és zsánerekben is gazdag, csak kevéssé ismert az ország határain túl. A különböző prózai munkáktól kezdve, nagy epikus műveken és verses románcokon keresztül a filozófiai és didaktikai értekezésekig, geneológiai és történelmi munkák, liturgikus szövegek és speciális kéziratok, csakúgy, mint az igen terjedelmes metafizikával, vallási gyakorlattal, mágiával és ezoterikus tanokkal foglalkozó anyag is megtalálható itt. 
Különböző nyelveken íródott – melyek között megtalálható az ó-jávai, közép- jávai, irodalmi balinéz, modern balinéz, valamint az indonéz. Ezen szövekeg és nyelvek mindegyike továbbra is nagy szerepet tölt be a balinéz művészeti életben és a  szertartásokban.  Ugyan az évszázadok során kialakultak újabb zsánerek, a régiek nem tűntek el. Sőt, a modern próza - és versformák, melyek sokkal inkább a nyugati irodalmhoz, mintsem a balinéz kultúrkörhöz kötődnek, ugyancsak bekerültek a kínálatba. Még a 20. század társadalmi és politikai változásainak- melyek szemmel kísérték, ahogyan Bali független királyságok uralkodásából előbb rövid ideig a holland gyarmatbirodalom részévé, majd a modern nemzetállam részévé válik- sem sikerült elnyomnia a balinéz hagyományok vitalitását. Ennek az irodalmi örökségnek a fennmaradása leginkább annak köszönhető, hogy összefonódik a balinéz hagyományokkal és vallási gyakorlatokkal, valamint a balinéz identitás kialakulásával. Sajnos e helyütt nem áll módunkban mindezekkel foglalkozni. Ez az esszé arra az irodalomra fókuszál, amit Balin kawi irodalomként tartanak számon, mely kitűnően példázza a balinéz esztétika visszhangját a kontinuitás valamint a dinamika szempontjából. 
A kawi szószerinti  jelenetése: költői nyelvezet, bár prózai művek is tartoznak ebbe a kategóriába. A kawi három fő zsánere a parwa, a koka win és a kidung. Mindhárom a preiszlám, később hindu közép- és kelet-jávai királyságokból erednek. A balinéz kultúra összeforrt a szomszédos Jáva szigetével, mely kapcsolat igen meghatározó a balinéz irodalom fejlődésében. Már egészen a tizedik századtól ismerik és követik a jávai irodalmi műveket, sőt Balin maradt fenn a preiszlám jávai irodalom zöme. A balinéz és a jávai esztétika ideája tehát párhuzamosan alakult ki.
 Az i. sz. 5. században az indiai civilizáció végigsöpört az indonéz szigetvilágon, ami maradandó nyomot hagyott a jávai és a balinéz irodalmi stílusok alakulásában.
 
Jáván ez az indiai hatás mélyen áthat mindennemű vallási, politikai és kulturális megnyilvánulást, különös tekintettel az irodalomra.
 
A  jávai és balinéz írók a hősöket és a történeteket, valamint ezek erkölcsi és társadalmi hátterét a szankszrit irodalomból kölcsönözték verseikhez. Leginkább a két nagyszerű eposzt: a Ramayana-t és a Mahabharata-t dolgozták fel.  A legrégebbi jávai irodalmi mű, ami fennmaradt, az ó-jávai Ramayana, mely Rama és Szita szankszrit eposzának jávai kawi változata. Ez a  9. század végén, vagy a 10. század elején keletkezett, és feltételez egy ezt is megelőző hosszabb irodalomtörténeti periódust Jáván, melynek nyoma sem maradt. 
A politikai és kulturális kötődés  Bali és Jáva között századokon át biztosította a közös kulturális és vallási világnézetet.  A nemrégiben feltárt régészeti leletek alapján úgy tűnik, hogy az indiai kultúra legelőször (i.sz.2.sz) Balira érkezett meg,  többszáz évvel megelőzve az Indonéz Szigetvilág többi országát. Mindezek ellenére azonban, nagyon valószínű, hogy, az indiai kulturális ismeretek Balira a jávai királyi udvarokon és vallási intézményeken keresztül jutottak el. A dinasztikus és politikai kötődés Bali és Kelet-Jáva  között a 10. század környékén alakult ki, amikor a kancellária és az írásos dokumentumok nyelve ó-balinézről ó-jávaira változott. Ez a kötődés kisebb-nagyobb megszakításokkal egészen a 15. századig tartott, de kiteljesedni csak a 14. században, a Majapahit időszakban tudott.
 
Mind a jávai, mind a balinéz történelmi hagyományok számontartják, hogy amikor 1343-ban, Majapahit híres miniszterelnöke elfoglalta Balit, az ország a jávai birodalom szerves részévé vált.
 
Majapahit virágkora alatt úgy tartották, hogy a balinézek “alkalmazkodnak minden jávai szokáshoz” (Nagarakrtagama 79.3), valamint a legkorábbi európai beszámolók is utalnak rá, hogy a két szomszédos sziget között erős a kapcsolat. A jávai és a balinéz források egyaránt azt mutataják, hogy vallási szempontból kiváltképp erős volt ez a kapcsolat, a valási vezetők szabadon jöttek- mentek a két sziget között, és a jávai papok és egyházatyák vallási intézményeket alapíthattak bárhol, Bali területén. A tényleges eseményekről igen kevés történelmi feljegyzés maradt fenn, de az írásos emlékek tanúsítják, hogy Bali hogyan asszimilálódott, és jött létre a hindu-jávai-balinéz kulturális és irodalmi élet.
A 18. századtól a Jávához, különösképpen  Majapahit-Jávához való kötődés alakította a balinéz identitást. A balinéz uralkodóosztály zöme igyekezett visszavetni vérvonalát az Majapahitig, az  1343-as jávai megszállásig.  A balinéz udvari rend a majapahiti udvari szokásokat másolta, és a a jávai magaskultúra minden formája a balinéz világ része is volt. Ez magában foglalta a Jávával közös irodalmi örökség megőrzését, illetve további ápolását, melyet Jáván lassan felváltott az új, Iszlám hatás.
 
Balin eközben nemcsak megőrízték és tanulmányozták a régi jávai szövegeket, hanem új műveket is írtak, melyek újra és újra életrekeltették a hősöket, és ezáltal az irodalmat is életben tartották.
 
A balinénezek folyamatosan tanulmányozták a jávai klasszikusokat, melyeket a szerzők kézikönyvként használtak- használnak a mai napig. 
A fent említett ó-jávai Ramayaná-t leszámítva az jávai irodalmi korpuszt 930-ig lehet visszavezetni, amikor a politikai hatalom elmozdult Közép Jáváról Kelet Jávára. A legrégebbi fennmaradt munkák az ó-jávai  prózai összegzések (parwa) a 10. század végén íródott szankszrit Mahabharata több könyvéről. Ezekhez a könyvekhez- különös tekintettel a Mahabharata  első könyvére , az Adiparwa-ra -  fordultak a balinéz költők inspirációért, ahogyan a Parthayana írója is tette a 18., 19. században. A fennmaradt jávai irodalmi művek többsége azonban kawi.  A kawik hosszú, epikus lírai művek, melyeket a szankszrit verstan szabályai szerinti versmértékben írtak. Az Indonéz Szigetvilágot az 5. század körül érték el az indiai hatás első hullámai, mely időszak egybeesett a szanszkrit líra virágkorával. Valószínű tehát, hogy nem véletlen egybeesés az, hogy Jáván és Balin is az epikus művek az elsőrendű művek, melyekhez ráadásul modellként  a klasszikus szankszrit kavya szolgált. Bár a jávai és balinéz kawi költők nagyon tisztelték a szanszkrit irodalmat, azért nem mondhatnánk, hogy vakon követték az indiai mintát. A helységnevek és a hősök neve szanszkrit maradt, a versek azonban a költők hazájában játszódtak, az ismerős otthoni tájakon, ígyaztán gazdag társadalmi és kultúrtörténeti forrásul szolgálnak a jávai és balinéz királyi udvarok történelméről.
 
A kawi világot istenek, hősök és démonok lakják, ahol az emberi, az isteni és a démoni viszonyok keresztezik egymást.
 
A kawik döntő többsége a Mahabharata ciklushoz kötődik, azon belül pedig az öt Pandawa fivér: Yudhisthira, Bhima, Arjuna, valamint az ikrek: Sahadewa és Nakula harcához unokatestvéreikkel a Korawakkal. A kawi költészet fő célja az volt, hogy versben jelenítse meg a természeti világ szépségét. A költők bíztak benne, hogy midőn belevesznek a szépségről való emelkedett elmélkedésbe, egyesülni tudnak azzal az istennel, amelynek munkájukat ajánlották. Igyekeztek a leggyönyörűbb lírai nyelven megjeleníteni a természet világának pompáját, így a kawik bővelkednek a jávai és balinéz tájakat felidéző leírásokban.
A kawik két fő témája a szerelem és a háború. A kawi ábrázolásban a természet szorosan egybeforr a női szépséggel, a költők odafigyeltek a hős hercegek és gyönyörű asszonyaik között kibontakozó szerelmi szálakra is. A veszteség, a szétválás és az egymás utáni vágyakozás szívszaggató jelenetei jellemzik a kawikat, bár meg kell jegyezni, hogy a szerelem inkább érzéki, mint romantikus formában jelenik meg, ezért a korábbi holland fordítók koruk erkölcseinek engedve nem fordították le őket, mondván, hogy csak későbbi, ízléstelen beszúrásokról  van szó. 
Persze nem csupán a társas kapcsolatok vannak jelen, megjelenik  a csatamező is, ahol a hősök bizonyíthatták rátermettségüket azáltal, hogy ellenségeiket legyőzésik és a világot megvédik a rossztól. Hosszú, részletes leírásokat találunk szörnyű ütközetekről ezekben a versekben. Közel 1000 éves fejlődése során a kawi irodalom központi motívuma ez maradt. A 18. századi Parthayana is ezeket a költői témákat dolgozza fel, akárcsak jávai kortásrai.  Talán még az esztétikumnál és a történeteknél is fontosabbak azonban azok a didaktikai és filózófiai utalások, melyek megerősítik a századokon át tartó több generációt érintő balinéz kapcsolódás fontosságát.
 
Még manapság is sok balinéz számára fontos az ezekben rejlő bölcsesség.
 
 A második zsáner a kawi költészetben, a kidung azonban már egy egészen más témát tár fel. A kidungok nem az indiai történetekkel és hősökkel foglalkoznak, hanem a preiszlám hindu-jávai királyságok benszülött hőseivel. Sok kidung kapcsolódik történelmi eseményekhez, míg mások egy Panji nevű ifjú hőstetteihez, midőn bejárja Jávát, hogy megfelelő arát és uralkodásra alkalmas birodalmat találjon. A kidungokat Közép-Jávai nyelven írták, autentikus jávai és balinéz metrumokban, minden sorban  meghatrozott szótagszámmal és adott sorvégi magánhazóvégződéssel. A legtöbb fennmaradt kidungot nagy valószínűséggel Balin írták, bár ez a zsáner több, mint valószínű, hogy Jáváról ered, mégis  Panji történetei egész Dél-Kelet Ázsiában elterjedtek, egészen Malajziáig, Thaiföldig, Kambodzsáig, nem beszélve Baliról, persze. A több-központú államigazgatás, ahol Panji történetei játszódnak kétség kívül közelebb áll a Balin találhatóhoz, mint az isteni királyságok  indiai ideáljai, melyek olyannyira jellemzők a kawira. Ugyanakkor, a kidung világa az udvar világa is.
 
Európa érdeklődése a jávai és a balinéz irodalom iránt a 19. században kezdődött.
 
Ekkor, pontosan 1817-ben jelent meg Thomas Stamford Raffles History of Java (Jáva történelme) című könyvében egy részlet a 12. századból származó Bharatayuddha (Barátok hada) –ból. A kawik tanulmányozása hamarosan közkedveltté vált a holland diákok és tudósok körében, akik leginkább a jávai klasszikusok iránt érdeklődtek és úgy tekintettek Balira, mint egyfajta múzeumra, mely megőrízte az ősibb, jávai kultúrát és hagyományokat.  De a jávai kawik csupán kicsiny hányadát teszik ki annak  a 100 vagy annál is több ismert műnek, melyek az antikvitások kutatása során felmerültek és ebben a folyamatban az irodalmi hagyományok ereje feledésbe merült csakúgy, mint a balinéz közreműködés. Ugyanakkor ne feledjük, hogy még maguk a balinézek is csak csekély mértékben mutatnak érdeklődést saját kawijaik iránt. A 20. századi Balin a leg tiszteletreméltóbb művek még mindíg a jávai “klasszikusok”, mint a Ramayana vagy a 11. századból származó Arjunawiwaha, mely Arjuna mennyei nimfákkal kötött házasságát meséli el és az egyik legkiválóbb példája a kawi irodalomnak. A kidungot továbbra sem tanulmányozza senki.
Balin, ahogy Dél-Kelet Ázsia nagyrészén az íráshoz elsősorban a lontárt, azaz pálmalevelet használtak. Ez a lontár hagyomány még mindíg él Balin, bár elsősorban az idegenforgalmat, túristákat célozza meg. A tal fa speciálisan szárított és kezelt leveleire egy éles késsel vésik a betűket, majd bedörzsölik faszénből készült festékkel, hogy jobban kiemelkedjen a szöveg a levélen. Bár ismerték a papírt Balin, ezeket a pálmaleveleket használták a terjedelmesebb kreatív írásokhoz és a napi adminisztráció rögzítéséhez egyaránt. A lontár használat mellett tanúskodnak a legrégebbi írásos emlékek is. Egy 11. századi írás, mely egy Észak-balii faluból, Julahból származik, arról számol be, hogy a falubeliek szerették volna, ha alapítóokiratukat nemcsak pálmalevélen, hanem rézmetszeten is megörökíthetik, hogy az fennmaradjon az utókor számára.
 Érdekes módon az irodalmi művek nem említik a pálmaleveleket. A szövegek alapján a szerzők írótáblát  (kara) és stílust (tanab) használnak, mely előbbi épp elég méretes volt ahhoz, hogy egy szerencsétlen 12. századi poéta pajzsként is használhassa az ütések ellen, ha patrónusa elégedetlen volt költői próbálkozásaival. A pandanus (pudak) szirmaira körömmel vésett üzeneteket karcoltak, mely gyors, könnyen kézbesíthető, eldobható üzenetként szolgált, főleg szerelmi vallomásokhoz, légyottok szervezéséhez használták.  Az is előfordult, hogy az üzeneteket a pavilonok falára írták, mely később azután félreértésekhz vezethetett. Egy 14. századi kawi, Sutasoma története például azt meséli el, hogy hogy járt aza a szerencsétlen sorsú királyné, akinek megtetszett egy pavilonra írt gyönyörű szerelmes vers: lemásolta a költeményt, s az később férje kezébe került, mire az házasságtöréssel vádolta. A királyné tagadta ezt, de mire elvitte az urát a pavilonhoz, hogy az saját szemével is megyőződhessen a vers eredetéről, az eső már lemosta azt az épület faláról. A szerencsétlen asszony kegyvesztett lett, a király pedig dühében csatába indult, hogy vérét ontsa valamelyik ütközetben.
Igazán meglepő,  hogy ilyen sok irodalmi mű megmaradt az adott körülmények között. Bali trópusi éghajlatán szinte kizárt, hogy a lontár kéziratok néhány száz évnél tovább fennmaradjanak, ezért azokat újra és újra le kellett másolni.  És lám, sokuk évszázadokat is túlélt, gyakran nem is csupán egy példányban. A jávai preiszlám írásos emlékeknek tehát  nem csupán növeli az ázsióját a rá fordított idő és munka, hanem felbecsülhetetlen értékké teszi azt. 
 
Vajon mi késztette a balinéz irnokok és másolók generációit arra, hogy ha kemény munkával is, de megőrízzék ezeket  a műveket?
 
A válasz a tiszteletben keresendő: a balinézek ugyanis nemcsak a szövegek tartalmát becsülték nagyra, hanem az írásokat önmagukban is műalkotásként kezelték. Bizonyítékul szolgál erre néhány nemrégiben feltárt 18. század előtti balinéz írásos forrás, és bár ez a legkorábbi írásos bizonyíték,  okunk van feltételezni, hogy a korábbiakban is hasonló indokok vezérelték a jávai és balinéz  költőket és irnokokat. 
Azt már látjuk, hogy midőn verseiket írták, a balinéz poéták
 
a költészet jógáját gyakorolták, mely során az alkotótevékenység imádsággá is magasztosult.
 
Mitöbb, maguk a szövegek is rendkívüli értékkel bírtak és bírnak, a pálmalevelekre karcolt betűket a költészet jógájának gyakorlásával azonosítják, ahogyan azt a Parthayana bevezetőjében is megemlítik. A betű isteni eredetű, szent és mágikus hatalommal bír, még ölni is tud, ha nem megfelelően vagy hanyagul bánnak vele.  Ily módon a szöveg, mint műtárgy, és a szöveg, mint a tudás tárháza  összeadódik, és  egy szent tárgyat képez. Saraswati, a tudás istennőjének ünnepén (odalan), melyet minden 210 napból álló balinéz évben megünnepelnek, az összes lontárt előveszik és ünnepélyes keretek között megáldják.
A kéziratokfennmaradásában és készítésében nagy szerepet töltött be a poéta és patrónusa közötti kapcsolat. Nagyon valószínű, hogy a költők bejáratosak voltak az udvarba, talán irnokként netán tisztviselőként, és nagymértékben támaszkodtak a királyi patrónusaikra, akik fizkai és anyagi jóllétükről gondoskodtak. Szinte minden jávai kawi, és számos balinéz is tisztelettel adózik nem csupán a költő személyes oltalmazó istenének, de világi szinten valamilyen királyi patrónusnak is. A fennmaradó jávai kawik mindegyike valamely éppen uralkodó királyhoz szól, ezek bizonyára különleges szerepet töltöttek be a többszáz szöveg között, melyek az évszázadok során keletkeztek.  A kawi írások különösen kapcsolódni látszanak a politikához. Úgy tűnik, hogy többségük olyan allegórikus mű, melyben a feletébb emberséges jávai és balinéz uralkodók a hindu tradíció hőseivel és isteneivel azonosultak, tetteik pedig félelmetes hőstettekké váltak. Ezek az allegórikus kawik később beolvadtak a királyi hatalom fiziai jelképei közé, szent, királyi ékszerré, jelképpé váltak (pusaka), melyek a kris és egyéb fegyverek mellett generációról generációra szálltak. Több 18. századi balinéz munka  külön megemlíti, hogy az uralkodó iránti tiszteletből született, azzal a céllal, hogy elősegítse a költő patrónusának győzelmét az ellenség felett. 
Másfelől, a szövegek szélesebb körben való terjesztését Balin  a fennmaradt jávai és balinéz kópiák száma is igazolja. Nagy valószínűséggel a vallási elöljárók meghatározó szerepet töltöttek be az irodalmi művek terjesztésében. Még a  Majapahit időkben is szabadon utazhattak a két sziget között a papok és vallási elöljárók, és velük a szükséges szövegek, melyek felölelték világnézeti és vallási nézeteiket. Manapság Balin a Brahminok (papok) és a nemesi családok kiterjedt lontár kéziratból álló könyvtárral rendelkeznek. Bár igen valószínű, hogy az irodalmi élet leginkább a palotákban és paplakokban zajlott, az íráskészség nem csupán ezekre a csoportokra volt jellemző. A szövegek minden társadalmi osztály körében megfordultak, és a férfiak és nők egyaránt másolták őket. Sok írás tartalmazta azt az ezoterikus tudást, melyet a papok és a tradicionális gyógyítók tanultak, és amelyet a lehető legnagyobb titokban kellett kezelni, nehogy beavatatlanok kezébe kerüljön. Mások, kiváltképp a kawik és a kidungok szélesebb körben terjedhettek, mivel erkölcsi és stratégiai  irányítással szolgáltak az uralkodóknak és alattvalóiknak, valamint ezeket használták fel politikai és jogi ügyek tisztázása során. Még azokat a szövegeket is alkalmazták a balinéz társadalmi kapcsolatok irányításában és rendezésében, melyek pusztán történet mesélésnek látszanak 
Látható tehát, hogy a szövegek megőrzésének és megírásának igen sokrétű az indíttasása. Néhányat ezek közül megtalálhatunk magukban a balinéz írásos emlékekben, különösen a versek esetében- a kezdő illetve záró versszakokban, vagy a rövid emlékeztetőkben, melyeket gyakran jegyzetként csatoltak egy-egy kézirathoz. Ez utóbbi nem csupán a keletkezés/másolás idejét és helyét tartalmazza, hanem néhány mondatban afféle magyarázatot a másolótól, hogy mi is késztette őt éppen annak a szövegnek a kopírozására. Ezek a források többnyire a 18. és 19. századból származnak. Az teljesen világos, hogy az állam és az egyén életében fontos, említésre méltó, vagy éppen kellemetlen eseményeket örökítettek meg ily módon. Némely ilyen írás kreatív tevékenységnek is számított, ha éppen új mű született, de az is előfordult, hogy egy régebbi alkotást másoltak le újra.  A Parthayana című kawi például, melyet fentebb már említettünk, és ami Arjuna, a Mahabharata-ból ismert hős utazásait és házasságait írja le, akkor született, amikor Klungkung, a balinéz uralkodó zarándokútra kelt Jávára, 1729-30-ban.. 
Amikor 1740-ben Karangasem, az Kelet-balii Királyság leigázta a szomszédos Lombok szigetét, ismét lemásoltak néhány jávai klasszikus szöveget, amely magában foglalta a balinéz vallási eszményeket és a királyi kultúrát, mely a Majapahit Jávából eredeztethető. Ettől az időtől kezdve Lombok királyságai a balinéz világ részévé váltak, és hasonlóan ahhoz, mint amikor korábban Bali “jávaibb” lett Jávánál, a virágzó vallási és irodalmi élet központjaivá váltak. Több, mint egy évszazaddal később, 1854-ben már egy másik utazást ünnepeltek kawi formájában, ugyanazzal a Parthayana történettel. Ezúttal, egy történelmi csavarral a lomboki koronaherceg útrakelését örökítették meg, aki elindult, hogy legyőzze korábbi hűbérurát Karangasemben, amit a holland csapatok éppen leigáztak.  Így keletkezett az új kawi, a Khandawawanadahana ( A Khandawa erdő felégetése), de ugyanakkor újramásolták a 14. századi jávai kawit is, az Arjunawijaya-t (Arjuna győzelme). Az új letelepedésnek is maradtak írásos nyomai, amikor 1877-78-ban az utolsó lomboki uralkodó megbízatást adott ki két didaktikus tanulmány megírására/másolására, hogy megörökítse új palotájának építését Cakranagara-ban.
Egyéb szövegmásolásoknak köszönhetően fennmaradtak emlékek a katonai győzelmekről és vereségekről is. Az 1765-ben készült kidung, a Wangbang Wideya például azt meséli el, hogyan esett el az északi Buleleng királyság Karangasemmel szemben. Hasonlóképpen feljegyzésre került az is, hogyan olvadt be a kicsiny lomboki Pagesengan királyi ház Kadiriba 1804-ben, csakúgy, mint az 1844-es Gianyar és Bangli között dúló háború. Az új szövegek születésének olyan, sokkal személyesebb apropója volt, mint például a lomboki királyi család halotti szertartása 1877-ből. A Smarawijaya (A szeretet istenének győzelme)című kidungot 1843-ban másolta le egy nő, akinek férje Balin utazgatott, gyermeke pedig haldoklott. A szövegírás üdvös hatása a 20. században is folytatódott. Bali leghíresebb 20. századi költője, írnoka: Ida Pedanda Made Sidemen 1949-50-es himlőjárvány idején számos orvosi szöveget (usada) másolt le, de sajnos unokája is odaveszett. Pedanda Made megemlékezett továbbá a japánok 1942-es partraszállásáról, az Agung vulkán kitöréséről 1963-ban, és a  65-ös puccs véres eseményeiről oly módon, hogy szövegeket írt és másolt
A szavak szentélye a jávai és balinéz költők előtt tiszteleg, akik több, mint 1000 éve  példázzák, hogy e szövegek időtállóbbak, mint bármilyen hagyományos építészeti műemlék. Bali hagyomás irodalma még ma is dinamikus és virágzó.
 
A kawi irodalom továbbra is biztosítja a narratív hátteret  a balii előadó-és vizuális művészetekhez, azaz a tánchoz, színházhoz, árnyjátékhoz vagy festészethez.
 
A szövegeket még mindíg éneklik, és a tartalmukat vitaesteken, csoportos összejöveteleken dolgozzák fel Bali minden táján. Bizonyos kawi és kidung részletek beépültek a vallási szertartásokba. Ezek a tanítások még mindig helytállóak, és ahogyan az 1990-es években,  a balinéz hinduizmus -hivatalosan legalábbis- egyre inkább az ortodox hindu vallás felé közelít, a világszemlélet, melyet ez az irodalmi tradíció magában hordoz, még mindíg méltó helyet foglal el.  

Fordította Balogi Virág.
 
 
Eredeti megjelenés: Asia-Pacific Magazine No. 2 May 1996. pp. 38-43. 
 
Helen Creese a Queensland University ázsiai nyelvek és tanulmányok tanszékén tart előadásokat Indonéziáról. Szakterülete a balinéz irodalom és történelem. Dr Creese másik műve, a: Parthayana, The Journeying of Partha: An Eighteenth Century Balinese Kakawin  (Parthayana, Partha utazása: Egy tizennyolcadik századi balinéz kawi) szerepel sorozatunk következő számában.
 
IRODALOM:
A kawi irodalom áttekintéséhez lásd:
P.J. Zoetmulder, Kalangwan: A Survey of Old Javanese Literature (Nijhoff, The Hague, 1974). 
Kawik angol fordításban: 
S. Supomo, Arjunawijaya: A Kakawin of Mpu Tantular (Nijhoff, The Hague, 1977); 
S. Supomo, Bharatayuddha: An Old Javanese Poem and its Indian Sources (International Academy of Indian Culture, New Delhi, 1993); 
A. Teeuw and S.O. Robson, Kunjarakarna Dharmakathana: Liberation through the Law of the Buddha. An Old Javanese Poem by Mpu Dusun (Nijhoff, The Hague, 1981). 
Kidung angol fordításban: 
S.O. Robson Wangbang Wideya: A Javanese Panji Romance (Nijhoff, The Hague, 1971).

KAPCSOLÓDÓK

Weiner Sennyey Tibor 2013-ban a Balin rendezett Ubud Writers and Readers irodalmi fesztivál vendégeként találkozott Helen Creese-el, az utolsó kawi kutatóval és vele beszélgetett a sziget ősi irodalmáról és nyelvéről. Ezt az interjút akkor a Kultúrpart hozta, most Helen Creese nagyesszéje mellett, fontos háttérinformáció gyanánt, újraközlést olvashattok. Az utolsó kawi kutató - beszélgetés Helen Creese-el - VI12.

Ahogy a Hold arca vízzel telt edényből visszadöbben
és minden mi tiszta és finom a Holdban mindig ott van,
úgy alkotod Te folyton újra önmagad a teremtésben.
Ki jógájában követ Téged látva-látja mi láthatatlan -

 

A kawi nyelven íródott versek, azon a nyelven születtek, amelyet Jáván használtak mindössze néhány száz éven át, s amelyet csak azért hoztak létre, maradt fenn, hogy verseket írhassanak rajta. Mégis kevés rá az, hogy „irodalmi nyelv”. - Esszé, versfordítások és galéria. - Weiner Sennyey Tibor: KAWI. I.n.: IRODALMI JELEN. 2008. 


VILÁGIRODALOM A DRÓTON!

PALESZTIN: „És elnyelték / az összeomlott házak / a robbanás után...” - Ghassan Zaqtan palesztin költő versei Szokolay Zoltán fordításában.


FRANCIA: ...az adott pillanatban ragadjam meg a dolgokat. Amíg lehet." - mondta Marseille költőnője Sarah Kéryna Szabó Kisannának. A DRÓT világirodalmi sorozatában most interjút olvashattok egy kortárs francia költőnővel, továbbá egy versét is. - VI10

Hogy lehet, hogy halott? Hiszen van otthona. / Ki mondta, hogy teltebbek a színek, ha a Misztrál fúj?" Sarah Kéryna: semmi-idő - vers - VI9


HAITI és TAHITIEmmanuel Vedrine (Haiti) és Henri Hiro (Tahiti) költők verseit olvashatjátok eredeti nyelven és Pallai Károly Sándor fordításaiban a DRÓT világirodalmi sorozatának részeként. Vigyázat, szerelmes versek a nagy óceánok partjairól! - VI8


JAPÁNMacutani Mijoko (1926–) a 20. század gyermek- és ifjúsági irodalmának jelentős képviselője, akinek meséin több nemzedék szocializálódott, novellái pedig részvétet keltenek a háborút megélt emberek iránt. - VI7


MAURITIUSI: Saradha Soobrayen és Alain Fanchon mauritiusi kreol nyelven író költők egy-egy versét olvashatjátok most eredetiben, és Pallai Károly Sándor magyar fordításában a DRÓT világirodalmi sorozatában.


MONGOL: Kultúravesztés van... – beszélgetés S. D. Ganbold mongol irodalomtörténésszel - VI5 és U. HURELBAATAR versei - VI4


SPANYOLVicente Cervera Salinas kortárs spanyol költő verseit itt olvashatjátok a DRÓTon, Imreh András fordításában, Menczel Gabriella bevezetőjével - VI3.


ANGOLA Janus Pannonius műfordítói-díjról, Ted Hughesról és a műfordításról beszélt nekünk Gömöri György az Írók Boltjában. -  VIDEÓ - VI2. Továbbá Ted Hughes „Hó” című versét a DRÓT most induló világirodalmi sorozatában itt olvashatják először magyarul. A vers Assiáról, a költő második feleségéről íródott, aki Sylvia Plath-hoz hasonlóan öngyilkos lett. Hughes később mégegyszer megnősült és halálig boldogan élt Devonban. – VI1

 
  • Helen Creese
  • kawi
  • Bali
  • Indonézia
  • világirodalom
  • esszé
  • Irodalom