Mr.Sale

 

 

 

Címlapos Friss

A teljesség fele, avagy Weöres és Hamvas barátsága

  Weöres Sándor és Hamvas Béla a XX. századi magyar irodalom talán legfontosabb és éppen ezért: legproblematikusabb figurái. Problematikusak, mert nem biztos, hogy értik és ismerik alkotásaikat, szemléletüket, szellemüket. Életük és műveik szervesen hozzátartoznak nem csak ahhoz, hogy valaha is fogalmat alkothassunk a modernségről, az irodalomról, hanem hogy egyáltalán, helyes elképzelést alakíthassunk ki arról, mit jelent szabad gondolkodónak, vagy akár magyarnak és embernek lenni.

Weiner Sennyey Tibor esszéje, amelyben megismerhetünk egy eddig ismeretlen Weöres Sándor levelet, amelyet Hamvasnak írt.

Weiner Sennyey Tibor
A teljesség fele, avagy Weöres és Hamvas barátsága

„Hogy érzed magad a kicserélődött világban?”
Weöres Hamvasnak

1.


    Weöres Sándor és Hamvas Béla a XX. századi magyar irodalom talán legfontosabb és éppen ezért: legproblematikusabb figurái. Problematikusak, mert nem biztos, hogy értik és ismerik alkotásaikat, szemléletüket, szellemüket. Életük és műveik szervesen hozzátartoznak nem csak ahhoz, hogy valaha is fogalmat alkothassunk a modernségről, az irodalomról, hanem hogy egyáltalán, helyes elképzelést alakíthassunk ki arról, mit jelent szabad gondolkodónak, vagy akár magyarnak és embernek lenni.
    Weöres nem csak bájos gyermekversek költője volt, és Hamvas nem csak A bor filozófiáját írta, ahogyan azt néhányan hiszik.
 Kettejük kapcsolatának alaposabb vizsgálata segíthet megérteni őket és életművüket, sőt egészen más és új dimenziókat is feltárhat előttünk. Korábbi írásokat és monográfiákat olvasva a témában meg kell állapítanunk, hogy igaza volt Tóth Juditnak, amikor azt írta, hogy a

 

„Weöres Sándorról szóló monográfiákat olvasva szembetűnő a hiány, hogy Hamvas Bélával való alkotói barátságuknak csekély figyelmet szántak.”
TÓTH Judit: Hamvas Béla és Weöres Sándor - Mester és tanítvány?

    Mivel Hamvas és Weöres személyes kapcsolata a negyvenes évek végétől megszakadt, így aztán különböző pletykák láttak napvilágot, hogy miért „szakítottak”, vagy hogy a két szerző két szintén költő-író felesége miért nem kedvelték egymást. Hiszen mint tudjuk Károlyi Amy és Kemény Katalin is költők-írók voltak, s az eddig napvilágot látott

Weöres és Hamvas levelezés sokak számára igen beszédes módon (látszólag) ott maradt abba, amikor Weöres tájékoztatta esküvőjéről Hamvast.

Mások szerint azért szakadt meg kapcsolatuk, mert Hamvas kivonult a rendszerből, előbb önkéntes földművesnek Szentendrére, majd kényszerű száműzetésbe raktárosnak Tiszapalkonyára, míg Weöres megmaradt költőnek az ötvenes években is. Ahogy Deák Károly nagyon szigorúan és kissé igazságtalanul megjegyzi:

„A személyi kultusz idején Hamvas és Weöres között az volt a hatalmas különbség, hogy Hamvas elment raktárosnak, Weöres pedig beállt a kardalosok közé.”
DEÁK Károly: Emlékezés Hamvas Bélára. I.n.: In memoriam Hamvas Béla. Szerkesztette Darabos Pál és Molnár Márton. Hamvas Béla Kultúrakutató Intézet. Budapest. 2008. 32. o.

- egyébként Deák Károly és a Hamvasról nagymonográfiát író Darabos Pál is nagyon negatívan és lenézően nyilatkoznak Weöresről, holott Weöres Sándor  nem szerepelt Sztálint dicsőítő antológiában, nem lépett be a Kommunista Pártba (ellentétben például Hamvassal, aki szintén nem meggyőződésből lépett be), sőt Rónay György és Szigeti József 1947-es kritikái után Kenyeres Zoltán Weöres-monográfiájában igen pontosan fogalmazza meg:


„A fordulat éve után rázárult a csönd, a minősítés, amiről az imént szó esett, akkor már nem irodalomkritikai vélemény volt, hanem hivatalos következményekkel járó ítélet. Bezárultak előtte a megmaradt és átszerveződött fórumok, légüres térbe került, az intézményes irodalmi élettől csak a műfordítás szalmaszálán kapott levegőt.”
KENYERES Zoltán: Weöres Sándor. Kossuth. 2013. 123. o.

 

    Nem mellékes, hogy Weöres éppen elkezdte életében és költészetében egyaránt kiteljesíteni ebben az időszakban mindazt, amit A teljesség felében leírt, s amit - ahogy említettem - többen kritizáltak, Szentkuthy Miklós pedig, aki egyébként szintén megsemmisítő kritikát írt Hamvas és Kemény - Lukács György által is kritizált - A forradalom a művészetben című könyvükről egyenesen azt állította, hogy

„Weöres bekapta a Hamvas-féle misztikus legyet.”
SZENTKUTHY Miklós: - In memoriam Hamvas Béla. Szerkesztette Darabos Pál és Molnár Márton. Hamvas Béla Kultúrakutató Intézet. Budapest. 2008.

 

    Szentkuthy, Deák és a többiek nézőpontjából mindez még lehetséges is, csakhogy részletkérdés, ahhoz képest, hogy valójában miért szakadt meg a barátságuk, s hogy végül, mint az ügyben végzett filológiai nyomozásom gyümölcse - egy eddig ismeretlen Weöres Sándor levél Hamvas Béla számára - végleg bizonyítja, hogy az egész másképpen alakult, mint sokan gondolták ilyen-olyan pletykákra, személyes sértettségre és részletinformációkra alapozva.
    Az újabb irodalomtörténeti munkák

elismerik Weöres és Hamvas, költő és mester kapcsolatának jelentőségét. Talán azért mert már nem derogál sokaknak annyira Hamvas, mint korábban.

    Tóth Judit két írásában is behatóan foglalkozik Hamvas költészetről és költőkről alkotott szemléletével és azzal, hogy hogyan került kapcsolatba és miért találta alkalmasnak Weöres Sándort. Sorba rakva és kiemelve a témába illő Hamvas tanulmányokat.

„Mivel Hamvasnak már Weöressel való kapcsolata előtt határozott elképzelései voltak a „poeta sacer” mibenlétéről és feladatáról, célja az volt, hogy ezt az ideát valakin keresztül realizálhassa. 1944-ben a Medúza olvasása után Weöresben látta meg ennek az objektivációnak a lehetőségét. Hamvas keresett egy alanyt, egy olyan embert, aki a legnyitottabb szellemmel rendelkezik, és egyben a legnagyobb formanívóval áll készen erre a szerepre.”

    Látnunk kell azonban, hogy a „poeta sacer”, avagy a „szent költő” gondolatáig Hamvas Béla úgy jutott el, hogy előbb megbukni látta a harmincas években a beavatott kisközösségekbe vetett reményét. Látnia kellett, hogy itt nincs és nem is lehet semmilyen elit. A Kerényi Károlynak írott programadó Álarc és koszorú című tanulmányban, ahol még ezekben a kis körökben látja a reményt a felemelkedésre, már megjelenik mester és tanítványok, továbbá az elmagányosodás, sőt az egyedül létben való megváltás gondolata. Ha úgy tetszik, ez akár önbeteljesítő jóslat is lehetett, hiszen előbb a Kerényi-féle Sziget-kör bukik meg Hamvas szemében, majd pedig Weöres Sándorba és az ő „szent költővé” válásába vetett reményét veszíti el, hogy az ötvenes évektől kezdve teljesen magára maradjon, és belássa, amit valamennyiünknek be kell látnia idővel, hogy

a megváltás munkáját mindenkinek saját magán és saját magának kell elvégeznie. 
    

Hamvas Béla idealistának tűnő reményét a harmincas évek közepéből, hogy gondolkodók kis körei, illetve átvilágított személyek, különösképpen költők, ezt a népet és ezt a közösséget meg tudják emelni a második világháború elsöpörte ugyan, de teljesen meg nem semmisítette.
    Első kritikája a Medúza című Weöres Sándor kötetről a Diáriumban, 1944-ben jelenik meg, és a költő rendkívül örült az építő észrevételeknek, ő maga írja ezt rögtön a megjelenés után Kenyeres Imrének:

„Szerintem Hamvas kritikája zseniális, roppantul örültem neki, főként azért, mert rengeteget tanultam belőle. Pompás úgyis, mint kritika; de főként pompás, mint esztétikai manifesztum. (…) De ennél lényegesebb, hogy konkrétan megnevezi és tudatosítja a mai líra továbbjutási lehetőségét; rámutat arra, amit a mostani lírikusok néhánya tapogatózva keres: hogy a mai költészet szükségszerűen csakis orpheusi lehet, vagyis a realitással nem a felületen, nem jelenségekben találkozik, hanem csak a felső szférában: a dolgok szubsztanciájába kell hogy hatoljon, belülről élje át a dolgokat; ne »valamiről«, hanem »valamit« beszéljen. Illetve ne is beszéljen, hanem zengjen, mert az ember »valamiről« beszél és »valamit« énekel…”
Lásd WEÖRES Sándor: Levelek II. Pesti Szalon - Mafra Mediterrán Könyvkiadó. Budapest. 1998. 381-382. o.

Schein Gábor is, Kenyeres is, mint mindenki, aki később Weöresről érdemben értekezett természetesen A teljesség felé című könyvet emeli ki a Weöres-életműből, amelyben leginkább érződik Hamvas Béla hatása és amelyet szerzője így dedikált:

„Hamvas Bélának, mesteremnek köszönöm, hogy megírhattam ezt a könyvet: ő teremtett bennem harmóniát. (…)”

S amivel kapcsolatban sokkal később, az idős Weöres Sándor egykori barátjára emlékezve még hozzáteszi:

„Hamvastól nagyon sokat tanultam, és főleg azokat az életelvszerű és spirituális dolgokat, amikkel foglalkozik A teljesség felé című könyvem. Ezt a világot Hamvas tárta fel előttem leginkább, mert hiszen antropozófiával, teozófiával, hindu vallásokkal, a Tao te-kinggel, konfuciánizmussal, szóval rokon dolgokkal addig is elég sokat foglalkoztam, de ilyen személyes közelségben a spirituális világ Hamvas révén került hozzám.”
WEÖRES Sándor: Hamvas Béláról. Lásd: In memoriam Hamvas Béla. Szerkesztette Darabos Pál és Molnár Márton. Hamvas Béla Kultúrakutató Intézet. Budapest. 2008.  273. o.


    Mielőtt a Weöres által említett rendkívül fontos antropozófiai és teozófiai kapcsolódásokra kitérnénk, említsük meg, mert kevesen tudják, hogy Hamvas azt a megszólítást, hogy „Mester” komolyan vette és választ is írt rá, melyben A teljesség feléről így elmélkedik:
 

„A könyvet kedvezően csak igen kevesen fogadták. A többség nem tudott vele mit kezdeni. Mit akar? A vers nem elég neki? Nem leszállásról, értékesebb eredmények feladásáról van itt szó? A felelősség elsősorban nem azt terheli, akit a könyv iniciátorként első lapján megjelöl, s akinek a költő művét ajánlotta? Íme: a szólás parancsa. E könyvért a felelősséget másnak kell vállalnia. Nem az írónak. Annak, akinek a könyvet ajánlották, s akit a könyv, mint első forrást jelöl meg.

– csakhogy mindehhez Hamvas Béla hozzáteszi:

„Mindjárt most és azonnal: az első forrás nem ember. Sem a szerző, sem a tanító, sem más. Az első forrás az a hagyomány, amelyet mindnyájan egyaránt kaptunk őseinktől, az emberiség Mestereitől, Lao-cétól, Zarathustrától, Buddhától, Orpheusztól, Dantétól, Jacob Böhmétől...”

    Tóth Judit igen pontosan megállapítja, hogy Hamvas Béla hatása Weöres Sándorra nem csak A teljesség felében érhető tetten, hanem az Elysiumban, és A fogak tornáca kötetben a legkifejezettebben.  Ám

az azóta napvilágot látott Weöres Sándor kötetben és folyóiratokban meg nem jelent, ismeretlen versei, az ún. Elhagyott versek, amelyekben megtaláljuk az Őskori sziklavéseteket vagy az egész kötetnyi Én, a határtalan szellem (WEÖRES Sándor: Elhagyott versek. Helikon. 2013. 269. o. és 275. o.) címűt, melyek mind-mind beilleszthetőek abba a kölcsönösen gyümölcsöző kapcsolatba, amit Hamvas és Weöres barátsága jelentett. 

Kölcsönösen gyümölcsöző kapcsolat volt ez, mert Hamvas Béla életművében sem múlt el nyomtalanul a barátság, például a Mágia Szutrát Weöres Sándornak (is) írta állítólag, s aztán több tanítványának is odaadta, mint alkotók számára írott beavató-szöveget.
    Noha az utóbbi időben kiderült, hogy szinte „mindenki” ismerte, olvasta, de minimum találkozott Hamvas Bélával, arról senki sem – vagy inkább csak alig – beszélt, hogy éppen a legkomolyabb kapcsolat, mesteré és tanítványáé mégis hogyan alakult. Levezésük ismeretlen volt, sőt maga Weöres Sándor nyilatkozott úgy, hogy

„Sajnos ez a levelezés elkallódott, már nem lehet rekonstruálni.”
WEÖRES Sándor: Hamvas Béláról. i.m. 272. o.

- ebben nagy szerencsénkre tévedett.
    A levelek lassan és nehezen, de előkerültek és ma már képesek vagyunk rekonstruálni kettejük barátságának alakulását, így alkotói pályájuk összefonódását és fontosabb közös témáikat is.
    Meg kell jegyezni, hogy bár Weöres Sándor levelei töredékesen és foghíjasan még csak-csak megvoltak, de Hamvas leveleit sokáig csak itt-ott, folyóiratokban lehetett olvasni, mígnem végre megjelenhettek egy kötetben. E leveles kötetről ismertetőt és kritikát is írtam akkor, nem ez most központi témám, sokkal inkább az, hogy végigolvashattam és egymás mellé helyezhettem őket, s hogy mindebből mi következik. Azóta ráadásul

találtunk Hamvas Béla hagyatékában egy ismeretlen Weöres Sándor levelet is, amelyet most először itt fogok ismertetni, s amely fontos dokumentuma a huszadik századi magyar irodalom- és szellemtörténetnek.

    Egyébként Weöres leveleinek teljes és gondozott kiadása is várat még magára, és lehetséges, hogy a legutóbbi Egybegyűjtött prózai írásokat előbb-utóbb ez is követni fogja. Reméljük. Hogy mennyire kulcsfontosságú és felismerésszerű egy-egy ilyen levelezés egybeolvasása, az éppen ebből a rekonstrukciós kísérletből is kiderülhet.
    Weöres költészetében azonban más jelentős nyoma is maradt ennek a szellemi társulásnak, még ha töredékes nyoma is. Egész külön világokról van szó, külön világok töredékeiről. Most e töredékeket, mint szerteszórt nyomokat követve el fogunk jutni a Hamvas és Weöres által feltérképezett elveszett világokba.

2.


    Az első levél Hamvastól maradt fenn. Csak részleteket idézhetek Weöres Sándortól, hiszen Weöres jogörökösei megtiltották a levelek kiadását és bővebb idézését is, sajnálatos és érthetetlen módon.
 

„Kedves Sándorom,
vasárnap délután öt óra van, éppen megfürödtem a patakban, s ez az első nyugodt órám, amióta elmentél. Szerettem volna, ha csak néhány szót is írsz a sok függőben levő dolog miatt is, amelyek mind nyíltak voltak, mikor elbúcsúztunk. Különösen kettő érdekel: hogyan vagy bevonulásoddal? És: milyen volt feleségemmel való találkozásod? Táviratodat elég későn, a nagy légitámadás miatt csak kedden kaptam meg. Harmadnapra feleségem olyan levelet írt, mintha orgyilkosságra béreltelek volna fel. Milyen különös asszony! Néha azt hiszem, hogy nem tud elviselni, akár türelmes vagyok, akár haragos, akár szeretem, akár engedek neki, akár szívemet adom.
(...)
Régebben sem igen „gondolkoztam” lényeden. Azóta meg éppen semmit. Időnként megjelensz, de olyan közvetlenül, mintha belülről jönnél, és anélkül, hogy bármit is mondanál, a legtöbb a jelenléted. (...) Két igen meleg nap volt, de csodálatosképpen a rigók még szólnak, és este még a fülemüle is megszólal néhány percre. A szolgálat elég nehéz, teljesen bizonytalan, hogy mikor tudok csak egy fél napra is Pestre menni. Eddig ilyesmiről szó sem lehetett. Még vasárnap is munkanap van – ma kivételesen vagyunk szabadok: délután.
Leveledet várom és szeretettel ölellek.
Béla.
[Szokolya], 1944. VII. 9.”

HAMVAS Béla: Levelek. Medio. 2011.116. o.   

Weöres válaszában szinte minden benne van. Egyrészt, hogy olvasta Az Öt Géniuszt és a Magyar Hüperiont, hiszen levele elején derűsen parodizálja, vagy legalábbis humorosan utal rá, ami után aztán a legnagyobb komolysággal írja le a háború után életben maradottak borzalmát.

„Hamvas Bélát köszönti Weöres Sándor disznópásztor.
Foglalkozásom idilli és aranykori-királyi, csak az a kár, hogy ha egy- egy levél megírására megszakítom, mindjárt szidnak-fenyegetnek érte; este, vagy éjjel írni pedig nem lehet, világítóeszköz és külön szoba híján. (...) Lehet, hogy augusztusban vagy szeptemberben fel tudok utazni Pestre, de ez egyelőre nagyon bizonytalan. Se pénz, se utazási engedély, stb. Feleségednek kézcsók.
Ölel,
Sándor.
Csönge, 1945. július 24.”

WEÖRES: Levelek II. 439. o.

    Weöres Sándor 1998-ban kiadott leveleiről egyébként Mórocz Zsolt ezt írja egy  tanulmányában:

„Weöres Hamvashoz hasonlóan tudta: az idill nem teremthető meg a valóságban, de a szellem segítségével átélhető. Rajtuk kívül kevesen rendelkeztek ezzel a belső képességgel a hazai irodalomban (...) Barátságuk legfontosabb hozadéka, hogy a költő szabadon kitárulkozhat a rokonlélek előtt.”

– és ez alighanem igaz is, de nem biztos, hogy a legfontosabb.
    Weöres Sándor és Hamvas Béla levelezése a fennmaradt kevés dokumentum alapján meglehetősen rövid volt, de annál nagyobb hatású. A második világháború vége felé indult, és sokáig úgy tudtuk, hogy Weöres és Károlyi Amy házasságával zárult. Bár Weöres Sándor leveleinek 1998-as kiadásában a szerkesztő azt érzékelteti, hogy beszédes módon a házasság kezdetével ért véget az irodalomtörténetileg is fontos, és a szellemi egymásra hatást illetően felbecsülhetetlen társulás, mégis más források, visszaemlékezések szerint még a hatvanas években is nyíltan beszélt Weöres Hamvasról:

„Szörnyű, ahogy mellőzik.”

    Hamvas naplóiban W. S. jóval később is úgy jelenik meg, vagy legalább is úgy utal rá mint, aki a „sikerért” feláldozta a „dicsőséget”. Tudnunk kell, hogy Hamvas számára teljesen mást jelentett a siker és mást a dicsőség. A siker világi, pénzben és ismeretségben, pozícióban és hasonlókban mérhető, így Hamvas számára megvetendő felesleges konc volt, míg a dicsőség nem evilági, egyetlen valóságos cél.
    

Olvasva írásaikat kissé olyan, mintha Weöres és Hamvas együtt indultak volna a teljesség felé, de mivel barátságuk megszakadt, mester és tanítvány különvált, így csak a teljesség hiányának rezignált realizálásáig jutottak volna.

    Hogy megértsük, miről is van szó pontosan, egy kicsit ki kell kacsintanunk a levelezésből, és a nem oly rég kiadott Weöres Egybegyűjtött prózai írások egyik legizgalmasabb részlete felé kell fordulnunk. 1933-ban, tehát amikor a költő húsz éves volt, néhány igen érdekes, rövid prózai munkát rögtönzött, melyeket a 2011-ben kiadott kötetben Egy magánmitológia töredékei címmel olvashatunk.
    A három rövid írás a KUUMAMI, „a szakadatlanság tana”, amelyet Weöres szerint Atlantiszon vallottak, A GUR BIRODALOM története, amely egy Kr. e. 23000 körüli történelem részlete, és végül a jelen írásunk szempontjából legfontosabb, a TULIPÁNFÖLD. Nem mellesleg az írások Weöres egy kéziratos füzetében maradtak fenn, amelyet árverésen szerezhetett meg a Petőfi Irodalmi Múzeum. Az árverés kiírásában külön feltüntették még, hogy „a füzet későbbi részében olvasható, Új-Magyarországról, Tulipánföldről és Parvatiról szóló íráshoz kapcsolódó, a hódítók neveit is feltüntető térkép” is volt. Ezt a térképet, sajnos, nem találjuk az Egybegyűjtött prózai írások kötetben. Mindenesetre az írás rendkívüli derűvel úgy kezdődik, hogy

„1909-ben a magyar Kázmér Ferenc föltalálta az űrhajó elméletét. Találmányát 1940-ben Edó János és Holos Márton mérnökök tökéletesítik. 1942-ben Edó és Holos, báró Perényi Kálmán gyárossal és Bebek Miklós csillagásszal útnak indulnak, körüljárják az egész Naprendszert. Negyedik útjukon más rendszerekbe is elmerészkednek.”

A tökéletesen anakronisztikus sci-fit Weöres Sándor szépen végigviszi, és leírja, közben mi történik a Földön, hogyan osztozkodnak az új bolygókon, majd

„Kiüt a harmadik világháború, minek vége, hogy a kivándorlások és pusztítások által megritkult lakosságú Föld 2024-ben egyetlen birodalommá válik Gea néven Nir khan keze alatt.”
WEÖRES Sándor: Egy magánmitológia töredékei. I.n.: Egybegyűjtött prózai írások. Helikon.

        Az egész írás mindössze pár oldal, ijesztő vízió, melynek humora alig leplezett szorongással párosul. Csak azért hozom fel most, mert jól mutatja, hogy a fiatal Weöres Sándortól egyáltalán nem volt idegen az olyan „képzeletbeli” utazás, mint amilyenre éppen a Hamvas-Weöres levelezésben bukkanunk Gondvánáról. Azon felül

Weöres ezekben a levelekben kidolgoz egy külön idő-elméletet a magyar költészetre, illetve megmutatja a költők legkülönbözőbb szintjeit.
    

Melyek Weöres Sándor szerint a költők különböző szintjei?
    Összesen 18-at különböztet meg.
    A kezdő költőtől, melynek csillaga a Luna (Hold) egészen az Angyali-szférák költőjéig, amely bár a legmagasabb, egyben a legmélyebb is. „A vers, mint Isten-gyermeke. Ide tartoznak a mantrák, s maga az ábécé. Ez a szféra nem csak a legmagasabb, hanem az első szféra alatti is: a skála körbe ér. S e végső tetőfok mottója: Művem az Isten közvetlen szomszédja.”
    De persze eddig el kell jutni a kezdő költőtől. Az út lassú és gyötrelmes.
    Weöres szerint a kezdő költőt (1) követi az a kezdő költő, akinek „verssoraiban valamelyes érték csillan” (2). Kivált bizonyos hatást, esetleg morális megbecsülést. De semmi többet. Csillaga a Merkúr.
    Harmadik, aki eléri a „közölhető vers” fokát (3). Csillaga a Vénusz. Azok, akik a folyóiratok irodalmán nevelődtek, ezt inkább ne olvassák tovább, mert meg fognak lepődni, bár csak Weöres szintjeit sorolom.
    A „vénuszi-költőket” követik az értelmes, szerelmes költők (4), az Apollóiak. Rögtön utánuk jönnek azok, kiknek „az irodalomtörténet megőrzi nevét, de igazi maradandósága nincs... alig-olvasható” (5), mint például – Weöres Sándor szerint – Juhász Gyula, Tóth Árpád. Csillaguk a Mars.
    A „maradandó költő” alsó foka, kiknek „műve méltán igényt tarthat arra..., hogy élvezettel és haszonnal olvassák” (6), mint amilyen Kazinczy, Komjáthy, Kosztolányi. Csillaga a Jupiter.
    A „nagy költő”, akit „a szenvedély erős lobogása kiemel az előző csoportból (7). Ennek a régiónak olyan heve van, hogy sokszor ez látszik a költészet tetőfokának.” Ide sorolja Byront, Balassit, Petőfi Sándort és Ady Endrét. Csillaga a Szaturnusz.
    Ezt követi a „nagy költő”, midőn higgadtabb és megalapozottabb (8). Mikor „a lobogásnál fontosabb a megalapozott érték. Például Apollinaire és Berzsenyi. Babits vagy Coleridge. Csillaguk az Uránusz.
    A „költő-óriás” a tökéletes művű, „az immanens líra tetőfoka” (9). Mint Arany János, Villon, Tasso, vagy éppen Ovidius. Csillaga a Neptun.
    Ezután jön Weöres Sándor szerint az emberfeletti régió, amikor – mint írja Hamvasnak – „a költő már angyali erőt vesz segítségül” (10). A Szeráf-szféra, melybe Vörösmartyt, Poet, Rilkét sorolja. Kortársai közül Füst Milánt.
    A Kerub-szféra, akiknek műveiben a földi elemet legyőzik a túlvilági elemek (11). Szapphó, Baudelaire, Keats, Hölderlin.
    A Trón-szféra, ahol „a költő teljes emberi lényével berendezkedik az égi szférában és ott kiterebélyesedik, szinte elvaskosodik. Nekünk, akik személyiségünket szétoldani próbáljuk, nem pedig szőröstül-bőröstül a magasba vinni és ott megőrizni: ez a szféra idegen, ellenszenves.” (12) – írja saját magáról sokkal többet sejtetően Weöres Sándor, mint Vergiliusról, Miltonról, Petrarcáról és Goetheről, akiket ide tartozóan felsorol.
    Ezt követi a Domináció-szféra, midőn a költő túllép személyiségén és „világszemmé” válik (13). Homéroszt és Shakespearet említve példaként.
    Az „ítélő szem”, mely ennél is magasabb szinten a Virtus-szféra (14), ahol Pindaroszt és Dantét találjuk.
    Majd ítélet imává, „ellenálhatatlan hatóerővé” válik (15), mint amilyen a Bhagavad Gíta vagy Szent Ferenc Naphimnusza. Ez a valódi hatalom szférája.             Végül pedig az utolsó hármas a „Principátus-szféra” (16), melyben az Evangéliumot és a Rig Védát találjuk és az „Arkangyal-szféra” (17). Utóbbiba tartozik a Miatyánk, melynek „hét kérésének bármelyikében minden benne van, és arányossága oly földöntúli szépségben és végső egyszerűségben tündököl, hogy az ember alig tudja felfogni.” – és végül az említett „angyal-szféra” (18), ahol „a vers Isten-gyermeke”.
    Ez a kimerítő kategorizálás, ez a teljesség felé vezető körkörös ösvény az, amely többet elárul Weöres Sándor irodalomról alkotott képéről, mint akár nagy tanulmánya, A vers születése.
    Vajon saját magát hova helyezte? Vajon mi hova helyeznénk Weöres Sándort az általa megrajzolt tizennyolcas keretben? A költő álmai segíthetnek ezen kérdések megválaszolásában.
   Weöres leírja Hamvasnak egyik különleges álmát. Az álom elvész, és egy másik levélben már arra kéri Hamvast, hogy küldje vissza a leírást. Aki azonnal válaszol, hogy

„Vasárnap bemegyek egy délelőttre Pestre, akkor előkeresem Gondvána-leveledet és elküldöm.” (Szentendre, 1947. VII. 16.)
HAMVAS: Levelek. 153. o.

Egyébként Gondvánát híres, Bab el Mandeb című versében is megidézi:


„a dajkáló, kék, selymes ár alatt
álmatlan álmodik Gondvána föld /
s fölötte álmos árbóc hajladoz.”


 – a levélben azonban sokkal részletesebb leírást kapunk:


„A múltkor leírt dolgot mégegy követte: november utáni hajnalban egy álom, melynek meséje nem is volt. Az álom 30-40 épület-részletet és szoborcsoportot mutatott; s nem volt hozzá más kommentár, mint egy hely-érzés, hogy az indiai Kudeserat félsziget és Keletafrika közt elterülő földrészen vagyok. Ez az elsüllyedt ős-földrész: Gondvána.
(...)
Ezt az egész művészetet úgy lehetne jellemezni: spirituális-rokokó.
(...)
A feminin művészet volt ez! Egy matriarchális világ művészete. Csak nők alkothattak ennyire antisztatikusan.
(...)
Alighanem ez volt az emberiség harmadik nagy korszaka. (...) Minden jót! Bevégzem a levelet. Ha lehet, válaszolj; hálás szeretettel gondolok Rád és ölellek, Sanyi. Csönge, 1946. november 7.”
WEÖRES: Levelek II. 453. o.


– és itt meg kell állnunk, s megvizsgálnunk, hogy a Weöres által leírt világkorok , vagy Miatyánk elemzése milyen kísérteties párhuzamba állíthatók a Rudolf Steiner által leírtakkal.


4.

    Weöres Sándor maga is beszélt Hamvassal való barátsága kapcsán született visszaemlékezése során, hogy „antropozófiával, teozófiával” és „rokon dolgokkal addig is elég sokat” foglalkozott, de a spiritualitást teljes mértékben mestere, Hamvas Béla tárta fel előtte. Weöres antropozófiai és teozófiai érdeklődése soha sem volt titok a költő életművével foglalkozók előtt, egyik legismertebb monográfusa, Kenyeres Zoltán megállapítja, hogy

„Weöres gyermekkorában Csöngén és Celldömölkön működött egy antropozófiai kör. (…) Weöres édesanyja eljárt ezekre az összejövetelekre, s magával vitte a német nevelőnő jóvoltából németül már meglehetősen jól értő kisfiát.”
KENYERES Zoltán: Weöres Sándor. Kossuth. 2013.

Kenyeres ezután kifejti, leginkább másodlagos forrásokból, hogy szerinte mit is jelenthet az antopozófia és a teozófia:

    „Ma már talán filozófia szakos bölcsészek sem tudják, hogy mi a különbség a teozófia és az antropozófia között, sőt hírét sem hallották egyiknek sem, az első világháborút megelőző és követő időszakban azonban olyasfajta hatást gyakoroltak e misztikus tanítások az európai és amerikai polgári értelmiségre, mint az ötvenes-hatvanas években a zen buddhizmus. (…) A filozofáló vers és a verssé vált filozófia persze nem azonos egymással, de éppen ez utóbbinál - aminek körébe Weöres költészetének egy része tartozik - az értelmezéshez tudni kell, hogy mi az, ami transzformálódik, átlényegül és költészetté lesz. Ezért kell

komolyan venni Weöresnek azt a későbbi kijelentését, hogy ifjúsága misztikus olvasmányok jegyében telt el.

    Az iskoláskori antropozófiai élmények - amik valószínűleg túlnyúltak az elemista éveken, mert Steffen 1929-ben járt először Magyarországon, Karl Baltz pedig még 1936-ban is megfordult Csöngén - (…) Az egyébként múlónak és jelentéktelennek ítélhető gyermekkori élmény ezen az intellektuális mozgósításon keresztül vált költészetének egyik erjesztőjévé.”
KENYERES Zoltán: Weöres Sándor. Kossuth. 2013.

    Így aztán láthatjuk, hogy bár az egyik legismertebb Weöres Sándor monográfia szerzője elemzésében tehát kiemeli, hogy bár „múlónak és jelentéktelennek ítélhető gyermekkori élmény” volt Weöres találkozása Steiner gondolataival, mégis el kell ismerni, hogy „költészetének egyik erjesztőjévé” vált, de érdemben nem foglalkozik, mert nem is foglalkozhat ezzel a hatással.
    Érdekes, hogy mások sem - már ami az irodalmárokat illeti - mélyültek el Steiner hatásával a magyar költészetre, irodalomra, különösen pedig Weöres Sándor életművére, az egyetlen Aranyi László kivételével, aki elég pontosan észreveszi, hogy

„(…) Kenyeres  lelkiismeretesen megkísérli a teozófia és antropozófia rendszerét vázlatosan összefoglalni, de ezzel bizony adósunk marad, mivel nem autentikus forrásokra támaszkodik.”
ARANYI László: Lucifer és Ahrimán. A steineri antropozófia nyomai Weöres Sándor költészetében. Életünk. 1988/11.

A baj csak az, hogy bár Aranyi homályosan utal arra, hogy talán a Tűzkút és az Elysium verseiben találhatunk steineri-hatást, ő is adósunk marad, hogy az attitűdön és más hasonlókon túl konkrét szöveghelyekre mutasson rá. Talán azért, mert 1988-ban Aranyi még nem ismerhette Hamvas Béla és Weöres Sándor levelezését, amelyben ennek a hatásnak több igen határozott nyoma van.
    Mielőtt azonban egy konkrét példát kiemelnék a levelezésből, meg kell, hogy jegyezzem Weöres ezekben a levelekben nem említette külön Rudolf Steiner nevét, aminek több oka is lehet, az egyik, amit Hamvas Béla naplóiból kiolvashatunk, mégpedig, hogy a mester nem igazán rajongott Steinerért. Hamvas a püthagoraszi iskolához hasonlatosnak, konkrétan „rokonjelenségnek” tartja a steineri teozófiát, amely szerinte  „középhelyzet ezotéria és exotéria között”, bár „világosabb, de erőtlenebb” (Naplók, 1946. IV. 30.) és egyik előadássorozatára készülve megjegyzi, hogy „a hagyomány csökevényei” a különböző filozófiák, teozófiák, szekták” (Naplók, 1951. III. 20.) Sőt, naplóinak soraiból azt lehet kiolvasni, hogy

Hamvas Béla szerint Rudolf Steiner éppen a kereszténységet kereste, de azt összekeverte oda nem illő fogalmakkal, így egy „kása-hagyományt” teremtett.

Éppen ezért valószínűleg a Scientia sacrában például nem foglalkozik Steiner elképzeléseivel, amelyeket ezek alapján mondhatjuk, hogy nem utasított el, csak éppen kuszának tartott. Nem úgy, mint Weöres, akinek még Hamvas globális orientációjánál is szélesebb horizontjába, éppen gyermek és ifjúkori élményei nyomán, bőven belefért, hogy szemléletébe beépítse Steiner-szellemiségét. 
Szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy

Weöres Sándor, amikor Hamvasnak leveleket írt az 1940-es évek alatt, sok minden más mellett elsősorban Rudolf Steiner Sors, kegyelem, szabadság – A világ, a föld és az ember életében című könyvét olvasta

(Genius kiadás). Erre egyébként egészen véletlenül jöttem rá, mikor éppen ennek az esszémnek bővített változatát, ahol a leveleket bővebben idéztem, letiltották egy internetes irodalmi magazinban, kölcsönbe kaptam egy ’30-as évekbeli Steiner kötetet, s meglepettem olvastam benne Weöres Hamvasnak írott gondolatait.
    Mind a Miatyánkról írott elemzése, mind pedig a világkorszakokról alkotott véleménye szinte azonos Steinerével, persze a sajátos Weöres-hanggal kiegészítve.  Elégedjünk meg most csak egyetlen példával, s bízzunk abban, hogy nyomunkban jönnek majd olyan gondolkodók, akik elmélyülten ismerik mind Steiner és mind Weöres életművét, és észreveszik a párhuzamokat.
    Rudolf Steiner említett könyvében közölnek egy 1907-es berlini előadást, amelyben Steiner így értekezett a Miatyánkról:

    „A Miatyánk hét kérésével az Istenéhez emelkedő lélek azért könyörög, hogy az isteni akarat az ő emberi mivoltának minden egyes tagját a helyes fejlődési vonalba állítsa, hogy így megtalálhassa életének igazi útját a világegyetemen keresztül s természetének minden része helyesen fejlődhessék.”
    Rudolf STEINER: A Miatyánk. 110. o.
I.n.: STEINER. Sors, kegyelem, szabadság – A világ, a föld és az ember. Genius. Kiadási év ismeretlen.

   Azt mondja Weöres Sándor Hamvas Bélának 1946 október 7-én írott levelében, hogy a költők és költészet utolsó és legfelső előtti szintje az „Arkangyal-szféra”.

„Ide tartozik a Miatyánk; hét kérésének bármelyikében minden benne van, és arányossága oly földöntúli szépségben és végső egyszerűségben tündököl, hogy az ember alig tudja felfogni.
    Figyeld csak: „szenteltessék meg a te neved” (ha egyszer mi tudjuk megszentelni a te nevedet, odáig emelkedünk: kell ennél több? minden benne van) „jöjjön el a te országod” (ha a te országod jön el hozzánk: mi kell még? minden benne van) „legyen meg a te akartod miképpen a mennyben, azonképpen itt a földön is” (ha a te akartatod teljesül rajtunk, ugyan mit kivánjunk még?) „a mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma” (ha megvan testi-lelki kenyerünk: kellhet-e még valami?) és „bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek” (ha mindent megbocsátani tudunk, ez a végső tökéletesség, s akkor mit bocsássanak meg nekünk?) és így tovább; csodálatos hét erkély ez, mindegyik más és mégis azonos, és mindegyik az egész mindenség maga, végső tiszta szépségében meghétszerezetten.”

WEÖRES Sándor: Levlek. 449. o.

    Rudolf Steiner és Weöres Sándor ugyanarról a hétlépcsős beavatásról beszél, amely a Miatyánk sajátja és Steiner az említett műben - részletes és tőle megszokott hihetetlenül sokrétű és mély elemzése mellett - hozzáteszi:


„A Miatyánk tehát olyan ima, amellyel az ember azokban a pillanatokban, amikor ennek szükségét érzi, felemelkedhetik héttagú természetének s e természet fejlődésének értelméhez. És a hét kérés az emberi természetről alkotott tudományi felfogásnak kifejeződése még akkor is, ha olyan naív ember lelkében kerül felszínre, aki meg sem értheti.”
Rudolf STEINER: A Miatyánk. i.m.

    De mindez csak egy esőcsepp mindabból a zivatarszerű hatásból, amit Rudolf Steiner szellemisége gyakorolhatott a fiatal Weöres Sándorra, s amit Weöres Sándor és Hamvas Béla levelezésében kis szerencsével és kellő odafigyeléssel is meg lehet találni. Az igazán érdekes az, hogy Weöres világába „belefért” Steiner, míg Hamvaséba talán kissé kevésbé. 


5.

„ESKÜVÖNK HOLNAP SZERDÁN ÓBUDA UJLAKI TEMPLOMBAN TIZENKETTŐKOR AMY ÉS SANYI”

- ezt a táviratot kapta Hamvas Béla Weöres Sándortól, mester a tanítványtól, és sokáig azt hittük, hogy ez volt az utolsó levélváltás kettejük között. Ma már tudjuk, hogy húsz évvel később újra leveleztek és ismét találkoztak.
    Károlyi Amy és Weöres Sándor rögtön ezután a távirat után Rómába utazott, s egy évet töltöttek a Római Magyar Akadémián, ahol Weöres Sándor több nagyszerű verset írt és rengeteg új ötletet kezdett meg.
    Mi csak egyetlen Rómában felvetődött, ott megkezdett, majd 1952-ben befejezett költeményére figyelnénk most, amelyik a korábbi Gondvána-levélhez hasonlóan egy másik világot tár fel előttünk, s amely egyszerre egy pusztuló kor kegyetlen tükre és a másik világ kibomló apokalipszise. Ez a Mahruh.
    De még mielőtt Mahruhra utaznánk, tekintsünk vissza arra, hogy milyen is volt Weöres Sándor a Római Magyar Akadémián? Lengyel Balázs úgy emlékszik, hogy ott

„Ült, gubbasztott Weöres a Magyar Akadémia csodás freskójú palota-termében, Károlyi Amyval együtt nekik volt az egyetlen palota-szobájuk és többnyire dideregve ágyban feküdtek naphosszat. A karácsony utáni napon megszűnt a fűtés, dermesztő hideg volt, óriás jégcsapok lógtak a Farnese-palota előtti szökőkutakon. Az isten szerelmére, Sanyika, nézzetek azért körül, induljatok ki erre vagy amarra – mondta Kerényi Károly. (Weörest kisfiús jellegével, gyerekhangjával, intim kedvességével mindenki Sanyikának hívta, pedig már idős volt, harminckét éves.) Mit nézzek? Ha mást nem, legalább az eget nézd, Sanyika! – mondta Kerényi. Legalább Róma egét!”
Lengyel Balázs: Két Róma. Emlékezés 1948. Esszék.

    Kerényi Károllyal, Hamvas régi barátjával azonban nem ez volt az egyetlen konfliktusa, ha lehet hinni az ilyen visszaemlékezéseknek, akkor idézzük fel, hogy Csorba Győző 1947 Karácsonyára hogyan emlékszik:


„Weöres Sándor szerette az italt, de nem nagyon bírta. Akkor is ivott már valamennyit, amikor beszélgetni kezdtem vele. Egyszer csak odaállt mellénk Kerényi Károly. És csak úgy, mintha szokványosan tenné, megszólította Sándort:     
„Na, Weöres, mit szól Rómához?”
    Úgy tűnt, Weöres Sándor a kérdést egészen komolyan veszi. Soha nem tudtam kideríteni később sem, hogy azért csinált így, mert valóban komolyan vette, vagy pedig meg akarta botránkoztatni Kerényit. Teljesen közömbös hangon közölte Kerényivel, hogy ő nem sokat tud mondani Rómáról, mert nem jár a városban.
„De nem is érdemes járni, hiszen Csöngén a legutolsó pajta is van olyan szép, mint itt a körülcsodált épületek.”
    Ebben a pillanatban mintha valami történt volna Kerényi Károllyal. Tudni kell, hogy csak körben, a két halántékán és a tarkóján volt haj, egyébként teljesen kopasz volt. Az egész feje, arca, mikor ezt meghallotta, elvörösödött, és mintha nem is tudna szóhoz jutni, megkérdezte: „Mit mond maga?!” Akkor, úgy emlékszem, Weöres Sándor szenvtelenül megismételte a válaszát. Mire Kerényi roppant megbotránkozással kitört:
„Akkor miért jött maga ide, miért vette el mástól a helyet?! Olyantól, aki örömmel járt volna Rómában?!”,
- és sarkon fordult, egy szempillantás alatt elrohant, otthagyott minket. Weöres Sándor bizonyára nem számított erre a fogadtatásra.
    Alaptermészete volt, hogy cifra dolgokat mondott sok emberről, és sok embernek a szemébe is. Ugyanakkor nagyon bántotta, ha valakit megsértett. Ilyenkor arra törekedett, hogy kimagyarázza magát.
    Most is megindult, Kerényi után eredt, el akarta magyarázni neki, hogy hogyan érti ezt, és bocsánatot akart kérni tőle. De Kerényi elkerülte, nem volt hajlandó beszélni vele, és ez a helyzet így is maradt. Hogy meddig pontosan, azt én nem tudom, de egész este így maradt, azt biztosan tudom, és az is biztos, hogy Weöres Sándor nem nagyon járogatta Rómát.
    Ez volt az egyik jellegzetes történet, ami ott az Akadémián történt. Erről a közönség szinte tudomást sem szerzett, ennek én voltam az egyetlen szem- és fültanúja, ott senki más nem volt jelen."

    Érdekes, hogy Csorba anekdotájában Kerényi és Weöres magázódnak, míg Lengyel Balázséban bizalmas, tegeződő viszonyban vannak. Lehet, hogy közben mégis beszélgettek? Milyen hatással volt vajon Hamvas Béla után a mítoszkutató, később C. G. Junggal együtt alkotó Kerényi Károly? Vajon inspirálta-e a Mahruh veszése megírására?
    Az biztos, hogy a Római Magyar Akadémián eltöltött év után Magyarországon minden megváltozott, a Kommunista Párt hatalomra került, Hamvas Bélát már 1947-ben (tehát Weöresék esküvőjének és Rómába utazásának évében, Lukács és mások kritikájának nyomán) margóra tolták, így Weöres sem számíthatott túl sok jóra hazatértekor, hacsak nem lép be a Pártba. 
Valószínűleg ezt felismerve Déry Tibor és Karinthy Ferenc megpróbálták még kint, Rómában rábeszélni, hogy lépjen be. Karinthy derűs, de kései visszaemlékezése a történekre szinte mindent elmond:
 

„Nem sokkal elutazása előtt Dérynek támadt egy képtelen ötlete: hogy Weöres Sanyit agitáljuk be a kommunista pártba. Tamáskodtam, aligha fog menni, nem illenék oda, se szervezetileg, hát még ideológiailag , egyebekről nem is szólva. Ám ő leintett, erősködött, ez taktikai kérdés, zseniális, nagy költő, fontos ember az irodalomban, okvetlen nyernénk vele.
    Így hát este összeültünk, és kezdtük nyomni a szöveget. Érdekes, nem is igen ellenkezett, kíváncsian hallgatta érveinket, nyitottan, inkább meglepve, semmint elutasítón, van benne valami, amit beszélünk, ismerte el, megfontolandó. Csupán némi időt kért, hadd aludjon rá, nem szívesen sietné el, majd folytatjuk, evvel búcsúztunk. Utána Tibor a kezét dörzsölte: ugye, hogy megmondta.
    Másnap azonban

Sanyika azzal állt elő: mégis buddhista szerzetes lenne, lehetőleg egy tibeti lámakolostorban, tervezi is, rövidesen odautazik, terepszemlére.

Püff neki - kezdhettük elölről, Marxnál és Hegelnél és Démokritosznál. Barátunk ezúttal is résztvevőn, szinte helyeslően figyelt, bólogatott, időnként még ránk is licitált, de újfent oda lyukadt ki, hadd gondolja meg kissé. Reggelre aztán - ami őnáluk jócskán dél vagy kora délután - az lett belőle, megvitatták Amyval,

ráébredt, jelenleg az animizmus, samanizmus jobban foglalkoztatja, különös hajlamot érez az effélére, olykor kifejezetten a mágikus megszállottság állapotába kerül…

S ez így ment továbbra is, hiába dumáltunk a fülébe hosszú estéken át, a döntő válaszadás helyett mindennap mással jött: Amerikába készül, Utah államba, a szigorú szertartású mormon szektához, hindu jógivá lesz, majd a Mithrász-kultusz, a lélekvándorlás, kabalisztika, óegyiptomi misztika, spiritiszta szeánszokra szeretne járni, esetleg médiumként, életében és költészetében azonosulni az abszolútummal, s hasonlók.”

    Weöres Sándor nem lépett be a Kommunista Pártba, és ellentétben sok rosszindulatú megjegyzéssel, amit később kapott, és nem is állt be soha a „kardalosok közé”.
    Egyébként Weöres Sándor a fejlődésben sem hitt, ahogy Karinthy Ferenc a kapcsolódó anekdota végén megjegyzi:


„Végül már a gyökerekhez értünk, a gyakorlati politikából vissza a filozófiai alapokhoz. Sanyi kereken tagadta a fejlődés elvét a történelemben, szerinte inkább körforgás vagy hullámmozgás, kultúrák fölemelkedése és alásüllyedése, a világszellem felragyogása s elhalványulása.
    ⁃    Drága jó Sanyikám - játszottam ki már-már az utolsó kártyákat. - Nincs fejlődés, sommásan elutasítod? Vegyük azt, például Traianus alatt két hétig is eltarthatott, míg Aquincumból lekocsikáztál Rómáig. Ma pedig repülőn két óra.
    ⁃    Micsoda két óra? - csattant föl magas gyerekhangján Weöres. - Én hat hónapig vártam az útlevelemre!”

Karinthy Ferenc: Italia mia. 1989.

    Ezekből a rövid anekdotákból jól láthatjuk, hogy

Weöres nem volt az a kimondott turista Rómában, s nem egészen úgy viselkedett, ahogyan azt akkor elvárták vagy később képzelték róla.

    Közben azonban az egyik legfontosabb művén kezdett el dolgozni, aminek előképe volt a Hamvas Bélának leírt Gondvána-levél.
    Ez volt a Mahruh.
Weöres Sándor Elhagyott versek kötetében találhatjuk a Negyven király énekének legkorábbi variánsát, amit 1948-ban, közvetlenül Rómából Budapestre hazatérve fejezett be:

„Messzi párás lankák felett,
Zalhime és Lallamisshi bozótjaiból
közelgett a Gyalázatos,
hogy leszakadt álomba bukott
a kedves város toronyerdeje. (…)”

    Weöres Sándor: Negyven király éneke (A Mahruh veszéséből) - variáns.
    Elhagyott versek. Helikon. 2013. 345. o.

- így kezdi Weöres, s három éven át dolgozik a Mahruh veszése című költeményén még, aminek utóhangja lesz a Negyven király énekének egy másik változata.
    De hol van Mahruh? Milyen tájai lehetnek Mahruhnak? Hogy juthatunk el Weöres távoli világaiba?
    Weöres Sándor Mahruh-világába elsősorban - bármilyen merészen is hangzik - az álmain keresztül juthatunk el legkönnyebben. De azt, hogy ezek a „képzelt” birodalmak mennyire beleszövődtek az életműbe, azt igazán az 1952-ben befejezett, de Rómában megkezdett Mahruh veszése című, apokaliptikus hangulatot idéző, eposzi vers mutatja.
    A vers szerint volt egy ősi égitest, amely a mostaninál ezerszer nagyobb tengereket és hegyeket hordozott, sokkal több élőlényt és embert. Ennek egyik elröppent cseppje Föld.
    Néhány éve történt, hogy Weöres Sándor frissen megjelent, gyűjteményes prózakötetét mutatta be Szörényi László Budapesten a Könyvfesztiválon. A bemutatón szóba került, hogy Weöres egész irodalomtörténeteket rögtönzött ihletett pillanataiban, például egyszer egy társaságban mámorosan elmesélte Mahruh-bolygójának teljes históriáját. Amint meghallottam, hogy „Mahruh” összeszorult szívem, mert a szó ismerős volt valahonnan. Kérdésemre Szörényi László elmondta, hogy sajnos

a bolygó története elveszett, de az összkiadás második kötetének, százhatvanötödik oldalán ott van a vers, amely ennek a világnak pusztulásával foglalkozik.

És valóban. A Mahruh veszése így kezdődik:

„E vers szerint ember és emlékezet régibb, mint a Föld. Az ős csillag, Mahruh, ahonnan származunk, gömbölyű és üres óriásbuborék volt s a mostaninál ezerszerte nagyobb tengereket, rónákat, hegyeket hordozott; s többfajta élőlényt és sokkal több embert. Évmilliókkal ezelőtt szétrobbant; egyik elröppent cseppje a mi Földünk.”
WEÖRES Sándor: Mahruh veszése. Egybegyűjtött írások 1981. II. Magvető. 149. o.

– majd pedig a költő megadja az ének eredeti címét: „Kana vuanh athetan jargelih” -, és hozzáteszi magyarul is: Gyászdob száz lerogyó világért Jargeh városában.
    A Mahruh veszése minden egyes strófájában egy-egy képzelt országot sirat el a képzelt elbeszélő, aki Bíbor Lángnak (Rou Erounak) nevezi magát.
    Táblázatot készítettem az országok neveiről, sorban felírtam Kartiabh-todarh, Ogarinn, Gherke, Zölülügh, és a többi ország nevét. Különleges szótérkép rajzolódott ki előttem, amely egyben a Mahruh-i nyelvekbe is betekintést engedett.
    Akkor is közelebb kerültem

a vers mélyebb megértéséhez, amikor Weöres Sándor levelezését kezdtem vizsgálni, s ahogy említettem fentebb korábbi, Hamvas Bélával váltott levelei között találtam olyat, amelyben Gondvánát és az álmaikat írják le.

Ez segített hozzá és bátorított fel az egész Mahruh-világ továbbgondolására.
    A kutatás folytatása közben jöttem rá, hogy micsoda titkok lappanganak itt. Mint kiderült, nem csak a verset, hanem Mahruh teljes irodalomtörténetét megírta és elküldte Hamvasnak leveleiben. Ez utóbbi levél azonban, sajnos lappang, elveszett vagy megsemmisült. Azaz, nem teljesen semmisült meg. Jobban és pontosabban mondva: más formában élt tovább.
    Ugyanúgy, ahogy én megírtam az egész Mahruh és Gondvána történetet esszében és novellában, mást is foglalkoztatott ez a kérdés. Hiszen mégiscsak különös jelentéssel bír, hogy 1947 és 1951 között, Magyarország történetének nem éppen legfényesebb időszakában, Weöres Sándor képzeletbeli világba utazik, és annak poszt-apokaliptikus, sci-fi eposzát énekli meg.
    Ez az a világ, amihez mi a XXI. század hajnalán sajnos leginkább kapcsolódni tudunk.  

Sci-fi költészet, vagy ha úgy tetszik posztapokaliptikus-monológ – ez az utóbbi talán pontosabb.

Miközben én a versben szereplő száz ország nevét magamnak egyetlen papírra leírtam, s ebből Mahruh nyelveinek kapcsolatára, nyelvcsaládjaira és a nyelvek belső rendszerére próbáltam következtetni, ugyanabban az időben egy fiatal festőművész Budapesten elkezdte megrajzolni és megfesteni Mahruh tájait. Felépítette Mahruh bolygójának makettjét, mintákat vett és tájképeket festett. Sorozata több száz képből, festményből és rajzból állt össze. A festőt Mindák Gergelynek hívják.
    Talán a véletlen műve, hogy végül találkoztunk?
    Vajon véletlen-e, hogy őt is, és engem is, egymástól teljesen függetlenül, ugyanabban az időben éppen ez a Weöres Sándor elképzelt világából született verse kezdett igazán érdekelni?     
    Véletlen-e bármilyen találkozás, bármilyen utazás?
    Véletlen-e vagy sem, a teljes anyagot Mindák Gergely: A táj születése – Weöres Sándor Mahruh veszése című költeménye alapján című tárlaton, 2014-ben kiállítottuk, amit én nyitottam meg, beöltözve egy külön erre az alkalomra készített különleges jelmezbe, Kék Kristálynak, Bíbor Láng mahruhi költőtársának.

Festmények és költemények csak akkor élnek, ha nem csak lógnak a falon, pihennek a könyvekben, hanem megnézik őket és beszélnek róluk, ha inspirálhatnak.

    De visszatérve, mint említettem és mint később kiderült, nemcsak a verset, hanem  Gondvána és Mahruh teljes irodalomtörténetét megírta és elküldte Weöres Hamvasnak leveleiben. Ez utóbbi levél azonban, valószínűleg  megsemmisült, vagy reméljük, hogy csupán lappang Hamvas több más iratával együtt, amikor bombatalálat érte házát. Várkonyi Nándor azonban olvasta, és állítólag Weöres többször is beszélt róla.
    Végül pedig arról kell szólnunk, hogy

mi volt az utolsó ismert Weöres Sándor levél, amely megváltoztatja Hamvas Bélával való barátságának nem túl rózsás recepcióját?

A Hamvas-hagyatékban bukkantunk az alábbi Weöres Sándor levélre:

„Kedves Bélám,
szégyellem, hogy kedves leveledre késve válaszolok. Nagyon jó volna, ha valahol elbeszélgethetnénk néhány órahosszat mindenféléről. Mikor és hol adsz rá módot, alkalmat? Bennem nincs más érzés Veled kapcsolatban, mint ami mindig is volt. Az idő itt nem érvényes. Mikor is találkoztunk, egy éve, húsz éve?
Azóta egy pillanat sem telt el. Tehát nem is változhatott semmi, legföljebb a vetítő-ernyőn.
Katónak kézcsók, Téged ölel,
Weöres Sanyi.

Bpest, 1968. júl. 1.”

WEÖRES Sándor utolsó levele Hamvas Bélának. - Kéziratban.

    Mit tudunk meg ebből a levélből?
Nagyon sok mindent. Elsősorban azt, hogy Weöres Hamvas egy nem ismert - talán a Weöres hagyatékban lappangó - levelére, megkeresésére válaszolt. A kapcsolat újrafelvételét, tehát Hamvas kezdeményezte, húsz év hallgatás után.
Találkozni akartak, és kibékülni. Weöres erre pozitívan válaszolt, és valószínűleg aztán tényleg találkoztak is, mint az más - sajnos nem túl megbízható visszaemlékezésből kiolvasható.
    Akár a pénzről beszélgettek, akár nem, mindenesetre

sikerült húsz évnyi hallgatást felszámolniuk,

s alighanem igaz lehet, amit Weöres írt, vagyis a - még akkor is, hogy mindez Hamvas halálának évében történt -, hogy az idő itt nem érvényes.
    Ezeket az elveszett világokat – Gondvánát és Mahruhot például – tehát éppen azokkal a módszerekkel lehet megközelíteni, amelyeket Weöres és Hamvas is alkalmaztak leveleikben: fantáziával és álmokkal. Fantáziánkat éppen e két szerző írásai erősíthetik, fejleszthetik, az álmokra pedig, ahogy erre Jung is felhívja figyelmünket, az új világkorszakban nagyon is oda kell figyelnünk.



Ha tetszett ez az esszé TÁMOGASD A DRÓTot!


HAMVAS BÉLÁról a DRÓTon
 

Hamvas kritikája,
avagy senki sem ismerheti igazán a Bélát
Mit gondolt Hamvas Béla a természettudományokról? Mit kritizált ebben Németh László? Miért tartotta fasisztának Hamvast Lukács György? És mit mondott Szentkuthy Miklós Hamvas Béla és Kemény Katalin közös könyvéről?
Weiner Sennyey Tibor a 2017-es debreceni Metakritika konferencián tartott előadásának esszé változata.

Hamvas Béla álarca és koszorúja,

avagy barátsága és kudarca Kerényi Károllyal

Mi volt az, amit leírt az Álarc és koszorúban és felolvasott akkori legjobb barátjának Dalmáciában, Korčula-szigetén 1934 nyarán? Mi volt az, amitől annyira tartott Kemény Katalin, hogy utoljára szerette volna, hogy megjelenjen, s amit Dúl Antal úgy jellemez, hogy „nagyon vitatható, kétes írás”. És végül is mi lett mindebből?

 
Milyen kertész volt? Mit gondolt a földművelésről és arról, hogy a kertésznek hogyan kell hozzáállni a kertjéhez? Igaz, hogy belépett a kommunista pártba és kiváltotta a földmunkás igazolványt?
 
Az igazi tétje azonban az öt nagy géniusznak és száz kicsinek, hogy az ember mennyit és hogyan tud belőle magában realizálni, hogyan tudja magában megoldani ezt a rettenetes nehéz ügyet, hogy egyszerre része az emberiségnek és tartozik valamely néphez, adott esetben a magyarhoz.
 
 
Kevés szimbolikusabb eseményt tudtam volna elképzelni, mint éppen ezt. A nácik felrobbantották a Lánchidat, benne a Hamvas hangját rejtő lemezkét is. 
Elmeséltem, hogy mindössze ennyim van, ez az egy cím, hogy „Aenona, a halott város”.
Elmosolyodott.
Azt mondta, hogy ha segítek a földjein a betakarításban, akkor ő elvisz Aenonába. 
Így is lett.  - Weiner Sennyey Tibor esszéjét olvashatjátok a DRÓTon.
 
 
Ennyi embert együtt még irodalmi esten nem láttunk! 440 ember volt kíváncsi a 120 éve született Hamvas Béláról szóló beszélgetésre és az azt követő előadásra 2017 június 15-én a Várkert Bazárban. A beszélgetést Szőcs Géza nyitotta meg, majd Thiel Katalin - a filozófia professzora -, Müller Péter - író - és Weiner Sennyey Tibor - költő, író - beszéltek Hamvasról és Hamvashoz fűződő viszonyukról. A házigazda Juhász Anna volt. A beszélgetésből részleteket tekinthettek meg a DRÓT felvételén.

Titkosrendőr volt Hamvas Béla?

Az igazság pedig az volt, hogy Hamvas Béla rájött nyomozása során: a bűnjelek saját magához vezetnek. Tényfeltárás, dokumentumok, részletek és információk egy elveszett hangfelvételről a DRÓTon!

Hamvas Béla és a politika

Thiel Katalin eperjesi előadása + VIDEÓ

Hamvas Béla válsághoz fűződő viszonya, markáns politikaellenessége egyrészt az átélt krízis-élményekből, a személyi szabadságot semmibe vevő korabeli intézkedésekből, a diktatúra hatalmi túlkapásaiból vezethető le, másrészt a mindezek nyomán kialakuló bölcseleti alapállásából, az életről és a létezésről vallott nézeteiből. 

 
 
Tudom, hogy nagyon kevesen fognak megérteni. Tudom, hogy még kevesebben fogják elfogadni mindazt, amit most mondani fogok, éppen ezért igyekszem Hamvas írásaiból, naplóiból és leveleiből gondolataimat alátámasztani. - Hamvas Béla szülővárosában, születésének 120-dik évfordulója alkalmából rendezett eperjesi konferencián tartott előadás esszé változatát olvashatjátoka DRÓTon.
 

Hamvas Béla szerint a regényforma a legmegfelelőbb az időszemlélet és a morálfelfogás közötti összefüggések bemutatására. Ez az oka, hogy megírta fő művét, a Karnevált, amelybe belesűrítette minden filozofikus gondolatát, s amelynek eredetileg az „Egyetlen pillanat” címet szerette volna adni. 

Hamvas Béla 120 éve született. Ez alkalommal Hamvas-hetet tartunk a DRÓTon és új és korábbi Hamvassal kapcsolatos írásainkat tesszük közzé lapunkon. Elsőként Thiel Katalin esszéjét olvashatjátok, amely az idő problematikáját járja körbe Hamvas Béla Karnevál című regényében.

Hamvas kontra Lukács, avagy mi a művészet?

Ez a történet tehát máig hat és tart. A lényeg a szemlélet-különbség, amely Hamvas és Lukács személye és filozófiája között feszül(t). - Lukács György szobrát elbontják a budapesti Szent István parkból. A Fővárosi Közgyűlés döntése nagy vitát váltott ki, ennek a vitának apropójából közöljük újra Weiner Sennyey Tibor alábbi esszéjét, amely a szerző 2015-ben megjelent kötetében Az elveszett királyságban publikált elsőként. 

Bevezetés Hamvas Béla világába

Nem, ez nem kurzuscím valamelyik egyetemen és nem is tankönyv. Csak egy cikk címe, ami a Hamvasról készült filmről és könyvről szól, és amit érdemes elolvasni és megnézni. MOST!

Hamvas egész életműve a létrontás ellen lép fel... - mondta Thiel Katalin

...épp az emberszeretet jegyében. Megtanít bennünket az evangéliumi emberszeretet nehéz kötelességére. Írásaiban újra és újra kitér a létrontás legkülönfélébb formái ellen, épp ez alapozza meg a hamvasi emberszeretet tartalmát. - mondta Thiel Katalin, akinek a DRÓTon most elolvashatjátok a 2016. november 12-én, a Hamvas Béla emléknapon, Hamvas Béla és Kemény Katalin sírjánál elmondott teljes beszédét.

Hamvas és 1956

+ VIDEÓ

Hamvas, amikor azt mondja, hogy nem lehet semmit sem hárítani, az annyit jelent, hogy nem lehet semmit sem hárítani. Amikor azt mondja, hogy lealjasodás volt, akkor az azt jelenteni, hogy lealjasodás volt. Ilyen egyszerű ez. És amikor arra utal, hogy a magyarok még egy győztes forradalmat is képesek lettek volna elrontani, akkor az azt jelenti, amit mond, gondoljunk csak arra, hogy miben élünk most, 2016-ban? És erről nem tehet senki más, csak mi. - Weiner Sennyey Tibor Hamvas és 1956 című beszéde elhangzott a Hamvas Béla emléknapon, 2016. november 12-én, a szentendrei Városháza dísztermében, és most a DRÓTon teljes egészében olvashatjátok és nézhetitek meg videónkon. 

Hamvas háza

+ videó és esszé

Tudtam a házról. Hallottam róla ezt-azt, innen-onnan. Ez az a ház, ahol a Karnevált és a Gyümölcsórát írta, ahol kertészkedett, ahol a legszebb jegyzeteit készítette. 

Hamvas és a politika

Minden irodalmi tett politikai tett, de nagyon kevés politikai tett irodalmi. Talán ez volt az a gondolat, ami visszatartott attól, hogy mindazt, ami most következik leírjam. 

...két nagyon érdekes részletre is felfigyelhetünk. Az egyik Hamvas Béla viszonya a nevetéshez, végső soron a humorhoz. A másik Hamvas Béla elképzelése a nőkről, és a nők lehetőségeiről és korlátairól. - Milyen volt Hamvas Béla viszonya a nőkhöz? Mi a helyzet az indiszkrécióval az irodalom és történet írásban, és hogyan jön képbe már megint az a fránya filológia? És végül: miért nehéz minderről nem szatírát írni? 

 
Weöres Sándor és Hamvas Béla a XX. századi magyar irodalom talán legfontosabb és éppen ezért legproblematikusabb figurái. Problematikusak, mert nem biztos, hogy igazán értik és igazán ismerik alkotásaikat, szemléletüket, szellemüket. 
 
...az van, hogy itt mindenki jobban tudja, jobban ért hozzá, már megmondta előre, mégsem tesz senki semmit, vagy ha valaki tesz valamit, akkor jobb lett volna, ha inkább mégsem tesz semmit, mert egészen biztosan mellé üt a szegnek, vagy olyan folyamatokat indít be, amelyeket jobb lett volna inkább elkerülni. Mondhatnám, hogy a magyarság kritikája ez a regény, de az igazság az, hogy az egész emberiségé. – 2015 nyarán jelent meg Hamvas Béla 1928-ban írott regénye, az Ördöngösök. A könyvről Weiner Sennyey Tibor ajánlóját olvashatjátok a DRÓTon.
 
Úgy tűnik a fiatal Békássy legalább annyira szerette a bort, mint a középkorú Hamvas. Ahelyett, hogy most sorban végigmondanám, amit mindenki tud, hogy mennyire fontos volt a görögség Békássynak és Hamvasnak egyaránt, azt javaslom, hogy hajoljunk kicsit közelebb Békássy Bacchusához, töltsünk egy pohár bort és olvassuk lelkesen és szorosan, mert az sokkal többet elmond a bor poétikájáról, mintha még többet mesélnék mindennek a hátteréről. - a DRÓTon most elolvashatjátok Weiner Sennyey Tibor előadását, amit a százhalombattai Hamvas Béla Könyvtárban egy borkóstolón tartott, 2016 december 2-án.

HAMVAS kapcsán a DRÓTon

Hamvas, a köcsög

Weöres Sándor ominózus pécsi szobra után, most Hamvas Bélát is elérte az újmagyar giccskultusz, annak ellenére, hogy a leghatározottabban ő maga tiltakozott saját írásaiban az ilyesmi ellen. Hamvas Béla Miska-kancsóvá lett.


Hamvas tollhegye

Ki tudja, nem arról szól-e itt minden, hogy épp a legjobbaknak kell eltűnni nyomtalanul." - 118 éve született Hamvas Béla (1897. március 23 – 1968. november 7.) író, filozófus, esztéta. A DRÓTon írtunk Hamvas és Lukács vitájáról,  Weöres Sándor és Hamvas Béla barátságáról és levelezéséről és arról is, hogyan változott Hamvas köcsöggé, de most - Hamvas születésnapja alkalmából - Danyi Zoltán jegyzetét közöljük Hamvas Béla különleges tollhegyeiről a DRÓTon


Az irodalom nem háború, hanem művészet - válasz a Magyar Hüperiónban megjelent levélre

Lehet mégis többről van itt szó, mint Hamvas Béla életművének értelmezéséről. Azt a kérdést tettem fel magamnak, hogy itt vajon nem a XXI. századi magyar szellemiségről van szó? Nem arról van-e szó, hogy elkövetjük-e hamarosan ugyanazokat a hibákat, melyeket kevesebb derűvel megáldott elődeink? Nem arról van-e szó, hogy még súlyosabb jövő előtt állunk, mint gondoltuk? 


Tillmann J. A.: Hamvas és a lápvilág

Hamvas még nem Evola, mint ahogy a lápvilág sem az ő sara. 


Hamvas Jobbikos énje, avagy a nettó történelemhamisítás

Úgy látszik, hogy az elhülyülés könnyed és bájos pillanata volt midőn Hamvasról köcsögöt formáztak, ahhoz képest, ami most következik. Mi jön most? Hamvas Béla életművének politikai okokból való teljes lenyúlása és félreértése. Jobbról is, balról is. Így is, úgy is.


 

  • Hamvas Béla
  • Weöres Sándor
  • irodalom
  • történelem
  • Irodalom