Mr.Sale

 

 

Címlapos Friss

TOTÁL TOP10 2015-ben - Kattanj ránk 2016-ban is!

84898 alkalommal nyitottátok meg 2015-ben legolvasottabb posztunkat a DRÓTon. De melyek voltak a legolvasottabb versek, kik voltak a DRÓTon a legnépszerűbb szerzők? Mik voltak a legjobb cikkek és esszék? Kikkel készültek a legnépszerűbb interjúk? Melyek voltak a legjobban sikerült videóink? Melyik sorozatainkat értékeltétek a legjobban és olvastátok a legtöbben? A legjobb olvasnivalókat gyűjtöttük össze 2015-ből. Kattanj ránk 2016-ban is!

 
 
A DRÓT 2000-ben indult, majd négy évnyi periodika és fanzin lét után hosszú álomba merült, hogy 10 évvel később – 2014 áprilisában – online formában, megújulva felébredjen. Reméljük, hogy az oldal elérte célját, miközben többször átalakult, új alkotó szerkesztők és különböző tartalmak jelentek meg rajta, teret adott többféle elképzelésnek, sokféle személetnek. Most is, és továbbra is
 
a DRÓT teret ad, értékeket mutat fel, párbeszédre késztet, összművészeti és társadalomkritikai alkotói portállá fejlődik.
 
Ez az alkotóknak, befogadóknak, olvasóknak és támogatóknak egyaránt köszönhető. 
2014-ben elértük, hogy átlagosan naponta több mint 1000 különböző számítógépről kattintottak be lapunkra,, egyik cikkünket anno közel 5000-en olvasták két nap alatt. Ez nem sok, de nem is kevés, ha minőségről van szó.
2015-ben ez a folyamat felgyorsult, megváltozott. Ma már átlagosan 2000 különböző számítógépről kattintanak be lapunkra, van olyan posztunk a Facebookon, amit több százan osztottatok meg, legolvasottabb anyagunkat pedig 84898-szor nyitottátok meg. Ami azért is külön öröm, mert ennek a levélnek a továbbításával éppen a kárpátaljai magyaroknak igyekeztünk segíteni.
Nem szabad azonban elfelejteni, hogy 
 
a minőség számít, nem csak a mennyiség. Nem mindig fedi a közízlés és a sokaság érdeklődése a valódi minőséget. 
 
A többség sokkal többször kattint hangzatos címekre, a botrány és harag forrásaira, mint a szépséget, a minőséget, a gondolatot, a tudást hordozó tartalmakra. Célunk rászoktatni az embereket, arra, hogy minden nap vegyenek magukhoz művészetet, hogy elfogadják, lehet, sőt érdemes szabadon gondolkodni, többféle szemszögből látni a dolgokat. 
Fontosnak tartjuk, hogy lapunkat, – amelyet nem csak újsággá, hanem közösségi alkotói felületté igyekszünk fejleszteni – minden politikai párttól függetlennek tartsuk meg. A DRÓT 2016-ban is a szólás- és sajtószabadság jegyében szerkesztődik, nyitott fórummal. Ha ezzel a mai Magyarországon egyedül maradunk, akkor ez nem csak egy helyzet, hanem üzenet is.
2015-ben alkotói pályázatot hirdettünk a fecskék pusztulására felhívandó a figyelmet, verset posztoltunk az utcára, megpróbáltuk máshogyan megvilágítani a menekült-kérdést, a nőkkel kapcsolatos vitát is máshogyan is igyekeztünk szemlélni. Folyamatosan bepillantottunk Bezzegország mindennapjaiba, voltunk a Könyvhéten, a Thealteren, és számos más rendezvényen.
Továbbra is igaz, hogy képtelenség jelenlegi erőforrásainkkal mindenütt és mindenhonnan tudósítani, mindenről és mindenkiről írni. Éppen ezért olvasóinkhoz is fordulunk most  ismét, ahogyan egy esztendeje az óév végén, az új kezdetén:
 
legyél TE is DRÓT-alkotó! Legyél Te is DRÓT-támogató!
 
A DRÓT nyitott, alkotói portál. Szerkesztősége csak azért van, hogy ne csak nyitott legyen, hanem minőségi is. Ha késztetést éreztek: küldjetek nekünk írásokat, képeket, videókat, valódi alkotásokat, amelyekről úgy érzitek beleférnének a DRÓT közegébe. Ha elég jók: mi hozzuk őket és a közbeszéd tárgyává tesszük.
Nem csak kortárs magyar irodalmat, hanem klasszikus és kortárs világirodalmat is a kezdetektől fogva közlünk, kortárs magyar költők fordításaiban, mert hisszük, hogy a más nyelvű irodalom magyarul való megszólaltatása tudattágító hatással bír. Ezt a hagyományt is folytatni fogjuk az új esztendőben. Érdemes megjegyezni, hogy olvasóink körében hatalmas siker volt a Gilgames vagy az Erasmus fordításunk, de sokan olvasták a kortárs szomáliai-angol Warsan Shire és a francia Denis Emorine verseit is magyar fordításban lapunkon. 
 
A DRÓT független bármilyen állami támogatástól, civilek áldozatos munkájából épül, magánemberek és magáncégek jótékony adományából tudunk fejlődni. 
 
Amennyiben támogatni szeretnéd valamilyen formában tevékenységünket 2016-ban erre is lesz lehetőség, írj nekünk.
Köszönjük valamennyi olvasónknak, szerzőnknek, támogatónknak, segítőnknek, szerkesztő alkotónknak, hogy kitüntették figyelmükkel, munkájukkal, segítségükkel a DRÓTot az elmúlt évben.
Végül pedig a lista mámorában összeállítottuk a legnépszerűbb és legolvasottabb publikációkat 2015-ben. A lista természetesen – mint minden lista – esetleges. Ha volt olyan anyagunk, ami neked jobban tetszett, amit te kiemelnél, hozzászólásodban nyugodtan jelezheted. 
 
 
A tíz legolvasottabb,
legnépszerűbb és/vagy legjobb cikk
és/vagy sorozat
a DRÓTon
2015-ben:
 
 
10:
 
 
Versposztolós oktatóvideó, cirkusz a Hortobágyon, Jónás Vera, Szeder, Noémo, Szél Bernadett, Sebestyén Márta, Papp-Zakor Ilka, Kétfarkú Kutya Párt, Szörényi, Konrád, Ludassy, Fabiny a DRÓT TOP10 videójában.
 
9:
 
Arra emlékeztek, hogy Szőcs Géza aranyra váltotta Kossuth-díját? Hogy Krasznahorkai szerint jobb, ha a föld alá vonolunk? Hogy mit mondott a szüleiről Závada Peti, Kemény Zsófi, vagy Lackfi János? Nyáry Krisztián, Hörcher Ferenc, Brandon Hackett, Jász Attila, Szörényi László, Kemény Zsófi, Závada Péter, Lackfi János, Krasznahorkai László, Szőcs Géza, Tarr Béla, Turczi István válaszolt kérdésinkre, sőt gyermeknevelésről Egry Zsuzsával és anyaságról Kiss Mártával beszélgettünk a tíz legnépszerűbb DRÓT interjúban 2015-ben. Ha kimaradtak volna azért, ha meg nem, akkor azért: kattintsatok és adjátok tovább válogatásunk. 
 
8:
 
Petneházi Gábor szerkesztőnk és szerzőnk jegyezte Németországot Magyarországgal párhuzamba állító sorozatunk, az iróniától sem mentes, nagysikerű Bezzegország sorozat valamennyi részét itt olvashatjátok. Nem csak bezzegeknek.
 
7:
 
 
„Pesten vér folyik! Nagy Imre újra miniszterelnök! De későn." - Különleges, eddig sehol nem közölt dokumentumot adunk közre a nemzeti ünnep alkalmából a DRÓTon. Egy szegedi tanár naplóját, amelyet soha, sehol eddig nem olvashattak.  - Megjelent 2015. október 23-án a DRÓTon.    
 
6:
 
„Már nem érdekel, hogy meghalok, mondta Korin, majd hosszú csend után egy közeli bányatóra mutatott: – Azok ott hattyúk?” – ez az idézet is szerepel a második „Gondolatmegállóban” Dabason. A DRÓTon idén februárban elsőként írtunk a Trafik Kör nagy sikerű megállójáról, és most megnézhetitek a másodikról készült képeket, a készítésről szóló videót, és felsoroljuk, hogy kiktől és milyen idézetek kerültek végül fel a második megállóra. - Megjelent 2015. október 7-én a DRÓTon.
 
 
5:
 
Rengei Tímea az Erasmus program keretein belül a tavaszi szemesztert Wrocławban tölti. Az egyetemen lehetősége volt arra, hogy megvalósítsa legjobb barátnője rég megálmodott ötletét: igyunk egy felest, és örökítsük meg az arcunkat! Különböző nemzetek fiait és lányait kérte meg, hogy a kamera előtt kóstolják meg hungarikumunkat.  Mondanunk sem kell, hogy a barátok készségesen vállalkoztak a feladatra! A DRÓTon most megnézhetitek az exklúzív fotósorozatot! Végre itt a "Pálinka-fejek", avagy külföldi barátaink reakciói egy feles igazi magyar pálinka elfogyasztása után. Ha tetszett: add tovább! - Megjelent 2015. május 15-én a DRÓTon.reakciói egy feles igazi magyar pálinka elfogyasztása után. Ha tetszett: add tovább! 
 
4:
 
 
Milyen volt Szepes Mária és Hamvas Béla között a kapcsolat? Miért és hogyan mentette meg Hamvas a Vörös Oroszlánt? Milyen elképzelései voltak Szepes Máriának örök életről, halálról és újjászületésről? 2015. december 6-án Szepes Mária emléknapot tartottak, ahol az első előadást Weiner Sennyey Tibor tartotta. Az előadás esszé változatát olvashatjátok most a DRÓTon. - Megjelent 2015. december 13-án a DRÓTon.
 
3:
 
Az első pillanattól próbáltunk a menekültek ügyéhez kissé talán máshogyan, másképpen állni a DRÓTon. A teljes összeállítást itt találhatjátok, benne José Mujica, Warshan Shire, Jónás Vera, Kiss Judit Ágnes, Fekete J. József, Tóbiás Krisztián, Kovács Gergely, Petneházi Gábor, Weiner Sennyey Tibor, a Szociális Szakmai Szövetség és a Migration Aid véleményét az eseményekről épp úgy megtaláljátok, mint a tüntetésekről készült fotókat, vagy a szegedi nagyállomáson készült INTROblog videót. Az összeállítás hatására főszerkesztőnket két alkalommal televíziós vitára hívták a tévébe, ezeket a vitákat is linkeljük.
 
 
2:
 
Svégel Fanni, André Ferenc, Simon Adri, Móger Tímea, Terék Anna, Éltető Erzsébet, Ughy Szabina, Orcsik Roland, Závada Péter, Nyilas Atilla, Tóbiás Krisztián, Jónás Tamás, Dobai Bálint, Bak Rita, Balázs Imre József, Szőcs Géza, Hegyi Botos Attila és Berka Attila versei jelentek meg többek között a DRÓTon 2015-ben. Itt egyben megtalálhatod őket.
 
1:
 

A Gilgames eposz ismeretlen Cédrus erdő fejezete, Rotterdami Erasmus dialógusa, Denis Emorine francia, Jorge Luis Borges argentin, Ej Koh koreai, Warsan Shire szomáliai költők versei, Yordan Dimitrov Radichkov bolgár író és Peter Buwalda holland író prózája, továbbá kortárs Észak-amerikai indián költők versei és egy jávai-kawi eposz töredékét is közreadtuk legnépszerűbb sorozatunkban 2015-ben. A teljes sorozat itt elérhető, érdemes szemezgetni.

 


Kapcsolódó

Melyek voltak a legolvasottabb versek? Mik voltak a legjobb cikkek és esszék? Kikkel készültek a legjobb interjúk? Melyek voltak a legjobban sikerült videóink? Melyek a legjobb internetes lapok a DRÓT szerint? Minderre választ kaptok most és itt.  Kattanj ránk 2015-ben is! - BEST OF 2014 - Kattanj ránk 2015-ben is!

 
 
 
 
 
  • TOP10
  • 2015
  • Alkotó