Mr.Sale

 

 

 

Címlapos Friss

Újra írok vasárnapi leveleket, ha nem túl nagy gond. Rendben?

Régen is írtam vasárnapi leveleket. Olyasmiről, hogy hol jó ülni és hogy miért jó sétálni, meg hogy mit szeretek éppen enni. Most egy vasárnapi sétámat mesélem el Szentendrétől Budapestig, Albrecht Emese kiállításától A legkisebb óceánig.


Újra írok vasárnapi leveleket, ha nem túl nagy gond.

Rendben?


VASÁRNAPI LEVELEK III/1.

    Szeretem a vasárnapokat.
    Régen vasárnap írtam leveleket, lehet, hogy újra el kellene kezdenem? Aztán elküldeni azoknak, akiket szeretek és azoknak, akikben még van érzékenység, finomság, nyitottság. Újra vasárnapi leveleket kellene írnom, visszahúzódni és ebben a visszahúzódásban fejlődni. Hiszen éppen olyan vagyok, mint egy süni, aki az avarban poroszkál és vasárnaponként a legjobb, ha levelet ír. Mi mást is tehetne a süni vasárnap? Kertészkedik, sétál, kerékpározik, beszélget, olvas, zenét hallgat, jókat eszik, iszik, sziesztázik, és esetleg kiállításra és színházba megy, de mindeközben semmi mást nem tehet, mint, hogy levelet ír hozzád, neked, érted. Tessék már el is kezdtem. Levelet írok és e levelemben, most egy kiállítást és egy előadást ajánlok mindazok figyelmébe, akik az ilyesmire még nyitottak.

Rheia. Albrecht Emese kiállítása.

    Ez a kiállítás Szentendrén van, a Folt Kávézóban. Albrecht Emese készített különös nem-szobrokat, amelyek közül több is szorosan kapcsolódik az irodalomhoz. Erdős Virág és Petri György verseit, Hamvas Béla és mások irodalmi szövegeit találjuk itt meg, mindegyik tárgy egyedi, eredeti, különleges. Nem képek és nem szobrok, hanem valahol a kettő között, vagy még inkább egyik sem.

Talán ezekre mondjuk, hogy „verstárgyak”.

Vajon mikor készülhettek ezek a különös „verstárgyak”? Lehet, hogy amíg a férfiak a meccseket nézték és jókedvűen söröztek, egy alkotó nő eltűnődött azon, hogy mit is jelenthet nőnek lenni? Nem tudhatom, csak az eredményt látom, s az lenyűgöz. A Folt kávézó szűk terei pedig tökéletesen fel lettek használva ehhez az egyedi kiállításhoz. Aligha van jobb ilyenkor, mint sétálni a gyönyörű Szentendrén, beülni a kávézóba és ezek közül az „verstárgyak” közül egyet kiválasztani és megpróbálni megérteni, befogadni egy forró kávé mellett.
    Az alkotó kedves játékkal segít a megértésben, ha nem is szerencsesütiket, de apró érméket találunk egy kosárban, amiből húzhatunk egyet és hazavihetjük. Az igazság az, hogy mindenki szeretne egy-egy kiállításról valamit magával vinni, valamit, valami személyeset. Mert végül a tárgyiasult művészet éppen a személyességben válik nagyon is emberivé, különben csak újabb és újabb reménytelen kísérletnek bizonyulna, melyben a szellem materializálni szeretné magát. Könnyen beszélek, hiszen míg az én anyagom a gondolat, addig

Albrecht Emese ötvözi a gondolatot papírral, fával, gipsszel, ki tudja még hányféle anyaggal, hogy formát adjon a képzeletnek.

Ezen gondolkozom, miközben úton vagyok már egy jó stoppal Budapest felé, zsebemben a kis érme titkos tartalma. Az ajándék érméket ugyanis könnyedén széttörhetjük, s bennük egy-egy üzenetet találhatunk. Az enyémben ez volt: „Az élet nem arra való, hogy a meglévő tulajdonságokat gyakoroljam, hanem hogy a nem meglévőket megszerezzem.” Azt hiszem ezt Hamvas Béla a Sareptában írja, és alighanem ez az idézet számomra most az én meghaladásáról szól, vagyis egészen pontosan annak meghaladásáról, amiről azt hittem, hogy én vagyok. Vagyis ezek szerint lehet, hogy nem csak sün vagyok?

A legkisebb óceán. Az Y-csoport előadása.

    Budapestre korán érkezem, így nem tehetek mást, minthogy betérek a Nagyi palacsintázójába és egy eddig számomra ismeretlen vanília és csoki pudinggal, dióval és lekvárral megrakott palacsinta rakást próbálok letuszkolni, ami csak részben sikerül, de ettől a vasárnap érzésem kezd teljes lenni. Aztán a Batthyányi térhez nagyon közeli Trip-hajóra megyek. A közeg inspiráló, a múltkor itt muzsikált jó barátom, Császári Gergő, de sajnos éppen lekéstem, úgyhogy külön örültem, hogy csak eljutok ide is végre már. Az Y Csoport és a LedPuppets koprodukcióját jöttem megnézni, amelynek címe A legkisebb óceán.

Az előadás nem véletlenül kezdődik délután négy órakor, hiszen gyerekeknek is szól, de nem (csak) gyerek darabról beszélünk.

Diana Son amerikai színműíró 1998-as darabjának a Fishes - Halaknak a magyar változatát ismerhetjük meg. Sajnos nem olvastam az eredeti darabot, s bevallom, úgy ültem be, hogy alig tudtam milyen előadásra jövök. Móga Piroska és Bognár Anita színészi játékát már máshonnan ismertem, úgyhogy elsősorban miattuk jöttem, de miközben őket néztem rájöttem, hogy tényleg nem csak sün vagyok, hanem egy hal is. Ahogy az ajánló írja az előadás „abba a gyermekkorba repíti a nézőt, ahol a pénztárgépet még nem kell tudni kezelni, a könyvelést sem kell vezetni, ahol még lehet fekete pöttyös görgős halnak lenni.”
    A darab persze nagyon is szíven talált. Főleg, amikor

arról (is) szól, hogy milyen egy szülő, adott esetben egy anya halálát feldolgoznia a gyermeknek, a családnak.

Mindezt olyan szépen, olyan finoman és olyan érzékenységgel teszi, hogy nyugodtan ajánlom: családostul menjetek és nézzétek meg. Éppen azért, mert nehéz erről beszélni, még egy költőnek is, még anyaversekben is. Mesélhetnék a világítós halakról, ügyes bábjátékról, remek színészi játékról, a szemközt ülő gyerekek arcáról, de minek? Az egész egyszerűen szép. Szeretem a kegyetlen színházat, szeretem, amikor az előadás meggyötör, de ez most más volt, bár érzékeny ponton érintett, mert tudom milyen, amikor szüleinket elveszítjük és felnőtté kell(ene) válni. Ez nem kegyetlen, hanem „kedves színház”, a szó nemes és igaz értelmében kedves, olyan kedvesség van benne, amiből igen keveset találunk a hétköznapokban.
    Ezzel a két élménnyel kezdem el ezt az új évadod, ezt az új őszi félévet. Ezzel a két élménnyel kezdek ráhangolódni, arra, hogy „kezdődik az iskola” - jaj, hogy mennyire utáltam ezt -, s most mégis nem diák, hanem tanár leszek.
    Ezzel kezdek el írni újra vasárnapi leveleket: neked, hozzád. Érted?  


Rheia. Albrecht Emese kiállítása. Helyszín: Folt kávézó, Kucsera Ferenc utca 11, Szentendre, 2000. A kiállítás szeptemberben még szerintem megtekinthető. Esemény a facebookon.



Y Csoport – LedPuppets: A legkisebb óceán
SZEREPLŐK: KATICABOGÁR - MÓGA PIROSKA, APCI - BOROS ÁDÁM, ANGYALKA - BOGNÁR ANITA, ROLÓ -HAJMÁSI DÁVID / GYÖRGY ZOLTÁN DÁVID, ANCI - SZŐTS ORSOLYA
BÁBOS COACH: Lendváczky Zoltán, BÁB- ÉS LÁTVÁNYTERVEZŐ: Remsey Dávid, Halák András, ZENÉSZ: Nagy Marcus Panda, JELMEZTERVEZŐ:Szabados Luca, FÉNYTERVEZŐ: Dézsi Kata, RENDEZŐASSZISZTENS: Balogh Zsuzsanna, RENDEZŐ: MAKRA VIKTÓRA
90 perc. jegyár: 2500Ft
Következő előadások: 2018. október 28, november 14 és december 12. Helyszín Három Holló.
További információk az Y-csoport oldalán. (Fotó az Y-csoport facebook oldala, Keszthelyi Kristóf és Ledpuppets)


KAPCSOLÓDÓ

Egy színésznő álma + Móga Piroska interjú + VIDEÓ

A színésszé válásról, családjáról, a kaposvári és a pesti színházi életről beszélgettünk kötetlenül Móga Piroskával a Radnóti Színház színészével, az Aglaja című film sztárjával, versfelolvasások és színdarabok kiváló előadójával. Videó a DRÓTon.

 

  • vasárnapi levelek
  • Szabadság?