Mr.Sale

 

 

Címlapos Friss

Újrajátszott Trianon + FILM

A művészet mint társadalomkritika címen a Képzelt közösségek, magánképzetek (Privát Nacionalizmus Budapest) kiállításához szervezett programok egyike volt a Béke 12 szereplővel című tervjáték bemutatása, illetve az ehhez kapcsolódó beszélgetés a trianoni békeszerződésről. A filmet György Péter rögtön az első kérdésre válaszolva pszichoterápiás vidámkodásnak minősítette, amit ő „nem szeret”. A Béke 12-őt most megnézhetitek és a filmről való beszélgetés kritikáját elolvashatjátok a DRÓTon.

 

November 18-án, szerda este hatkor András Edit, a kiállítás kurátorának érzékletes tárlatvezetése után egy beszélgetést hallgattunk és néztünk a Kiscelli Múzeumban.

Ennek résztvevői a Béke 12 tervjátékot kisfilmen bemutató tranzit blog munkatársai voltak: Hegyi Dóra és László Zsuzsa, akik kutatóként, kurátorként hasonló projektek facilitátorai, továbbá Ablonczy Balázs történész, György Péter, az ELTE tanára, esztéta és Miroslav Michela, a prágai Károly Egyetem tanára, a Szlovák Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének kutatója (aki többek közt a térség történetírásával foglalkozik, magyarul is). A beszélgetés moderátora Róka Enikő művészettörténész volt.
A vetítés előtt a tranzit.hu két munkatársa szólt pár szót a filmen látható projektről. Elmondták, hogy ezt a részvételi formát a berlini Planpolitik csoport módszerét mintául véve, és velük együttműködve tervezték meg, amely az elhangzottak és a játékot dokumentáló film (Tehnika Schweiz muveszcsoport munkája, moderátor: Kispál Gergely munkája) alapján egy izgalmas szakértői dráma.
 
 
A filmet György Péter rögtön az első kérdésre válaszolva pszichoterápiás vidámkodásnak minősítette, amit ő „nem szeret”.
Az nem baj, hogy nem ismerte fel / nincs tudomása a TIE (theatre in education) módszereinek jelentőségéről, hogy a filmen látható játék társadalomkutatásként is érdekes, de az baj, hogy gyanút sem fog, hogy ez egy „vidámkodásnál” jelentősebb dokumentum.
 
Azt számon kérni ugyanis egy ilyen formán, hogy miért nem játsszák jobban a szerepüket a résztvevők, hogy miért nincs „feszültség, dráma”, aligha tájékozatlanság – tekintettel arra, hogy a rövid felvezetőben a tranzitosok ezt szavak segítségével elmondták –, sokkal inkább a kíváncsiság hiánya. 
 

100 évvel ezelőtt tört ki az első világháború. A DRÓTon külön sorozattal emlékezünk meg róla. Elsőként szerkesztőnk, Petneházi Gábor irodalomtörténész jegyzetét olvashatjátok. -Mindenki háborúja 

György Péter Závada munkásságát említette, mint lehetséges művészeti viszonypontot, ami egyrészt nyilvánvaló, de speciel, ha már ez a film / munkamódszer volt a beszélgetés apropója, említhette volna még a Káva Színház Üres lap című színházi nevelési előadását, ami a Trianon-problémával foglalkozik, éppen egy szlovákiai magyar fiú történetében. 

 
Egyébként beszélgetésben később Ablonczy Balázs egyszercsak Schilling Árpádot hozta szóba – aki bizony éppen ezt a módszertant alkalmazva csinál részvételi színházat már évek óta a Krétakörrel. Akkor el is tűnődtem: 
 
most akkor ő vajon pontosan értette ezt a filmet, csak éppen nem szeretett volna a vita veszteseinek közé kerülni?
 
György Péter ugyanis ezzel a huszáros kezdéssel leosztotta a beszélgetés résztvevőinek a szerepét tekintélyuralmi módon – persze elegánsan, finom arroganciával. És én ettől fogva nem is tudtam mást nézni, mint csak a színházat ebben a diskurzusban. Róka Enikő felkészült moderátorként tolta előre a beszélgetést, az összes nem tartalmi mozzanatot ignorálta, bár láthatóan tudomására jutottak azok a jelentőséggel bíró kommunikációs gesztusok, amelyek a beszélgetés dramaturgiáját alakították, de ő ezen kívül akart maradni, és amellett, hogy a diskurzust tematikusan irányította, biztosította minden résztvevő megszólalásának lehetőségét.
 
Ablonczy Balázs jó példaként történész–konferenciákról mesélt, ahol Trianonról alapos, részletes szakmai eszmecsere folyt, ezzel indirekt módon dilettánsnak minősítette a történelemtanárok egyébként teljes egészében nem látható szituációs játékát, illetve ő is elmondta György Péter után, hogy
 
„szimpatikus emberek felvettek egy szerepet”, és hogy a dráma hiányzott belőle. 
 
Nos, a dráma nem hiányzott ebből a játékból, csak éppen nem a hatvanas évekbeli színházi eszköztárral jelenítették meg azt. A filmen egyébként nem szerepelt – alighanem nagyon is ésszerűen – az esemény azon része, amikor kötetlenül beszélgettek a problémákról a résztvevők szakmai szempontokra is tekintettel. 
 

Nem biztos, hogy egy identitás olyan egyszerűen összerakható, és lehet, hogy megfontolandó az a gondolat, hogy minden nemzetiség torzulás az alapvető emberihez képest. Nem azt mondom, hogy ez így van, csak azt, hogy ezen érdemes lenne eltűnődni mielőtt olyan kijelentéseket teszünk, hogy „azok” vagy „ezek”, „ilyenek” vagy „olyanok”. - Mi vagyunk a zuluk?! – Patrick J. Geary: A nemzetek mítosza című könyv kapcsán

Ablonczy Balázs egyébként szórakoztatóan sztorizott egy meghiúsult szlovák–magyar történelemkönyvről (vagy annak fejezetéről), amit egy néhai idős szlovák történésszel együttműködve írtak volna, továbbá előre exkuzálódva a személyesség miatt mesélt az tán aradi dzsentri felmenői mulatságos pedagógiai elképzeléseiről. A leginkább szakmai megszólalása az volt, hogy futólag felhívta a figyelmet Miroslav Michela és Demmel József 2008-as munkájára, amelyben a szerzők Tuba János komáromi sírkövének anatómiáját elemezték releváns szakmai távlatossággal. Ablonczy ezen gesztusa persze mindenekelőtt diplomatikus volt, hiszen ott ült mellette a beszélgetésben az egyik szerző. 

 
György Péter és Ablonczy Balázs elsősorban egymásnak szerepeltek – az erősorrend persze nem volt kérdés –, zárt hatalmi egységben; Hegyi Dóra vagy László Zsuzsa pontos és leíró magyarázatait azonban érdemi válasz nélkül hagyták. 
Miroslav Michela megszólalásai pontosak, szakmaiak voltak, személyes történetekkel nem jött elő (pedig magyarul beszélt, tehát lehet személyes érintettsége), szelíden teret engedett a hazaiak feszüléséknek.
És ami a színházi finomságokat illeti, feltűnt, hogy György Péter testbeszéde mennyire mást mondott, amikor Hegyi Dóra vagy László Zsuzsa beszélt, akik vagy voltak tanítványai vagy lehettek volna a koruknál fogva, illetve amikor Ablonczy Balázs vagy Miroslav Michela, aki legalább férfi és legalább 190 centi magas. Mindez azért rettentő elkeserítő egyébként, mert György Péter kivételesen nagy tudású ember, akinek minden írásából, előadásából árad is a műveltség. Hogy 
 
egy ilyen idol, aki egyébként azt problematizálja (és mióta), hogy azért lehet a kiállítóhelyek falai közt bármit csinálni, mert az a kutyát sem érdekli, így szerepeljen egy igencsak izgalmasnak ígérkező beszélgetésben, lehangoló. 
 
Az pedig szimplán érthetetlen, hogyha a művészet bezártsága fáj neki, miért nem vette észre, hogy egy ilyen részvételi játék éppen ezt is oldhatja, továbbá miért, hogy Ablonczyval karöltve külön kritika tárgyává tették a kiállítás egyik munkáját, ami ugyancsak a bezártságból való kilépést célozza. 
Mivel a hallgatóságban ült Kispál Szabolcs, az emlegetett Szerelmes műföldrajz (etnozoo) videómunka alkotója, aminek kapcsán Ablonczy jelezte – anélkül, hogy mint műről gondolkodott volna (jó, ő itt történész, végülis nem kell értenie egy kortárs képzőművészeti fricskát) –, hogy Kós Károly tabu, György Péter kiszólította a képzőművészt az asztal elé, ahol a beszélgetés résztvevői a hallgatósággal szemben ültek.
Kisspál Szabolcs ott többek közt elmondta azt is, hogy 
 
ez egy olyan dokufikció, ami éppen azt is céljának tekinti, hogy eljusson a szélesebb közönséghez. 
 

Hogy a szakmai beszélgetés ezzel az egészen konkrét hatalmi leckéztetéssel ért véget, az elképesztő. A kép rögzült: áll Kispál Szabolcs, kissé előrehajolva és alázatosan magyarázza a kiállításon szereplő művüket a vele szemben ülő tekintélyeknek.

 

 


 
MŰVÉSZET MINT TÁRSADALOMKRITIKA - Privát nacionalizmus Budapest
 
A Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeuma és a Budapest Galéria közös kiállítása, ami hat ország, nyolc intézmény részvételével, külföldi és hazai kurátorgárda közreműködésével létrehozott Európai Uniós projekt keretében kerül megrendezésre.
 
A nacionalizmus és a velejáró normatív kultúraeszmény térhódítása általános jelenség egész Európában, de mivel a mélyreható társadalmi változások nyomán keletkező űrt gyakorta a nacionalizmus segít kitölteni, terjedése a közép- és kelet-európai régiót különösen érinti. A kiállításon társadalmilag érzékeny, közép-kelet-európai kortárs művészek alkotásain a nemzettel kapcsolatos képzetek és a nacionalizmus problémái elevenednek meg. A projekt korábbi rendezvényein (Prága, Krakkó, Pozsony, Drezda, Pécs) bemutatott anyag csak részben köszön vissza a két budapesti helyszínen, az óbudai Budapest Galériában és a Kiscelli Múzeumban. A budapesti kiállításon egy feszes kurátori koncepcióba foglalt válogatással és számos új művel találkozhatnak a látogatók. Ezek közül kiemelkedik néhány kifejezetten a kiállítás alkalmára készült alkotás és két olyan mű, melyek jelenleg is láthatóak az 56. Velencei Biennálén. Ez utóbbiak a biennálén kívül először itt kerülnek a közönség elé.
 
A kiállításhoz tárlatvezetések és különböző programok kapcsolódnak.
 
Béke 12 szereplővel. Tervjáték és beszélgetés a trianoni békeszerződésről
2015. november 18. szerda, Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár
17 órakor tárlatvezetés
18 órától a tranzit.hu Béke 12 szereplővel című projektfilmjének bemutatása,
majd kerekasztal-beszélgetés
A beszélgetés résztvevői: Ablonczy Balázs, György Péter, Hegyi Dóra, László Zsuzsa, Miroslav Michela (SK)

Moderátor: Róka Enikő

 


Béke 12 szereplővel
Tervjáték a Trianoni Békeszerződésről
 
 
A tranzit.hu Emlékek háborúja című projektjének részeként hét középiskolai történelemtanár és öt művészeti szereplő részvételével, Kispál Gergely (színművész) és a Tehnica Schweiz közreműködésével játszottuk újra a Trianoni béketárgyalást a Planpolitik által kidolgozott tervjáték alapján.
 
A tervjáték abból a célból jött létre, hogy a magyarországi emlékezetpolitikai kérdések megvitatásához egy részvételi formát találjunk. A tervjáték mint forma egy olyan szerepjáték, amelyben a résztvevők egy pedagógiai célzattal leegyszerűsített döntéshelyzetet játszanak el. Ez a módszer a cselekvő tanulást szolgálja és a problémamegoldó oktatás szemléletét követi. A tranzit.hu a berlini planpolitik csoport Párizs-környéki Békekonferencia újrajátszására kifejlesztett tervjátékot adaptálta néhány fontos módosítással. Míg az eredeti játék a nagyhatalmak, az Antant és a vesztes Központi hatalmak ellentétére koncentrált, valamint a játékosok eltérő valós és szerepbeli nemzetiségének feszültségére épített, a mi tervjátékunk a közép-kelet európai régióra fókuszálva a nemzetállam definícióinak problémáival, ellentmondásaival foglalkozott. Minden résztvevő magyar volt, de különböző szakmai háttérrel és nemzeti identitással közelítettek a témához, viszont ezeket a különbségeket összemosta a játék szelleme, amiben egyenlően osztoztak.
 
A projekt egy módszertani kísérlet a politikai nevelés bevezetésére egy olyan játékos formában, amely elhallgatás és elfojtás helyett a történelmi tények kritikai olvasatát és a revizionista és soviniszta érzelmek fiktív átélését teszik lehetővé.
 
A projektben közreműködött a Technica Schweiz (László Gergely, Rákosi Péter) művészcsoport is, akik a kétnapos játék színrevitelét és dokumentációját tervezték meg. A játékot dokumentáló film a tranzit.hu és a Tehnica Schweiz együttműködésében jött létre.
 
kurátorok: Hegyi Dóra, László Zsuzsa
projektmenedzser: Leposa Zsóka
tanácsadó, a játék moderátora: Kispál Gergely
 
A tervjáték résztvevői:
 
Baracs Nóra, történelemtanár, Pécs
Barta Géza, történelemtanár, Vári (Ukrajna)
Burkus Beáta, történelemtanár, Csap (Ukrajna)
Farkas Róbert Tamás, történelemtanár, Pécs
Frei Miklós, történelemtanár, Budapest
Liszka Tamás, médiaművész, Budapest
Menyhért Anna, iró, irodalomkritikus, Budapest
Miklós Szilárd, képzőművész, Budapest és Kolozsvár (Románia)
Módos Csaba, történelemtanár, Budapest
Mucsi Emese, független kurátor, szerkesztő, Budapest
Neuberger Eszter, újságíró, Budapest
Salamon Júlia, kurátor, Budapest
Zsigmond Zsolt, történelemtanár, Budapest
 
A tervjáték a Planpolitik (Berlin) 2014-es “Renegotiating Peace. Versailles and Beyond” című programjának adaptációja.
 
Az Emlékek háborúja programsorozat a FORMER WEST Culminating Phase: Edits, Annotations, Proposals című projektjének része, amelyet az Európai Unió Creative Europe programja támogat. 

KAPCSOLÓDÓK

Magyarok az év minden egyes napján lehetünk, és attól sem leszünk egységesebbek vagy összetartóbbak, hogy legutóbbi szétszakításunk napját átnevezzük és központilag ünnepeltetjük. De ha a folyamatos viszálykodás helyett legalább az ünnepeken békés és derűs arcot mutatnánk egymás felé, alighanem már sokkal előbbre tartanánk. - Petneházi Gábor: Ünneprontás
 
Már amennyiben ez azt jelenti, hogy szeretem a hazámat. Magától értetődően, mert beleszülettem, mert benne nőttem fel. Ahogy szeretem anyámat, mióta az eszemet tudom, vagy a gyerekemet, mióta megszültem. Reflexszerűen. Nem is tehetnék ellene. Épp ezért nincs szükségem bokáig lógó kokárdára, transzparensekre, menetelő társakra, hogy demonstráljam. Nem akarom megmondani, ki magyar és ki nem, ki szereti és ki árulja a hazát. - Kiss Judit Ágnes: Nemzeti érzelmű vagyok
  • Trianon
  • Kiscelli Múzeum
  • Privát Nacionalizmus
  • Béke 12
  • György Péter
  • Kispál Gergely
  • Művészet