Mr.Sale

 

 

Címlapos Friss

Van kiút a nyomorból

Itt van ez az igaz történeten alapuló film, Ugandából, amit úgy néz ki, hogy nem mutatnak be Magyarországon. Pedig nagyon jó lenne, ha vetítenék. Nem csak Budapesten, hanem vidéken is. Elmondom miért kellene látnia mindenkinek Katwe királynőjét.

 
Van kiút a nyomorból
 
Gondolatok a Katwe királynője kapcsán
 
A történet végtelenül egyszerűnek tűnik. 
Pedig nem az. 
A Katwe királynője (Queen of Katwe) az ugandai Phiona Mutesi igaz története, aki a sakknak köszönhetően Kampala egyik legszegényebb nyomornegyedéből küzdötte fel magát.
Az édesanyjával és testvéreivel élő, tízéves, írástudatlan kislány tehetségét egy misszionárius-tanító, Robert Katende fedezi fel, aki sakkot tanít elsősorban a közösség kisfiúinak. Phiona hamar beleszeret a játékba, és bár kezdetben csúfolják és rengeteg nehézségen keresztül kell magát átküzdenie (legfőképpen saját maga gyengeségein), mégis egyre ügyesebb, egyre több versenyt nyer meg, sőt még Oroszországba is eljut, hogy átélje élete legnagyobb kudarcát, majd a mélyből ismét felküzdje magát. Nem mellesleg a filmet az Esküvő monszun idején és A hiúságok vására alkotója, Mira Nair rendezte - Tim Chroters könyve alapján -, és fantasztikus színészek játszanak benne. 
Mondhatnátok, hogy „mesefilm”. 
Pedig nem az. 
Ez a történet arról szól, hogy legnagyobb ellenségünk és legjobb barátunk is önmagunknak önmagunk vagyunk. Hogy
 
a béke és prosperitás, a szabadság és boldogság legfőbb ellenségei a nyomor, a félelem és a kishitűség, amelyeket le lehet győzni.
 
Ugandáról szégyenkezve bevallom, hogy szinte semmit sem tudtam, amíg ezt a filmet meg nem néztem. Utána persze elolvastam néhány cikket, kicsit beleástam magam a történelmébe, mostani politikai helyzetébe. Megnéztem, hogy honnan és miből jön Phiona Mutesi, Uganda sakkbajnoka, bár igazából nem csak az számít, hogy sakkozik. Phiona Mutesi olyasvalamit jelent sok ugandainak, mint hazánkban sokaknak Hosszú Katinka. A reményt, hogy meg lehet csinálni, ki lehet törni. Lehet jobb.
Ez a történet nem csak a sakkról szól. Hanem arról is, hogy
 
a tanulás, a szorgalom előrébb mozdíthatja a világot. Lehet tőle jobb, bárki bármit mond.
 
Nem az a baj, ha egy szakmunkás is olvas könyveket, véleménye van a világról, hanem az, ha már senki sem olvas, és mindenkinek az a véleménye, amit megmondanak neki központilag.
Az utóbbi években különös érzéssel töltött el az, ahogyan végignéztem, hogy a tömegek szemében miképpen értéktelenedik el a tudás, nézi le a közösség a tanult emberfőket. Kezdve a bölcsészekkel és a tanárokkal, folytatva az értelmiségen, újságírókon, filozófusokon keresztül, egészen az orvosokig, professzorokig és a művészekig. Mintha nem csak itt, de világszerte lemondtunk volna a tudás alapú társadalom felemelő reményéről. Mintha mindent erőből akarnánk megoldani. Mintha mindenre lenne, lehetne kész válaszunk, s nem lenne szükségünk arra, hogy valakik folyton visszakérdezzenek, hogy de biztos így van? Tényleg így szeretnénk? Tényleg ez a valóság, vagy ez csak egy szimulákrum? És persze már olyanok sincsenek, akiktől meg lehetne kérdezni, hogy mégis mi az a szimulákrum? 
 
Hol kezdődött az értelem elértéktelenedése?
 
Hol kezdődött az „elsötétítés” (ahogy Ludassy Mária fogalmazott)? Talán akkor, amikor köznevetség tárgya lett, hogy valaki bölcsésznek tanul és mindenki azzal csúfolta az illetőt, hogy „majd árulhatsz hamburgert, haver”? Talán akkor, amikor a tanárok gondolatait az oktatásról egyszerűen lesöpörtük az asztalról, mondván „nekik van a legtöbb szabadságuk”? (Ami persze marhaság.) Talán akkor, amikor jól képzett orvosainkat erőből próbáltuk itthon tartani, nem pedig észérvekkel és normális fizetéssel meggyőzni őket, hogy itthon gyógyítsanak? Talán akkor, amikor elkezdtünk újra és ismét abban hinni, hogy sokkal inkább az számít, hogy ki kinek a kije, mintsem az, hogy ki mit tud és mit tesz le az asztalra? Talán akkor, amikor elhittük, hogy a nyomorból nincs kiút? 
Pedig van.
Sokan, ha megnéznék a Katwe királynője című filmet, vagy az interjúkat az igazi hősökkel - Phiona Mutesivel vagy Robert Katendével - biztos vagyok, hogy legyintenének: „mese habbal”! Pedig nem. 
Ez így történt, és ezt nagyon sok nyomorban és gazdagságban élő magyar embernek is látnia kellene. 
Mi a nyomor? 
Mi a gazdagság? 
 
Nyomor az, amiből elhisszük, hogy nem lehet kikapaszkodni, amiből úgy gondoljuk, hogy nincs kiút, nincs remény.
 
Ez a nyomor. És ebben a nyomorban többször látjuk Katwe királynőjét is a filmben. 
Mi a gazdagság? 
Amikor lehetőségünkben áll, hogy így vagy úgy, de segítsünk másoknak, hogy ne éljenek nyomorban.
 
Amikor segítünk, hogy életre lobbanjon a remény szikrája. Ez a gazdagság.
 
És ilyen gazdagságban él Robert Katende, talán a leggazdagabb ember, akit valaha láttam.
Jó lenne, ha játszanák ezt a filmet Magyarországon is. 

Jó lenne, ha sokan látnák, mert arról szól, hogy van kiút a nyomorból, amihez semmi más nem kell csak ész, szorgalom és egy csipetnyi remény. 


 

FILM a DRÓTon

Tudom, hogy kevesen fogják elsőre megérteni, hogy miért vettem rá magam olyan nehezen, hogy megnézzem a Saul fiát. Volt olyan, hogy már megvolt a mozijegy estére és képtelen voltam bemenni. Nem azért mert fáradt voltam, nem azért mert nem érdekelt, nem azért mert rossz a film. - Auschwitz bárhol

Mi van, ha az egész történetre, az egész dzsungelre úgy tekintünk, mintha az az emberi lélek rejtett világa lenne? Mélyen, saját magunkba nézhetünk, felfedezhetjük önmagunkban Balut és Bagirát, Akelát és Kát, Mauglit és Sir Kánt. Láthatjuk, hogy az élet dzsungel, s a benne lévő legnemesebb áramlások, akárha vándorló elefánt törzsek volnának... A természettel való kapcsolat újragondolásának egy lehetősége, avagy A dzsungel könyve

Gárdos Péter saját szüleinek a történetét írta és filmesítette meg, ami lehetett volna amerikai módra giccsbe hajló romantikus alkotás, lehetett volna a holokausztról szóló film - ehelyett valami teljesen más lett. Legutóbb - január 21-én - Veszprémben, a Művészetek Házában mutatták be a Hajnali lázat. A helyszínen jelen volt az alkotó és film zeneszerzője is, és a DRÓT szerkesztője, Stenszky Cecília, akinek írását olvashatjátok a filmről és a veszprémi bemutatóról. - Bármilyen iszonyat után újra lehet kezdeni élni, akkor is, ha még az orvos is halálra ítél...

A film attól szép, hogy a jóknak is vannak ilyen démonaik..." - írja Györe Gabriella - költőnő - A fiú és a szörny című legújabb japán animációs filmről. Az írás a Filmbook-blog és a DRÓT együttműködésének keretein belül jelenik meg lapunkon. Ha tetszett nektek is, adjátok tovább... - A fiú és a szörny

Mi történik, ha negyven év munkája egyik pillanatról a másikra összeomlik egy multi miatt? Ha az élet egyébként sincs a csúcson, már elmúltak a legszebb évek és minden egyszerre veszik el? Kétségbeesés, düh, elkeseredettség. De Haroldban pont azt szeretjük, hogy nem adja fel. - Filmkritika - Az IKEA bekaphatja - Jön Harold! | film

Az utóbbi idők filmes felhozatalából ajánlunk három – egy magyar, egy lengyel és egy angol – filmet a szürke novemberi hétvégére. Nézzetek meg őket, ha még nem láttátok és írjátok meg a DRÓTnak, hogy melyik mennyire tetszett. - Három baromi jó film

Jövő héttől játsszák a hazai mozik Shakespeare Macbethjének legfrissebb filmváltozatát Justin Kurzel rendezésében, Michael Fassbender és Marion Cotillard főszereplésével. Ebből az alkalomból most áttekintjük a történelmi előzményeket, a dráma keletkezéstörténetét, a „Macbeth-átok” legendáját, és részletesen felidézzük az egyik leghíresebb és legvitatottabb filmverziót is, melyet Roman Polański rendezett 1971-ben. Mielőtt belefognánk, emlékezzünk meg arról, hogy a Macbeth az elmúlt évszázadban olyan jeles rendezőket is megihletett, mint például Orson Welles, Kuroszava Akira és Tarr Béla.   MACBETH, vagy amit akartok 

A ma 59 éves Tarr Bélával 11 évvel ezelőtt készítettünk egy interjút, ami akkor a Szegedi Egyetem bölcsészkarának lapjában, a Bölcsőben jelent meg. Az interjú szövegéről sokáig azt hittük, hogy elveszett. Most meglett. Közöljük. Az elveszett interjú – beszélgetés Tarr Bélával

 

  • sakk
  • sport
  • nyomor
  • gazdagság
  • Uganda
  • Afrika
  • remény
  • Látható