Mr.Sale

 

 

Címlapos Friss

Vita a tehetséggondozásról + DRÓT ÖSSZEFOGLALÓ VIDEÓ

Az irodalmi életet felkavarta a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Kft létrejötte. Annak körülményei szerteágazó, többkörös vitát szültek. A Fiatal Írók Közleményének aláírói nyílt vitára hívta a tehetséggondozókat és az írószervezeteket. A vita Budapesten, az ELTÉn zajlott, március 4-én. Videónkban a közel három órás, parázs vitából megpróbáltuk a legfontosabb pillanatokat kiemelni.


VITA 
A 150 MILLIÓS ÁLLAMI 
IRODALMI TEHETSÉGGONDOZÁSRÓL
IDŐRENDBEN  
A DRÓTon
„Nagy port vert fel a hír, amely szerint az állam 150 milliós tőkével kft.-t alapít irodalmi tehetséggondozás céljából, a pályakezdő szépírók segítésére, „bevezetésükre a szépirodalomba". A Népszabadság az érintettől megtudta, hogy a kezdeményezés ötletgazdája Orbán János Dénes költő, aki a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. irodalmi-szakmai vezetője lesz majd.” - írta meg Vári György a Népszabadságban január 13-án. A cikk hatására Krusovszky Dénes költő Facebook bejegyzésében kelt ki az Orbán János Dénes ellen, amely kapcsán megkérdeztük Orbán János Dénest, hogy mit gondol az elmondottakról. 
 
„Honnan lett hirtelen a kortárs irodalomra ennyi pénz?” -  Orbán János Dénes után, aki a kezdeményezés ötletgazdája, és a Kft. irodalmi-szakmai vezetője lesz, Gaborják Ádám - a József Attila Kör elnökének kérdéseinkre adott válaszait olvashatjátok.
 
A DRÓT „fel nem tett kérdéseit” Krusovszky Dénes tette fel és Orbán János Dénes pedig válaszolt rájuk. Íme a két Dénes, a két költő vitája a 150 milliós tehetségkutatásról. A párbeszéd és a nyitottság reményében tesszük nyilvánossá a DRÓTon.  - DÉNES kontra DÉNES - Krusovszky Dénes és Orbán János Dénes vitája a DRÓTon
„Országunk illiberális demokrácia, bármit is jelentsen ez, és a fogadóóra intézménye legfeljebb a kádári értelemben működik.” - Vita zajlik egy új, 150 milliós állami irodalmi projekt létrehozása kapcsán Krusovszky Dénes és Orbán János Dénes (OJD) között. A vitához most az artPortal szerkesztője, a 0m2 és a Műértő munkatársa Nagy Gergely újságíró és író kívánt hozzászólni a DRÓTon, egy merőben más szempontot felvetve. - Fogadóóra - Hozzászólás Orbán János Dénes érveihez
Kollár Árpádnak - a Fiatal Írók Szövetsége elnökének - azt a három kérdést tettük fel, amit Gaborják Ádámnak - a József Attila Kör elnökének - is. Megkérdeztük, hogy mit gondol Krusovszky Dénes észrevételeiről a 150-millós támogatással kapcsolatban? Szerinte is „itt egy érdekkör, egy ízlésvilág kerül kizárólagos helyzetbe”? Továbbá, hogy tervez-e valamit ezzel kapcsolatban a szervezet, amit vezet? Válaszát a DRÓTon olvashatjátok. - Kis pénz kis irodalom? - Kollár Árpád, FISZ
Hatalmas és szövevényes vita bontakozott ki a DRÓTon (is) a 150 milliós állami irodalmi projekt létrehozása kapcsán. Orbán János Dénes, Krusovszky Dénes, Gaborják Ádám (JAK), Nagy Gergely és Kollár Árpád (FISZ) után: Kele Fodor Ákos írását olvashatjátok arról, hogy vajon milyen is lehet az Előretolt Helyőrség Íróakadémiájának pedagógiai koncepciója?  - Írópalánták, szevasztok!
„Mi, alulírott, egymástól független fiatal alkotók, úgy látjuk, az akadémia egyik célcsoportját képezzük; ez idáig nem volt lehetőségünk kifejteni észrevételeinket, kérdéseinket és kéréseinket...” - az alábbi közleményt nem a József Attila Kör, nem a Fiatal Írók Szövetsége, hanem néhány tucat, még egymástól is független, fiatal író adta ki. Tanulságos. A felhívást az értintetteknek továbbítottuk, és most a DRÓTról ti is továbbadhatjátok. Vajon lesz-e ezután nyílt, személyes párbeszéd?  - PÁLYAKEZDŐ ÍRÓK NYILATKOZATA A SZAKMAISÁG VÉDELMÉBEN
„Úgy gondoljuk, hogy akkor érdemes beindítani egy tehetséggondozó programot, ha az nem az évek-évtizedek óta átláthatóan, szakmai mechanizmusok alapján működő hasonló intézmények kárára jön létre.”- Az elmúlt időszakban komoly vitákat generált a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. alapítása és elindulásával kapcsolatos hírek. Az ügy kapcsán a József Attila Kör, a Fiatal Írók Szövetsége és a Szépírók Társasága 2016. január 19-én közös levelet nyújtott be Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter és Dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter részére. A levél teljes terjedelmében olvasható a DRÓTon is.
Nemcsak Magyarországon, hanem Erdélyben is elég nagy hullámokat vetett a 150 milliós tehetséggondozás híre. Íme Sántha Attila írása, aki tagja volt az Előretolt Helyőrség nevű irodalmi csoportosulásnak, 2002–2005 között pedig az Erdélyi Magyar Írók Ligáját (E-MIL) vezette. „Az Előretolt Helyőrség a legnagyobb hatású csoport a prérin...” - Sántha Attila
„...ez nem csak a fiatal írónemzedék számára etikai kérdés, ez nem csak az ő ügyük és felelősségük, hanem mindannyiunk közös ügye.” a 150 milliós állami tehetséggondozás eddig szövevényes vitáját Bodnár Zoltán foglalja össze és nem csak kemény kritikát fogalmaz meg, hanem megoldási javaslatot is tesz. A költő, a pénz, no meg a hatalom - A Kárpát-medencei Orbán János Dénes esete a lázadással és a szolgalelkűséggel
„Azt szeretném mondani: Bagoly mondja a verébnek, hogy nagyfejű.” A 150 milliós állami tehetséggondozás eddigi szövevényes vitáját Bodnár Zoltán foglalta össze, amire most Orbán János Dénes válaszol. Orbán János Dénes: A mentor, a palánta és a lóvé
Orbán János Dénes megkérte Krusovszky Dénest, hogy tegye fel neki újra a kérdéseit, majd pedig válaszolt rá. Most a DRÓTon olvashatjátok a teljes beszélgetést, a két Dénes, a két költő vitájának második fordulóját a 150 milliós tehetségkutatásról, melyben szinte minden apró részletre kitérnek. 
Az egyik probléma szerintem az, hogy a jelenlegi is egy kontraszelektív és elitista, ha tetszik: udvari modell, s az eddigi struktúra sem volt politikailag feddhetetlen. - az Új Nautilus főszerkesztőjének, az erdélyi Borbély Andrásnak esszéjét olvashatjátok a DRÓTon, melyben a szerző merőben más szemszögből vizsgálja az irodalom, az író- és költőképzés, irodalmi művek létrehozásának állami, vagy éppen magán mecenetúrját.
Kormánypártira is megrímelek, / Ezt csináljátok utánam, slammerek!” Mihálycsa Erika - a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem oktatója, műfordító - küldött egy kis bohózatot, amely az Orbán János Dénes tehetséggondozó Káeftéje körüli, részben a DRÓTon is zajlott, vitához kapcsolódik.
  • Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft.
  • Szabadság?