Mr.Sale

 

 

Címlapos Friss

Zarándoknapló II - a lottónyereménynél is jobban

Hogy mi kell a a zarándoklathoz? Először is, szükség van ugye egy jó cipőre, lehetőleg márkás fajtára, hogy ne törje fel a lábat. Aztán jó fajta, széles pántú hátizsák, a hát védelmében, valamint esőkabát, hálózsák, miegymás. Ezeknél már csak egy fontosabb van: hogy el tudjuk hagyni mindezeket.

 
A kedvenc pulóvert, a negyvenezres túrabakancsot, igen, a kölcsön-dolgokat és a stafírungot is, mindazt, ami jó ötletnek tűnt az első ötven kilométer előtt. A hátat és a szívet nyomó súlyokat. 
Stoppal indultunk ketten Magyarországról, minimális felkészültséggel. A „francia út”-nak nevezett legnépszerűbb útvonal induló falujának nevét tudtuk csupán: Saint-Jean-Pied-de-Port, egy francia-baszk pireneusi kisváros (baszk nevén: Donibane Garazi). Szerencse, hogy ott információval, térképpel, kávéval és jó szóval gondolnak a tapasztalatlan zarándokokra. Csoda, hogy sátrat tudtunk szerezni, jó cipőt kevésbé – de látjuk, más is így van vele, szinte minden második kanyarban ott árválkodik egy fél pár vagy egy egész cipő, mementóul. Igaz, a lábbal járunk elsősorban, a cipő elhagyható, ha nem alkalmas. 
Aztán, túl a lábfájós-hátfájós nyüszögéseken, egy nap eljön az a pont a Camino során, amikor az ember megkérdezi magától: miért is vágtam bele? Miért csinálom ezt, miért kelek fel kora reggel, hogy sötétben gyalogoljak (bár a hajnalhasadás minden pénzt megér), visszagyömöszölni a fájós lábat a cipőbe, huszon-harminc kilométereket menni nap mint nap? Azért, hogy a végén egy spanyol katedrálisba érhessek, ahol a legenda szerint Jézus tizenkét apostola közül az egyiknek a földi maradványai vannak? Hogy elmondhassam, hogy voltam itt? Hogy kagylót akaszthassak a nyakamba?
 
Harminc napon át talán nem lehet hazudni motivációt,
 
ha minden nap száz dolog emlékeztet az okra és a célra. Ha nincs (mindenhol) internet, telefon, nincs megszokott és megszokható, ha nincs, ami elterelje a figyelmet. Egész mélyre nézhet az ember önmagába napi hat-nyolc óra caplatás során. Mélyebbre, mint kényelmes. Itt csak csönd van, sötét hajnalok, köves út, mely nem ér véget. Igazmondó tükör, melybe nehéz belenézni.
 
A gyakorlati dolgokat sem lehet persze elhanyagolni, például mosni is kell, és ez a másik ok, hogy minél kevesebb holmit vigyünk magunkkal. S íme, vannak dobozok a szállásokon: lerakhatod, ami fölösleges, elviheted, amire szükséged van – megosztást is tanít az út. Rangsorolást, találkozást. Elhagyjuk a fölösleges szavakat. Marad a léptek, a lélegzet és a vándorbot ritmusa, a csönd zenéje. Alig hiszem, hogy van valaki, aki tudja, mire vállalkozik, ismerjen bár akárhány könyvet vagy filmet Szent Jakab útjáról.
Maga az út kagylókkal és sárga nyilakkal precízen föl van festve, kicsiny baszk, kasztíliai, galíciai falvakon át visz, országutak mellett vagy azokon keresztül, hegyeken át; s minden nap kerül egy marék mandula, néhány szem füge, egy-egy fürt édes szőlő a fáradt vándoroknak tízóraira, uzsonnára – vagy ebédre. Az út gondoskodik rólunk, ahogy egy zarándok mondta. Általában kora reggel indulunk, vagy a sátorból, vagy a szállásról, melyek a zarándokok adományaiból élnek, s ahol emeletes ágyakon vagyunk elszállásolva. Délután érkezünk meg a szállásra, amit kinéztünk előző nap – eddigre általában nagyon elfáradunk. Áldás az a pillanat, amikor letehetjük a zsákot a délutánban aznapra, és áldás a hajnal is, amikor egy botkoppantással és Isten segedelmével útnak indulunk.
S ahogy megyünk, egyik láb a másik után, egyik zarándok a másik után, monotonná és időtlenné válnak a hétköznapok, a szakadatlan gyaloglás, a vízhólyagos délutánok. És mégis tovább haladunk, amíg bírunk.
 
Most a testre bíztuk az oroszlánrészt: a szív munkáját a láb végzi.
 
És a miértre való válasz újabb kérdésekkel ajándékoz meg, ezúttal húsba vágó kérdésekkel. A válasz – az ráér. Van idő, bal, jobb, bal, jobb, bal, jobb. Tenger időt kaptunk ajándékba.
Rengeteg új és néhány régi ismerős zarándokkal lehet találkozni minden nap, a világ minden tájáról. Ahányan, annyiféle motiváció. Sok köztük a teljesítmény – talán még több a hála. Néha családiasan kevesen vagyunk az alberguében, olykor még vacsorát is főznek, egyetlen este alatt lehetséges egy ideiglenesen összeverődött zarándok-társaságból közösséget csinálni néhány röpke órára. Kevés köztük a spanyol, minden más nemzet viszont nagy számban képviselteti magát. Van, aki némasági fogadalmat tesz, van, aki hospitalerónak, vendéglátónak megy a következő állomásra, van, aki biciklivel halad, és van, aki szamárral cipelteti a holmiját. Egy alaszkai fiú útkeresése és világjáró körútja közben spontán csatlakozott egy zarándokhoz, egy holland házaspár nyugdíjas éveiben otthonról járják végig biciklivel a Caminot. Hetven éves nénik járják hálából az életükért, komótosan, ügyesen. Kinek teli a tárcája, kinek koldulni vagy utcazenélni kell, hogy tovább haladhasson. Olykor kedves meglepetés is ér, Roncesvallesben a sátrunkban találunk egy darab – utólag kiderült, fölséges – sajtot, és öt eurót. Melyik zarándoktárs lehetett, s honnan tudta, hogy erre van most szükségünk? Mellé ráadásul került baguett is a gondatlan vándornak vacsorára. 
Máshol egy portugál úr, akivel épphogy megértettük magunkat, annyira megkedvel, hogy előveszi a tárcáját, és segít, hogy ott alhassunk a szálláson egy icipici faluban, ahová halálosan fáradtan és a naptól kitikkadtan befutottunk. Egy olasz szakács rögtönzött lakomát rittyent egy tömegszálláson, előkerül egy gitár is, és a végén együtt énekeljük a spanyol népdalokat: a bácsi, aki a pápának is énekelt, a spanyol vendéglátó, a lengyel, a kanadai, a máltai, a koreai, a magyar. Csodálatosak a spanyol borok, az emberek, akik felveszik a stopposokat, a zarándokok, akik buen camino-t köszönnek egymásnak, és bár mindenki híján van valaminek – másképp talán nem volna itt – de sorra megtanuljuk szó nélkül segíteni egymást. Néha két lépés kell hátra, de az visz majd tízet előre. 
Órát nem hoztam, kőkorszaki telefonom megadta magát. Térkép, sátor, a két lábunk, és a mosoly, amit adhatunk másoknak, ebből élünk. Van még friss víz, baguett, tonhalkonzerv, meg az útszéli szeder, gesztenye, gomba, erős spanyol borok, s néha saláta a zarándokszálláson. Mindenünk megvan. A tengernyi embernek, akikkel találkozunk, utolérjük, elhagyjuk őket, vagy van egy fél délutánunk velük, arcuk lesz és történetük, s legtöbbször akkor is megértjük egymást, ha nincs is közös nyelv. Valaki azt mondta,
 
ha az ember kikapcsolja a civilizációt, és úgy megy végig a Caminon, és bele mer merülni az egyedüllétbe, akkor az a zarándoklat jobban meg tudja változtatni az életét, mint ha megnyerné a lottó főnyereményt. 
 
Vajon ez visz tovább nap mint nap? Nem hinném, hogy csupán az éjjeli szálláshely biztonságának vagy a ’valahogy majd csak jó lesz az életem’ reménysége, csupáncsak a célba érés vágya. Minden lépés egyszeri, soha többé nem lépünk ugyanarra a kőre. Minden pillanatban a ’most’-ban vagyunk, minden lépéssel közelebb önmagunk jelenéhez. Az út bennünk van, akik járunk rajta. Én nem tudom sem a miérteket, sem a választ, és ha meg is találom, szavaim nem biztos, hogy lesznek hozzá. De a Camino nem azért nagy dolog, mert valaki egy hónapig képes gyalogolni – az utat valami más szentelte meg az elmúlt ezer év alatt, és ez aligha szavakba foglalható. Ez az, ami igazán figyelemreméltó.



ELŐZŐ RÉSZ
 
Nem kell templomba járó katolikusnak lenni, hogy valaki zarándok legyen. Nem szükséges rózsafüzért mormolni sem minden nap. Még csak Istenben sem kell hinni, bár mindez mind megkönnyíti – mit is? Aki hagyja magát megváltozni, rossz felé már nem mehet." - Most volt Szent Jakab napja, július 25-én, aki a zarándokok védőszentje, nem véletlenül. A világ egyik legnépszerűbb zarándokútja az ő sírjához indul, évente több százezer ember tesz meg akár 800 kilométert is, elsősorban gyalog, hogy eljusson Santiago de Compostelába, ahol a szent sírján kívül remélhetőleg valami mást is talál - önmagán belül. Ehhez kapcsolódóan közöljük a DRÓTon Stenszky Cecília zarándoknaplóját, három részben. Úristen, megyünk! - Zarándok-napló I. 
 
 
  • zarándoklat
  • El Camino
  • Santiago de Compostela
  • Szent Jakab útja
  • Élet