Szoríts merészen, mint a kést – a Hoppál Mihály Band új lemezéről

Új albumuk, a Tilos csillagon nagyrészt versfeldolgozásokat tartalmaz nagy magyar klasszikusainktól, a zenészek játéke nyomán a vers nemcsak vers, a nemcsak dal marad, hanem a kettő együtt valami szerencsésen újat ad ki.

Eltér abban az eddigi vers-megzenésítésektől, hogy

a legtöbb esetben nem fülbemászó dallamot ad a szöveghez, hanem inkább recitatív monotonitást, mely változik ugyan, s összességében dallá válik, átadva a vers hangulatát, a verssorokat azonban nem töri meg dallammal – inkább kihangsúlyozza.

Ez a fajta monotonitás azonban nem zavaró, mert gazdag hangszerkíséret ellensúlyozza, kellő mennyiségű szünetekkel a sorok között, hogy a verssor akár önmagában is hasson, és az alaphangulatot megadó dallamvonal mellett is kihallatszódjék.
A hangszerek és a stílusok akár egy számon belül is merészen változnak, barokk zenéből különös dallamú népdal ismert szövege lesz, a keleti dallamvonalú magyar dallamból, a Napot is szeretemből pedig jól elkapott, újszerű hangulatú régi Petőfi-vers.

Csak semmi hirtelenség, semmi elmaszatolás, minden dal egyértelműen és finoman zár le, keretesen visszatérve a kezdő hangulathoz vagy dallamhoz.

A két énekesnő, más-más karakterű, de markáns, tiszta hanggal hol egyedül, hol felváltva, hol összefonódva viszik a dalok fő sodrát. Az egyetlen hely talán, ahol férfihangra volna szükség a női duett helyett, az albumot záró, sokszor feldolgozott klasszikus moldvai népdal, az Indulj el egy úton (mely bluesosan szabad mivoltával erősen emlékeztet a Misztrál feldolgozására).

A dalok – mert a versek dallá váltak a hét zenész keze nyomán – minden esetben egyetlen érzést közvetítenek, mely többnyire nem azonos a korábban ismert feldolgozások érzelmeivel. A Hoppál Mihály Band dalai súlyosak, a Bóbita nem gyermekjáték, hanem drámai szerelmi történet, a Tiszta szívvel pedig, mielőtt ismerősségével és a fiatalság lendületével megnyugtatná, kellően fel is zaklatja a hallgatót.

A Bánat, bánat című szám külön zavarba ejtheti a vájt fülűeket, hiszen klasszikus barokk fuvolajátékkal indul, majd a népdal szövege – Telemann barokk zeneszerző ihletésére – különleges dallammal (és helyenként egy kis bluesssal) párosul, melyet a zenetanárok talán bele tudnának szorítani osztályozó kategóriáikba – de minek. Elemzés nélkül talán még hatásosabb. Olyan, mint egy virágoskert, melyben minden lépésnél más-más virág lepi meg a szemlélőt.

A kezdő darabban, József Attila A hetedik c. versében sajátos hangsúlyt kap a refrén, a szöveg jellegéből adódóan a felsorolás-sorok szinte a háttérben maradnak, a mondanivaló és a lendület viszont az ének intenzitásával együtt nő.

Pilinszky Négysorosában gyakorlatilag külön válik a dallam a szövegtől, inkább hangulati aláfestésként és keretként ad plusz jelentést a jazz-kíséret.

A leginkább kakukktojás a Vágyakozó című dal, Éles Gina szövegével és énekével, mely stílusában is, népi ihletésű modernségében is elüt egy kevéssé a többi számtól, nyugtalanító dallamvonalával talán ellensúlyozandó a ki-kisimult világú verseket.

A címadó dal, a Tilos csillagon ma is időszerű vágyakat, belső igényt fejez ki Pilinszky szövegével, és a lét keménységét, a fohászkodást, a reményt egyaránt átadó zenéjével. Ez az egyetlen szám, melyben férfihang hallatszik, s a középső versszak refrénként középpontba helyezve súlyozza a szöveg erejét:

Ne félj te sem, fe fuss előlem,
inkább csittítsd a szenvedést,
csukott szemmel szoríts magadhoz,
szoríts merészen, mint a kést.

A Hoppál Mihály Band e versfeldolgozásokkal a jól kitaposott útról indulva új ösvényeket keresgél a versek zenei feldolgozásában. Teszi ezt változatos és kreatív módokon, a zene egyetemes nyelvét használva az idő rostálta versek időtlenségének a mai ember füléhez és szívéhez való eljuttatásához. Halljunk még felőlük és tőlük, versekben nincs hiány!