Ez normális? Hova vezet?

„Értékrendek, rendszerek felbomlása folyik, és sok mindentől függ, mi mivé fejlődik…” – Két hete jelent meg a DRÓTon Hétvári Andrea Kellenek-e az óvodásoknak „melegmesék”? című írása, ami számtalan hozzászólást eredményezett. Az egyik olvasónk – Szakáli Anna – egy levelet küldött a témában megszólítva szerzőnket. Az olvasói levelet és a szerző válaszát teljes terjedelmében közöljük lapunkon.

Kellenek-e az óvodásoknak „melegmesék”?

A Meseország mindenkié rendhagyó mesekönyv megjelenése két táborra osztotta az országot, ahogy azt megszokhattuk már a politikai tagozódás itt is kijelöli az oldaliságokat és az álláspontok nagyjából egyértelműek. Érdemes azonban egy kicsit mélyebben megvizsgálni a miérteket, és nem megrekedni a kettészakad híd valamelyik oldalán. Engedjük hát fel tágabb perspektívákat látó drónunkat a magasba, és vegyük szemügyre madártávlatból a jelenséget és a problémát.

Mit tanulhatunk a zsidó történetekből?

A Népmesekincstár sorozat Bajzáth Mária mesemondó és mesepszichológus válogatásában remek kezdemény, hogy egy kicsit kitekintsünk más népek és kultúrák népmeséi felé, és közös pontot találjunk bennük a számunkra ismerős történetekhez. A korosztályok szerint felosztott kötetek mellett megjelentek a plusz kötetek is, többek között a zsidó történeteket feldolgozó könyv: A rabbi és az oroszlán.

Még mindig úgy gondoljuk, hogy a mesék a gyerekszobában laknak?

A gyermekeknek közismerten ugyanolyan szükségük van a mesékre, mint a levegőre vagy a szüleikhez való kapcsolódásra, fejlődik a fantáziájuk, és közvetett módon tanulnak a világ működéséről. A felnőttek pedig a könnyen emészthető fantasykban és a krimikben, vagy ha máshol nem, a filmekben megtalálják a történetekre való igényüket. De mi van a nyegle és pimasz kamaszokkal, ők mihez kezdjenek, ha történetekre vágynak?