1. Közönyösök

1. Közönyösök

2021. 02. 12., p - 16:59
0 hozzászólás
Mit jelentenek ma nekünk Dante bűnkörei? Mit jelent ma jósnak, kereszteletlennek vagy épp árulónak lenni? A Halszájoptika új sorozatában fotográfusok, írók/költők képei, kisprózái/versei találkoznak 27 tételben, melynek során talán választ kapunk kérdéseinkre. A Dróton az elkövetkező hetekben ezekből az alkotáspárokból válogatunk, míg a teljes sorozat fokozatosan bővülve, honlapjukon lesz elérhető.
Csikós Attila - Egy a zászló

Csikós Attila - Egy a zászló

Megyünk vidéken. A Mester meg én. Suhan az Audi. Kampányfilmbe illő. Az ablakon kinézve nem látok semmi elmesélni valót. Nincs regénybeillő tájleírás. Táj se. Ez egy földrajzi rubrika. Kitöltetlen rész a Földön. Csak a szemellát van, meg a szürke por. A községben, ahova érkezünk, egykedvű emberek csoportja áll egy magas oszlop körül, és unottan nézik. Vastag porfüggönyt hagy maga mögött a kocsi az úton, és ahol megállunk, a koszos, nikotinsárga függönyös kis étterem előtt is még vagy fél óráig kavarog a homok. Az ég felhős és szürke, tenyérnyi foltokban dereng csak át a nap, a falu néma, és betonfalként veszi körbe a messzeség.

Infernális bűnök - Dante körei

Dante a Pokolban 27 bűnt említ, a közönyösöktől az árulókig. Érdemes eljátszani a gondolattal, hogyan értelmezzük ezeket a kategóriákat saját magán- és közéletünkben súlyuk vagy természetük szerint. Vajon melyik a nagyobb a bűn, erőszakosnak vagy hazugnak lenni? Kik lehetnek manapság az eretnekek, és kik játszhatják a képmutatók vagy a tolvajok szerepét? A Halszájoptika Képirodalmi Hálózat sorozatában fotográfusok képei, írók/költők kisprózái/versei találkoznak 27 tételben, melyek segítségével egyre lejjebb lépdelünk Dante Pokol című művének körein keresztül, és talán választ kapunk kérdéseinkre.

Mint a pokol előszobája, bazdmeg, mondja a Mester, amikor kikászálódik a kocsiból a porfelhőben, és köhögni, krákogni, köpködni kezdi a lenyelt homokot. Ne készülj hosszú pihenőre, elbaszott hely ez, csak egy kávét iszunk. Begyűri a hasát az övcsat alá, és elindul a valaha modernnek tetsző, mára megkopott alumíniummal borított épület portól és esőtől foltokban mocskos panorámaablakai felé. Csupasz beton lépcső vezet fel a bejárati ajtóig, aminek sápadt üvegében visszatükröződik az oszlop és körülötte az emberek. Kifakult házak sorakoznak az út két szélén, kerítéseiken felhólyagosodott a festék, és a kocsibejárókon leponyvázott autókat látok, és elhagyott gyerekjátékokat. Na, nem jössz, kérdezi a Mester. Inkább levegőznék kicsit, válaszolom. Felőlem, csak ne merülj bele az itteni hangulatba, mondja. Nekünk ez csak statisztika, számszak, az egész vidék tehetetlenül és öntudatlanul lebeg, mint körülötte a por. Gyötrő egykedvűség ül az emberek arcán a zsíros kosztól opálos ablakú kisbolt előtt, ahol muszájból megállnak egymással pár szót váltani. Sem mosoly, sem harag nem látszik a tekintetükben, a másik érdeklődésére csak megemelik szatyrot tartó karjuk, megrántják a válluk, és azt mondják, megvagyok. Valószínűleg mindennap ugyanígy jönnek a boltba, ugyanilyen kényszeredetten állnak meg a szomszéd előtt, a zöldség zöldje ugyanígy lóg ki a szatyorból, és mindennap megvannak ugyanígy. Életun és vállrándít söpör végig az utcán a szürkére maródott kockaházak között. A templom előtt bakra tett IFA áll, bal első tengelycsonkja szomorúan mered az utca felé, és alatta, a betonút kátyújában dermedten fénylik az olaj. Az emberek a pózna körül még mindig szótlanul merednek felfelé, az egyikük fáradtan körbegyalogol a betonalap körül, és széttárja a kezét. Úgy látszik, megvagyunk, mondja, aztán ledobja a porba a kalapácsát, és visszaáll a többiek közé. A távolban egy üzem látszik, megbarnult téglafalai mentén álmosan gőzölgő csövek futnak, mintha azok tartanák össze a roskadozó épületet.

Image
Csikós Attila - Egy a zászló

Odamegyek a körben álló férfiakhoz, és én is felfelé nézek, ahova ők. Semmi nincs a rúd végén, de nem érdekli őket, ahogy rólam sem vesznek tudomást, azt se hallják, hogy rájuk köszönök, úgy kell megrángatnom az egyik fakózöld munkásoverált viselő öreg vállát, hogy észrevegyen. Megfordul, rám néz, felsóhajt, aztán fordul is vissza. Mi ez, jóember, kérdezem dühösen, és a porba rúgok. Az öreg lenéz, nézi a felfüstölgő földet, és szétteszi a kezét. Országzászló, feleli, és visszafordul. Nincs is zászló a rúdon, kiáltom, de erre csak legyint. Nem mindegy, kérdezi. Megvan a rúd, zászló is lesz majd valamilyen, mondja, és megmarkolja a lapátja nyelét. Egy traktor baktat át előttünk, mintha sehova se akarna odaérni. Bágyadt traktoros szorongatja a kormányt, egy pillanatra felénk néz, aztán visszabókol az út felé. A Mester épp akkor kilép az étteremből, becsukja a káposzta szagú helyiség ajtaját, és az órájára néz. Na mi van, bazdmeg, itt maradnál, kiabálja túlharsogva a traktort. Egy pillanatra elbizonytalanodom, és úgy érzem, talán nekem való ez a hely, a semmi háján reng tétován, és ebben a képben felismerni vélek némi költőiséget, és ez, igen, igen, ez megnyugtat. Felnézek a rúd tetejére, és nem tudom eldönteni, a felhők vannak igen alacsonyan, vagy valóban lobogó zászlót látok a szélben. Egészen elvarázsolódom, és már látom is magam, ahogy a körben állok a többiek között, nézek felfelé, és nem érdekel, egyszerűen semmi nem érdekel. A Mester újbóli kiáltása józanít ki. Gyere már te barom, még két tárgyalásunk van délelőtt! Fáradtan elindulok, és beülök mellé az Audiba. Ne törődj velük, mondja. Van egy országzászlójuk, tőlünk kapták, teszi hozzá jelentőségteljesen, és magára mutat, de annak se képesek örülni, mit tudnál kezdeni köztük? Ezek nem politikai perspektíva, ezek hasznos hülyék. Meggyőződés nélkül bólogatok. És arra gondolok, hogy talán igaz, talán semmit nem tudnék velük kezdeni. De ahhoz már nincs kedvem, hogy elmondjam, amire az előbb gondoltam a rúd tövében állva. És bukott angyalnak érzem magam. Az autó elindul, eltűnünk a porban, mintha ott se lettünk volna. A Mester meg csak vigyorog, megveregeti a vállam, aztán odafordul a pilótához, és azt mondja, ez a szar, vidéki por elrondítja a kocsit, olyan, mintha a mezőkre hordanánk vele a ganét, és még azt, hogy ha felértünk, azonnal mossa le, kívül, belül, jó alaposan. És száguld mellettünk a kicsit divatjamúlt, poros és üres, múlt századi tájleír.

fotó, szöveg: Csikós Attila

 

Dante víziójában a pokol előterében a közönyösök tartózkodnak, akik döntést nem hoztak, nem csatlakoztak sehova, semmilyen ügyhöz. Büntetésül egy zászló után kell rohanniuk.

Image
Csikós500

Csikós Attila író 1969-ben született Szombathelyen, jelenleg Budapesten él. Utolsó kötete 2018-ban jelent meg a Kortárs Kiadó gondozásában, Vidámpark címen.

Halszájoptika Képirodalmi Hálózat

Halszájoptika Képirodalmi Hálózat

fotográfusok, képzőművészek és írók laza hálózata

A Halszájoptika Képirodalmi Hálózat 2014 óta működik, fotó-szöveg alkotáspárokat jelentet meg oldalain. Állandó szerzői körrel rendelkezik, amit 8 fotográfus és ugyanennyi író alkot, de folyamatosan keres állandó és alkalmi szerzőket egyaránt. Így aztán mások mellett publikált a Halszájoptikán Csikós Attila, Falcsik Mari, Hartay Csaba, Hernyák Zsóka, Novák Zsüliet, Orcsik Roland.

A Halszájoptika gárdája megjelent irodalmi lapokban, csinált kiállításokat is, van egy negyedévenként megjelenő fanzinja, és a honlapon megjelenő anyagokból válogatva rendszeresen előadásokat hoz létre.