7. Eretnekek

7. Eretnekek

2021. 04. 02., p - 11:58
0 hozzászólás
Mit jelentenek ma nekünk Dante bűnkörei? Mit jelent ma jósnak, kereszteletlennek vagy épp árulónak lenni? A Halszájoptika új sorozatában fotográfusok, írók/költők képei, kisprózái/versei találkoznak huszonhét tételben, melynek során talán választ kapunk kérdéseinkre. A Dróton az elkövetkező hetekben ezekből az alkotáspárokból válogatunk, míg a teljes sorozat fokozatosan bővülve, honlapjukon lesz elérhető.
Juhász László

Aknay Csaba - Eretnekek

Csak az árnyékok hosszának változása jelezte az idő múlását, ahogy a neutroncsillag sugarai felperzseltek mindent, amit értek a szobában. A lakásban semmiféle légmozgás nem volt, a függöny fátyla döglötten omlott a félig nyitott ablakra, amin keresztül édeskés szagú forróság és tompa jajveszékelés tolakodott befelé. Az elnyújtott, néha zokogásba csapó hang forrása K volt, aki a bérház udvarán éppen a negyvenezredik körét tette meg. Háta hajlott volt, arccal a föld felé fordult.

Fókusztalan tekintete az udvar porába taposott saját lábnyomait nézte, és még véletlenül sem fordult a felhőtlenül izzó ég felé. A második emelet pont elég magasan volt ahhoz, hogy a K által kitaposott ösvény kirajzolódjon. Az őrület köre metszett ívként feszült a terméskő lábazat és a garázssor között. Csengettek. Z hátrébb lépett az ablakból, és félig vakon a bejárat felé fordult. A csengő újra megszólalt, sürgető csörömpölésével sínre lépő gyalogost figyelmeztető villamost idézett. Z tétován az ajtóhoz ment és gyanakodva résnyire nyitotta. Odakint, a zöld olajjal derékig mázolt félhomályos folyosón ismerősnek ható alak álldogált. – Örömhírt hoztam! – szólalt meg az idegen, miközben egy lépéssel közelebb húzódott az ajtón kiszökő fény felé. Hangja akár a seb mélyéről feltörő genny bugyogása, szaga, mint a seb mélyéről feltörő genny maga, ábrázata az apokalipszis lovasai közül balról a harmadiké, tekintete sötét, mint a lábas aljára kozmált pörköltmaradék. A zakójának reverjére tűzött kereszt, a kezében tartott díszkötéses Újszövetség és tolakodó kísérlete, hogy keresztül préselje magát egy fénypászmányi ajtórésen mind kellő bizonyítékkal bírt afelől, hogy mi járatban is van. És mégis, dacára odornak, habitusnak és missziónak, Z hátralépett, utat engedve ezzel az idegennek, aki egy tilosban járó macska rutinjával, először a tekintetét járatta körül a lakásban, mielőtt a küszöböt feltűnő óvatossággal átlépte volna. Odabent turistásan mozgott. Lassan körbesétált, alaposan ismerkedett sarkokkal, bútorokkal, képekkel, szagokkal – amelyeknek forrása nem kis részben ő maga volt. Z az ajtótól, ahol eddig állt, most a szoba közepén lévő asztalhoz ült, szemben az ablakkal helyezkedett el, így kényelmesen megfigyelhette a szemlélődő idegent, aki időközben felfigyelt K produkciójára. Az idegen hosszú percekig érdeklődéssel vizsgálta az udvaron elé táruló jelenséget, lassú bólogatásba kezdett, mint aki nagyon is érti, miről van szó, majd az asztalnál ülő Z felé fordult. – Örömhírt hoztam. – ismételte bugyogva. – Azért küldtek, hogy felajánljam neked a megváltást. – Ki küldött, a kiadó? – gúnyolódott Z. – Azért vagy itt, mert még azt a tényt sem vagy képes elfogadni, hogy van valaki, aki engem küldött. Nem látsz a szemedtől! Bűneid számosak, de bocsánatosak lennének amúgy. Állandó kétkedésed viszont, hogy is mondjam… sértő. Az utolsó szót megnyomta, mint aki örül a frappáns találatnak. – Add fel ezt a lehetetlen álláspontot, és láss! – Lássak? – csattant fel Z. – Persze, hogy látok, egész életemben mást sem csináltam, csak láttam, és még itt és most is látom, hogy semmi különbség sincsen kettőnk verziója között.

Infernális bűnök - Dante körei

Dante a Pokolban huszonhét bűnt említ, a közönyösöktől az árulókig. Érdemes eljátszani a gondolattal, hogyan értelmezzük ezeket a kategóriákat saját magán- és közéletünkben súlyuk vagy természetük szerint. Vajon melyik a nagyobb a bűn, erőszakosnak vagy hazugnak lenni? Kik lehetnek manapság az eretnekek, és kik játszhatják a képmutatók vagy a tolvajok szerepét? A Halszájoptika Képirodalmi Hálózat sorozatában fotográfusok képei, írók/költők kisprózái/versei találkoznak huszonhét tételben, melyek segítségével egyre lejjebb lépdelünk Dante Pokol című művének körein keresztül, és talán választ kapunk kérdéseinkre.

Egy a konklúzió: elmúlás van, vég van, lezárás van. Semmi sincs! – Még hogy ne lenne különbség? Számodra a vég egyet jelent a semmivel, a légüres sötétséggel, a belélegezhetetlen, érzékelhetetlen elmúlással. Bizonyos szempontból igazat adok neked, mert valóban valami ilyesmi vár rád. De ne szaladjunk ennyire előre, azért vagyok itt, mert kaptál egy esélyt, hogy ne egy debreceni bérházban szakadj atomjaidra. Nézz ki az ablakon, mi vár odakint! Z engedelmesen felállt az asztaltól, és az ablakhoz lépett, tekintetét a szobán túli területekre vetette, és megállapította magában, hogy az eddig számontartottakon, vagyis az L-alakú ház másik szárnyán, az azzal párhuzamosan futó garázssoron, és a barna drótkerítésen túl semmi sincsen, csak a fehér, hidegen ragyogó égbolt. Se szél, se lomb, se madár, se hang, csak K csoszogása az udvart ellepő porban, és hullámokat vető jajveszékelése a levegőben. Egyszerre ez a mindenen túli semmi lett a legszembeszökőbb és legfélelmetesebb az egész terepasztalszerű kulisszában. – Ez végső soron zsarolás, nem? – háborodott fel Z. Mi van az állítólag ránk ruházott szabad akarattal? Létezhet-e egyáltalán olyan magasabb rendű perverzió, amely örömét leli abban, hogy a hosszú póráz nagyot ránt a megiramodó kutyán? – Mindenféle perverzió létezik – szögezte le lakonikusan a látogató, miközben úgy simított végig saját torz arcán, mintha a reggeli borotválkozás eredményét ellenőrizné. – Azonban el kell fogadnod a tényt – folytatta –, hogy ha léteznek bűnök, akkor a bűnökhöz rendeltetett büntetés is létezik. – Ha! – lovagolt a szavakon Z. Éppen ez az! Ha léteznek! – Léteznek bűnök. De tudod mit? Akkor csak azt fogadd el, ami miatt végső soron itt vagyok. A bűnhődés nagyon is létezik. Ezt magad is megtapasztalhatod hamarosan. Hogy elfogadod-e bűnösséged tényét, hogy aláveted-e magad a törvénykezésnek, végső soron teljesen mindegy. A szabad akaratod szabta mozgástér egyetlen döntés meghozatalára szűkült le immár. Elfogadod-e a megváltást vagy sem? De adok egy kis időt még, hogy jól körbejárd a kérdést. A körbejár szónál hamiskásan kacsintott, és az udvaron vonuló K felé biccentett a fejével, majd elfordult Z-től, és látszólag teljes figyelmét a külvilágnak szentelte. Z követte a látogatója K-t vizslató tekintetét. A látványtól most végtelen melankólia öntötte el. A szomorúságtól és a tehetetlenségtől hányingere támadt, sós íz húzódott a szájpadlására, és muszáj volt egy nyugalmas pontot keresnie, amin megállapodhat a szeme. A bejárati ajtó keretének megsárgult fehére és a villanykapcsoló között talált végül stabil pontot, az átjáró és a fény közötti semmiben. – Vele mi lesz? Neki nem jár a megváltás? – szólalt meg végül. – Neki már késő. Menthetetlen. – szögezte le a látogató. Érted küldtek, K marad. – Ha megmented, megmentesz engem is. – kezdett bele Z az alkudozásba.

Image
juhász lászló

A látogató mattfekete szemeivel mélyen és hosszan Z-re nézett, de nem szólt semmit. Lassan zakójának belső zsebébe nyúlt, előhúzott belőle egy kisalakú, gyűrött, barna, műbőr kötéses úti Bibliát, – pont olyat, amelyet Z a nagymamájánál látott –, majd kitárta az ablakot, amitől csak még több hő, fény, jajgatás és neutronsugár zúdult a szobába. Z hátrébb kényszerült, egészen a bejárathoz, ahol a sugaraktól viszonylagos biztonságban tudhatta magát. A látogató láthatóan immunis volt a behatásokra. Jobb kezével a Bibliát dobálgatva próbálta annak súlyát megsaccolni, miközben szemével az önmaga és a folyamatosan mozgó K közötti távolságot latolgatta. Kezével széles félkörben lendületet vett, és a nyitott ablakon keresztül elhajította a könyvet K felé. Jó célzónak vagy csak igen szerencsésnek bizonyult, mert a puha fedeles szentírás puffanva pattant le K fejéről, egyenesen a porba, a kitaposott kör mértani közepétől kissé jobbra, a garázsok felé. De K ebből mit sem észlelt, torpanás és levegővétel nélkül folytatta eddigi tevékenységét. Érdekes módon a látogató fertelmes vonásait szemmel láthatóan enyhítette a csalódottság. Várt még két kört – a negyvenezer-egyszáz tizenegyediket és a negyvenezer-egyszáz tizenkettediket – aztán lehorgasztott fejjel hátat fordított az ablaknak, és elindult egyenesen az ajtó felé, ahová Z menekült. Z félreállt az útból, a látogató magának nyitott ajtót, és a küszöbön megállt. Ugyanazzal a pillantással nézett Z-re, mint amikor az K-ért könyörgött. Fejével hívón a folyosó felé bólintott, majd az ajtót nyitva hagyva távozott a lakásból. Sugárpászmák kúsztak a padlón az egyre nyúló árnyékok között, és onnan nézve, ahol Z állt, már tényleg nem volt hova hátrálni. Az egyetlen menekülőút arra vezetett, amerre az idegen távozott, akinek nyomában K artikulálatlan jajgatásában halkuló kongású léptei maradtak, valamint az ablakon beömlő fény, amiről Z tudta, hogy lassan, de biztosan elfoglalja majd a szobát, kitölt minden köbcentimétert, és felperzsel mindent, amit ér.

7. eretnekek – A Pokol hatodik körében azok vannak, akik önteltségből vagy gőgből makacsul kitartanak téves eszméik mellett. Nagy síkságot lát Dante, ahol rengeteg lángoktól ölelt, kohószerűvé vált sír van, melyekben a tűztől és forróságtól szenvedő lelkek sikítoznak. Egy-egy sír az azonos nézetű eretnekeket gyűjti össze, és más és más forróságú.

Aknay Csaba
fotó: Juhász László

Image
aknay

Aknay Csaba 1976-ban született Budapesten. Hivatásos fotográfus, a The Orbital Strangers Project alkotópáros egyik tagja.
 

Juhász László 1952-ben született Szabadkán. 1974-ben diplomázott a szabadkai Műszaki Főiskolán, majd 1975-91 között középiskola tanár volt. 1974 óta foglalkozik fényképezéssel, azóta az ex-Jugoszláv Fotószövetség tagja. 1991-től Magyarországon él. Díjai: a Jugoszláv Fotószövetség I. fokozata (1981), FIAP-díj Spanyolország (1982), a Szerbiai Köztársaság Fotó Szövetségének arany plakettje (1983), Aranylencse Díj, Újvidék (1983), Zlatno oko ’84 Fotókiállítás I. díja, Újvidék, a 10. Áprilisi Szalon II. díja, Borovo (1984), ezüstplakett, Bulgária (1985), a Jugoszláv Fotószövetség Művészfotó Mester Kandidátusa fokozata (1986). Fotógrafikával, reklámfotózással, kísérleti fotóművészettel foglalkozik. Több katalógus, könyv fotóit készítette. Félszáz egyéni és csoportos kiállítása volt.

 

Halszájoptika Képirodalmi Hálózat

Halszájoptika Képirodalmi Hálózat

fotográfusok, képzőművészek és írók laza hálózata

A Halszájoptika Képirodalmi Hálózat 2014 óta működik, fotó-szöveg alkotáspárokat jelentet meg oldalain. Állandó szerzői körrel rendelkezik, amit 8 fotográfus és ugyanennyi író alkot, de folyamatosan keres állandó és alkalmi szerzőket egyaránt. Így aztán mások mellett publikált a Halszájoptikán Csikós Attila, Falcsik Mari, Hartay Csaba, Hernyák Zsóka, Novák Zsüliet, Orcsik Roland.

A Halszájoptika gárdája megjelent irodalmi lapokban, csinált kiállításokat is, van egy negyedévenként megjelenő fanzinja, és a honlapon megjelenő anyagokból válogatva rendszeresen előadásokat hoz létre.