Álarcok nélkül

Álarcok nélkül

2017. 08. 28., Mon - 17:04
0 hozzászólás

Párbeszédbe léphet-e a kortárs művészet a "hétköznapok emberével"? Mitől lesz jó egy szobor? Mitől működik egy festmény? Mit gondolnak erről saját munkáikon keresztül maguk az alkotók? Sorozatunkban Formanek Csaba portréfilmjeit mutatjuk be, melyeket az Új Alkotóműhely Egyesület tiszakécskei művésztelepén készített.Az első három kisfilmből Fekete Attila fotóst, Hidvégi Petra kísérleti keramikust és Retkes Máté szobrászt ismerhetitek meg.

Szobrász
Művészportrék Tiszakécskéről 1. rész

Az volt a rejtett célom a forgatás során, hogy a magam számára is újrafogalmazzam az alkotó-művészeti tárgy-befogadó viszonyt. Ez talán elcsépelt téma az elméleti szakirodalomban, a gyakorlatban mégis mindig újra aktuálissá lesz. Lépten-nyomon abba ütközöm, hogy az egyszeri néző-látogató nehezen kerül kontaktusba a kortárs képzőművészettel, vagy egyáltalán a kortárs művészettel. És az alkotók sem könnyen - legalábbis nem nyilvánvalóan - találják meg a maguk befogadó közegét. 

Biztosan ilyen zártnak kellene lennie ennek a világnak? Lehetséges, hogy a művészet napjainkban is általánosabb, a "hétköznapi" ember számára is érvényes problémákat fogalmazzon meg? Mit gondolnak erről az alkotók? Milyen problémák izgatják őket az alkotás során, és mit gondolnak arról, hogyan fog mindez majd találkozni a közönséggel?

Mitől lesz jó egy szobor? Mitől működik egy festmény?

Az az érzésem, hogy "posztkánoni" korunkban az egyes művek (és alkotók) elszigeteltsége jelenti a legnagyobb veszélyt avagy kihívást. Míg például az ókori görögöknél a közös mitológiai háttér minden esetben kontextust teremtett egy-egy alkotásnak, ma a műnek önmaga keretét is hordoznia kell(ene), és mintegy önmaga "mitológiájával" megszólítania a befogadót. A "mitológia" olvasására azonban kevesen szánjuk rá magunkat, hisz az sokszor nehéznek, bonyolultnak, elvontnak, sőt, láthatatlannak tűnik. Az élet maga elfáraszt minket, minek fárasszuk még magunkat művészettel is? Erőlködni, hogy odalássuk azt, ami nincs is ott?

Így aztán nem csoda, ha a művészettől sokkal inkább valamiféle szórakoztatást várunk, hogy pillanatnyi impresszióként lekösse az érzékeinket, vagy egy jó kis tréfának tűnjön, amin kuncoghatunk egyet. Fennáll a veszély, hogy a művekhez egyre inkább a közösségi média olvasási szokásaival közelítünk.

Benyomás, like, smiley, és görgetünk tovább. Bizonyos, hogy valami lényeges elveszik közben. 

Remélem ezek a kisfilmek hozzájárulnak ahhoz, hogy megérezzük a művek körüli - nem mindig nyilvánvaló - szakrális tereket, mindazt a fizikai, lelki és szellemi környezetet, "mitológiát", amelyet egy-egy tárgy, fotó vagy irodalmi alkotás hordozhat-megteremthet-működtethet maga körül. Ha képesek vagyunk amolyan barátságos meditációba lépni a művekkel, nem félünk megkérdezni őket mibenlétükről, jó esélyünk lehet rá, hogy magunkban is felfedezünk fontos belső tereket, mágikus képeket, régen vagy tán sosem hallott hangokat. És

a művészettel közösen elkezdjük mélyebben megismerni önmagunkat.

1. Elhagyatott házak - fotós utazás Fekete Attilával

Fekete Attila három éve járja az elhagyott tanyákat Tiszakécske környékén. Fotóin egy eltűnő életmód szellemképeit idézi meg. Kisfilmünkben elkísérjük őt és modelljét a bögi tanyavilágba, ahol egyúttal - szinte észrevétlenül - egy belső utazás résztvevőivé válunk.

2. Érzékeny kövek - bevezetés a kísérleti kerámiakészítésbe Hidvégi Petrával

Hidvégi Petra  a "FIBRILLA" sorozat következő állomására érkezett az idei művésztelepen. Kőzeteket épített fagyott, majd zsengélt terrakotta darabokból. Az elemek összeillesztéséhez papírrostos masszát használt. A cellulóz megfelelő aránya és minősége gondoskodott az épülő plasztika erős kohéziójáról. A felületek slipekkel, oxidokkal, mázakkal találkoztak. Kisfilmünkből megtudhatjuk, mi inspirálja a kísérleti kerámia világában.

3. Nem kell álarcot fölvennem - Retkes Máté szobrai

Retkes Máté a Képzőművészeti Egyetem szobrász szakán végzett, a művésztelep vezetője. Munkáiban a szellemi útkeresést fontosabbnak tartja a formai vagy anyagi következetességnél. Portréfilmünkből az is kiderül, milyen lehetőségei vannak ma egy fiatal szobrásznak Magyarországon, vagy hogy mitől lesz szakrális egy tér, és hogyan helyezzünk el kertben szobrot, vagy éppen hogy miért jó az űrtalicska.

 

Készült a VII. Új Alkotóműhely Művésztelepen, 2017-ben.

Felvétel és utómunka: Formanek Csaba

Fotó: Fekete Attila

Támogatók: Tiszakécske Város Önkormányzata, Arany János Művelődési Központ és Városi Könyvtár, Új Alkotóműhely Egyesület