Alvásparalízis

Alvásparalízis

2020. 04. 22., sze - 23:48
0 hozzászólás
An adventureless tale, történettelen mese az életünk.
Karanténnapló
Karanténnapló Sevillából 6.

Éjszaka, egy hónappal később

Álmomban a kétéves fiam testében vagyok és az ő agyával, szemével és fülével érzékelem a világomat. Nem verbálisan gondolkodom, csak képek és érzések vannak, meg szavak nélküli jelentések.  Falak, falak, magas, fehér falak emelkednek minden irányban. Sötét színárnyalatokban kavargó érzések. Nem mosolyognak rám. Utasítások, rövid hangok, hogy ne, azt ne, nem szabad, tedd le, ne mássz fel, ne oda, mit csinálsz. Nagy tárgyakat pakolok, óriás ajtókat nyitok-csukok, jövök-megyek, de inkább kényszer (hogy állítsatok meg, vegyetek észre) mint kíváncsiság hajt. Egyre jobban fokozódik a feszülés a szívemben, míg végül zokogásban török ki. Ugyanebben a pillanatban Albert sírására ébredek, de nem tudok felkelni hozzá, mert a testem még béna. Alvásparalízisnek hívják a jelenséget. (Nagyjából másfél év nemalvás után jelentkezett először nálam.) Apa nyugtatja, kérdezi, nem szomjas-e, már régóta nem kelt fel az éjszaka közepén. Nem szomjas, a falakkal van baja, motyogom csak úgy magamnak. A fehérre meszelt téglafalakkal és a “nemszabad” falakkal. Tudom, kisfiam, jártam a rémálmodban.

Április végére várva

Hétköznapi demokrácia világjárvány idején. Komédia három felvonásban

1. felvonás (36. Nap)

Színtér: Spanyol média, közösségi média, ötven négyzetméteres lakás (minden spanyol, kisgyerekes, ötven négyzetméteres lakás) karantén idején.

Kormány: Meghosszabbítjuk a szükségállapotot május 9-ig, de április 27-től kimehetnek a gyerekek is.

Salsa zene és pezsgős dugó pukkanása hallatszik az ötven négyzetméteres lakásból (minden spanyol, kisgyerekes, ötven négyzetméteres lakásból).

Katalónia: Örömmel fogadtuk a hírt, ezennel be is nyújtjuk javaslatunkat a korcsoportonként meghatározott idősávokban engedélyezett séta jáványbiztonsági szabályozására vonatkozóan.

Kormány átveszi, fiókba zárja. 

Kormány (Csak úgy magában, halkan): Stréberek.

2. Felvonás (39. Nap)

Kormány: Április 27.-étől kimehetnek ugyan a gyerekek, de csak boltba, patikába, bankba a szülővel, ha annak éppen ott van dolga. Nem lehet ezen úti célok valamelyike nélkül elvinni őket sétálni.

Kórus (jobboldali, baloldali és közösségi média, epidemiológusok, szülők ötven négyzetméteren, WhatsApp anyuka csoportok és a józan ész hangjai): QUÉ?!

Random szülő 1: Van egy kis erdő közel a házunkhoz. Tehát, ide, a friss levegőre nem hozhatom ki a gyereket, de a Mercadonába (spanyol teszkó), elvihetem. (Majd mémet posztol egy kisfiúról amint a bevásárlókocsi fogantyúját nyalogatja, miközben anyu csúcstechnológiás szájmaszkban fizet a kasszánál.) 

Random szülő 2: Akkor majd egy bevásárló szatyorral a kezemben sétálok a gyerekkel a ház körül.

Random szülő 3: Lemondtam az online napilap előfizetésemet. Mostantól minden nap elmegyünk az újságoshoz a gyerekkel.

Epidemiológus (pánikolva): Már látom is, ahogy kis kezecskék fogdossák össze a színes konzerveket, a zárt terekben hosszú hétvége előtti forgalom lesz és a szülők egyesével veszik majd a vécépapírt. Jajj, Pedro, szerintem félreértettél valamit a mai egyeztetésen.

Konzervatív szülő: Inkompetens barmok!

Liberális szülő: Inkompetens barmok!

Katalán szülő: Cacerolada! (Hagyományos spanyolországi tiltakozási forma, amikor az emberek az erkélyükről és az ablakból hangosan fazekakat ütnek. Nem kell hozzá gyülekezési engedély.)

3. Felvonás (Két órával később…)

Kormány: Oké, oké, mégis kimehetnek sétálni a gyerekek a korábban megadott úti célok nélkül is. A részleteket a héten kidolgozzuk. (Hátrafordulva, a közönség számára nem kivehetően) Melyik fiókba is tettem azt a katalán javaslatot?

Migráns kelet-európai anya (a naplójának): … csak kapkodjuk itt a fejünket apjukkal, hogy que narices está pasando, mi ez az amatőr, nevetséges agymenés, bár lehet, hogy csak azért állunk itt értetlenül, mert belénk idegződött egy másik kormány macsós tévedhetetlensége, ellentmondást nem tűrése és az az iszapos megszokás, hogy a szakértői kritika és a lakossági józan ész érvei értelmetlenek, ha egy döntést már meghoztak. Mindenesetre, 27-én végre kimehet Albert is, remélem, nem találják ki, hogy csak pórázon.

Istenek az égben: 27-én esni fog.

Hétköznapjaink katicabogarakkal és hősökkel

Újabban egy-egy katicabogár érkezik a tenyérnyi udvarba. Könnyű kiszúrni őket a hófehér falon. Mint egy minimalista természetfotó. Mióta megszűnt Albert számára a parkok izgalmas zöldje, az eltévedt katicákkal játszik hosszan. Olyan hangosan és odaadóan kacag, mintha hintázna vagy galambokat kergetne és már ujjacskájának finommotorikája sem mindig halálos. (Ki gondolta volna, hogy Babóca tényleg létezik és, hogy ilyen picike!) An adventureless tale, történettelen mese az életünk, ahogy James Joyce írja egyik dublini emberéről.

Egyik nap egy verébfióka is beesett hozzánk. Mire észbe kaptunk, Lucas kutyánk megette. Bejött a halál a pationkba. 

Egyre többször gondolok a halálra. Van ez a híres boldogság index felmérés, ahol Bhután szerepelt a legjobban. Azt mondják a helyiek, hogy a kultúrájuk, neveltetésük része már gyerekkortól, hogy minden nap, legalább egyszer gondolnak a halálra, ez pedig, szerintük kulcsfontosságú a lelki békéhez és végső soron ahhoz, amit boldogságnak nevezünk. A halál és a boldogság, úgy tűnik összetartoznak. Persze nem abban az értelemben, ahogyan szembejött velünk ezen a héten, otthonról kapott hírekben: harminchatezer magára hagyott, hazaküldött krónikus vagy rehabilitálandó beteg, köztük zöldfülű amputáltak és gerincsérültek előzetes környezeti felmérés nélkül.  “… és mindent elhárítok, ami árthatna nekik”.

2020-ban újrateremtjük a hőseinket. Kezdetben voltak a harcosok, a lovagok, majd jöttek a filmsztárok és a focisták. A realitásunkból vagy éppen annak elfedésére emeljük ki őket. Világjárvány idején és azután, talán közelebbi hősöket választunk. Akiket eddig, közhelyszerűen hétköznapi hősként emlegettünk,  talán belépnek a mainstream csarnokba.  A mi egyik hősünk pár napja nézett be az ablakunkon. Az utcamosó autó sofőrje, látva, hogy Albertka epedve bámulja a különleges járművet, visszatolatott, kiszállt és biztató, kedves szavak mellett egy cukorkát nyújtott át neki. Azóta, minden alkalommal, ha épp ő van szolgálatban, és Albert az ablaknál várja, ugyanígy tesz. Ma odakészítettem az egyik rajzát, amit legközelebb, köszönetképpen átnyújthat neki. És ott van még a szomszédasszony is, aki hetente egyszer lemossa a pationkra néző ablakpárkányát, ezalatt hosszan eldiskurálnak Alberttel, aki három nyelv kavarodásával a fejében még nem beszél, de a néninek mégis mindig olával köszön és bájbájjal, integetve búcsúzik. Most látszik csak, mekkora igénye van a miénken kívül más, valós emberi arcokat is látni. 

És apa is hős. Naponta nagyjából százötvenszer a magasba emeli kisfiát a patioban, hogy a fehér falon túlra láthasson, ahol a szomszéd két papagája már ismerősként üdvözli a repülni tudó embergyereket.

Quarantina

Azaz, ma van a 40. nap. Ha a középkori Velence kikötőjében rostokolnánk éppen, holnap szabadulnánk. A 21. századi Sevillában viszont fehér falak között, eltévedt katicák társaságában, zajlik tovább történettelen mesénk.

 

Sevilla, 2020. április 22.