Amíg elvérzik

Amíg elvérzik

2020. 06. 09., k - 12:55
0 hozzászólás
Benyúltam az ágy alá, de az éjjeli edény már megint csordultig volt a pálinkaszagú hányásával. Kimentem az udvarra, hogy belöttyintsem a disznóknak. Mire visszaértem, kezdett magához térni, ezért ráültem a mellkasára, és egyetlen határozott mozdulattal átvágtam a torkát.
Icsu Renáta_Amíg elvérzik
Kapcsolatok vol. 01 - Icsu Renáta fotója, Ferdinánd Zoltán rövidprózája

Csirkét vágni még az anyám tanított meg kislánykoromban. Először jó szorosan összekötözöd a lábait egy madzaggal, hogy ne tudjon elszaladni.

Kapcsolatok

A Halszájoptika új sorozatát a Dróton a kapcsolatok köré szervezzük, már csak azért is, mert az elmúlt, karanténos időszakban határozottabb vonalakkal rajzolódott ki mindannyiunk szociális hálója. Egyértelműbbé vált, ki maradt szem előtt és ki tűnt el a látókörünkből, kivel váltak szorosabbá és kivel lazultak meg kapcsolataink. Nem csak az vált nyilvánvalóbbá, hogy mi a fontos, de az is, hogy kik a fontosak, kik az elengedhetetlen társaink. Fogadjátok szeretettel.

Aztán föllógatod valahová, hogy könnyebb legyen kifolyatni a vérét. Ha ezzel megvagy, egyetlen határozott mozdulattal átvágod a torkát. Amíg vergődik, tartod erősen a fejét, hogy ne spricceljen szerteszét a vére, meg úgy egyébként is könnyebb összegyűjteni egy tálkába. Ha a tálka megtelt, félreteszed. Mire végzel a kopasztással, a belezéssel és a darabolással, megalvad, jó lesz a pörköltbe. Ne dobj ki semmit, még a beleket se. A kutya majd megeszi. Jól emlékszem minden szavára. Fogtam egy kötelet és összekötöztem a lábait. Szorosan, ahogy az anyám tanította. Ahhoz túlságosan dagadt volt, hogy csak úgy föllógassam valahová, ezért összekötöztem a kezeit is. Meg se moccant. Behoztam a fürdőszobából a borotváját. Amikor a nyakára illesztettem a pengét, eszembe jutott, hogy valami még hiányzik. Benyúltam az ágy alá, de az éjjeli edény már megint csordultig volt a pálinkaszagú hányásával. Kimentem az udvarra, hogy belöttyintsem a disznóknak. Mire visszaértem, kezdett magához térni, ezért ráültem a mellkasára, és egyetlen határozott mozdulattal átvágtam a torkát. Amíg vergődött, egyik kezemmel a fejét tartottam erősen, a másikkal a bűzölgő éjjeli edényt, nehogy a vérével bemocskolja a hitvesi ágyat. Miközben a csendőrökre vártam, óránként húztam egy csíkot a vérével a hálószobánk üvegablakára. Így legalább nem ment kárba semmi. Mire ideérnek, szerintem a maradék is megalvad.

Image
Icsu Renáta

Icsu Renáta 1979-ben született, grafikus, aki fényképeket is készít. Visszahúzódó, zárkózott, magányos alkotó. A valóságtól elrugaszkodó, elgondolkodtató, sokszor nyomasztó képeinek főszereplője ő maga. Gyakran helyezi magát olyan jelenetekbe, amelyekbe a valóságban soha sem szeretne belekerülni. Ha kell, épít, ha kell, rombol, ha kell, feje tetejére állítja a világot egy kép kedvéért. Célja megmutatni a rózsaszín valóságon túli létezést.

Image
Ferdinánd Zoltán

Ferdinánd Zoltán 1980-ban született Kiskunhalason, kisprózákat ír. 2018-ban jelent meg első, Nagy M. Hedviggel közös kötete, a Feles (Mersz Könyvek). Jelenleg a másodikkal, a Proletármulatóval bajlódik. A Halszájoptika rendszeres szerzője, olvasószerkesztője.

Halszájoptika Képirodalmi Hálózat

Halszájoptika Képirodalmi Hálózat

fotográfusok, képzőművészek és írók laza hálózata

A Halszájoptika Képirodalmi Hálózat 2014 óta működik, fotó-szöveg alkotáspárokat jelentet meg oldalain. Állandó szerzői körrel rendelkezik, amit 8 fotográfus és ugyanennyi író alkot, de folyamatosan keres állandó és alkalmi szerzőket egyaránt. Így aztán mások mellett publikált a Halszájoptikán Csikós Attila, Falcsik Mari, Hartay Csaba, Hernyák Zsóka, Novák Zsüliet, Orcsik Roland.

A Halszájoptika gárdája megjelent irodalmi lapokban, csinált kiállításokat is, van egy negyedévenként megjelenő fanzinja, és a honlapon megjelenő anyagokból válogatva rendszeresen előadásokat hoz létre.