július 2019

Mítoszok Csatája: Élő Bolygó (MythOff Budapest)

Föld, víz, levegő. Mítoszok emberről és természetről, földanyákról és tengeristennőkről, és a varázslatosan sokféle életről, amely körülvesz bennünket. Ősi történeteket mesélünk, hogy jobbá tegyük a jövőt. A MythOff nemzetközi mesemondó rendezvénysorozat, mely a világ mitológiáit hozza el élőszóban, szórakoztató keretek között felnőtt közönségeknek. Hat mesélő, hat történet, hat epikus kaland - a díjakat pedig a közönség szavazatai alapján osztjuk ki!

Erdei Költők / Šumski pjesnici / Wood Poets 2019.

Szeretettel várunk mindenkit az Erdei Költők IX. találkozójára a horvátországi Isztria félszigeten, Grožnjan városkája mellett, Ponor Butori vízesésnél az erdőben. Felolvasások különböző nyelveken, koncert, tábortüzezés, borozgatás, sátrazás. Fellépnek bosnyák, szerb, horvát, szlovén, szír, olasz és magyar költők. Részletek és kapcsolódók a DRÓTon.

Hanyatló Nyugat verskoncert

A Hanyatló Nyugat nem hagyományos zenekar. Weiner Sennyey Tibor verseit adják elő a költő és barátai, majdnem zenei kísérettel egy megismételhetetlen előadás keretében. A Hanyatló Nyugat tagjai: Pusztai Luca Lili (színésznő), Formanek Csaba (rendező-színész), Shodor Fodor Balázs (énekmondó-zenebohóc), gróf Lehoczky Frigyes (gróf) és Weiner Sennyey Tibor (költő).

Weöres Sándor titkos világa – Weiner Sennyey Tibor előadása

Hamvas Béla és Weöres Sándor barátsága mélyebb volt, mint sokan gondolnák. Nem csak A teljesség felé megírására inspirálta Weörest Hamvas, hanem arra is, hogy meghaladja önmagát és képes legyen önmagát, világunkat, sőt akár a magunkon és világunkon túli valóságokat is megismerni és leírni. Nem volt ez minden előzmény nélkül Weöres Sándornál és nem is lett következmények nélkül. Weöres Sándor ismeretlen verseiről és más világokba tett utazásairól szól ez az előadás.